bezár
 

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

2020. 08. 02.
A zenéért és a közönségért
Interjú Oláh Vilmos Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, koncertmesterrel sikerről és korunk zenei piacának követelményeiről
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
Oláh Vilmos hegedűművész közel négy évtizedes pályafutása során többek között Kubában, Vietnámban, Indiában, Thaiföldön, Kínában és Tajvanon képviselte a magyar kultúrát. Vendégprofesszorként kurzusokat vezetett Peking, Tajpej, Bangkok és Montana zenei intézményeiben, japán, hongkongi és thaiföldi szervezetek választották tiszteletbeli taggá, mindemellett az Egyesült Államokban hat regionális Emmy-díjjal kitüntetett The Violin Alone című film főszereplőjeként ismerhette meg a szélesebb közönség. Legfontosabb számára, hogy olyan értékeket tárjon fel és adjon át a zene segítségével, amik az ember nemesedését szolgálják.

PRAE.HU: Tizenegy évesen kapta az első komoly visszajelzést a szakmától: a Koncz János Országos Hegedűverseny első helyezettje lett 1986-ban; a siker 1989-ben és 1992-ben is megismétlődött. Már gyermekként evidens volt az ön számára, hogy zenei pályán szeretne haladni?

A zene gyerekkorom óta fontos része az életemnek, azonban sokáig lelkész szerettem volna lenni. Tizenhét éves koromban végül mégis inkább egy másik missziót, a muzsikát, a hegedűt választottam, mert úgy gondoltam, hogy a zene nyelvén, ezen az őszinte, univerzális, lelkekig hatoló nyelven talán még több emberhez fogok tudni szólni, és mindenki megérti majd az üzenetet.

PRAE.HU: Annak idején felfüggesztette egy időre a zeneakadémiai tanulmányait. Milyen megfontolásból?

Nagyon hittem abban, hogy többet tanulhatok abból, ha világhírű művészek, például Yehudi Menuhin, Isaac Stern, Ruggiero Ricci, Zsigmondy Dénes, Varga Tibor, Fenyves Loránd kurzusain veszek részt, olyan tudást szerezve ezzel, amit a későbbiekben kamatoztathatok. Később persze befejeztem a tanulmányaimat a Zeneakadémián. Legfontosabb képzésem Dénes László tanár úrnál zajlott, akinek hegedűtanári, zenepedagógiai munkássága évtizedek óta széles körben ismert hazánkban és határainkon túl is. Hegedűtanárok generációi tanítanak kottáiból, hasznosítják pedagógiai tapasztalatait, irányításával növendékek sokasága szerzett hegedűtanári diplomát, került tanári és művészi pályára. Magam is vallom, hogy a tanárság nem merül ki abban, hogy valakit megtanítunk hangszeren játszani. A pedagógusnak a kodályi gondolat mentén kell haladnia, fontos szem előtt tartania, hogy a jó zenész négy ismérve a kiművelt hallás, a kiművelt értelem, a kiművelt szív és a kiművelt kéz – ezeket egyszerre célszerű pallérozni a diákjaiban.

PRAE.HU: Abszolút mesterének, úgy tudom, Vásáry Tamást tekinti.

Igen, és óriási megtiszteltetés, hogy több, mint harminc éve ismerhetem. Ő volt Kodály legkedvesebb, legelismertebb növendéke. Nem csupán kollégák, hanem nagyon közeli barátok is vagyunk, napi szinten beszélgetünk, rendszeresen megosztjuk egymással gondjainkat és örömeinket.

PRAE.HU: Mindössze tizenhárom éves volt, amikor meghívást kapott Amerikába, ahol New Yorkban az ENSZ Palotában, a Julia Richman Hallban, Bostonban pedig a Harvard Egyetemen játszhatott. 1991-ben sikeres hangversenykörúton vett részt Németország több nagyvárosában, első díjat nyert a Bayreuthban megrendezett Pacemin Terris Nemzetközi Hegedűversenyen, majd később ösztöndíjasként részt vett a salzburgi Mozarteum kurzusán. Hogyan találta meg azokat az utakat, amelyek külföldi csatornákat nyitottak meg számára?

A rendszerváltozást megelőző években sikerrel működött hazánkban az Interkoncert nevezetű koncertiroda, amely zenei  exporttevékenységet folytatott, vagyis a tehetséges magyar művészeket külföldre közvetítette. Gyakorlatilag megszervezték a karrierjüket, vitték őket a  KGST országoktól kezdve, Amerikától Japánig. Én annak a szerencsétlen generációnak vagyok a tagja, aki pont a rendszerváltáskor végezte a Zeneakadémiát. A koncertiroda épp megszűnt, s azon kapcsolatrendszerek, amelyek az évek során kiépültek, elvesztek. A hazai művészek egy része 1990 és 2000 között kikerülni kényszerült a nemzetközi vérkeringésből, újak pedig aligha tudtak bekerülni. Aki talpon akart maradni, szervezőt (vagy menedzsert) keresett, hogy annak kapcsolatrendszerén keresztül juthasson el a világ különböző pódiumaira fellépni. A másik út az önmenedzselés lett volna, én azonban önmagamat nehezen „adom el”, az ilyesmi nincs összhangban az egyéniségemmel.

Egyébként napjaink karrierépítési metódusa össze sem hasonlítható az ötven vagy hatvan évvel ezelőttivel. Régebben egy nemzetközi versenygyőzelem egyet jelentett a világkarrierrel és lemezszerződésekkel. Voltak oszlopos intézmények, ahonnan, ha valaki diplomával kijött, biztos lehetett benne, hogy keresett előadóművész lesz, hiszen tudták róla, pusztán az oktatási intézmény nevéből, hogy magasan kvalifikált. Ugyanilyen garancia volt, ha valaki Joachim József, Hubay Jenő, Auer Lipót tanítványa volt. Ma egy nemzetközi versenygyőzelem semmire nem garancia. Lehetséges, sőt, nagyon valószínű, hogy egy fiatal magyar hegedűművésznő, aki a brüsszeli nemzetközi Erzsébet Királyné Zenei Versenyen komoly eredményt ér el, nem tud akkora karriert csinálni, mint az, aki napi tizenkét órát a gép előtt ül, használja a kapcsolatait, s megkreálja önmagát.

PRAE.HU: Vagyis nem elég, ha egy előadóművész kiválóan teljesít, hogy olyan skillek birtokában van, amelyek unikummá teszik, de a külső megjelenésre is nagy gondot kell fordítania.

Korunk zenei piaca erőteljesen ezt sugallja. Én ezt az egészet magamban csak music businessnek hívom. A ma emberének más az impulzusszintje, mint ötven évvel ezelőtt. Sokan arra esküsznek, hogy látványkoncertekkel könnyebben megszólítható a közönség, és a publikum is gyakran elvárja egy koncerttől, hogy gyors, látványos, zajos, csillogó legyen. Márpedig a zene lényege nem ez! Fontos, hogy a külcsín alól felragyogjon a megfelelő tartalom, valamint, hogy a művész koncertje lelkiekben építsen, tegyen hozzá valamit a közönség gondolkodásához és érzelemvilágához. Hosszú távon csakis erre lehet építkezni. Tisztában vagyok azzal is, hogy a közösségi médiában és más internetes platformokon való jelenlétet nem lehet teljesen kikerülni, hiszen nagy a verseny a szakmában, egyre több fiatal kerül a komolyzenei körforgásba, s ebben az ingergazdag környezetben muszáj valahogy hallatni a hangjukat. Viszont nem mindegy, hogyan, s milyen mértékben teszik ezt! Azért leszek híres, mert a social mediát felhasználom arra, hogy híres legyek, vagy először leteszek valamit az asztalra, és csupán segédeszközként használom a közösségi felületeket? 

A rádió, a televízió és az internet segítségével az emberek hozzáférhetnek a komolyzenéhez is, ám a művészek feladata, hogy megfelelő irányba fordítsák a közönség figyelmét. Csak a kiművelt ízlésvilágú közönség fog tudni tájékozódni a zenei tartalmak között. Szerintem manapság ott követjük el a legnagyobb hibát, amikor megpróbáljuk tömegcikké tenni a klasszikus zenét, vagy amikor háttérzajként alkalmazzuk. Ha bemegyünk egy plázába, már fel sem tűnik a muzsika, mert immunisak lettünk rá. „Legyen a zene mindenkié!” – mondta Kodály, de ő nem úgy értette, hogy nyomjuk le az emberek torkán a zenét, ha akarják, ha nem. Először az érdeklődést kell felkelteni, hogy aztán mindenki maga kezdje el keresni a zenét, a mesterét és a szívéhez közel álló hangszert.

PRAE.HU: Kik azok a fiatal tehetségek, akikre ma nagyon érdemes odafigyelni?

Sok fiatal van, akiben nagy potenciált látok, pont ezért név szerint most inkább nem is emelnék ki egyet-egyet. A televíziós tehetségkutatókat némi fenntartással szemlélem. Óva inteném a fiatal versenyzőket és nyerteseket attól, hogy azt higgyék, egyetlen győzelemre és néhány külföldi fellépésre ma fel lehet építeni egy karriert. Fontos megérteniük, hogy attól, mert nyertek, még nem övék a világhír, nem dőlhetnek hátra, és nem játszhatják örökké a Für Elise-t. Akkor tudnak előrelépni, ha kiépítik a maguk repertoárját.

PRAE.HU: Mit jelent önnek a siker?

Egy igazi művész – ami alatt most nem feltétlenül magamat értem – vágyik is a sikerre, meg nem is. Én is vágyom arra, hogy fellépjek, de van bennem félsz, introvertáltság. Igaz, hogy a zene „kifelé” szól a pódiumról, de valójában nagyon is intim dolog. Befelé, saját belső világunk felé fordít, a tiszta érzelmekről szól, amiket sokszor csak teljes magányunkban élhetünk át. Tehát a siker számomra az, ha önmagamban élhetem meg a gyakorlás, az elmélyülés és a koncert adta boldog pillanatokat, ha nem mutatom magam másnak, mint amilyen vagyok. Egyáltalán nem örülnék, ha tele lennének velem az újságok, vagy ha rendszeresen televízióban szerepelnék – nem ezért dolgoztam. A zajos sikerben nem hiszek, mert nem összeegyeztethető azzal, aki vagyok, és ahogyan játszom. Én a zenéért és a közönségért teszem, amit teszek. Azon fáradozom, hogy olyan értékeket tárjak fel és adjak át, amik az ember nemesedését szolgálják. A koncertjeimen nem is annyira magamhoz, mint inkább a zeneszerzőkhöz, azok szellemének egy-egy darabkájához engedem közel a nagyérdeműt.

 

Fotó: Oláh Gergely Máté, prae.hu művészeti portál

 

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Oláh Vilmos véleménye, miszerint nem lehet egyetlen győzelemre és néhány külföldi fellépésre felépíteni ma egy karriert. Egy versenygyőzelemtől még nem az emberé a világhír, nem lehet hátradőlni, az előrelépéshez saját repertoárt kell kiépíteni.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Jónás Ági --


További írások a rovatból

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

A mindennapok történései dinamizálnak A mindennapok történései dinamizálnak
Interjú Hód Adrienn koreográfussal táncosok lehetőségeiről, egyéni utakról és koprodukciókról
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Mindig adott közösségben működik a színház Mindig adott közösségben működik a színház
Interjú Kelemen Kristóffal pályakezdésről, munkamódszerekről, dramaturgstátuszról, külföldi tapasztalatokról
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Másfajta magyar vagyok, mióta elmentem Másfajta magyar vagyok, mióta elmentem
Interjú Ősz Gábor képzőművésszel a holland kortárs képzőművészeti életről, a műgyűjtőkről és a holland-magyar intézményi különbségekről
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

A magyar irodalom mint hatalmas vagyon A magyar irodalom mint hatalmas vagyon
Háttérinterjú Pál Dániel Leventével hitekről és tévhitekről, kiadói és szerzői aktivitásról az irodalomexport kapcsán

Más művészeti ágakról

art&design

A hely és a tárgy szimfóniája A hely és a tárgy szimfóniája
Élménybeszámoló a Kiscelli Múzeum „Ragyogj!” című kiállításáról
art&design

Disszidensek Disszidensek
A magyar performansz története 1966–2018 (3): Disszidens művészek: Altorjay, Szentjóby, Baksa-Soós, Halász, Kántor, Najmányi, Botond, Tót... (1967–79)
Fókuszban a női filmek és alkotók


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés