bezár
 

art&design

2021. 03. 11.
Láthatóvá tett láthatatlan? – Avagy a császár új ruhája
A Godot Labor „Fiktív Kiállításáról”
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
„Mit csinál a képzőművész, ha nem alkothat az anyaggal? Milyen egy műtárgy, ami nem ölt testet? Mi történik, ha nincs kiállítótér?” Ezeket a kérdéseket állítja fókuszba a Godot Labor tizenegy fős művészcsoportjának „Fiktív Kiállítás” című, videó formátumban megvalósuló tárlatperformansza. Ennek a megszületőben lévő műfajnak különleges jelentőséget adott az online térben megvalósuló kiállítás; ide helyeződnek át az olyan kérdések, amelyek a kiállítótér koncepciójára, viszonyaira és a műtárgy érzékelésére kérdeznek rá. Mit jelent a fiktív művészet az egy éve tartó világjárvány tükrében?

Mikor fiktív művészeti kiállításról beszélünk, fontos definiálni a különbségeket: egy valóságos kiállítás valamilyen térben vagy közegben installált műtárgyakat vonultat fel előttünk, amelyeket a kontextus ismeretével mi, látogatók befogadhatunk. Azonban a fiktív tárlat nem pusztán a videó médiumával illusztrál egy egyébként fizikailag bejárható közeget, hanem egy olyan parateret hoz létre, amelyben az alkotók a jelenlegi helyzetben kérdeznek rá a saját, a műtárgy és a befogadó viszonyára. A mesterségesen gerjesztett fantomgaléria egy interaktív teret nyit meg a felek között, melyben együtt gondolkodnak a jelenlét érzetéről vagy éppen annak hiányáról. A művészek pár perces, különálló fejezetekben mutatják be koncepcióikat, amelyeket ők maguk narrálnak. Mivel a legtöbb alkotó nem videóval dolgozik, ezért ez a reflexivitás nemcsak nekünk segít az értelmezésben, hanem feltárja a művész és az „ismeretlen” médium kapcsolatát is.

prae.hu

Hajgató Terézia A házHajgató Terézia: A ház. Részlet a videóból.

Hajgató Terézia A ház című műve pontosan azt a játékot mutatja be, amely a személy és környezete kapcsolatát kísérli meg egy fiktív közegbe helyezni. A látogatót maga a művész testesíti meg, ahogyan egy üres, intimitástól mentes, megkonstruált közegben térképezi fel a kiállítást. A narrációból megtudjuk, hogy az egyénileg bejárható ház lélektani ösvényként tekinthető, ahol saját vizuális emlékeink dialógusba kerülhetnek az elképzelt termekkel, folyosókkal. A fiktív térbe kihelyezett festmények mind vizuális ingereket lebegtetnek meg; ilyen például a dolgozószobában installált, rézlapba karcolt mű, amely körül leesett rézszemek hevernek a padlón, illatuk pedig a levegőben terjeng. Azonban ezekből a terekből és érzetekből semmit nem érzékelhetünk. Egy karnyújtásnyira vannak tőlünk, befogadásuk mégis képtelenség.

Balogh Kristóf József Alibi

Balogh Kristóf József: Alibi. Részlet a videóból.

Balogh Kristóf József Alibi című performansza hasonló képtelenséget jelenít meg, mikor a kiállításokhoz szükségszerűen társuló kiállításmegnyitók jelenségét dekonstruálja.  Balogh egy time-lapse-en rögzíti a mű nélkül létrejövő megnyitó szituációját, amelynek íratlan konvencióit a látogatók borral és pogácsával a kezükben imitálják, miközben saját testi jelenlétükkel hívják fel a figyelmet a műtárgyak hiányára. A performanszban résztvevő nézők attitűdje azonos a Hajgató házában nézelődő befogadóéval; a fantomgalériát meg kell töltenie saját valóságával és anyagszerűségével.

Anyagszerűséggel kell felruháznunk Hermann Zsófia Látható láthatatlan című fantomalkotását is, amelyben a láthatóvá tett hiány kérdése áll a középpontban. A talapzaton „látható” mű csak akkor jelenik meg a befogadó számára, ha létezését elfogadja, de még ekkor sem válik homogén természetűvé, hiszen a valóságát a tudatalattink és a képzeletünk kivetülései befolyásolják. A tudatalatti kérdése átjárja az egész kiállítást, hidat képezve a Godot Labor valós tere és a látogatók saját otthonának befogadói tere között.

Gallai Judit Ágnes Fekete VízGallai Judit Ágnes: Fekete Víz. Részlet a videóból.

A tudatalatti mélységeibe merül Gallai Judit Ágnes Fekete Víz című videoperfomasza, amelyben egy rituális menekülés folyamatát mutatja be. A nyugalmas képi világ és a dinamikus narráció erős kontrasztot képez, szinte már paranoisztikus érzetet kelt. Saját gondolataink testetlensége elől menekülünk, egyenesen a szakadék mélyén lévő sötét, átláthatatlan folyadékba. Gallai munkája emlékeztethet minket egy alvási paralízisre, ahol álom és valóság közötti bénult állapotban ragadtunk.

Kis-Prumik Zoltán Végtelen utazásKis-Prumik Zoltán: Végtelen utazás. Részlet a videóból.

Kis Prumik Zoltán Végtelen utazás című műve pontosan a dinamikus és statikus mozgás fonalát viszi tovább – egy vasúti utazás végtelenbe tartó szerelvényeivé válhatunk. A fiktív felvételeken loop-szerű tájképet látunk a vonat különböző perspektíváiból, amelyek az időtlenség és a statikus semmibe tartás érzetét keltik. Az oszlopokra helyezett videók egy körbejárandó útvonalat képeznek, amit nekünk, befogadóknak kell megtennünk a felvételek között, hogy a mozgás fizikai síkja megjelenjen. Tehát ahhoz, hogy a mű egymással ellentétes fizikai síkjait, a statikust, a vizuálist és dinamikust szintén feltárhassuk, aktívan kell részt vennünk egy eleve fiktív térben. Ez a többrétegű viszonyrendszer az, ami együttesen teremti meg az utazásélmény kettősségét. És ha a kettősség iróniával egészül ki, megkapjuk Kaszás Konrád Talán igen, talán nen című munkáját, amelyben 5 és fél percen keresztül hallgathatjuk, amint a magányos néző próbálja felvenni egy fiktív közönség vastapsának ritmusát. Az, pedig, hogy a nen elírás-e vagy sem, remekül tükrözi a kiállítás valóságimitáló természetét.

A műveket kísérő narrációk teli vannak bakikkal, a testetlen műtárgyak létezését pedig maguk a művészek is ironikusan kezelik. A hangfelvételek mind zajosak és visszhangosak, pont mintha egy kiállítótérben olvasnák fel őket. Ezek az apró technikai véletlenek, amelyek a valószerűség érzetét keltik bennünk, hívják fel a figyelmet arra, hogy itt többről van szó, mint üres talapzatokról és alibikről. Olyan ez, mint A császár új ruhájának kifordított, reflexív változata; a művész kockázatot vállal és meztelenül áll elénk, mégis arra kér minket, vegyünk részt a színjátékban. Elvégre minden kiállítás a fiktívvé válás határmezsgyéjén táncol, amíg a látogatók tömege meg nem erősíti a műtárgyak létezését. És ha nem is 5 és fél perces taps, de taps jár a Godot Labor művészcsoportjának, hiszen a fiktív témakört mind eltérő és nyers módokon mozgatják meg, megbolygatva ezzel a konvencionális galériatér és a művészetélvezet fogalmát.

 

Résztvevő művészek
Balogh Kristóf József,  Gallai Judit Ágnes, Gáspár Annamária, Hajgató Terézia, Hermann Zsófia, Kaszás Konrád, Kis-Prumik Zoltán, Gulyás Andrea Katalin, Plank Antal, Szabó Kristóf KristofLab, Tétényi Gabriella

 

A Fiktív Kiállítás megtekinthető youtube-on és az esemény Facebook oldalán.

Fotók a Godot Labor jóvoltából.

Fejléc kép: Hermann Zsófia – Látható láthatatlan (részlet). Négyzetes kép: Gáspár Annamária – Truly, is anything missing now (részlet). Kép a főoldalon és a Facebook oldalon: Gulyás Andrea Katalin – Szalmabála szfinx ​​​​​​​(részlet).

nyomtat

Szerzők

-- Győrfy Laura --


További írások a rovatból

Baráth Áron & Pál Katja alkotásai a VILTIN Galériában
Interjú Molnár Judit Lillával
art&design

Riport a Honey, have you ever heard of “zacskós-tej-tartó”? című kiállítás kurátoraival, Mayer Kittivel, Novák Piroskával és Viski Noémivel

Más művészeti ágakról

Az Árnyak kertje című antológiáról
Megjelent Tandori Dezső Egyetlen című kéziratának hasonmás kiadása
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés