A kötet Szabó Magda novelláival kezdődik, melyek nagy része az ötvenes években keletkezett, de megtalálhatóak késői, kilencvenes-kétezres szövegei is. Sokat az Élet és Irodalom és a Kortárs közölt, de vannak olyan darabok is, amelyek a Tábortűz, a Család és Iskola és a Nők Lapja hasábjain jelentek meg. A novellákat mégis összefűzi a kiskamasz évek nosztalgiája, a gyerekkori idill és a felnövekedés dilemmái. A történetekben megjelennek a kislányok álmodozásai: házasság, szerelem; az iskolás évek katonás rendje, a szülők teremtette mesevilág. A novellák kicsit olyanok, mint a nagy Szabó Magda-életmű legszélső vízgyűrűi, valahol derengenek benne az Abigél, a Vörös Tinta rezgései. 

A novellák kellemes hangulata után egy éles váltással következnek az önéletrajzi írások. Ezekben a szövegekben Szabó Magda jelenik meg. Egyszerre a debreceni gyerekkort, a háború borzalmait és a pesti világot átélő és megtapasztaló ember vallomásai, és az író, aki feltárja fiktív világának valóság-kockáit. Zavarba ejtően őszinte, nyelvileg sokkal szabadabb, áthatja a cinizmus, de mégis sokszor támadhat olyan érzésünk, hogy a lerántott lepellel megfoszt minket az Abigél világától és az alkotás elképzelt idilljétől. A cikkekben a szerző reflektál saját életére, műveire és alkotásaira.

A Halottaim című ciklusban Szabó Magda három búcsúlevele kapott helyet, köztük a kötet címadó darabja, az Üzenet odaátra Konstantin macskának. A kötet szerkezete szempontjából nem túl előnyös, hogy nem a végére került ez a ciklus. Hirtelen elvágja az életet, alkotást és a műveket elemző cikkeket és a halált állítja a középpontba, de utána az útirajzokkal mintha el is törölné jelentőségét. Az sem egyértelmű, hogy miért éppen ez lett a címadó írás. A macskájától búcsúzó író vallomása, ami egyszerre groteszk és valahol mélyen megérthető. Sajnos ez a kettősség nem jellemzi a többi írást a kötetben. Kicsit olyan, minta e közül a három levél közül hiányozna egy negyedik, Szabó Magdához, amit saját maga ír.