bezár
 

irodalom

2021. 01. 14.
Egy pisszenéssel vagy egy fintorral
...traumák sem ártanak, ha alanyiságot szeretnénk...
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Egy pisszenéssel vagy egy fintorral Mi sem jellemezhetné jobban jelen körülményeket, amik a glóbuszon uralkodnak, mint az átok. Borsik Miklós neve nem ismeretlen az irodalmat kedvelők számára. Még úgy is, hogy eddigi munkái inkább háttérmunkák voltak. Most elérkezettnek látta az időt, hogy előálljon a színfalak mögül. Verseit olvasva arra juthatunk, könnyű kézzel képes fojtogatásra, de közben figyelmes annyira, még ilyenkor is, hogy megnevettessen bárkit. 

PRAE.HU: Már egy ideje dolgozol rajta, direkt vártál 2020-ig, hogy egy az egész emberiség által gyűlölt évben jelenjen meg az Átoknaptár?

Néha furcsálltam, hogy 2020 van. Az időérzékelés csapdái, átfedései fontosak a kötetben is. Például hogy nem mindig úgy tapasztaljuk meg a hónapok hosszát, karakterét, sorrendjét, ahogy tanultuk. Ezért is döntöttem amellett, hogy a tartalomjegyzék adjon meg egy másik kötetszerkezetet, mint amiben a versek helyet kaptak. Az olvasó választhat, melyiket érzi vonzóbbnak (ahogy Balázs Imre József is megtette a kritikájában). 2020 helyett is választhat másik évet, a versek nem vesznek tudomást se közéletről, se vírusról, hóemberben, napernyőben gondolkodnak.

PRAE.HU: De ki szórja az átkot és kire?

Nem tudom, és ez nyugtalanít. A 2010-es évek közepe felé, amikor először írtam olyan verset, amelyik bekerült a kötetbe, ez a nyugtalanság adta a kiindulást. Így viszont körbe is értünk. „Menjünk még egy kört”, mantrázták a Nissan-tévéreklámban huszonvalahány éve, a parkolóban. Ezt mondjuk akkor is, amikor arra vetemedünk, hogy elküldjük a verseskötet kéziratát a kiadónak. „hogy lesz ennek vége? / Azonkívül, hogy egyszer eljön a nap, / amikor a világon mindent összehasonlítottunk / a világon minden egyébbel” – kérdezi Billy Collins Az a baj a költészettel című versében (ford. Kőrizs Imre). Innen nézve a költészet, maga a nyelv is lehet az átkozódás tárgya. Mondjuk, a kifejezés szándékainak ellenálló beszéd. „Érezz együtt a gondolattal, / mert nem jut ki olyan könnyen a fejből, / mint a vér.” (Átoknaptár, 58.).

PRAE.HU: Ez lenne a kulcs?

Nem, maradnék a „nem tudom”-nál. Magam előtt látom azt, aki a „ki szórja az átkot, kire és miért?” kérdésekre addig sorolja a helyes válaszokat, amíg bealkonyodik körülötte. Talán ez az Átoknaptár világa. A gyanakvásé, hogy az érvényesnek tűnő válaszok sora találgatás, mit is látunk a szürkületben. Akkor a düh kiváltója maga az ismeretlen. Mi az isten kelti a feszültséget, magunkra ismerünk-e, ha elönt a méreg? És megengedi, hogy egyszerre átkozódj és vizsgálódva kérdezz? A két indíttatás közti feszültség terében jutunk el a „halvaszületett utálat”-hoz (57.). Vagy oda, hogy a gyűlölet, „akár / a havazás, képtelen lenne kitartani” (8.).

PRAE.HU: A kiegészítésedre reagálva: azt, hogy miért történik az átkozódás, azért nem kérdeztem, mert tudni vél(t)em. De most elbizonytalanodtam.

Néha abszurdnak is tűnik, ha ebben a világban kérdezi valaki, hogy „mi a baj?”. (Ennél csak az abszurdabb, ha a kérdés tartósan fel sem merül.) Számomra magától értetődő, hogy átkozódni indokolt, de az már a legkevésbé sem, hogy az okot hogyan lehet nevén nevezni, artikulálni. Az Átoknaptár versei egy körülírás kísérletei, ha pedig valami körül mozgunk, mindig egy kicsit úgy járunk, mint az óramutatók. Ez azt is jelenti, hogy nem mozdulunk, hiába forgunk. Urbán Ákos vetette fel, hogy a kötetben maga az idő, az időbe zártság váltja ki az indulatot. A naptár nem sok alternatívát ad, nap, hét, hónap, semmi olyasmi, ami a naptáron túl van. Megátkozni az időt – ez az értelmezés nem idegen a kötettől.

Borsik Miklós

(Fotó: Nagy Boglárka)

PRAE.HU: A Peter Handke-interjúból választott mottóban az „alapdüh” kifejezés szerepel. Érdekes háttérprogram, de szerintem a verseket játékos, kedves, de kegyetlen irónia jellemzi. Nem a düh jut róluk eszembe.

„Az összes / dühös szavad, mielőtt kiejtenéd, / megszomorodik.” – így végződik a Zavarta, hogy világosodik… kezdetű vers (48.), ahogy a mottóban a düh keletkezése mellett a megszűnése is szóba jön (5.). Szerintem a két érzésvilágra úgy tekintek, ahogy a haldoklás egyik modelljében variációk egy témára. Ott a harag és a depresszió fázisai – az alkudozással együtt – egymás mellé rendelődnek Elisabeth Kübler-Ross felosztásában. 

PRAE.HU: És hogy érzed, a kettő valójában egyenrangú verstéma lett?

Igen, és a kettő közti mozgékonyság. Az agresszió, mint egy ki-bejáró szellem, átszalad egy-egy testen, vagy kitölti, otthagyja, ahogy a verset. De néha szószerkezetnyi méreg jut a lapra, vagy néhány irritáló sor. Lerontják, kiegészítik az előzőeket. Megkérdőjelezhető, hogy ezek a versek átkok, bár biztosan egy átkozott tér áldásaiból részesülnek, amikor „megszedik magukat”. Szolcsányi Ákos mutatott egyszer egy XIX. századi, dedikált átkot, és arról beszélgettünk, hogy a valamirevaló átokról tudható, kinek szól. Az Átoknaptárban ez nem világos. Ráadásul szomorú, sokszor az. Elégikus és/vagy leíró jellegű. Vagy ahogy mondod, játékosan szembefordultam az eredeti tervvel. „mi vagyunk azok, akik csak félig, félszívvel viseltetünk a saját elvárásainkkal szemben.” (Werner Hamacher, ford. Kulcsár-Szabó Zoltán).

PRAE.HU: A családod hogy fogadta a kötetet? Megértőek?

Reménykednek. Az unokatestvérem azt írta, várja, hogy a kötet magával ragadja, majd bejelentkezik a lelki gondozóba. Megígértem, hogy meglátogatom. Apám kedvence, az Omega is eszembe jut. Az elsőkörös utópia –: az erőszak ne létezzen! –, amit Kóbor János megénekel A ballada a fegyverkovács fiáról című dalban, a kötetben is hat.

PRAE.HU: Helyes! Miki, mennyire tudatos, hogy a biográfiai énedből a versekben nem sokat mutatsz?

„Magas homlokod bőrszínű sapka, a hajad hang nélkül bomlana ki alóla”, írom, és a szerző kopasz.

PRAE.HU: Mivel mostanában leborotválod a hajad, nem tudni, valójában mennyire... De sajnos ez a válasz nem lesz elég. Az egyéni indíttatásaidról, persze, sokat beszélsz, de a személyesség egy válfaját többnyire most is kerülöd. Ez összhangban van a kötettel, ami szintén nem egy alanyi költő bemutatkozása. Mit gondolsz erről?

Mi szavatol az alanyi költészet biztonságáért? A biografikus karakterhez kellene valaki más, a másik arca, túl a tudat önvizsgálatán és aszfalton, vonaton, sapkán, bőrön. A kötet viszonylag személytelen, bár családapák vannak benne, kisimult szatyorral, és pléddé változó hajléktalan, sőt, apa, anya is eljött, bár a villanyoszlophoz fagytak. Gondolom, a traumák sem ártanak, ha alanyiságot szeretnénk, amiket nem mismásolva, éberen beszélünk el. Vagy lámpákban gondolkodunk (nem annyira narratívában), amiket az élmény körül az ismerős csillagképeket módosítva-mímelve helyezünk el. A koncepcióm másfelé vitt, ahogy a világ, ahol Szenderák Bence szerint a kötetben egyfajta „idegenvezetés” zajlik, szintén nem leplezi le magát tulajdonnevekkel, bár többször felismerhető a város. A panasz, a szitok tágasabb terekbe vágyik. Az ego mint aktualitás mellőzhető. Igaz, csak részben.

PRAE.HU: Hadd kérdezzem meg: miért változtattad a kötet címét az utolsó pillanatban Átoknaptárra, amikor éveken át Átokkalendárium néven futott a folyóiratokban?

Túl dallamos volt, ami a verseimmel is megesik. Ez elkábított, az viszont, hogy el kell engedni az anyagot, vagyis „mindjárt kicsengetnek”, és hozzáférhetetlenné válik, felébresztett. 

PRAE.HU: Hozzáférhetetlenné? 

Paradox, hogy amikor a szöveg már nem alakul(hat), semmi javítás-rontás, vagyis alakulás-nyüzsgés nem jellemzi, inkább az elkészültség hullamerevsége, akkor születik meg a könyv. Ráadásul ez mesterséges zárás, a deadline vezérli. Az angol szó jobban kifejezi, hogy tragédia történik. Ezzel szemben koccintani szokás, lájkolni, gratulálni. Persze, remek hír. De ha holnapután meggyőződöm arról, hogy két sort jobb lett volna kihúzni, megcserélni, bővíteni, késő. Igaz, rossz marketing akkor változtatni, amikor már úgy-ahogy bevésődött a cím (nem zárható ki, hogy valaki várja a kalendáriumot, ahogy a Kincs, ami nincsben Anulu azt hiszi, tart még a háború), de abban is van logika, hogy akkor tudtam lépni, amikor már láttam, mi az, aminek a címén változtathatok. Vagyis amikor a kézirat – Simon Bettina és Nagy Boglárka türelmes szerkesztése – nagyjából lezárult. Az „átok” eleve irodalmi(as) szó, szükség volt egy semlegesebbre. Másrészt a kalendárium létező műfaji hagyományával sem kezd túl sokat a kötet.

PRAE.HU: Az jutott eszembe, hogy aki a könnyűzenében Phil Spector, az lehetnél te a fiatal magyar költészetben, amikor bekapcsolódsz más világokba és mániákusan szőrözöl a szövegekkel afféle irodalmi producerként. És úgy tűnik, mintha kifejezetten élveznéd a szerkesztő szerepet. Mennyiben volt más a saját verseiden dolgozni? Könnyen megfogadtad a javaslatokat? A kötet végén felbukkanó tekintélyes méretű névsorból arra következtetek, sok szem csiszolta ezeket a szövegeket. Hogy ezzel a leheletfinom képzavarral éljek.

„Annyi szemed nincs, amennyit le kéne hunyni”, ez szerepel az egyik átokversben, a kifordítása lehetne a válaszom. Mindig több szemet szeretnék. Vagy olyan szemet, a harmincadjára megnézett vershez, amilyen nincs. Olyannal még nem néztem rá. Régen egy hagymára gondoltam. A szemgolyó vágyára, hogy hagymává váljon, mindig lecsíphetnénk róla egy újabb réteg szaruhártyát, hogy a friss látásmódhoz eljussunk. Vagyis a szerkesztés több okból veszélyes. Élősködni kezdhetsz a másik szövegén? Ennek hozadéka, hogy a szerzővel útközben – ez nyilván a viszony minőségének függvénye is – tudósíthattok magatoknak arról, mennyire ellenálló a szöveg, hogyan reagál.

PRAE.HU: Remélhetőleg ezt nem csináltátok végig mindenkivel, akit megemlítesz.

A köszönőlistába azokat is beleírtam, akik egy pisszenéssel vagy egy fintorral járultak hozzá a szövegekhez. Ez a kötettől sem idegen. Talán objektív líra, de versenként legalább egy fintorral.

PRAE.HU: Ezek szerint neked első a csapat(munka)?

Egyedül sem teszel mást, mint nézőpontokat, szerepeket tudatosítasz, szembesítesz, váltogatsz. És ha az eredmény folyton árulkodik arról, hogy milyeneket, akkor hogyan ne szóljon rólad? A „hagyd a nyomokat” lehetséges Tandori-koan-nyersanyagként legalább két ellentétes dolgot jelent, és jól jelzi, hogy az írás annak a tapasztalata is, hogy képtelen vagyok megszabadulni a nyomaimtól. Életszerűbb, persze, hogy mire megjelenik a könyv, már egy osztályteremnyi ember hozzászólt. De legalább egy kanapényi. Nem higiénikus. Úgy értem, nem álmodhatunk „tiszta szövegről”, így (jó esetben) köszönet a vége.

 

Fotó (lead, főoldal): Dancs Enikő Borbála

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Toroczkay András --


További írások a rovatból

irodalom

Bolyongás a szemétösvényeken Bolyongás a szemétösvényeken
Selyem Zsuzsa: Az első világvége, amit együtt töltöttünk, Jelenkor, 2020.
irodalom

Ókori mese az elviselhetetlen könnyűségről Ókori mese az elviselhetetlen könnyűségről
Mika Waltari: Szinuhe, Európa Könyvkiadó, 1978
Podcast-történet és ajánló a hazai, kulturális csatornákról

Más művészeti ágakról

gyerek

Középpontban a képregény
Képregénypályázatot hirdet a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma
art&design

"A rajzolás főleg annak konfigurációja, amit látunk"
Paul Cézanne (1839-1906) rajzaiból és akvarelljeiből nyílik kiállítás nyáron a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA)
David France: Isten hozott Csecsenföldön
art&design

Elegáns megoldások Elegáns megoldások
Interjú Bornemisza Eszterrel karriertörténetéről, szakmai önfejlesztésről és a kortárs textilművészet hazai és nemzetközi megítéléséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés