PRAE.HU: Mit kell tudni rólad és a film történetéről?

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végeztem kommunikáció-média szakon. Az egyik kurzuson szinopszisokat írtunk, ezzel összefüggésben pedig filmes pályázatokkal foglalkoztunk. Ekkor jött az ötlet, hogy jó lenne a képregényekről filmet forgatni, hiszen nagyjából hétéves korom óta olvasok képregényeket. Az is motivált, hogy a témában még nem készült itthon dokumentumfilm, márpedig volna mit mesélni. A kurzus oktatója, egyben a Vertigo Média Kft. egyik vezetője, Kárpáti György állt be a film és a pályázat mögé, ő lett a producer, mivel megtetszett neki az ötletem.

PRAE.HU: Említetted, hogy gyerekkorod óta olvasol képregényeket. Milyen a viszonyod ezzel a médiummal, mit gondolsz a magyar piacról?

Akkoriban ismerkedtem meg a képregényekkel, amikor még olvasni is alig tudtam. Pókember, X-Men és más hasonló szuperhősős rajzfilmeket néztem, és ezek gyerekként nagyon megfogtak, így kezdtek el érdekelni képregények. Próbáltam kitalálni, hogy mit jelentenek az egyes képkockákba zárt jelenetek, aztán amikor már jól olvastam, szembesültem vele, hogy teljesen másról szól a történet, mint amit hozzáképzeltem a képekhez. Két korai kedvenc sorozatom, amelyeket elsőként megismertem, a Pókember és a Mozaik éppen akkoriban indult, ezeket el is kezdtem gyűjteni is. A Mozaik gyereknek szóló képregény volt, időutazós és történelmi témájú, a másik pedig klasszikus szuperhősös történet. Gyerekkoromban határt szabott az érdeklődésemnek, hogy sok volt a felnőtt, komor témájú képregény, amelyekhez nem juthattam hozzá. A magyarok közül a Korcsmáros-képregények (Korcsmáros Pál magyar grafikus, illusztrátor és képregényrajzoló volt – a szerk.) jutottak el hozzám, például a Piszkos Fred új kiadása a Rejtő-klasszikusok közül. A Piszkos Fred, a kapitány meghatározó volt számomra hazai fronton.

Gábor Bence rendező „képregényváltozata” – A grafikát készítette: Várai Artúr

PRAE.HU: Hogyan, milyen szisztéma szerint válogattad össze a filmben megszólalókat?

Szerettem volna minél többféle nézőpontot bemutatni. A megszólalók nagyobb részét vagy a munkássága alapján, vagy személyesen már ismertem, így nagyjából tudtam, hogyan kell elhelyezni őket ebben a történetben. Meg akartam szólaltatni az eladói oldalt, ezért kerestem fel egy képregényboltot, valamint történeti perspektívát is belevittem a filmbe, amiben Kertész Sándor képregénykutató és Kiss Ferenc író is sokat segítettek. A fő cél az volt, hogy elsősorban a laikus nézőknek legyen érdekes a film, őket vezesse be a képregények világába, ők kapjanak átfogó képet. Ezért az is cél volt, hogy ne csak rajzolók vagy írók szólaljanak meg, hanem képregénygyűjtők és kutatók is. Pálfi György úgy jött a képbe, hogy megcsinálta a Táltosember vs. Ikarus című rövidfilmjét a Jött egy busz szkeccsfilmhez, amelynek a címszereplője a budapesti Astoria hotel tetejéről figyeli a várost, akár Batman Gothamet. A Táltosember vs. Ikarus így kapcsolódott a képregényfilmekhez. És én mindenképp meg akartam szólaltatni egy képregényfilmes vonatkozású alkotót is. Az már csak a forgatás idején vált világossá, hogy az új filmötlete, a Sömmi sajnos nem tud elkészülni filmformában, ezért megcsinálja képregényben.

PRAE.HU: Az is cél volt, hogy a filmmel eloszlass néhány képregényekkel kapcsolatos sztereotípiát?

A rajongókon és a gyűjtőkön kívül sok emberhez csak jó, ha egy-két képregény eljut egész életében, akár a régi napilapokból, olyanok, mint Garfield, Kázmér és Huba vagy régen a Kockás, és ennek alapján beskatulyázzák ezt a médiumot. A képregényfilmeket sokan nézik, de közülük többen nincsenek tisztában magukkal a képregényekkel a beszélgetések alapján, amelyeket folytattam. Menő karaktereknek tartják a mozihősöket, de nem biztos, hogy ismerik képregényes megfelelőiket. Ezért is jó, hogy eljut a nagyvásznakra is a Volt egyszer egy képregény. Így azok is találkozhatnak a médiummal, akik eddig csak a Marvel-filmeket néztek. Nem titkolt célunk, hogy a film javítson is a képregények helyzetén. Jó lenne, ha lennének például alkotói pályázatok, mint a filmek esetében, mivel kifejezetten képregényre nincs ilyen jellegű, célzott, önálló pályázat. Jelenleg a közösségi finanszírozás lehet opció, főleg akkor, ha nemzetközi megjelenést is tervez az alkotó.

PRAE.HU: A filmben bár múlt időben beszélnek arról, hogy egykor lenézték a képregényeket, de pont mostanában szólta le Denis Villeneuve, a Dűne rendezője a Marvelt és filmjeit. Meglátásod szerint ma milyen a képregények presztízse?

A saját környezetemben viszonylag kevesen foglalkoznak ezzel, nagyjából tízből egy ember olvas képregényt. A rendszerváltás környékén volt ennek nagy felfutása, amikor a szuperhősök szenzációnak számítottak, és nagyon nagy példányszámban el lehetett adni a füzeteket. Most már jóval szerényebbek a statisztikák, pár ezerre tehető egy-egy kiadvány eladása. Az emberek nagy része nem nagyon tud hiteles véleményt alkotni a képregényről: ha a filmek felől közelítenek, akkor nyilvánvalóan egyszerűbb, akciódús, szórakoztató sztorikként tekintenek rájuk. Persze a képregények elsődleges célja is a szórakoztatás, úgy alakultak médiummá, hogy a nagy tömegeket szólítottak meg, pár centért árult, rövid, akciódús, happy enddel végződő történeteket meséltek el. A szuperhősös zsánerben is mindig az egyszerűség és a könnyen fogyaszthatóság volt a cél, de ez csak egy szelete a képregényeknek, így nem szerencsés csak ezek alapján megítélni őket. Vannak komolyabb történetek – mint a Sin City, a 300, a V mint Vérbosszú, a Prédikátor, a Watchmen – amelyekből film is készült (a Prédikátorból és a Watchmenből sorozat is), a képregényeik pedig mind megjelentek magyarul is. Sőt, ott van az elsősorban nem képregény-, hanem regényíró Neil Gaiman Sandman című, itthon is megjelent műve, amiből élőszereplős sorozat készül a Netflix számára. Ezek már megosztóbbak bizonyos szempontból, a szuperhősös zsáner történeteinél velősebb, felnőttesebb darabok. A Prédikátor és a Sin City bőven 18+ kategória, és nem való mindenkinek a kemény témák és a képi világ miatt. De hát ez a jó ebben a médiumban, mindenki megtalálhatja a saját ízlésének megfelelő történetet! Egy szó, mint száz, „nem szuperhősös” fronton is jól állunk. 

PRAE.HU: Izgalmas a film képregényszerű formája. Mesélnél a megvalósításról bővebben?

Az interjúalanyokat a képregényrajzolóval, Várai Artúrral megrajzoltattuk egyesével, valamint a plakátot is ebben a stílusban készítettük el, hogy képregényesebb hatást keltsen, ennek a tervezésében én is részt vettem. Nem akartuk nagyon ráerőltetni a képregényes stílust a filmre, nem akartuk elvonni a mondanivalóról a figyelmet, hanem azt szerettük volna, ha ezt támogatja a forma.

PRAE.HU: Képet ad a film a képregényekről és kultúrájukról, viszont néztem volna még tovább. Miért lett ilyen rövid?

Ezt sokan kérdezték már látatlanban is. Egyszerű oka van, olyan konstrukcióra pályáztunk, amely 45 perces hosszt tett lehetővé, a pályázat kötelezett a hosszra. Én akár egy kibővített változatot is el tudnék képzelni, de ez még a jövő zenéje. Az is célunk volt, hogy ne legyen üresjárat a filmben, és dupla ennyi idő alatt a néző talán már unta volna magát. Annak nagyon örültünk, hogy a CineFesten is bemutatták a filmünket. Biztató volt a fogadtatása: sokat elmond, hogy a közönségtalálkozó délután négykor kezdődött és este hatig tartott. Lesznek még hasonló események, és iskolákba is szeretnénk elvinni a filmet, például a Metropolitan Egyetemen és a MOMÉ-n is vannak már képregényes kurzusok, tehát lenne értelme ezeken a helyeken vagy akár máshol vetíteni oktatási céllal. Ebből a szempontból is optimális a hossz, hiszen 45 perc egy tanórának felel meg. A mozis bemutatók után amúgy a televízióban, a TV2-n is látható lesz a Volt egyszer egy képregény.

PRAE.HU: Irodalmi műveket is feldolgoztak képregényformában nálunk. Szerinted ösztönözhet-e arra a képregény, hogy elolvassuk a regényt?

Korcsmáros munkássága jó példa erre, az Egri csillagok nemrég jelent meg színes változatban is, ami csábító lehet egy gyerek vagy fiatal számára. Van olyan eset is, hogy úgy próbálkozik az alkotó, mint az alapvetően animációval foglalkozó Csepella Olivér a Nyugat + zombik esetében: megcsavarja a szituációt, fogja az irodalmi alapokat, olyan közegbe rakja, ami fikció már, de ismerősek a karakterek. Nagy sikert aratott, nagy médiavisszhangja is volt. Azt nem tudom, lett-e belőle új kiadás, de ez is közösségi finanszírozásból készült, sok támogatóval. Költők, írók szereplenek benne, így érdekessé teheti a diákok számára azokat a szerzőket, akikkel az irodalomórán foglalkoznak.

PRAE.HU: Szerinted melyik magyar képregény lenne a legalkalmasabb arra, hogy akár magyar filmre adaptálják?

Ott van például a Kittenberger-képregény, amelyből szuper kosztümös kalandfilmet lehetne csinálni. A filmben is előkerült a legfrissebb, Az utolsó előtti huszár, amely még az első részénél tart, ennek is karakteres a világa, el tudnám képzelni filmen. Pálfi szeretné is megcsinálni a Nyugat + zombikat, többször próbálta már megfilmesíteni képregényes stílusban. Sajnos nem jött össze neki, de Csepella hajlik rá, tetszett neki az ötlet. Pilcz Roland YKX című kalandos képregénye is jól nézne ki moziban. De ott van a filmben szintén megszólaló Kovács Milán ALL Starja, amely egy felnövéstörténet: egy fiú képregényt rajzol, amelynek ő a szuperhőse. Kell egy jó forgatókönyv, de a képregényeknek az az előnye, hogy már adott az alap, amelyből kiindulhatnak a filmesek.

PRAE.HU: Te gondolkodtál-e azon, hogy ne csak filmezz, hanem képregényt is készíts?

Vicces, hogy éppen ez a film hozta meg a kedvem a képregénykészítéshez. Sokat tanultam a Volt egyszer egy képregény kapcsán, és a bemutató után fogalmazódott meg bennem, hogy magam is belevágok. Az írás érdekel, filmkészítőként is ebbe az irányba mennék tovább legszívesebben, mert történetet szeretnék mesélni. Nap mint nap rengeteg impulzus ér képregényekből és filmekből egyaránt, megvannak a karakterek és azok az érzelmek, amelyek érdekelnek, és amelyeket szeretnék én is megragadni. Komplex, de kisebb volumenű, egy részes, kerek sztoriban gondolkodom. Egyelőre csak tervezési fázisban vagyok, lassan, de biztosan haladok. Remélem, a film pozitív fogadtatása ad majd egy löketet ez irányú ambícióimnak is.

PRAE.HU: Pálfi említette a filmben, hogy az Astoria tetejéről figyelő Táltosembert sokan röhejesnek tartották. Miért nem lehet szerinted komolyan venni egy hasonló magyar szuperhőst? Egyáltalán kell-e nekünk saját szuperhősös?

Ha nem annyira a tipikus sztreccsruhás vonalra megyünk rá, hanem van mondjuk a hősnek valamilyen szuperereje, ám úgy öltözködik, mint mindenki más, vagy közelebb áll a hétköznapi emberekhez, akkor működhet a dolog. Ha a mitológiából táplálkozna, azt is meg lehetne oldani: ugyanolyan ruhákat hordana, mint a többi ember, de lenne egy tetoválás, mondjuk a mellkasán, amely utalna az eredetére. A képregényben alap, hogy kell egy jelmez, de filmben nem minden mutat jól. Az kellene, hogy legyen a cél tehát, hogy a magyar közeghez alkalmazkodjunk, és ebből kiindulva lehetne valamilyen egyedi hőst megalkotni, aki hiteles itt, Magyarországon. Nincsenek felhőkarcolóink és szerencsére a Los Angeles-ihez hasonló utcai fegyveres harcok sincsenek Budapesten, de a fővárosi utcáknak is van egy hangulata, noiros jellege, ebből már lehet építkezni. Farmerdzsekis vagy bőrdzsekis igazságosztót, esetleg valamilyen John Wick-karaktert tudnék elképzelni, bár esetében is tartózkodni kellene a túlzott amerikanizálástól.

PRAE.HU: A képregényfilmek népszerűségének tükrében meglepő, hogy csökkenő tendenciát mutatnak a képregényeladások, de a film megszólalói optimisták a médium jövőjét illetően. Szerinted is van jövője ennek a művészeti ágnak?

Szerintem mindenképp van jövője a képregénynek, mert ha nem is ez maga, hanem a belőle készült film inkább a népszerű, de akkor is fontos lesz mint alapanyag, valamint a rajongói bázis is támogatja a sorozatokat nemzetközi szinten. Nehéz lépést tartani a mozgékonyabb vagy interaktívabb médiumokkal, a filmekkel és a videójátékkal, ám így, hogy egyre inkább hibrid irányzattá válik a képregény, azaz papírformában és digitális formában is elérhető, életképesebb lehet. Amikor megszületett ez a médium, akkor még nem volt internet, nem volt a háztartásokban két laptop fejenként, sem okostelefonok, amelyeken pár kattintással már miénk is a digitális képregény. Én személy szerint nem annyira szeretem a digitális formátumot, inkább a papíralapú híve vagyok, amely iránt a magyar rajongók többsége is még mindig lelkesedik. Persze van, amikor kikerülhetetlen, hogy digitális képregényt olvasson az ember, de én a papíralapú változatot szerettem meg. Utánozhatatlan, amikor az ember belép egy képregénybörzére, boltba vagy csak kinyit egy friss kiadványt, és megcsapja a nyomtatott lap illata. Kezdetben még rossz minőségű papírra nyomtatták, ma meg már itt vannak ezek a féltégla nehézségű, keményfedeles kiadványok, amelyek több képregényt is tartalmaznak. A következő lépcsőfok lehet az, hogy már csak a telefonunkon vagy ebook olvasónkon lapozgatjuk őket. Szóval biztos változni fog, hogy milyen hordozón fogadjuk be a képregényeket, de a médium sajátos történetmesélési módszere soha nem fog eltűnni szerintem, a filmvilág is megsínylené, ha ez bekövetkezne

A cikkben szereplő képek a Vertigo Média Kft.-től származnak