bezár
 

irodalom

2021. 05. 28.
Helyzetjel – Spekulatív fikció
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Helyzetjel – Spekulatív fikció Beretva Károly, mielőtt kilépett volna nyolcadik emeleti lakásának erkélyére, óvatosan, nagy gondossággal helyezte föl a maszkját. A főváros légköre régóta nem volt önmagáé.

Amint gondolattranszferrel átutalta a Kínai Légszolgáltató Vállalatnak az aznapi oxigénhasználatért járó díjat, a maszkjából finom fuvallattal el is kezdett orrába áramlani a tiszta levegő. Beretvának átfutott a fején, hogy az ő szabad lélegzetvételéért hány harmadik világbeli gyereknek kell fuldokolnia, de elhessegette a képeket. Saját önkéntes fuldoklásán túl sokat nem tehetett az ügyért, ezt pedig még nem akarta, nem tudta meglépni. Érezte, az idő nincs már messze.

A lakás áporodott, alulkondicionált levegője után jólesett végre nagyokat lélegezni a maszkban, még ha ez a tízpercesre tervezett kinntartózkodása egy közepes lírakritika honoráriumát emészti is fel. Azonban nem sok mindenre kell költenie. Gyomrát legutóbb ötvenévesen cseréltette, így mikrotápanyaggal is jól elvegetál, egy cimborája pedig a sörgyárban melózik, aki néha ki tud csempészni egy-két dobozzal. Más luxust nem enged meg magának, ami pénze marad, azt mindig átutalja egyetlen megmaradt családtagjának: unokahúgának. Nóri színésznő a Fővárosi Alternatív Kőszínházban, a kevés megmaradt jelenlétalapú színház egyikében. Elkél a támogatás.

Beretva kikönyököl a korlátra a hegyoldali társasház erkélyén. Rozsdás fémként olvad a tájra a délelőtt. A közelben terülnek el a tettyei romok, ha ráhunyorít, ki tud venni néhány betontömböt. Több négyzetkilométernyi ground zero, a Sopiane-Bácskai Köztársaság megalakulásának szomorú mementója. Beretva nem volt tanúja az egykori Magyarországon áthullámzó, radikális hungarofuturista terrorcselekmények itteni akciójának, de ezzel nem volt egyedül. Szomszédai közül – hozzá hasonlóan – mindenki bevándorló. A közvetlenül mellette élő család a Hortobágy-Pusztaszeri Nomád Fejedelemség száműzöttje, az alatta lévő nagy, egybenyitott lakásban a Nagybudapesti Népköztársaságból elmenekült neospiritualista fiatalok rendezkedtek be. Beretva Nóri miatt költözött Fővárosba, akkor, amikor a lányt átvette a színház. Kihagyhatatlan lehetőség, előtte egy pinceszínházban volt vezető színésznő, a jegybevételekből pedig fizetésre nem igazán tellett. Örültek, ha a rezsi és a légkondicionálás kijön belőle. Nóri akkor Beretvánál lakott, így nem kellett aggódnia, hogy az utcára kerül vagy fuldoklóvá válik, de amikor jött a fővárosi ajánlat, kijelentette, hogy megy. Beretva pedig azt, hogy ő meg vele tart. A munkát, amivel foglalkozott, bárhol tudta végezni, hála mostanra meglehetősen kiterjedt és rétegzett kapcsolatrendszerének. A kritikáit is bárhonnan megírhatta.

Beretvának aznap délelőtt két hívást kellett lebonyolítania. Ezeket mindig kintről intézte, hiába a többletköltség. A falak papírvékonyak minden irányban, a lent lakó fiatalok estközépi zsolozsmáit már kívülről fújja. A pár hete a szomszédjába költözött nőről pedig gyanította, hogy a kitett hirdetése ellenére nem lakossági ügyvéd. Önmagában is gyanús volt, hogy a magas, negyvenes nő félreérthetetlenül kikezdett vele, amikor egyszer véletlenül összefutottak az ajtó előtt. Amikor hátradobta a haját, Beretva kiszúrt egy majdnem tökéletesen elrejtett agyimplantátumot, ami még egy jól menő ügyvéd pénztárcájának is megfizethetetlen. Csak a feketepiacról beszerezhető, a Testőrgárda viszont előszeretettel használja.

A hívását fogadták, a maszkba épített projektor a szeme elé vetítette a fogadó fél arcát. A regionális főnöke volt a Szabad Páneurópa Portáltól. Az ősz hajú férfi fél arca lerobbant a három évvel ezelőtti siófoki merényletben. A Konzul tóparti rezidenciájában tartott sajtótájékoztatón robbant fel egy pokolgép. Máig nem derült ki, hogy milyen szervezet a felelős érte. A jól értesültek, és Beretva közéjük tartozott, tudják, hogy nem a hungarofuturisták voltak, de gyanítják, hogy az ambiciózus Prokonzul állhat a háttérben. Tény, hogy a merényletben súlyosan megsérült, a kómából csak rövid időkre felébresztett Konzul nevében azóta is ő irányítja a Köztársaságot.

Beretva főnöke fél arcát és egyik karját is elveszítette aznap, mindkettőt viszonylag olcsó fémprotézisekkel pótolták. A húszéves Beretva imádta volna ezt a nehézsúlyú kiborg-külsőt, az ötvenkét éves látott már ennél különbet is. Az ősz hajú fém-arc azonnal a lényegre tért:

– Helyzet? Kész az anyag?

– Bocs, kicsit elhúzódik. Az egyik forrásommal egy ideje nem tudok kapcsolatba lépni. No intel.

– Hm. Ha péntekig nem jelentkezik, vedd fel nélküle. Utána már értelmetlen lesz leadni.

– Értem. Rajta vagyok.

– Legyél is.

A férfi bontotta a vonalat. Beretva ösztönösen az állát kezdte dörzsölgetni a maszkon keresztül. Fogalma sem volt, mi lehet Rókával. Az Uránváros egyik raktárépületében húzta meg magát, de mostanában kihalt volt a hely. Semmi üzenet. Beretva nem tudott másra gondolni, mint hogy lekapcsolta a Testőrgárda. Róka mindig megtalálta a módját, hogy eljuttassa hozzá az üzeneteit. Beretvának csak egyetlen lépése maradt. Nem szívesen teszi meg, de úgy fest, hogy nincs más választása. Elindította a második hívást. A képernyőn csak a megszokott feketeség látszott, a tompa zúgás viszont jelezte, hogy valaki van a vonal végén. Beretva két szó szólt, majd bontotta:

– Xerox. Most.

Beretva Károly, civilben hobbikritikus és költő, a Szabad Páneurópai Portál tényfeltáró újságírója, a hungarofuturista mozgalom mérsékelt szárnyának déli nagykövete visszalép a lakásba, erősen becsukja az erkélyajtót, lekapcsolja a maszkját, majd a konyhaszekrényhez lép. Az alsó fiókból előhúzza egy régi verseskönyv megsárgult első kiadását. A valaha fekete-vöröses fényes borító már színevesztett és matt lett. Sok-sok évvel ezelőtt a mozgalom alapítója, egyszerre tiltakozásul az elszabadult radikálisok és a tehetetlen államhatalom ellen, egy nagyszabású performansz keretében grammonként megemésztette magát. Azóta Beretva minden nap olvas a könyvből.

Pár perccel később visszateszi a könyvet a fiókba, féltve, gondosan. Kiveszi mellőle a Fénymásolót. Nóri keresztelte így el a harci sokkolót, amelyet tizenötödik születésnapjára kapott, amikor éjszakánként egyedül kellett hazajárnia a színházi próbákról. Beretva, mozgalmi munkája során, olykor kölcsönveszi a még mindig kifogástalanul működő szerkezetet. A tánc egy zsíros gép, suttogja maga elé bátorításul lehunyt szemmel, majd csöndben kilép a folyosóra, és eltökélten megindul az állítólagos ügyvédnő ajtaja felé.

Borítókép forrása / source of cover: Futuregirl (Pixabay)

nyomtat

Szerzők

-- Lapis József --

1981-ben született Sárospatakon. Szerkesztő, kritikus, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia szakkönyvtárosa. Kötete: Líra 2.0 - Közelítések a kortárs magyar költészethez. (Fotó: Bán-Horváth Attila)


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Csáki László: Kék Pelikan


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés