bezár
 

gyerek

2020. 04. 21.
TAVASZ 2020 - alkotói pályázát fiataloknak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
TAVASZ 2020 - alkotói pályázát fiataloknak Tavasz 2020 címmel pályázatot hirdet a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése általános és középiskolás diákok számára, hogy megörökítsék a jövő számára a rendkívüli helyzetben született alkotásokat. 

A felhívás szerint rajzokat, festményeket, fotókat, rövid (maximum 3 perces) videókat, verseket vagy novellákat várnak. Fontos, hogy minden mű idén tavasszal készüljön.

A beérkezett pályaműveket neves művészekből, írókból, költőkből álló szakmai zsűri fogja elbírálni. A legjobb alkotásokból kiállítást rendeznek, az irodalmi műveket közölni fogják és nyomtatásban is megjelentetik. A legügyesebb kreációk szerzői értékes könyvcsomagban is részesülnek.

A beküldési határidő: 2020. május 31.

Az ünnepélyes eredményhirdetést és találkozót a veszélyhelyzet feloldását követő első könyvünnepen rendezik meg. 

A részletes felhívást ide kattintva lehet megtekinteni. 

Kép forrása: MKKE

 

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Balássy Fanni: Hol is kezdjem. Tilos az Á Könyvek, 2020
gyerek

Hogyan válik „időzónává" a Deák Galéria? Hogyan válik „időzónává" a Deák Galéria?
November 11-én nyílik meg REFLEX címmel a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria új kiállítása
Szabó Borbála A János vitéz-kód című könyvéről
gyerek

Különleges gyerekhősök, avagy mi van a Disney és Pixar filmeken túl?
A gyerekeket szólítják meg a filmek a Cinemirán

Más művészeti ágakról

135 éve született Wilhelm Furtwängler
...traumák sem ártanak, ha alanyiságot szeretnénk...
irodalom

Hol van az út Esterházy Péterhez? Hol van az út Esterházy Péterhez?
Péczely Dórával és L. Varga Péterrel beszélgettünk
art&design

Művészek a járvány idején #4 Művészek a járvány idején #4
Interjú Kaliczka Patríciával az újra kialakult járványhelyzetről és alkotói munkáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés