bezár
 

art&design

2021. 05. 07.
Üzenetek a poszt-tisztaság korából
Avagy szeméthalmaz a galériában: Szabó Kristóf „ERROR” című kiállítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A művészeti tárgyú alkotás és a profetizmus, avagy Isten igéjének hirdetése bár sok közös jellemzővel rendelkezik, egy markáns különbséget mégis meghatározhatunk. Az egyik az embereknek szól, de az utóbbi az emberekért szól. Míg a művészeti alkotás a hatások és érzelmek kiváltásával operál, addig az igehirdetés a racionalitás útján próbálja megközelíteni az egyént.

A XXI. században újra az egyik legnépszerűbb foglalkozássá vált prófétának állni. Bár eleinte az emberek kételkedtek bennük, de ahogy egyre többen kezdték el főállásban végezni a vélt vagy valós istenek igéjének a hirdetését, megszokták őket, majd megtalálták a számukra hiteleseket, akiket örömmel és áhítattal tudtak követni. Amikor az Európai Tévéjósók Szakszervezete előbb sztrájkba kezdett, majd tüntetéseket szervezett, mondván, hogy ezek a magukat prófétának kikiáltók elveszik a munkájukat, az egyház tudta, hogy közbe kell lépnie, mielőtt jobban elharapóznak az események. Ezért a római pápa egy nyilatkozatot adott ki, amelyben elismerte, hogy a próféták valóban mind Isten kiválasztottjai, akiknek az a feladatuk, hogy mutassák az utat és távol tartsanak mindent a Föld népétől, amely a gonosztól származik. Azután már szinte tudománnyá vált, és akadémiákon intézetek nyíltak a Jelen Próféciák tanulmányozására, bár még mindig vitatott, hogy ez mennyiben különbözik az időjárás előrejelzésektől. A legtöbb álláspont szerint azért van ennyi próféta, mert mindegyikük egy potenciális jövőnek a képét hirdeti, amelyeket Isten azért mutat meg, hogy az emberek úgy higgyék, hogy van választási joguk. Viszont továbbra is komoly nehézséget jelent a szakértők számára is meghatározni, hogy hány ember űzi hivatásszerűen Isten igéjének továbbítását, mivel sokan tévesen a képzőművészeket is prófétáknak gondolják. Ilyen Szabó Kristóf, aki maga sem tudja néha eldönteni, hogy igét hirdet vagy alkot, hiszen a két munkatevékenységgel oly módon operál, hogy először hatást próbál gyakorolni a szemlélőre, majd racionalizáltatja vele a közvetíteni kívánt üzenetet.  

ERROR, enteriőr fotó, Szabó Kristóf KristofLab, 2021. Fotó: Szabó Kristóf KristofLabERROR, enteriőr fotó, Szabó Kristóf KristofLab, 2021. Fotó: Szabó Kristóf KristofLab

Szabó Kristóf és környezete sokáig nem volt tisztában a saját prófétai képességeivel, sőt egyáltalán a képességeiben is kételkedtek, hiszen Kristóf folyton, szinte megszállottan csak házakat rajzolt. Emeleteseket, kerteseket, csúcsosat, hajlítottat, még épülőt és soha be nem fejezetett. Mikor már idősebb lett, és egyre többször voltak látomásai, egyre jobban azt érezte Kristóf, hogy ez valamilyen üzenet vagy hír, amelyet meg kell osztania az emberekkel, de nem tudta, hogyan mondja el nekik, hiszen mióta megszületett, alig szólt az emberekhez, mindig csak a ház-modelljeivel beszélgetett. Ezért úgy döntött, hogy festmények és képek által mondja el az üzenetet. Kristóf a látomásaiban a poszt-tisztaság világát látja, amelybe állítása szerint az öt kardinális hiba elkövetése miatt jutott az emberiség. Munkáit az elrettentés példájának használja.

Így mondá az Úr: Ha ezt az öt hibát nem kerülitek el, avval kiűzitek a tisztaságot környezetetekből, és a természetes élőhelyeteket is műanyagból kell létrehoznotok. Ha szemeteltek, abban fogtok úszni, és gázolni, amelyet a víz tárolására alkottatok meg. Ha mindenből túltermelitek magatokat, már csak annak fogtok értéket, és hasznot tulajdonítani, amelyre ezt rá is írjátok. Ha városaitokat nem a lokális igények szerint építitek fel, hanem az eszményi város képére, akkor minden település ugyanazon arcát fogja mutatni, mégis folyton el fogtok tévedni benne, és így minden ismerős ismeretlenné válik. Ha félelemből építetek, az később a félelmetekké fog válni. Ha minél gyorsabban, és szélesebb körben akarjátok elérni céljaitokat, avval végül magatokat fogjátok elzárni.

A képekbe bújtatott igehirdetés legalsó szintjének termeiben Szabó Kristóf saját, és embertársai szemetét állította a középpontba, de nemcsak mint fogalom vagy mint idea gondolja ezzel újra, hanem használat utáni hasztalanságában is felhasználja. Az említett gondolat a felsőbb termekben csak erőteljesebbé válik és nagyobb területet fed le. A gondolat elindítója tulajdonképpen egy emberi jellemhiba, amely során több-kevesebb mennyiségben „gondtalanul” gyülemlenek fel az egyszeri használatra készült termékek igénybevételük után. A helyszín magasföldszintjén, az első két teremben álcázott-mimézis a jellemző. Avarként jeleníti meg és avarrá változtatja az eldobált vizesflakonokat, amelyeket festett erdei tájakon keresztül helyez el a természetben. Nehezen elválasztható, hogy a teremben mi számít szemétnek, és mi alkotásnak. Olybá tűnik, Szabó Kristóf görcsösen a szemétdomb tetejére hajítaná a tájkép-festészetet, mintha ezzel is pozícionálni kívánná magát a művész-próféta skálán. Ezt a gondolatot olyannyira túlzásba viszi, hogy a saját festménye is csak egy darab hulladékká válik. De hogy miért használható arra egy galéria, hogy bemutassunk egy bulinegyedi utcarészt a szombat reggeli takarítás előtt, vagy egy közkedvelt kirándulóhelyet, és a későbbiekben miért válik műalkotássá egy-egy kép, azt akkor kezdjük megérteni, mikor a képek tárgyai már eltávolodik a lábbal egyszerűen arrébb rúgható, egyszer használatos műanyagtól. Festményeinek témája olyan épületek, amelyek az alapjaiktól kezdve folytonosan felszakadoznak, eltűnnek a tájban, de nem nyomtalanul, hiszen a festmények felsőbb rétegeiben ugyanazok a színek és formák a meghatározók, mint amelyekből az alsóbb rétegben egy épület rajzolódik ki. Persze így felmerül a kérdés, hogy az épületek válnak köddé, vagy az a köd formáján kívül semmiben sem különbözik egy épülettől?

A kiállítás ekkora már látszólag cinikussá válik, hiszen az elhagyatottság hangulatában álló terem olyan, mintha a birtoklás és az anyagi javak ellen prédikálna. Ezt a gondolatot fokozza is azzal, hogy a kiépített, kiállítási tárgyakra koncentrálódó világítás helyett földre helyezett fényvetőkkel és mikrofon-állványra szerelt olvasólámpákkal rosszul világítja be a termet, ahol nemzetek vélt vagy valós burkának határán felállított védelmi rendszereket jelenít meg, amelyek a háborúk végeztével az enyészetté válnak. A terem atmoszféráját erősíti az az állvány, amelyről lelógatja ezeket a festményeket, hiszen ezáltal az alkotás is egy egyfunkciós építménnyé válik. Vajon volt-e ezeknek az építményeknek funkciójuk a reprezentáción kívül?  Légvédelmi akció közben, vagy elhagyatva, próféciákhoz és tanításokhoz felhasználva teljesítek-e be létüket?

Az utolsó teremben egy szinte paradox alkotás látható, amely egyszerre mutatja be a tömeget és az ürességet. Az elhagyatott nagyvárosi helyek fotója nem készült volna el a globalizáció, urbanizáció, tömeggé válás nélkül, ahogy az alkotó állítása szerint ezek azok a tényezők, amelynek hatására kiüresedtek a terek, hiszen ez az, amely által pandémiává alakult egy betegség. Maga az alkotó sem tudott volna ennyi nagyvárosban fotót készíteni, főleg nem a kijárási korlátozások és tilalmak idején, ha nem hívja segítségül a tömeget. Ezek a terek ürességükben bizarr hatást keltenek, és hasztalannak tűnnek.

Egy másmilyen, steril környezetben  a kiállítás tárgyai csak tájképek lennének, viszont a Godot Laborban, a felújításra váró gyárak környezetében és a hulladékkal a talajon belehelyezi a szemlélőt a tájba, egy atmoszférát teremt. A kiállítás hangulata viszont végig ambivalens, hiszen se nem túl realisztikus, se nem túl absztrakt. A szemlélőt azzal is kétségbe ejtheti, hogy  nehezen eldönthető, hibát tár elénk, vagy az elénk tárt digitálisan összekoszolt, majd vászonra festett adathalmaz jelenti a hibát. Elsősorban meghökkent, és kényelmetlenségbe helyezi a nézőt, amelynek járulékossága, hogy megpróbálja próféciaszerűen felhívni a figyelmet a lehető legoptimálisabb jövő kiválasztására azáltal, hogy az egyik lehető legrosszabb jövőképet tárja elénk.

 

KristofLab ERROR című kiállítása május 9-ig látogatható a Godot Laborban.

Négyzetes kép: Szabó Kristóf KristofLab: Wrong Data II Madrid, 120 x 90 cm, oil canvas, 2020. Fejléc kép és képek a Facebookon és főoldalon: ERROR, enteriőr fotó, Szabó Kristóf KristofLab, 2021. Fotó: Szabó Kristóf KristofLab
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Kende Tamás --


További írások a rovatból

art&design

Traumapanoráma Traumapanoráma
Lázár Kristóf: You can’t take another ache inside your body című kiállításának megnyitóbeszéde
art&design

Mágikus önbeállítás Mágikus önbeállítás
Galántai: 80. Riport a kapcsolati hálóról, A jövő emlékei című kiállításról és az Artpoolról az intézet kurátorával, László Zsuzsával
art&design

Kereszt a világ végén Kereszt a világ végén
Keresztes Zoltán oroszországi fényképeiről
art&design

Transzparencia Transzparencia
Majoros Áron Zsolt „Influence/Hatás” című kiállításáról

Más művészeti ágakról

irodalom

Kicsoda Esterházy a magyar irodalomban? Kicsoda Esterházy a magyar irodalomban?
Három tematikus különszám bemutatójáról
irodalom

Mi az erő, amit könyvnek hívnak? Mi az erő, amit könyvnek hívnak?
Ferencz Mónika, Nagy Hajnal Csilla és Érsek-Obádovics Mercédesz kötetbemutatója
Bemutatták K. Horváth Zsolt új kötetét, A bundátlan Vénuszt, Prae Kiadó, 2021
A Kiss Llászló +4 pécsi koncertje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés