bezár
 

gyerek

2021. 09. 15.
Kilenc produkcióval készül az évadra a Griff Bábszínház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kilenc produkcióval készül az évadra a Griff Bábszínház Érdekes, izgalmas, közönségbarát műsortervvel készül a 2021/2022-es évadra a zalaegerszegi Griff Bábszínház, az Ilók, Mihók és más bolondságok című népmesét pénteken mutatják be Bartal Kiss Rita rendezésében a kőszínházban.

A rendező Szász Ilona dramaturggal a Bolond mese gyűjteményből három játékos, humoros történetet választott ki. A szerepeket Csepregi-Kovács Napsugár, Szolnok Ágnes, Tóth Mátyás és Vári Vivien játssza. A látványos bábelőadáson - Nagy-Kovács Géza díszlettervező és Rofusz Kinga bábtervező alkotása nyomán - klasszikus kesztyűbábokat alkalmaznak, a négy keretes díszletben a helyszíneket szimbolizáló geometrikus formák váltakozva jelennek meg.

prae.hu

Bartal Kiss Rita művészti vezető elmondta: az új évadban több népmesét választottak, ugyanakkor a Griff kínálatában kortárs és műmeséket is láthat a közönség. Színpadra állítják többek közt a Széttáncolt cipellőket, a Csipkerózsikát, az Égig érő fa című népmesét, műsorra tűzik a Pim, a földimalac, aki semmiben sem volt biztos, valamint a Lenka és Palkó című bábjátékot. Decemberben Nemes Nagy Ágnes művei nyomán összeállított műsort, a Hóesésben című zenés, táncos, látványos előadást láthatja a közönség.

A négyzetes kép forrása: Griff Bábszínház

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Somfai Anna A fal túloldalán című kötetéről
gyerek

A <19 Formáld a világod! pályázat díjazottjainak kiállítása
Jutta Bauer Nagypapa őrangyala című könyvéről
gyerek

Idén negyedik alkalommal hirdetik meg az ország legjelentősebb illusztrációs pályázatát

Más művészeti ágakról

Az Életünk folyóirat téli lapszámbemutatójáról
art&design

Vélemény Kiss Miklósról és a Just Decorationről
Setényi Anna Eszter: Kitchen Debate – PUCCS Contemporary Art, 1084 Budapest, Víg u. 22.
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 3.számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés