bezár
 

színház

2021. 03. 29.
Vers – színház – film 2.: Lassulóban
A Szavalóverseny 2. része a Katona K:ortárs-sorozatában
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A Katona József Színház Szavalóverseny-streamszínházának második része inkább a bevezető képsorokban elhaladó teknősre hajaz, mint a háttérben burleszki sebességgel sürgő-forgó költőre. Folytatódik és továbbra is nagyrészt szórakoztató marad a Tárnoki Márk rendezésében profi módon összefogott, színes alkotócsapat sok ötlete, mégis ott motoszkál a nézőben az a minden trilógiát fenyegető érzés, hogy „az első talán jobb volt.”

Háy János szövegét és Kocsis Gergely színészi munkáját nemigen érheti kritika, hiszen megbízhatóan magas színvonalon folytatódik az „épp költő költő” magánbeszéde, csak mintha a filmnyelvi ötleteknek kevesebb teret engedne ez az előadás. Pedig nagyon hatásos az első új nézőpontunk a szerző elméjébe: az üveglapos asztal alatt ülünk a kamerával, és onnan lessük ki, alulról fölfelé, mint kisgyerek az apja íróasztala alá bújva, hogyan küszködik a költő témával, formával, műfajjal. Az üveglapon áttetszik a kéziratpapír, amire vastag filctollal ír és rajzol hősünk, hogy megoldja a „Műfaji áttekintés szerelemmel” feladatot. Azoknak, akik Háy életművét követik, külön komikus ez, hiszen köztudott, hogy saját maga rajzolja a műveinek könyvborítóin megjelenő egyszerű és kifejező figurákat.

Szkéné színház

A nézőpont és a téma jó: a műfaji áttekintés akár magyarórai tananyagként is élvezetes lenne diákoknak, hiszen nagyszerűen karikírozza, milyen narratív és stilisztikai fordulatokat vesz egy folytatólagos történet „ő és másik ő” között, akiket elválaszt lakhelyük, a hegy és a völgy. Versből balladára, majd eposzból görög drámába váltunk, a Költő megéli és átéli a vers- és drámai helyzeteket, eljátssza a szereplőket. Kiváló előadást nyújt, és közben néha ránk (a kamerába) is tekint, mint apa gyermekére, író-előadó közönségére. Szórakoztató apró vizuális gesztusok és gegek színesítik a monológot: például az üveglapra nyomja arcát, amikor a kitalált „vérromboló” szó drámai hatásosságát ecseteli, vagy a filctoll hanyagul tartott cigivé válik, miközben a kocsmai jelenetet adja elő, és dugóhúzóból lesz gyilkos tőr.

A szöveg okosan és viccesen ironikus és önironikus („és végez magával ezzel a rímelő mondattal és a tőrrel”, „ha regényben folytatnánk, meg kéne nevezni a szereplőket, és akkor kiderülne, hogy ez az egész rólad és rólam szól”), összeköt mai problémákat (a gazdagok kutyaszeretete emberi szolidaritás helyett) és örök kérdéseket (családi dráma, ok nélküli gyűlölködés emberek csoportjai között). Mégis, a jó szöveg és annak hatásos színészi előadása ellenére elfárad a néző abban, hogy először 12 perc után vált a kamera (ekkor „leül” a mi szintünkre a Költő), és aztán ismét nem változik a nézőpont sokáig. Ez élő színházban valószínűleg nem lenne probléma, de közvetített felületen, filmes formában az élmény így könnyen egysíkúvá válik.

Talán az is gond, hogy ez után két olyan téma következik, melynek kapcsán a leglelkesebb magyartanárok is nehezen csiholják fel magukban és a diákokban az érdeklődést: „Tájleíró költemény” és „Avantgárd vers”. Vizuálisan szépen indul pedig a jelenet: a kamera drónra kerül, mely így pásztázza végig a dolgozószobát, fentről, oldalról, mindenhonnan, szállva, leülve, hol a Költő által irányítva, hol más kontrollálja. Ez a filmnyelvi elem nagyon szépen illusztrálja a monológ utalásaiban megjelenő két tájleíró vers, Petőfi „Az alföld” és Radnóti „Nem tudhatom” című, mindenki által (többé-kevésbé) kívülről fújt művét, melyben hasonló költői „kameratechnika” jelenik meg. Változik a fókusz, hol a tágasságra, hol az apró részletekre koncentrálunk, így irányítja az olvasó-néző figyelmét a költő és az előadás, így a zsúfolt dolgozószoba apró részletei továbbra is remekül működnek.

Mégis, alapvetően talán kevés marad a filmnyelvi ötlet ebben és a következő, szintén túl hosszúra nyúló szakaszban. Csak néhány alkalommal változik a nézőpont, a fókusz. Van szobából kirohanás, ajtócsapkodás, újabb önmagára reflektáló filmes ötlet (csapóval bejön a lány, megdől derékszögben a kép), mégis, ilyenekből sokkal több kéne ahhoz, hogy a képernyőn át is megfogja és ne engedje el a nézőt az egyébként remek szöveg és előadás.

Ezen második és harmadik szakaszban jelennek meg a „versmondók”. Talán ez is probléma, hogy az összesen hatvan perces részben mindössze kétszer hallunk-látunk valami egészen mást (az első, ötvenperces részben a Költő mellett nyolc versmondó figura jelent meg, különböző filmnyelvi megjelenítésekben). A tájlírát Vajda János „Nádas tavon” versével Szacsvay László testesíti meg, a részt pedig Bezerédi Zoltán zárja, Vörösmarty „Előszó”-jával. Mindketten egyhelyben, Szacsvay ülve, Bezerédi karját keresztbe fonva, a földön fekve mondja (bár a kép 90 fokban elfordul), statikus képi és előadói stílusban.

És ez a fő baj: bár kiváló színészek, Szacsvay és Bezerédi itt olyan versmondói stílusokat jelenítenek meg, melyek igen messze vannak attól, hogy megfogják a mai közönséget (és azt hiszem, versmondó versenyen én sem engedném tovább őket a következő fordulóba). A Vajda-vers erős zeneisége annyira áthatja Szacsvay előadását, hogy kedves mosollyal szinte elénekli nekünk, míg Bezerédi szintén alig-alig eltűnő félmosollyal, gyakorlatilag mozdulatlanul mondja Vörösmarty egyik legdrámaibb versét reményről, pusztulásról és reménytelenségről. Mindkét színész egyénisége erősebb marad, mint a vers maga, nem történik meg az az átlényegülés, amitől az első rész versmondásai erőteljesek és hatásosak lettek. Itt a néző kívül reked a versen – úgy hangoznak el a művek, mintha nem lenne mögöttük tét és érzelmi hitelesség. No, ettől lesz egy szavalóverseny decensen „szép” de halott.

Kiváló munkát végeznek viszont ismét a jelmeztervezők, kellékesek és a hangmesterek, akik csodálatosan tudják egyben tartani a különböző nézőpontokat hangélményben. Csak mintha ebben a második részben az alkotó csapat kreatív ötletsziporkáit picit visszafogták volna: lelassult a tempó, kevésbé erőteljes az az összhatás. Reméljük, a harmadik részben a színházi szavalóverseny fináléja minden esetleges korábbi gyengébb pillanatért kárpótol. Várjuk.

 

Háy János:  Szavalóverseny 2. rész
Kocsis Gergely
Szacsvay László
Bezerédi Zoltán
Technikai rendező: Török Marcell
Operatőr: Meister Natália
Vágó: Majszin Éva
Hangmérnök: Párizs Misha
Fővilágosító: Lohár Antal
Súgó: Schaefer Andrea
Ügyelő: Valovics István
Dramaturg: Török Tamara
Asszisztens: Hornung Gábor

Rendező: Tárnoki Márk
Katona József Színház/ Eszínház
2021. március 19.
Fotó: Katona József Színház

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Pikli Natália --

Egykori magyartanár, jelenleg egyetemi oktató, kutató, örök szerelemben a színházzal - akit a színház és színházcsinálás füstje egyszer megcsapott kamaszként... Most épp a Magyar Shakespeare Bizottság elnöke is.


További írások a rovatból

V4 szimpózium Shakespeare-ről a CEESRA és a PPKE szervezésében
színház

Beszorított terek: suli-színház-karantén Beszorított terek: suli-színház-karantén
A STEREO AKT: Ex Katedra című előadása
színház

Egy Don Juan a nappaliban?
A Magyar Nemzeti Balett Don Juan-előadásával folytatódik az Opera Otthonra
színház

Megcsinálják akkor is, ha csak maguknak játszanak Megcsinálják akkor is, ha csak maguknak játszanak
Beszélgetés Pászt Patríciával a lengyel és a magyar színházról

Más művészeti ágakról

építészet

A fényűzés rabjai A fényűzés rabjai
Visszatekintés a Cristóbal Balenciaga Museoa történetére az épület megnyitásának 10. évfordulója alkalmából
gyerek

13 Pagony könyv az évtized legjobb gyerekkönyvei között!
A zsűri szavazatai alapján a Boszorkánycica az évtized gyerekkönyve!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés