A film azzal a kérdéssel nyit, amelyről Lewis elfelejtett tudomást venni: hogyan is érezheti magát Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény négy főszereplője azután, hogy felnőttek, királyok, királynők lettek Narniában, majd kénytelenek voltak hazatérni, és iskolába járó gyerekként élni az elmúlt évben. A film folytatja azt a vonalat, hogy emberinek tekinti a négy gyereket, akikből nem lesz olyan egyszerűen és gyorsan hős csupán a narniai levegő hatására, mint ahogy azt a könyvben olvashattuk.

Az ezerháromszáz év után visszahívott négy nagy király és Caspian herceg jóval hamarabb összetalálkozik a vásznon, mint a könyv lapjain, hogy megpróbálják visszahódítani Narniát az ősi lakók számára. (Ők a már ismert beszélő állatok, kentaurok, törpék, faunok és egyéb varázslatos lények.) Az ősi Narniát elnyomó trónbitorlók mellett azonban meg kell küzdeni a két nagyjából egykorú király – Caspian és Peter – rivalizálásával is, ami a könyvhöz képest szintén új, bár cseppet sem logikátlan gondolat. Ezen kívül leküzdendő még a hit hiánya és a kevélység, tehát a filmben sikerül továbbra is megőrizni azt a finom vallásos vonalat, amely a Narnia regények sajátja – ez nem szájbarágós, egészen addig a pillanatig, amíg csúcspontként el nem söpri az egyik főgonoszt a föld színéről egy hullámokból összeálló szakállas isten-figura – deus ex machina, amely nagyon nem hiányzott a filmből.

Őszintén szólva nehezen eldönthető, hogy A Gyűrűk Ura trilógia megfilmesítése valóban mérföldkő-e a fantasy filmek történetében, vagy egyszerűen csak annyian és annyiszor láttuk, hogy már örökre ez marad meg az emlékezetünkben. De az, ami A Gyűrű Szövetségének megjelenése óta csaknem minden fantasy filmnek felróható, elmondható a Caspian herceg esetében is – tudniillik a zene és a képi világ erősen „gyűrűkurás”. Olyannyira, hogy egyes lovas üldözési jelenetek mezőn, erdőn, majd gázlón keresztül már kifejezetten parafrázisnak (vagy csúnyán szólva lopásnak) tűnnek. De a nagy előd másolása a siker kulcsa is lehet: amit kedveltünk A Gyűrűk Urában, az itt is szép és élvezetes, még ha van némi déjà vu érzésünk is…

A film, mivel már nem volt szükséges időt szánni Narnia különös világának a megismerésére, mozgalmasabb, mint az első rész volt, és ugyancsak bővelkedik csatajelenetekben – egyet külön bele is írtak a történetbe, talán, hogy még mozgalmasabb legyen, vagy mert A Gyűrűk Ura óta két óránál rövidebb fantasyval előállni nem illik, holott a Narnia könyvek kifejezetten nem vaskosak. De azért a harcok kellően lekötik a nézőt, mint ahogy a különleges lényeket is megfelelően kidolgozták. Az animált, beszélő állatoknál azonban mintha megcsappant volna a CGI-mágusok lelkesedése (vagy tudása), egyedül Aslan kapta meg a neki kijáró színvonalat, és az egérkirály domborít még, de ezen kívül már a történetben is háttérbe szorultak a beszélő állatok, a maradékra pedig mintha nem jutott volna kellő figyelem.

Összességében a Caspian herceg élvezhető film lett, még a beleerőszakolt szerelmi szálat is le lehet nyelni. Ráadásul megvan az az előnye is, hogy nem túl véres, így még gyerekeket is el tudok képzelni a nézők sorában – ami nem mondható el minden, az elmúlt években napvilágot látott, gyerekeknek (is) szánt fantasyról. Nem bánja hát meg nagyon az ember, ha rászánja ezt a két és fél órát.

A film hivatalos oldala