bezár
 

film

2021. 10. 31.
Átadni filmen azt, ahogyan a világot látja
Interjú Grosan Cristina filmrendezővel arról, milyen közép-európai kollégákkal együtt dolgozni, és hogyan juttatta egy ártalmatlan Google-keresés a Berlinale Talents programba.
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
Grosan Cristina üstökösként robbant be a kortárs magyar filmszcénába. Éppen csak a mozikba került A legjobb dolgokon bőgni kell című első nagyjátékfilmje, máris nyakig benne van egy cseh – magyar – szlovák – olasz koprodukcióban.

PRAE.HU: Kelet-közép-európai vegyes gyökereidre tekintettel felmerül a kérdés, mit gondolsz arról, van-e alkotói „anyanyelved”? Támaszkodsz-e kulturális tapasztalatok egy olyan összességére, amely meghatároz mint alkotót?

Furcsa lenne tagadni, hogy amiben felnövünk, az befolyásol bennünket. Aradi vagyok, erdélyi vegyes családban nőttem fel, anyám révén erdélyi magyar, apám révén román gyökerekkel. Így történhetett, hogy felnövekedésem során eleinte csak magyarul, később csak románul beszéltem, majd húszéves koromtól kezdtem újra közelíteni a magyar nyelvhez. Mivel Budapestre jártam mesterképzésre, s végül itt is maradtam, a magyar nyelv formált engem felnőtté. Ezzel együtt helyesírást, magyar nyelvtant, irodalmat, történelmet sosem tanultam iskolai keretek között. Egyértelműen befolyásol az, hogy a nyelvek és kultúrák határáról jövök, s bár sokáig azt éreztem, hogy választanom kell közülük, mára eljutottam odáig, hogy elfogadjam, mindkettőhöz tartozom. Mindezt viszont külföldön elég nehéz megmagyarázni, különösen azoknak, akik nincsenek képben a román–magyar viszonyokkal.

PRAE.HU: Meghatározó számodra alkotás közben, hogy milyen kulturális hátterű, nemzetiségű emberek vesznek körül? A csehországi munkának köszönhetően feltehetően már van ezzel kapcsolatban tapasztalatod...

Csehország kulturálisan közel áll hozzánk, így abszolút otthon éreztem magam. Vannak eltérések, például a helyi filmipar története is valamivel régebbre nyúlik vissza, ami inkább hozzáadott az élményhez. Úgy éreztem, hogy kulturálisan ugyanazt a nyelvet beszéljük. A film előkészítése során szerettem volna minél hamarabb kiválasztani az alkotótársakat. Amikor döntenem kellett egy szlovák és egy olasz zeneszerző között, úgy éreztem, a szlovákkal sokkal inkább egy nyelvet beszélünk, kulturálisan jól megértjük egymást, pedig az olasz zeneszerző is nagyon tehetséges ember. Bár egyiket sem ismertem korábban, mégis nagyobb biztonságban éreztem magam a szlovák kollégával, mintha vele valahogy gyorsabban jutnánk dűlőre. A munka nagy része persze még előttünk áll, úgyhogy ez valójában a jövőben fog kiderülni.

Grosan Cristina

Grosan Cristina, Belovai Nóra, Rainer-Micsinyei Nóra, A legjobb dolgokon bőgni kell, fotó: Laokoon Filmgroup

PRAE.HU: Foglalkoztat téged munka közben, milyen lesz a hatása a filmednek? Gondolsz arra, hogy milyen nemzetiségű, anyanyelvű, kulturális hátterű emberek fogják nézni, és adott esetben eltérően értelmezni? Vagy kizárólag egy belső zsinórmértékhez igazodsz, és kizárod ezeket a külső körülményeket?

A kettő szerintem nem zárja ki egymást. Elsősorban azt szeretném minél hívebben megvalósítani, amit a saját lelki szemeimmel látok. Viszont mindig izgalmas kérdés, hogy egy filmet milyen közegben vetítesz le, és ott mit jelent. Például amikor a cseh projektet rövid ideig Franciaországban fejlesztettük, akkor merült fel, hogy amennyiben a filmben megjelenő titokzatos robbanásokat magyarázat nélkül hagyjuk, a francia közönség terrortámadásokként tudná azokat értelmezni. Az eredeti koncepció szerint, noha konkrét magyarázatot nem adtunk, a robbanásokra sokkal inkább a természethez, globális klímaváltozáshoz kapcsolódó, furcsa és titokzatos jelenségekként gondoltunk. Közép-Európán belül viszont nagyjából ugyanabban a kontextusban gondolkodunk, közösek a meghatározó tapasztalataink. Több külföldi fesztiválra készülök utazni a "A legjobb dolgokon bőgni kell" című filmemmel, és kíváncsi vagyok arra, hogy a kapunyitási pánikról szóló magyar vígjáték-drámát hogyan fogja értelmezni egy isztambuli művész mozi közönsége, mennyire közös az a realitás, amiről a film beszél.

PRAE.HU: Emlékszel rá, mikor, miért döntötted el, hogy filmrendező leszel?

Ez sokkal inkább egy folyamat volt, nem pedig egy bizonyos pont az életemben, ahonnan én már csak filmmel foglalkozom. Arad egy kicsi város, ahol tiniként vagy bulizni, vagy színjátszó szakkörre lehetett járni, én meg kíváncsi voltam, milyen színpadon játszani. Színházzal, írással és fotózással kezdtem foglalkozni. Ezek ötvözéséből pedig lassan a filmezés kerekedett ki a gimnáziumi évek végére. Sokáig azt gondoltam, hogy majd kinövöm, és lesz egy "rendes" foglalkozásom. Nem lett.

PRAE.HU: Vissza tudsz idézni olyan sorsfordító pillanatokat, amelyek abba az irányba tereltek, ahol most vagy?

Miután a kolozsvári egyetem négy éve után a budapesti mesterképzésre készültem, attól féltem, hogy a MOME-n, ahol médiadizájnnal fogok foglalkozni, nagyon el fogok távolodni a filmezés világától. Ezért fogtam a Google-t, és beprüntyögtem, hogy „what to do after university, film workshop, festival”, vagy valami hasonlót. A találatok közt volt a Berlinale filmfesztivál műhelye, a Berlinale Talents, amelyről nekem addig fogalmam sem volt. Leírtam a pályázati anyagban, hogy tervezem a következő filmem, aztán beadtam a pályázatomat, és nem igazán gondoltam bele, hogy van, aki akár hatszor is nekifut ennek anélkül, hogy bekerülne. Valami miatt viszont kíváncsiak voltak rám, így kerültem be a Berlinale Talents programba 2011-ben. Arra gondoltam, szuper, kimegyek egy hétre Németországba, fagyoskodom kicsit, megismerek néhány embert, jó lesz, visszatekintve azonban ez fontos pillanat volt. A programban megismertem az ipar működését, ráláthattam a nemzetközi tendenciákra; korábban azt sem tudtam, mit csinál egy producer, úgy igazán. Ezt követően részt vettem egy tehetséggondozó programban a Szarajevói Filmfesztiválon is, majd ott pályáztam egy kisfilmtervvel, amellyel később visszatértem Szarajevóba forgatni. Utána ugyanott nyertem díjat az elkészült filmmel, ami már megnyitott előttem rengeteg ajtót. Nemrég forgattam egy kisfilmet Romániában olyan filmesekkel, akikkel akkor, 2011-ben ismerkedtem meg Berlinben. Azóta nincs olyan nagyobb fesztivál, ahol ne futnék össze olyan kollégával, akit ezeken a workshopokon ismertem meg.

Grosan Cristina

Grosan Cristina, Győri Márk, A legjobb dolgokon bőgni kell, fotó: Laokoon Filmgroup

PRAE.HU: Google-kereséssel a Berlinaléra jutni afféle szerencsés intuícióból fakadó, impulzív döntésnek tűnik, azonban úgy hangzik, mintha utána már sokkal tudatosabban építetted volna a karrieredet.

A filmszakmában nagyon nehéz tudatosan építkezni, mivel nincsenek garanciák. Lehet, hogy nagyon szeretnél lehetőséget és pénzt kapni valamire, amiben hiszel, de könnyen elképzelhető, hogy semmi sem úgy alakul, ahogyan elképzeled. Az életben is keresi az ember az útját, aztán vagy sikerül, vagy nem. Valószínűleg a folyamatos útkeresésnek és az intuitív döntéshozatalnak köszönhetem azt, hogy nálam mindig alakulóban van valami.

PRAE.HU: Tapasztalataid alapján a hivatalos, pályázati utak a fontosabbak, vagy az informális kapcsolatok számítanak inkább a boldogulásban?

Jó tudni, ki és mi kell ahhoz, hogy egy projekt megvalosuljon, majd ehhez kell megtalálni a megfelelő csatornákat belátható időn belül. Persze, az egészhez kell egy rakás szerencse is, ami viszont őrjítő, mert lehetetlen kiszámítani. Természetesen pályázni fontos, de egy film nem egy one man show, hiszen ezt csak egy csapattal lehet létrehozni, és nincs fontosabb annál a szempontál, hogy milyen együtt lenni, dolgozni, közösen létrehozni valamit. Nagyon felemelő tud lenni egy jó közös munka.

PRAE.HU: Már nagyon gyorsan, a második filmeddel bekerültél egy nemzetközi koprodukcióba. Ez hogyan alakult így?

Ez csak azért mehetett így, mert a második film, (Ordinary failures a nemzetközi címe) valójában párhuzamosan készült a Legjobb dolgokkal. Az első forgatókönyvét már megírtuk, amikor ezt a második projektet elkezdtük fejleszteni a cseh csapattal. A Legjobb dolgok forgatása közben kaptuk meg a fejlesztési támogatást erre a projektre, és így tovább. Végig párhuzamosan foglalkoztam a két filmmel. Nagyon örültem ennek a helyzetnek, mert amit az egyikből tanultam, azt be tudtam forgatni a másikba. Az egy év koronavírus-járvány nekem nem leállással telt, folytattam a szereplőválogatást, amennyire lehetett, helyszíneket kerestem, befejeztük a forgatókönyvet a cseh íróval, Klára Vlasákovával. Összességében is nagyon szerencsés csillagzat alatt született eddig ez az új filmterv, mert nagyjából kilenc hónapon belül sikerült Marek Novák cseh producernek megfinanszírozni 4 országban, Stalter Judit a Laokoon Filmgroup-tól képviseli a magyar oldalt, ami nagyon gyorsnak számít.

Grosan Cristina

Běžná selhání/Ordinary Failures forgatásán, fotó: Petr Salaba

PRAE.HU: Élvezted a külföldi munkát, gondolkodsz a jövőre nézve koprodukciókban, nemzetközi munkákban?

Nagyon élveztem, a koprodukció hasznos dolog tud lenni, amennyiben a projekt igényli. A forgatókönyv első draftját a cseh Klára Vlasáková írta, majd 2018 óta közösen fejlesztettük egészen 2021 nyaráig, amikor nekiálltam a forgatásnak. Bár a történet annyira univerzális, hogy bárhol játszódhatna, Budapest is teljesen alkalmas terep lett volna, úgy éreztem, tartozom az írónak azzal, hogy ez a film cseh nyelven szülessen meg. Tartottam tőle, hogy a cseh filmfinanszírozási szerv szkeptikusan fogja fogadni a külföldi rendező gondolatát, de nagyon nyitottak voltak, azzal együtt, hogy tudták, cseh íróval és producerrel, cseh nyelven, Csehországban fogjuk forgatni. Mégis úgy éreztem, hogy nem vendégként voltam jelen, hanem az egész fejlesztési folyamat szerves részeként. Még arra is nyitottak voltak, hogy az állandó munkatársaimat, Győri Márk operatőrt és Meller Anna vágót is hozzam magammal, plusz Kerekes Vicát mint a film egyik kiemelt szereplőjét. A film vizuális effektjeit is Budapesten fogjuk csinálni, és jelenleg is itt vágjuk a filmet.

PRAE.HU: Melyek az elengedhetetlen kvalitások ehhez a szakmához?

Talán egy fizikus esetében könnyebb megmondani, hogy mitől jó szakember, pontosabb listát tudnék összeállítani, mint mondjuk, egy rendező esetében. Azt hiszem, nagyon kell akarni egy történetet átadni, egy olyan látásmóddal, ami hatással tud lenni a nézőre. Ha a rendező képes megmutatni azt, miként látja az őt körülvevő világot, akkor már felteheti a kérdést: más is így látja? Beszéljünk róla, jöjjön létre ez a dialógus. Olyan sok kicsi külön univerzumokban létezünk egymás mellett, csodálatos, ha a művészet hidakat tud építeni köztünk.

Grosan Cristina

Běžná selhání/Ordinary Failures forgatásán, fotó: Petr Salaba

PRAE.HU: Mit jelent számodra a siker rendezőként?

Én igyekszem nem nagyon foglalkozni a kérdéssel, ezt rábízom másokra. Engem az érdekel, hogy tudjak tovább gondolkodni és alkotni, de ha válaszolnom kéne, a siker talán abban fogható meg számomra, ha az emberek kíváncsiak a következő projektemre, és arra, amit mondani szeretnék, és lehetőségem is nyílik rá. Veszélyes, ha egy alkotó a sikerre és a magabiztosságra fókuszál, ehhez az kell, hogy lásd magadat kívülről, én pedig belül akarom vizsgálni a világot, ami körülvesz.

 

Portréfotó a főoldalon: Szabó-Reznek Eszter

 

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Grosan Cristina véleménye, miszerint mindig izgalmas kérdés, hogy egy filmet milyen közegben vetítesz le, és ott mit jelent. Például amikor a cseh projektet rövid ideig Franciaországban fejlesztették, akkor merült fel, hogy amennyiben a filmben megjelenő titokzatos robbanásokat magyarázat nélkül hagyják, a francia közönség terrortámadásokként tudná azokat értelmezni. Közép-Európán belül nagyjából ugyanabban a kontextusban gondolkodunk, közösek a meghatározó tapasztalataink.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Dombai Dóra --

Dombai Dóra az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom, valamint filmtudomány és esztétika szakán végzett. Rendszeresen publikál filmkritikákat, társadalmi témájú esszéket, alapítója a kortárs magyar divatot szemléző Sikk Projekt portálnak, illetve a gasztronómiai és belföldi turisztikai témákkal foglalkozó Kalandjárónak. Érdeklődési területe a feminista kritika, a narratológia és a rituális művészetek.


További írások a rovatból

Demian József: Éjjeli őrjárat
Nagy Dénes: Természetes fény
Laurent Tirard: A beszéd
Interjú Gábor Bencével, a Volt egyszer egy képregény alkotójával

Más művészeti ágakról

irodalom

A csengésből a fülkagylódban A csengésből a fülkagylódban
Weeber Luca Borbála volt a Kötetlenül sorozat negyedik vendége
art&design

Gyorsan szoktunk ítéletet mondani a művészeti világban, de be kell nézni a színfalak mögé is Gyorsan szoktunk ítéletet mondani a művészeti világban, de be kell nézni a színfalak mögé is
Háttérinterjú Szántó András szerzővel és kulturális stratégiai szaktanácsadóval karrierútjáról, a globális művészeti színtérről és a CEE régió nemzetközi láthatóságáról
irodalom

Az élőlény mozog és lélegzik Az élőlény mozog és lélegzik
Tóth Kinga és Ladik Katalin beszélgetése és hangköltészeti előadása a Ms. Columbo Live! sorozat keretében
irodalom

Tanítanak-e a könyvek? Tanítanak-e a könyvek?
Kerekasztal-beszélgetés a tankönyvpiacról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés