Emlékmozaik

Az Alföld májusi számának első oldalain „nem válik el / az élet és az álom, ahogy az este és a hajnal se”, mialatt szorosan összetartoznak Nagy Márta Júlia Átlagosan boldog kirándulók szomorúsága címen közölt versciklusának darabjai. Az első négy versben végigkirándulunk mind a négy évszakon, majd utolsó versként Coda címen ezeknek sűrítménye olvasható, amelyből mintha kibontható lenne az összes évszak „eltelve kővel, eltelve földdel".

Győri László Autodafé című költeménye egységekre tagolva járja körbe az Isten(ek) felelősségének emberekével való összevetését, a szétesett részek átláthatóságát és összeillesztésének nehézségeit. A ferde tetőkről nézett nők, és nőkről nézett ferde tetők képei után az utolsó versszakok a beazonosíthatatlan megszólítottat északi messzeségbe, mindenen túlra száműzik.

Szakonyi Károly Másik világ című regényrészletének első mondatában megáll egy taxi, majd a belőle kiszálló öregúr a közeli térhez sétál, és felméri annak minden változását. Tekintetét és gondolatait egyaránt követve kirajzolódik előttünk egy régi és egy új tér: megmaradt fodrászatok, új kávézók, bezárt boltok. Minden megújult vagy egészen új épület mögött ott rejlik egy emlékbeli másik, amelyet a gyermekkor foszlányai bástyáznak körül. A történet végén lelepleződik egy hamis emlék. De vajon tényleg az emlékben volt a hiba vagy a világban? 

Géczi János három tercinát közöl a lapszámban: egyet dózséról, egyet az el nem felejthető felejtendőkről, egyet pedig a tapasztalat rejtélyeiről.

„Ahogy Jákob az angyallal harcolt, / és a csípőízülete kiugrott, hogy / kiválasztva sántítsa végig az életét, / úgy vette át minden ötlet helyét / bennem az emlék" – írja Szerelmemért című versében G. István László.

Pszükhé című művében a lepkévé válásról, az álom és szerelem összefonódásáról és a mítosz magyarázatáról olvashatunk. „Ne válasszunk magunknak csillagot?" című versének egymástól távoli, mégis összefonódó képei egy törött pohártól egészen a Napig vezetnek.

Pauljucsák Péter Peremvidékek című versét Törpült igék, Proximus, Nulladik személy és Héj alcímek tagolják. 

Bódi Péter Bigorexia című novellájában két idősík fonódik össze: először az edzőteremben súlyzózva ismerjük meg a főszereplőt, majd – amikor régi tornatanárát megpillantja – a recepcióspultnál visszalépünk egy gyerekkori történetszálba. A novella az igazság kérdését járja körül: a gyermeki ént ért rágalmazások és meg nem érdemelt büntetések kerülnek fókuszba, amiket az osztálytársai, a tanára és az apja által szenvedett el. 

Halász Margit Klasszikusok című novellájában egy vonaton utazó hölgy tapasztalatait és gondolatait követhetjük végig. Az utat egyedül különös utastársa teszi rendhagyóvá. 

Szita Szilviának két verse olvasható: az első (Edelényi hóvirágok) a gyermekkori hóvirágszedés szokását helyezi középpontba, míg a második költemény (Van hova) a múlt helyeire való visszavágyásról, és ennek nehézségeiről szól.

Nyerges Gábor Ádám címei nem árulnak zsákbamacskát, a versek éppen arról szólnak, amiről címeik hírt adnak: Permanens vendégségről és a Korán kelés lehetetlenségéről.

Csabai László 2041 című novellája egy disztópikus Magyar Királyság társadalmát és intézményeit vázolja fel, ahol kétségbeesett emberek még kétségbeesettebb gyerekeket fognak el. Egy sötét és kegyetlen valóság tárul a szemünk elé, ami nem ismer emberséget, és ahol az állam nem az ember javát szolgálja. A zárlat egy új teremtés, új emberiség lehetőségét veti fel. 

Juhász Tibor Végtagok címen megjelent versciklusa a hiány különböző megnyilvánulásait veszi sorra: a szülő hiányát, amit a gyerekek élnek meg, a valódi figyelem hiányát, ahogy a hajléktalanokon néznek keresztül emberek és a pénzösszeg hiányát, ami a lakhatáshoz szükséges lenne.

Bélteki-Dolhai Réka Turi Tímeával beszélgetett a szerző alkotói munkásságáról, a szerkesztői és az írói én összeegyeztetéséről. Szó esik Turi Tímea művészetek iránti vonzalmáról és címadási bravúrjairól. Később Turi Tímea kötetei is szóba kerülnek műveken átívelő, bibliai-mitológiai utalások, valamint a könyvek egyedülálló témái, kérdésfelvetései kapcsán.

„Érintettem már néhány írásomban azt az összetett viszonyt, mely a költő verseiben a beszélő és a túlvilág, illetve a szavak és a misztikum között fennáll. Elnagyoló összegzéssel azt mondanám: metafizikus, de nem gondolati költészet a Tóth Krisztináé” – írja Halmai Tamás Tóth Krisztina költészeti metafizikájáról szóló szövegében. A szerző költészetéről, mint képközpontú líráról, analógiák rejtjeles rendszeréről ír, más szerzőkkel is összevetve vizsgálja az életművet. 

Az e havi lapszám tanulmányai között Fried István Tandori – Goethe – Tandori (Szövegköziség és világirodalmiság) cím alatt a két szerző között húzható párhuzamokat tárja fel. „Inkább zavarba hozó, messze nem túlzással mondhatóan sokértelműen a végletek között mozgó-mozgatott" létként írja le Goethe jelenlétét Tandori életművében, fordítói munkásságában.

Kodácsi Boglárka Az elbeszélésciklusok műfaji kódjai címen közölt tanulmányában Dragomán György „fekete hegedűs” novelláiról értekezik. A szöveg létrejöttét egy magyartanárok számára tartott továbbképzés inspirálta. A szerző bevezet a műfajelméleti kontextusba, feltárja a Fekete hegedűs ciklus kötetkompozíció adta értelmezési lehetőségeit, majd rátér a ciklusnak és szövegeinek értelmezésére.

A Szemle rovat Görföl Balázs Rakovszky Zsuzsa Délutáni éjszaka című kötetéről szóló szövegével indul:

„a jól ismert valóságban váratlanul megmutatkozik, megjelenik egy addig rejtőzködő, ismeretlen, jelentőségteljes valóság. Az epifánia éppen ezt jelenti, a megjelenést – és a szó vallási-metafizikai konnotációi nagyon is kapcsolatba hozhatók Rakovszky Zsuzsa verseivel, akkor is, ha szó sincs bennük valamely tételes vallás vagy metafizika tanításának egy az egybeni lefordításáról, versbe foglalásáról" – írja Görföl, majd a versek mélyebb elemzésébe kezd. 

Ecce homo tremendus cím alatt Visy Beatrix Barnás Ferenc Most és a halálom óráján című kötetét elemzi, kitérve a szövegszerkezet komplexitására és a halál ábrázolására, ami a halálfélelem bevonásával nyer valódi teret a regényben.

Kele Fodor Ákos Honti Hantok című művét Koós István szemlézi. „A Honti hantokat nehéz, de mégis érdemes elolvasni. Végszava tulajdonképpen az elejétől fogva sejthető – a cigányellenességgel kapcsolatos legnagyobb gondot az jelenti, hogy még az ellene való küzdelem is messzemenőkig a rasszizmus bársonyos vagy keményebb formáinak nyelvi és gondolati paneleire van utalva. A személyes gondolatvilágunktól a hétköznapi interakcióinkon át társadalmi léptékű működésekig mindenben ott munkálnak a néhol rejtett, néhol teljes romboló erejükkel előtörő tanult előítéletek” – írja a regényesszéről, bár végszavaiban azt is kifejti, műfajkísérletként bár nem tökéletes, de alapvető fontosságú témákat dolgoz fel. 

Orcsik Roland Hordozható óceán című regényének narrációs megoldásairól, a szereplők és cselekmény kérdéseiről Vidéki Péter ír. 

Hörcher Eszter szövegével zárul a Szemle rovat, amiben a Petőcz András által fordított Maria João Cantinho kötet, A fény mögött verseinek ívét elemezve tárja fel a fény motívumának jelentésrétegeit.

„Túl sokat látom túl közelről”

„Egy elképesztően eleven ember. Lehet, hogy sokadszor hallom, amiről beszél, de mindig úgy mondja, mintha először hallanám" – írja Nádasdy Ádámról Várady Szabolcs a Jelenkor májusi számában megjelent nekrológjában, amiben egy közösség emlékeiből igyekszik összegyúrni Nádasdy Ádám emlékezetét és az utána maradó hiányt.

Marno János Faltapasz című versében a háborús idők szemlélését tematizálja. Kiegészítés című művében az anyaságra fókuszál. „A vetés elvetél, komor szavakká apad, / avagy örökség gyanánt rakódik le / némely sejtekben, majd nekiiramlik / halmozódni sok komisz hajlandóságban" – írja vidéki terekre térve át a Tésztafoltozásban.

Lövétei Lázár László Maradék óda című művének lírai énje – Vörösmarty A vén cigány című versét megidézve – párbeszédbe elegyedik egy „vén cigánnyal”, rajta keresztül tárva fel a költői tudás és elvárások levetéséből fakadó szabadságot. 

Vörös István két verset közöl a lapszámba A test szerettei és Húsz év múlva címen, bennük az idő nyomait vizsgálja testen, lelken és szerelmen.

Kihez beszél odafent Isten? Mi hogyan beszélünk idelent a szépről, amikor nem értjük, mi is az? Hiábavalóak a gondolatok, „ha nincs kinek elmondani őket", és mit tehet az ember „ha nem győzi már ezt a sok félelmet"? Ez csupán néhány Grecsó Krisztián Utóirat című novellájának kérdésfelvetéseiből. 

Szalay Zoltán A rolleresek című novellájának főhőse bújkálni próbál az emberek és a hangjuk elől, ami zárt ajtók mögé is beszivárog, felel az álmaira, ahol a tornatanár látogatja, és a végtelenről beszél neki. Az utcán rolleres fiúbanda üldözi, néha körbeveszik, de szétrebbennek. Egészen addig, amíg nem futamodnak meg többé. 

„Az az igazság, hogy túl sokat látom túl közelről" – vallja be Zsembery Borbála novellájának anya főszereplője a címszereplő fiáról, Tomiról. Minden oldal egy-egy vallomás: kimaradás, fáradtság és düh szülte beismerés. „Én nem döntöttem sehogy, velem megtörtént. Nem tudom, hogyan lehet máshogy. Nem tudom felidézni, hogy hoztam-e bármilyen döntést. Csak az akaratra emlékszem, a bizonyosságra, hogy végigcsinálom. Nem éreztem vágyat, de viszolygást sem." 

„Silvio annyit jelent, erdő. És te, kedves Silvio, már egy erdőnyi Krisztust faragtál ki. Nos, a kérdés az, hogy van-e még hely egynek ebben a rengetegben” – mondta a pap az öreg fafaragónak, aki hitetlensége ellenére a fél életét azzal töltötte, hogy Jézus arcát formázta ki a fából.

Darvasi Áron A fafaragó című novellájában munkátlan évtizedek után még egy utolsó Krisztus szobor elkészültét követhetjük végig.

Domján Gábor Intarziák című versében úgy válnak el egymástól a generációk, mint a különböző színű fák az intarziában. „Alusznak, alusznak a dombon...” című művében a temető embereit veszi leltárba. 

Deák Botondnak prózaversei (Heilbronni Katica, Lassítás, Váróterem) jelentek meg a bezártságról, ammonitáról, megérkezésről. 

Győri László Varánusz és Ordas című verseit is közli a lapszám, amelyekben a szerző egy-egy vadállatot helyez a középpontba. 

Csengery Júlia Odáig onnantól soha című költeményében tapogatózva vezet végig a lírai én az érzékelt képeken, megkísérli leírni a megfogalmazhatatlant, akkor is ha „onnantól nekem eleve mindegy volt".

András Lászlóval Szakolczay Lajos beszélgetett többek között András Sándor pályakezdéséről, Szabó Zoltánról és a költő különböző emlékeiről.

Pintér Tibor John Evelyn kabinetje címen közölt tanulmánya, ahogy arról alcíme hírt ad: Esetleírás a korai grand tour egy fejezetéhez. „A grand tour során a művészettapasztalat radikálisan átalakul: megjelenik a kalandor és a diplomata mellett az utazást »protoesztétikai« vállalkozásként kezelő utazó alakja, aki elsősorban a kultúrkincs megismerésére vállalkozik, legfőbb célja bizonyos értelemben l’art pour l’art, amelynek azonban benső mozgatórugója nem a tiszta esztétikai tudat működése, hanem nevelődési program." E fordulat példájaképpen emeli ki a szerző John Evelin Naplóját, „amely kétséget kizáróan az első olyan mű, mely az utazásnak struktúrát ad, a látnivalók hierarchikus felépítése elsődlegessé válik, és a rögzítés célja valamiféle látványkatalógus összeállítása".

Visy Beatrix tanulmánya Fénykép, portré, identitás címmel és Fotóekphrasziszok Tompa Andrea regényeiben alcímmel jelent meg a lapszám oldalain. „A fényképek, s a fényképeken látható mosolytalan arc és a jobbára üres tekintet hozzájárulnak ennek a végtelen idegenségtapasztalatnak, leküzdhetetlen semmiérzetnek a reprezentációjához, felszínre hozzák, a fénykép felületére, arccá formálják azt az elmondhatatlan hiányt, ami legbelül az ember sötétkamrájában van" – írja a szerző szövegének zárlatában, addigi értelmezésének konklúziójaként.

Lapis József Takács Zsuzsa A maradás szégyene című verseskötetéről írva összegző jellegűnek minősíti a művet, ami az elmúlást, a személyes és történelmi traumákat és a múlt emlékeit (köztük a Kertész Imrével folytatott szenvedélyes viszonyt) tematizálja. „Takács Zsuzsa e nagyszerű kötete szerves folytatása a költői életműnek, s megmutatkozik benne az a poétika, amely oly erőteljes hatásra képes: a tárgyilagos, leíró-eseményrögzítő, elegáns alapmodalitás; a hol nagyon feszes és szinte aforisztikus tömörségű, hol kicsit lazábbra huzalozott mondatok váltakozása; az olvasót gondolati munkára ösztönző, nem a mondatokban, hanem a nagyobb szövegegységekben tetten érhető kihagyásos szerkezetek; az érzelmi feszültséget épp a visszafogott előadásmóddal fokozó beszédmód" – írja Lapis József.

Angyalok, démonok és fekete kányák címmel jelent meg Béres Norbert Milbacher Róbert Variációk a múltra című kötetéről szóló kritikája. Értekezik a "mi lett volna ha..." típusú alkotásokról, majd tágabb művészeti közegben is feltárja a kérdés felbukkanását. A regényre összpontosítva a következőképpen nyilatkozik róla:

"Milbacher Róbert áltörténeti kisregényei két, egymástól látszólag távoli világot kapcsolnak egybe a tévhitek, a hiedelmek, a rögeszmék és a racionalitás harcán keresztül. Sem Petőfi sorsa, sem Veress Rebeka perének kimenetele nem tisztázódik, az egymásra halmozódó kérdések megválaszolatlanul kísértenek tovább, egyértelműsítve, hogy olyan fokú a bizonytalanság mindkét esetben, hogy az végérvényesen ellehetetleníti a történések rekonstruálását. A Variációk a múltra tűpontos látleletet ad arról, hogy a spekulációk sohasem a logikai koherencián, hanem az érzelmi szükségletek kielégítésén alapulnak, az emberi kogníció mélyéről fakadnak".

Dobos Barna Halász Rita Betonba hímezve című regényéről közölt szövege szerint a szerző „misztikum sejtelmes ködébe burkolja beszélőjét, miként a borító-képként is felhasznált szobrán Gregor Erhart Mária Magdolna csupaszságát. A hajzuhatag mögé rejtett asszonyi test kacér erotikája a női alakot a férfitekintetek által ostromolt tárgynak, a vágyak végső forrásának mutatja: egyszerre az érzékiség hús-vér lényege és a fennkölt, misztikus távolság éteri megnyilvánulása".

Terézia Mora Muna, avagy az élet fele. A női változat című kötetéről Weiss János írt kritikát: „nem kell aggódnunk, hogy a parttalanná vált szabadság világában nem lehet többé történeteket mesélni. Én a lelkes olvasókhoz kapcsolódom: a Muna remekmű".

Az Alföld és a Jelenkor 2026. májusi számai kaphatók az Írók Boltjában, valamint az újságárusoknál.