bezár
 

színház

2020. 09. 25.
A totális végjáték neve „Fej!”
Hamlet Gyulán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Telihay Péter egy totális Hamletet álmodott a gyulai Várszínház színpadára, amely magába sűríti a Hamletet, és a Hamlet befogadástörténetét is, és mindezt különböző színházi hagyományok és médiumok ötvözetével fogalmazza a színpadra.

Méltón zárult az idei, vészterhes időkben a Gyulai Shakespeare Fesztivál, hiszen az augusztus 29-én, néhány nappal az újonnan bevezetett határzár előtt bemutatott Hamlet előadás a fesztivál számos szálát fogta össze, varrta el. Az előadás először is a magyar nyelvű színjátszás országhatárokon átívelő jellegét mutatta meg, hiszen a Gyulai Várszínház és a nagyváradi Szigligeti Színház közösen jegyezte. Másodszor pedig Telihay Péter rendezése különlegesen ötvözte a különböző színházi hagyományokat, színpadtechnikákat, médiumokat, amelyek sokféleképpen jelenvoltak a Shakespeare Fesztiválon. Mintha Telihay egy totális Hamletet álmodott volna a színpadra, amely magába sűríti a Hamletet, és a Hamlet befogadástörténetét is.

Szkéné színház

A prózai színházi hagyomány felől nézve a szöveg totalitásra törekszik. Az előadás szövege Nádasdy Ádám fordításán alapszik, ám ezt számos vendégszöveg egészíti, dobja fel, hozza közel a nézők világához. Talán a vendégszövegek közül kiemelkedik Tom Stoppard Hamlet-adaptációja, a Rosencrantz és Guildenstern halott, mely izgalmasan egészíti ki újabb jelentésrétegekkel Shakespeare tragédiáját ebben az előadásban. Stoppard szövegén kívül hallhatjuk még Szent Pál Szeretet-himnuszát, és angol-magyar nyelvű dalszövegeket, verseket is.

A totalitás jegyében a prózai színház hagyományvilágát egészíti ki a fizikai színház jelenléte is a darabban. A színészek testi valójának kiemelése, a pontosan koreografált mozgás, a színészek koordinált együttmozgása, a kicsavart testhelyzetek, mint a fizikai színház jellemzői, nem engedik a nézőt belefeledkezni az előadásba. A különleges mozgáselemek folyamatosan emlékeztetik a közönséget arra, hogy ez színház, színházban vagyunk nézők, és ez nem Hamlet, hanem egy színész, ez színpad, és nem a való világ. Ezzel az elidegenítő hatással párhuzamosan pedig időnként a mozgás új jelentéssel egészíti ki a kimondott szót, vagy ássa alá az elmondott szöveget.

Telihay izgalmasan játszik a szerepösszevonásokkal is. Hagyományosnak mondható talán a Szellem és Claudius szerepeinek összevonása, a kabát kifordításával elért karakterváltás játékosan emlékeztet Hamlet mondatára, hogy az látszik, ami belül van. Újszerű azonban, hogy Trabalka Cecília először (DJ) Ophéliaként rázza fel a kedélyeket, aki egyszerre kis csitri apja jelenlétében, Hamlettel azonban már szenvedélyes, érett nő. Ophélia halála után Trabalka sírásóként tér vissza, hogy végül Fortinbrasként zárja szerepei sorát. Ophélia így járja be a totális kört a felnövekedéstől az öngyilkosságig, hogy egy következő szerepében el is temesse előző énjét, majd a trónfoglaló Fortinbras szerepével zárja be lélekvándorlásának totális körét.

Ha már színészi játék, akkor meg kell említeni Sebestyén Hunor Hamlet-alakítását is. Sebestyén színpadi jelenléte, mozgása és hangja, szövegmondása, különlegesen szép, és ahogy halad előre a cselekmény, egyre magabiztosabban válik önmagává, hogy az önmagává válás folyamata hihetően és szimbolikusan a halálában teljesedjék ki. Mert a halál itt be- és kiteljesedés, amennyiben a Sebestyén által finoman megjelenített ellentétek (introvertált-extrovertált, melankolikus-pörgő, kedves-agresszív) lassan feszítik szét a kereteket, és emésztik fel Hamletet.

A színpadkép is a totalitás jegyében születik meg. Egyfelől a színpad kiterjed a nézők világára is, hiszen a színészek bejárják a főszínpadtól a függőfolyosón és nézőtéren át a vár falait s különböző várfokait. Bejárják és felhasználják, belakják és bejátsszák a vár minden zugát. Másfelől pedig az előadás nagy részében a színpad (a díszletterv Horváth Jenny munkája) jelentős részét egy medence alkotja bokáig érő vízzel, ami izgalmas jelentésréteget kölcsönöz a játéktérnek. A vizes terep egyszerre a megtisztulás, lehűlés vágyát hordozza, szépen építve a szereplők cselekedeteinek motivációjára, másfelől pedig a helsingöri világ bizonytalanságát is megjeleníti, hiszen a színészek csúszkálnak, meg-megbillennek a vízben, különösen is a vadabb koreográfiáknál. A víz hideg bizonytalanságát emeli ki a színpad többi eleme is, elsősorban a fémszerkezetes, különböző magasságú emelvények.

A posztmodern, stoppardi hagyomány beemelésének köszönhetően egy mélységesen önreflexív előadás született. Stoppard drámájából Telihay beemeli azt a statisztikai problémát, hogy a dráma világában előfordulhat, hogy a feldobott pénzérme „fej” legyen kilencvenszer egymásután, amely jelezheti azt a kilátástalanságot, hogy a mindennapi tapasztalattal ellentétben itt bármi, és annak ellenkezője is megtörténhet. Ezt az emberellenesen bizonytalan világot erősíti, hogy a darab folyamán a színészek rendszeresen be-bekiabálják a „Fej!” szót, és ezáltal emlékeztetnek minket, hogy mire is megy ki a játék. A stoppardi adaptációs hagyományba illeszkedik, hogy a Színészkirály dominánsabb szerephez jut, mint Shakespeare művében, ám csavar is Telihay ezen a hagyományon azáltal, hogy Színészkirálynővé alakul a Színészkirály. Az eredetileg férfi szerep színésznővel játszatása a darab macsó világát kérdőjelezi meg, annak egyoldalúságát egyenlíti ki a totalitás jegyében. A Színészkirálynőt alakító Gajai Ágnes jelen van a színpadon a darab elején, ahol a fizikai színház eszközkészletével jelenik meg a félelemkeltő Szellem, ám a Színészkirálynő szenvtelenül kommentálja az eseményeket, illetve hahotázik, miközben a Szellem átvonul a színpadon. A színházi önreflexióhoz kapcsolódik az a jelenet is, amikor Hamlet, mint egy hatalmával (vissza-)élő rendező a nézőtérről csuklóztatja a színészeket, amire a Színészkirálynő flegmán úgy reagál, hogy „Ezen azért talán már túl vagyunk.”

Ugyanebbe a vonulatba illeszkedik, amikor Gajai egy hosszú, betoldásban az eredeti, felnőtt-gyerekszínészet ellentéte helyett a színházi szakma tragikus és szomorú megosztottságáról beszél megindítóan szépen. Gajai színészi karizmájának köszönhető, hogy ez a katartikus jelenet drámai erővel rúgja fel a tér és idő lezártságát a jelenbe emelve a darabot, aminek fájdalmas aktualitást a Színház- és Filmművészeti Egyetem erőszakos átalakítása körül kialakult indulatok adnak.

Tovább bővíti az előadás idősíkjainak a számát Horatio (Hunyadi István) alakja. Horatio persze haverja Hamletnek, amit azonban mintha aláásna az, hogy a darab második felében a színpad szélén egy kis asztalkán elhelyezkedő írógépen látjuk csendben dolgozni. Hogy itt egy romantizált irodalmi szerzővel, esetleg a jelen történéseit megörökítő modern történésszel találkozunk, vagy egy előző történelmi korszak jelentéseket kopogó besúgójával, nem derül ki egyértelműen. Talán mindegyik egyszerre, hiszen mindegyikőjük „az egész kornak, amelyben élünk, mintegy a testalkatát és körvonalait” rögzíti, ha más-más módon, más-más céllal is.

A totális jelenbe horgonyzott előadás, amit szépen illusztrálnak a különleges jelmezek (Florina Bellinda Vasilatos), szinte hivalkodóan utal önnön medializáltságára is, azaz arra, hogy minden szűrőn, szűrőkőn keresztül jut el a befogadóhoz. DJ Ophélia nem csak, mint zenefelelős, énekes és táncos, hanem mint hangmérnök is ügyködik időnként. A DJ-nek, hangmérnöknek kialakított helyiségében szorgalmasan állítja elő a hangokat, mintegy jelezve, hogy itt minden művi. És maga Hamlet is hozzájárul ehhez, hiszen néha mikroportot használ, néha hordozható kézi mikrofonba beszél, máskor meg az álló mikrofont vonja magához és azon keresztül szólítja meg szereplőtársait, a közönséget emlékeztetve a medializáltságra, a szűrők jelenlétére, az előadás színpadiasságra.

Mindez azért izgalmas, mert szépen mutatja be, hogy bármennyire is egy Hamlet előadáson ülünk, mégsincs Hamlet. Nincs Hamlet önmagában, hiszen a Hamlet mindig is közvetítve jut el hozzánk, befogadókhoz, és ezért nemcsak a darab, hanem a médium is a jelentés alakítója, legyen ez a médium a szöveg, a színházi hagyomány, és ezáltal az önreflexió, a szívbemarkoló történelmi és időtlen jelen. Telihay Hamletje a totalitás ünnepe. Mert a gyulai Hamlet ünnep: lezárta a Fesztivált, tobzódott a látvány és gondolati elemekben, a székhez szögezte (a kemény műanyagszékhez!), a közönséget a négy órás, egy szünettel megtört előadás idejére, hogy tükröt tartson elsősorban magának, de a közönségnek is.

 

William Shakespeare: Hamlet. Fordította: Nádasdy Ádám. Szereplők: Hamlet: Sebestyén Hunor. Claudius, Hamlet atyjának szelleme: Dimény Levente. Gertrúd: Tóth Tünde. Ophélia, 2. sírásó, Fortinbras: Trabalka Cecília. Polonius, 1. sírásó, Osrick: Kardos M. Róbert. Laertes: Szabó Eduárd. Horatio: Hunyadi István,. Rosencrantz (Marcellus): Kocsis Gyula. Guildenstern (Bernardo): Szotyori József. Színészkirálynő: Gajai Ágnes. I. színész, Francisco, Cornelius, Százados: Kiss Tamás. II. színész, Voltimand, Reynaldo, Pap: Tőtős Ádám. Zenész: Dombi Dávid. Díszlettervező: Horváth Jenny. Jelmeztervező: Florina Bellinda Vasilatos. Rendező: Telihay Péter. A Gyulai Várszínház és a nagyváradi Szigligeti Színház közös bemutatója. 2020. augusztus 29. Várszínpad. Fotó: Kiss Zoltán.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Almási Zsolt --

Színház és kritika az egész világ, színész és kritikus benne minden ember.


További írások a rovatból

színház

Nőtípusok cirkuszi nyelven Nőtípusok cirkuszi nyelven
A Fővárosi Nagycirkusz Tündértánc-Nővarázs című előadásáról
Interjú Bretz Gáborral versenyekről, külföldi és magyar színpadról, a tanulmányokról, a Kékszakállúról és a szakírásról
színház

A tizennégy karátos színház A tizennégy karátos színház
A tizennégy karátos autó a Városmajori Szabadtéri Színpadon
színház

Hommage à Róna Viktor Hommage à Róna Viktor
„Herceg a vasfüggöny mögött”

Más művészeti ágakról

art&design

Mindörökké vér és arany Mindörökké vér és arany
A magyar performansz története 1966–2018 (5): Nyugati magyar performansz: Monty Cantsin (1976-), Botond (1988–2010)
irodalom

Két esemény margójára Két esemény margójára
A Margó Irodalmi Fesztivál zárónapjáról
art&design

Nők a döntéseik fogságában? Nők a döntéseik fogságában?
Gáspár Annamária „Do you have a choice?” című kiállításáról
irodalom

Margó a korona idején Margó a korona idején
Hangulatjelentés a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár második offline napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés