bezár
 

irodalom

2020. 06. 05.
Unorthodox, avagy az egyetlen helyes út?
Deborah Feldman: Unorthodox – a másik út (Libri, 2020)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Unorthodox, avagy az egyetlen helyes út? Az Unorthodox című regény Deborah Feldman memoárját takarja, amelyben az írónő beszámol a New York-i szatmár haszid közösségből való kiszakadásának folyamatáról, és egyúttal a sötét tónussal megfestett vallásos zsidó közösség és életmód felett is ítéletet mond. A memoár szövegétől erősen elvonatkoztatva, ahhoz újabb történetszálakat csatolva a Netflix minisorozatot is készített a közelmúltban, amely nagy népszerűségre tett szert, ugyanakkor a mindkét alkotásban meglehetősen egyoldalúan bemutatott haszid zsidó közösség miatt sok vita is alakult ki az egyébként szinte mindenki számára ismeretlen haszid világ megítélése kapcsán.  

És megszabadított téged a szolgaságnak házából…(?)”1

A könyv cselekménye röviden összefoglalva: Deborah a williamsburgi szatmár haszid közösségbe születik bele, problémás szülők gyermekeként, apja alkoholista, anyja pedig elhagyta a közösséget, így leginkább a nagyszülői nevelik. A fiatal lány nem találja helyét sem az iskolában, sem a nyári táborok világában, ahogy a vallási ünnepeken sem érzi igazán otthon magát a zsinagóga közösségében. Nyomasztja a számára fojtogató közeg, és nőttön nő benne az elvágyódás, a kiszakadás igénye a „kinti” világba. Bár tulajdonképpen árvának számít, ami megnehezíti a házasodást a haszid közegben, az iskola befejeztével, 17 évesen egy sadhen (házasságközvetítő) segítségével házasságot köt egy jó családból származó fiúval. Közös életük azonban nem hozza el a boldogságot Deborah számára, folyamatos szexuális problémákkal kell megküzdenie, ezek csak újabb katalizátorként hatnak a közösségtől való eltávolodásának irányába. Végül egy könyvkiadótól kapott lehetőség által megnyílik számára a kifelé vezető út, és kisgyerekével együtt elhagyja a haszid közösséget, majd hivatalosan is elválik férjétől, közös gyermeküket pedig Deborahnak ítélik meg.

Nem tisztem ítélkezni az írónő élményeinek autentikussága felett, viszont előrebocsátanám, hogy többekkel egyetértésben (néhány kritikus cikk a sorozat/könyv kapcsán 1, 2, 3) meglehetősen problematikusnak és sok szempontból kifejezetten károsnak találom a haszid zsidóság tradícióinak, életmódjának és szokásainak ennyire elfogultan negatív bemutatását. Az alábbi írásban a könyv állításaira és elsősorban narratívájára reflektálva szeretnék egy más olvasatot és megközelítést bemutatni a szóban forgó jelenségek megértéséhez, illetve azok hátterét is igyekszem megvilágítani, aminek elmulasztása egyébként a könyv egyik nagy hiányossága.

Deborah Feldman haszidként és ex-haszidként

Mordorból Völgyzugolyba

Az Unorthodox már-már a klasszikus fantasy irodalom tematikájára emlékeztető módon vázol fel előttünk egy abszolút és megátalkodott módon sötét, valamint egy már-már tökéletesen jó világot, amely utóbbi mintegy Völgyzugolyként várja főhősnőnk szabadulását. A haszid zsidóság több száz éves hagyományokon alapuló szokásai, főképp azok, amelyeket pl a feminista és különböző emberjogi mozgalmak már korábban is gyakran illetek kritikával, mind az elnyomatás intézményesített eszközeiként jelennek meg a memoárban. Az ilyen kritikák közös vonása, hogy megfogalmazóik nem próbálnak meg belehelyezkedni, a saját kulturális-történelmi-vallási kontextusában értelmezni és megérteni egy-egy adott szokást, hanem a nyugati világ normarendszerét abszolútumnak véve próbálják a mi sztenderdjeinket számonkérni a tradicionális közösségeken, ahogy arra számos példát találhatunk a haszid zsidókon túl is. Csalódást keltő módon, ez a szemlélet visszaköszön az emlékirat narratívájában is, nincs olyan érzése az embernek, hogy egy bennfentes személy szemüvegén keresztül látja ezt az ismeretlen világot, hanem mintha a williamsburgi zsidók életvilága az előbb említett normák szemüvegén keresztül lenne érzékelve, akárha maga a szerző is kívülálló lenne.

Az olvasóban az a benyomás keletkezik, hogy szokások és tradíciók évszázadok, adott esetben évezredek alatt kialakult rendszere mintha csak és kizárólag arra szolgálna a történetben, hogy személyesen Deborah Feldman életét nehezítse meg, és tartsa őt rabság alatt.

Amit szintén hiányoltam a műből, hogy az elbeszélő által negatívan megélt szokások és szabályok mögött húzódó spirituális tartalmakat és jelentéseket szinte soha nem részletezte, pedig ez nemcsak, hogy hozzá tartoznak a haszidok megértéséhez, hanem az életvitelük lényegét is adják. Hiszen pont ez a mindent átható spirituális, vallási szemlélet, ami annyira megkülönbözteti az ő világukat a fogyasztói társadalomtól – számukra a hétköznapi, profán(nak tűnő) cselekvéseknek is spirituális jelentősége van, hiszen egy vallásos zsidó szerint az ember minden tettével, legyen az egy egyszerű étkezés, kézmosás vagy például egy utazás, valamilyen formában az Örökkévalót szolgálja. Ebből adódóan a haszidok életében szinte nincs is profán cselekvés, ugyanakkor ennek, a hétköznapi ember számára alighanem érthetetlen és idegen, spirituális, bibliai alapú világszemléletnek, a fizikai cselekvések mögötti mély és könyvtárnyi irodalomra épülő ideológiának a bemutatása sajnos hiányzik a műből.

Maguk a karakterek is, elég életszerűtlen módon, mentesek bármiféle kedvességtől, emberi, pozitív megnyilvánulástól a főhősnő irányába. A könyv kétségkívül pozitív oldala ugyanakkor, hogy számos alig ismert szokásról mesél, sok autentikus kifejezést és fogalmat is használ, az olvasó tehát bennfentes információkkal lesz gazdagabb például a mikvével, a zsidó esküvővel, a haszid oktatási rendszerrel és még sok minden egyébbel kapcsolatban, viszont ezek sajnos mind rendkívül negatív konnotációval, a börtönszerű lét ábrázolásként és példáiként jelennek meg. Érthető, hogy az eladhatóságot is szem előtt tartó írónő személyes történetét kellőképp heroikus módon írja meg, amihez nélkülözhetetlen volt, hogy az őt „fogva tartó” haszid közeget a lehető legnegatívabb színben tüntesse fel, bár ezzel kapcsolatban az elbeszélés objektív olvasásakor is felmerülhet már az olvasóban több kérdés is, de mint mondtam, nem tisztem egy memoár valóságtartalmát vizsgálni. Két alapvető problémám van azonban a New York-i haszid világ ilyetén bemutatásával: egyrészt a mű egy egész közösség, illetve kultúra fölött mond ítéletet egy személyes és meglehetősen egysíkú nézőpontból megírt történeten keresztül, másrészt ezt egy olyan közönség számára prezentálva, akikben a számukra jó eséllyel teljesen ismeretlen kultúráról így egy felszínes és szélsőségesen negatív kép alakul majd ki. Az objektivitás irányában elmozdulva most vonatkoztassunk el az Unorthodox narratívájától, és próbáljuk meg megérteni, milyen faktorok játszhatnak szerepet a kétségkívül szigorú szabályok betartása-betartatása mögött a haszid zsidóság világában.

Williamsburg, mint új Pressburg

A külvilág fenyegetésére adott bezárkózás és szigorítás ugyanis nem újkeletű jelenség a zsidó közösségek életében. Érdemes megvizsgálni a zsidóság történelmi tapasztalatát ezzel kapcsolatban ahhoz is, hogy megértsük a jelen new yorki, antwerpeni, londoni vagy jeruzsálemi haszid közösségeit és szabályrendszerüket. Ha visszamegyünk jó kétszáz évet az időben, az akkori Magyar Királyság területére, amikor a felvilágosodás hatására a zsidóságon belül is elindultak reformmozgalmak, amik a korábban nagyjából egységes kehila (közösség) rendszerét felbontották, a vallási szabályokat újraértelmezték vagy adott esetben akár figyelmen kívül is helyezték. A korszak ortodox rabbijai, élükön a pressburgi (pozsonyi) Chatam Szóférrel az asszimilációs veszélytől való félelmükben, a reformtörekvésekre adott reakcióként tovább szigorítottak a vallási előírásokon, az általuk hangoztatott Chadas Aszur Min ha-Tajre (Minden újítás a Tóra törvényében tilos) elv alapján állva. Az újító mozgalmak eközben apránként új és új engedményeket foganatosítottak a vallási életben, először egészen apró ügyekben, mint pl a híres és nagy vitát kiváltó kérdés a kecsege kóserságát illetően, nem sokkal később pedig olyan fontosabb reformokig is eljutottak, mint az imák héberről németre, illetve magyarra cserélése, orgona használata a zsinagógában, sábeszi enyhítések, modernizált öltözet, stb. Ha történelmi perspektívából nézünk vissza erre a korszakra, akkor azt láthatjuk, hogy Chatam Szófér aggódása az asszimilációhoz és a vallás elvesztéséhez vezető reformok kapcsán jogos volt, hiszen nagyjából egy nemzedéknyi idő alatt a zsidóság egy jelentős része beolvadt a német / magyar kultúrába, feladva szokásait, és sok esetben vallását is, kikeresztelkedett. Ennek a jelenségnek az egyik eklatáns példája a zsidó felvilágosodás nagy alakja, Moses Mendelssohn filozófus, akinek a gyermekei többsége is kikeresztelkedett, és unokája, a híres zeneszerző, Felix Mendelssohn már evangélikusként nőtt fel.

Ennek a történelmi tapasztalatnak a tudatában szemléljük akkor a jelen haszid közösségeit, és ne felejtsük el azt is észrevenni, hogy kétszáz évvel ezelőtt a külvilág nyomása, és az átlagpolgár és egy ortodox zsidó értékrendje, normái, erkölcsei és életvitele között összehasonlíthatatlanul kisebb különbség volt, mint ma egy brooklyni haszid és egy hétköznapi amerikaié közt. Egy olyan közösségről beszélünk tehát a haszidok esetében, amely a fogyasztói társadalom jelentette külvilág folyamatos fenyegetésének van kitéve – érthető tehát, ha a közösséget vezető rebbék, az előbb vázolt történelmi tapasztalat alapján is állva, a szabályok szigorú előírásait írják elő? Érthető, hiszen jogosan úgy gondolják, hogy akár a kisebb ügyekben történő lazítások, mint pl okostelefonok engedélyezése, Pandora szelencéjeként nyitná meg a kaput, ami hosszabb vagy rövidebb idő alatt asszimilációhoz és a közösség és életforma eltűnéséhez vezetne, csakúgy mint cirka kétszáz éve.

Unorthodox

Hogyan lépjünk ki egy közösségből néhány egyszerű lépésben?

Az élet folyton arra emlékeztet, mennyi minden van a világon, amihez én sosem fogok hozzájutni. Egyre elviselhetetlenebb a gondolat, hogy egész életemet ebben a világban kell majd leélnem, hogy mindaz, amiről ábrándozom, számomra mindörökre tiltott gyümölcs marad.”(356.) – foglalja össze érzéseit Deborah Feldman, aki aztán nem sokkal később különösebb ellenállás nélkül kilép a haszid világból a „szabad világba” és megvalósítja terveit. A fenti mondatot olvasva azonban kénytelenül is eszembe jutott, hogy az Unorthodox szerinti külső, szabad világban, amelyben élünk, hány és hány ember mondhatná el ugyanezt a mondatot, úgy, hogy közben esélye sincs egész élete során ezen változtatni, vagy kilépni egy másik világba. Épp ez a felszínesség és az árnyaltság hiánya zavaró az Unorthodoxban – a szerző által jól ismert világot csak a sztereotípiák szintjén, és a külső világ normáinak megfeleltetve adja át nekünk, az általa kevésbé ismert, de számára a szabadsággal egyenlő világi közeget pedig éppen olyan egysíkú módon, mint williamsburgi életét, csak épp pozitívan ábrázolja. A fogyasztó társadalommal számos okból kritikus olvasóként személy szerint nem tudtam igazán átérezni, illetve üzenetértéket találni az elbeszélő által megfogalmazott különböző magasztalásokban a külső világ felé, noha a könyvben elmesélt szabadulástörténet narratívája szempontjából érthető ez a megközelítés a szerző részéről. Ugyanakkor a regényben sok helyen egészen explicit, szinte termékelhelyezés jellegű leírással is él az elbeszélő az öltözködésének és életmódváltásának szemléltetésére, miközben az alábbihoz hasonló módon közelít a konzumerizmus világához:

Néha én is velük tartok, együtt ebédelek az osztálytársaimmal. Ilyenkor csendben hallgatom ahogy magukról mesélnek, az életükről, a pazar nyaralásokról, aggodalmaikról a gyerekeik magániskolái és az edzőtermi bérlet magas ára miatt, és arra gondolok vajon eljön-e az a nap, amikor én is olyan kiváltságos helyzetben leszek, hogy efféle problémáim lesznek, a túl sokat dolgozó férj, a ház amit méretei miatt nehéz fenntartani, az európai repülőút, ami még az első osztályon is fárasztó.” (368.)

Bár a fogyasztói társadalomtól egyébként sem idegen a jóléti fogyasztói kultúra lázadásként való aposztrofálása, az Unorthodoxban egészen egyedülálló módon cseng össze az, ahogy Deborah a puritán haszid világ ellen való lázadásában rendes, autóvezető, farmert hordó, rádiót hallgató, cigarettázó, stb fogyasztóvá válik. Jellemző példája ennek, amikor egyszer barátnői meghívják egy előkelő étterembe, ahol aztán különböző nagyon drága tréfli (nem kóser) ételt fogyaszt először életében, amit ekképpen értékel magában: „Luxus mint a lázadás egyik formája – ez illik hozzám.”(361.)

Sajnálatos, hogy a regény ennyire a többségi-fogyasztói társadalom szájíze és dogmái szerint lett megírva, ami által pont azok a marketinges üzenetek köszönnek vissza a regényben, amivel mi is minden nap találkozunk, nevezetesen, hogy a szabadság a fogyasztás és a javak élvezésének szabadságával azonos, amiknek hiánya pedig a szabadság hiányával egyenlő. Ezzel szemben érdekesebb lehetett volna, és mélyebb üzenettel bírna például annak a bemutatása részleteiben belülről – amire Deborah Feldmannak lehetősége is lett volna –, hogy a tradicionális közösségek miként látják és értelmezik az őket körülvevő többségi társadalmat. Az életrajzban ez csak elvétve kerül említésre, és nem foglal el fontos szerepet a történetben, egyedül annyit tudunk meg, amit már amúgy is sejthetünk – a haszid világ nincs nagy véleménnyel a külső, fogyasztói társadalomról. Ezzel kapcsolatban azt is érdemes megjegyezni, és talán ennek fényében tekinteni a könyvre és a sorozatra is (utóbbiról Dombai Dóra írt kritikát a prae.hu művészeti portálra – a szerk.), hogy az írónő életútja és szemlélete egy abszolút eseti és marginális példa a haszid világ egészét nézve, amiben a legtöbben elégedetten élik az életüket, és valószínűleg nem vágynak másik életmódra – az ő sorsuk ugyanakkor nem ismeretes a nagyközönség számára. Kritikát mondani egy közösség és életforma felett pedig, annak behatóbb ismeretének függvényében érdemes, ehhez azonban csak az Unorthodoxban leírtakra hagyatkozni távolról sem lenne kielégítő. Akiket érdekel ez a világ a popkultúra szemüvegén keresztül, azoknak ajánlom a nagy sikerű Shtisel című sorozatot, ami szintén az ortodox zsidók világát mutatja be belülről, szintén nem kritikamentesen, csak épp sokkal autentikusabb és emberibb módon, mint a szóban forgó memoár, vagyis lehet azért ezt másképp is csinálni...

Deborah a könyv egyik záróakkordjaként kilép a haszid közösségből, és minden további nélkül magával is viszi közös gyereküket, nem sokkal később pedig hivatalosan is elválik férjétől, gyereküket pedig a bíróság neki ítéli meg. A jelenet a következőképp zajlik le a memoár alapján, ami meglehetősen különbözik például a Netflixes sorozatban bemutatott hajtóvadászattól Deborah után, de a könyv által leírt börtönszerű, fogva tartó képből is meglehetősen kilóg, hiszen a főhősnő nem ütközik különösebb ellenállásba sem a közösség elhagyásakor, sem a válás során.

"A látogatás után Eli hozzám fordul.
- Nem gondolod, hogy el kellene válnunk? Szerintem ebből már nem sok jó sül ki.
Megvonom a vállam.
- Elválhatunk, ha ezt akarod." (380.)

Az Unorthodox című könyv, ha másra nem is, arra mindenképp hasznos lehet, hogy az általa bemutatott kisarkított kép kapcsán legalább elkezd a nagyközönség is ismerkedni (remélhetőleg) az olyan tradicionális közösségek világával, mint a haszidoké. És ha már a sorozat és a memoár is ilyen kvázi ellentétekként mutatta be a két világot, úgy érdemes lehet ennek kapcsán elgondolkodni – lehetőleg előítéletektől mentesen –, hogy mi is pontosan az az álláspont amit a fogyasztói társadalom képvisel olyan kérdésekben, amikkel kapcsolatban a regényben megismerhetjük a haszid közösség véleményét és hozzáállását? A haszid zsidók jól leírható, világos szabályok által behatárolt életmódjával szemben, mik azok a kimondott vagy kimondatlan szabályok, amik a fogyasztói társadalmat irányítják, ha vannak ilyenek egyáltalán? Hogyan lehetne például, az Unorthodox fordítottjaként, leírni a fogyasztói társadalmat egy belső szemlélő szempontjából?

A szerző előzőleg a minisorozatról írt kritikát a Drótra, mely itt olvasható.

1 Mózes ötödik könyve; 13,5.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Illyés Bence --

Illyés Bence (1990). A Zsidó Egyetem judaisztika szakán szerzett B.A diplomát, majd a Paideia The European Institute for Jewish Studies In Sweden keretei közt folytatta tanulmányait. Tanulmányai mellett sétavezetéssel, fotózással és újságírással foglalkozik elsősorban, a magyarországi haszid zarándoklatokat bemutató Csodák vándorai fotóprojekt és kiállítás készítője, és a Magyarországi Haszid Zarándoklatokért Alapítvány alapítója.


További írások a rovatból

irodalom

Közösség az immunitáson túl Közösség az immunitáson túl
Roberto Esposito társadalomfilozófiája és az emberi biztonsági rendszer megnyitása
irodalom

Huszonegyedik #15 Huszonegyedik #15
A jövőből jövő lövő
irodalom

Szőnyeg alá söpörni a modern technológiát? Szőnyeg alá söpörni a modern technológiát?
Interjú Mécs Annával a Kapcsolati hiba című kötetéről
irodalom

Tollvonásnyi élet Tollvonásnyi élet
Max Porter: A bánat egy tollas állat, Jelenkor Kiadó, 2020

Más művészeti ágakról

gyerek

A világ legelső története A világ legelső története
Interjú Catarina Sobrallal, a Hihetetlen szerzőjével
gyerek

Van Művészi Vénád?
Pályázat középiskolásoknak
art&design

Auswanderer Raus! Auswanderer Raus!
A magyar performansz története 1966–2018 (3): Disszidens művészek: Altorjay, Szentjóby, Baksa-Soós, Halász, Kántor, Najmányi, Botond, Tót... (1967–79)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés