bezár
 

art&design

2021. 03. 11.
Láthatóvá tett láthatatlan? – Avagy a császár új ruhája
A Godot Labor „Fiktív Kiállításáról”
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
„Mit csinál a képzőművész, ha nem alkothat az anyaggal? Milyen egy műtárgy, ami nem ölt testet? Mi történik, ha nincs kiállítótér?” Ezeket a kérdéseket állítja fókuszba a Godot Labor tizenegy fős művészcsoportjának „Fiktív Kiállítás” című, videó formátumban megvalósuló tárlatperformansza. Ennek a megszületőben lévő műfajnak különleges jelentőséget adott az online térben megvalósuló kiállítás; ide helyeződnek át az olyan kérdések, amelyek a kiállítótér koncepciójára, viszonyaira és a műtárgy érzékelésére kérdeznek rá. Mit jelent a fiktív művészet az egy éve tartó világjárvány tükrében?

Mikor fiktív művészeti kiállításról beszélünk, fontos definiálni a különbségeket: egy valóságos kiállítás valamilyen térben vagy közegben installált műtárgyakat vonultat fel előttünk, amelyeket a kontextus ismeretével mi, látogatók befogadhatunk. Azonban a fiktív tárlat nem pusztán a videó médiumával illusztrál egy egyébként fizikailag bejárható közeget, hanem egy olyan parateret hoz létre, amelyben az alkotók a jelenlegi helyzetben kérdeznek rá a saját, a műtárgy és a befogadó viszonyára. A mesterségesen gerjesztett fantomgaléria egy interaktív teret nyit meg a felek között, melyben együtt gondolkodnak a jelenlét érzetéről vagy éppen annak hiányáról. A művészek pár perces, különálló fejezetekben mutatják be koncepcióikat, amelyeket ők maguk narrálnak. Mivel a legtöbb alkotó nem videóval dolgozik, ezért ez a reflexivitás nemcsak nekünk segít az értelmezésben, hanem feltárja a művész és az „ismeretlen” médium kapcsolatát is.

prae.hu

Hajgató Terézia A házHajgató Terézia: A ház. Részlet a videóból.

Hajgató Terézia A ház című műve pontosan azt a játékot mutatja be, amely a személy és környezete kapcsolatát kísérli meg egy fiktív közegbe helyezni. A látogatót maga a művész testesíti meg, ahogyan egy üres, intimitástól mentes, megkonstruált közegben térképezi fel a kiállítást. A narrációból megtudjuk, hogy az egyénileg bejárható ház lélektani ösvényként tekinthető, ahol saját vizuális emlékeink dialógusba kerülhetnek az elképzelt termekkel, folyosókkal. A fiktív térbe kihelyezett festmények mind vizuális ingereket lebegtetnek meg; ilyen például a dolgozószobában installált, rézlapba karcolt mű, amely körül leesett rézszemek hevernek a padlón, illatuk pedig a levegőben terjeng. Azonban ezekből a terekből és érzetekből semmit nem érzékelhetünk. Egy karnyújtásnyira vannak tőlünk, befogadásuk mégis képtelenség.

Balogh Kristóf József Alibi

Balogh Kristóf József: Alibi. Részlet a videóból.

Balogh Kristóf József Alibi című performansza hasonló képtelenséget jelenít meg, mikor a kiállításokhoz szükségszerűen társuló kiállításmegnyitók jelenségét dekonstruálja.  Balogh egy time-lapse-en rögzíti a mű nélkül létrejövő megnyitó szituációját, amelynek íratlan konvencióit a látogatók borral és pogácsával a kezükben imitálják, miközben saját testi jelenlétükkel hívják fel a figyelmet a műtárgyak hiányára. A performanszban résztvevő nézők attitűdje azonos a Hajgató házában nézelődő befogadóéval; a fantomgalériát meg kell töltenie saját valóságával és anyagszerűségével.

Anyagszerűséggel kell felruháznunk Hermann Zsófia Látható láthatatlan című fantomalkotását is, amelyben a láthatóvá tett hiány kérdése áll a középpontban. A talapzaton „látható” mű csak akkor jelenik meg a befogadó számára, ha létezését elfogadja, de még ekkor sem válik homogén természetűvé, hiszen a valóságát a tudatalattink és a képzeletünk kivetülései befolyásolják. A tudatalatti kérdése átjárja az egész kiállítást, hidat képezve a Godot Labor valós tere és a látogatók saját otthonának befogadói tere között.

Gallai Judit Ágnes Fekete VízGallai Judit Ágnes: Fekete Víz. Részlet a videóból.

A tudatalatti mélységeibe merül Gallai Judit Ágnes Fekete Víz című videoperfomasza, amelyben egy rituális menekülés folyamatát mutatja be. A nyugalmas képi világ és a dinamikus narráció erős kontrasztot képez, szinte már paranoisztikus érzetet kelt. Saját gondolataink testetlensége elől menekülünk, egyenesen a szakadék mélyén lévő sötét, átláthatatlan folyadékba. Gallai munkája emlékeztethet minket egy alvási paralízisre, ahol álom és valóság közötti bénult állapotban ragadtunk.

Kis-Prumik Zoltán Végtelen utazásKis-Prumik Zoltán: Végtelen utazás. Részlet a videóból.

Kis Prumik Zoltán Végtelen utazás című műve pontosan a dinamikus és statikus mozgás fonalát viszi tovább – egy vasúti utazás végtelenbe tartó szerelvényeivé válhatunk. A fiktív felvételeken loop-szerű tájképet látunk a vonat különböző perspektíváiból, amelyek az időtlenség és a statikus semmibe tartás érzetét keltik. Az oszlopokra helyezett videók egy körbejárandó útvonalat képeznek, amit nekünk, befogadóknak kell megtennünk a felvételek között, hogy a mozgás fizikai síkja megjelenjen. Tehát ahhoz, hogy a mű egymással ellentétes fizikai síkjait, a statikust, a vizuálist és dinamikust szintén feltárhassuk, aktívan kell részt vennünk egy eleve fiktív térben. Ez a többrétegű viszonyrendszer az, ami együttesen teremti meg az utazásélmény kettősségét. És ha a kettősség iróniával egészül ki, megkapjuk Kaszás Konrád Talán igen, talán nen című munkáját, amelyben 5 és fél percen keresztül hallgathatjuk, amint a magányos néző próbálja felvenni egy fiktív közönség vastapsának ritmusát. Az, pedig, hogy a nen elírás-e vagy sem, remekül tükrözi a kiállítás valóságimitáló természetét.

A műveket kísérő narrációk teli vannak bakikkal, a testetlen műtárgyak létezését pedig maguk a művészek is ironikusan kezelik. A hangfelvételek mind zajosak és visszhangosak, pont mintha egy kiállítótérben olvasnák fel őket. Ezek az apró technikai véletlenek, amelyek a valószerűség érzetét keltik bennünk, hívják fel a figyelmet arra, hogy itt többről van szó, mint üres talapzatokról és alibikről. Olyan ez, mint A császár új ruhájának kifordított, reflexív változata; a művész kockázatot vállal és meztelenül áll elénk, mégis arra kér minket, vegyünk részt a színjátékban. Elvégre minden kiállítás a fiktívvé válás határmezsgyéjén táncol, amíg a látogatók tömege meg nem erősíti a műtárgyak létezését. És ha nem is 5 és fél perces taps, de taps jár a Godot Labor művészcsoportjának, hiszen a fiktív témakört mind eltérő és nyers módokon mozgatják meg, megbolygatva ezzel a konvencionális galériatér és a művészetélvezet fogalmát.

 

Résztvevő művészek
Balogh Kristóf József,  Gallai Judit Ágnes, Gáspár Annamária, Hajgató Terézia, Hermann Zsófia, Kaszás Konrád, Kis-Prumik Zoltán, Gulyás Andrea Katalin, Plank Antal, Szabó Kristóf KristofLab, Tétényi Gabriella

 

A Fiktív Kiállítás megtekinthető youtube-on és az esemény Facebook oldalán.

Fotók a Godot Labor jóvoltából.

Fejléc kép: Hermann Zsófia – Látható láthatatlan (részlet). Négyzetes kép: Gáspár Annamária – Truly, is anything missing now (részlet). Kép a főoldalon és a Facebook oldalon: Gulyás Andrea Katalin – Szalmabála szfinx ​​​​​​​(részlet).

nyomtat

Szerzők

-- Győrfy Laura --


További írások a rovatból

art&design

A tizenkettedik European Remembrance Symposiumról
A Present Eye Looking to the Past című kiállításról
Az acb Galéria Redők című tárlatáról
art&design

Keresztes Zoltán privát ikonjai mellé

Más művészeti ágakról

Beszélgetés a Dűne fantasztikumáról, tudományos igénnyel
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 2. nap
Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés