Az eleinte kritikusként működő, később több szerzői alteregóval is alkotó Bán Zoltán András 1988-ban Kompolthy Zsigmond néven írta meg Kísértet-csárdás című népszínművét. A darab alig egy évvel később a Radnóti Színházban került bemutatásra, és ért el rövid, ám annál zajosabb kultstátuszt, miután többen magyarellenesnek minősítették. Saját bevallása szerint a szerző egy kicsit az általa hagyományosan magyarnak érzett népszínmű műfajparódiájának is szánta a szóban forgó szöveget, amely kevéssel 1849 után játszódik, és szereplői egy ál-Petőfi után kutatnak, leleplezési szándékkal.

Arra, hogy a könyves formában csak most, a Magyar üvöltés című kötetben megjelent Kísértet-csárdásnak bármi köze is lenne a hungarofuturizmushoz, a szerző és Nemes Z. Márió beszélgetése alapján nagyjából 4 és fél éve derült fény, miután utóbbi megírta, előbbi pedig elolvasta a Hungarofuturista kiáltványt. Nem kis derültséget váltott ki, amikor Bán a hungarofuturista mozgalom vatikánilag nem megválasztott pápájaként hivatkozott beszélgetőpartnerére, aki az este folyamán leginkább a túlazonosulást hangsúlyozta, amikor a műfaj - Bán műveiben is aktívan feltűnő - elemeiről beszélt. Ebből fakadólag szóba került az az ellentmondás is, hogy amíg ez az eszme nacionalista irányból nézve menthetetlenül gúnynak látszik, addig egyúttal saját esztétikai szándékánál fogva  éppen hogy a múlt egyes elemeinek újrafelfedezésére törekszik. Utóbbira való szándékait Bán is bizonyította, amikor a Kísértet-csárdás egyik szereplőjének előképeként a Petőfi-epigonként (nem) ismert Lisznyai Kálmánt említette, majd a témába belelendülve kisebb névsorolvasást tartott a XIX. század elfelejtett szerzőiből, Szabolcska Mihálytól Pósa Lajoson keresztül a magyar irodalom - szerinte - leghíresebb öngyilkosságát elkövető Czakó Zsigmondig bezárólag. (A színész-drámaíró Czakó a Pesti Hírlap szerkesztőségében több ember szeme láttára a főszerkesztő Csengery Antal pisztolyával lőtte főbe magát).

A Nemes Z. társaságában lezajló beszélgetést követően felbukkant a színpadon Schlanger András, aki a már említett Kísértet-csárdás Radnótis színpadi változatának a rendezője volt, és drámai munkái kapcsán még utána is dolgozott együtt Bánnal. Az ezúttal kettejük felolvasásában előadott jelenet a kilencvenes évek elején Schlanger és Máté Gábor párosával hangzott el, Bán pedig saját bevallása szerint egy Thomas Bernhardt-stílusparódiának szánta. A mű - abszurditásában roppant beszédes - címe: Kompolthy Zsigmond sakkórákat készül vásárolni Nyíregyházán Schlanger András társaságában. A felolvasás előtt Schlanger a megjelenés apropóján ugyancsak felelevenítette - egyebek mellett - a Kísértet-csárdással kapcsolatos 1989-es emlékeit, amelyet állítása szerint mindössze 12 alkalommal játszottak az év márciusa és májusa között.

Az este utolsó közreműködője, Kazsimér Soma, Nemes Z. Márió felkonferálása szerint újhullámos hungarofuturista. A színházi jelmezben, a kezében egy köteg búzával megjelenő Kazsimér a Nemzeti Magyarságlélektan- és Anatómia Intézet kutatójaként hivatkozott magára, majd rátért legfrissebb kutatásainak eredményeire a magyar üvöltést illetően. Előadásában szóba kerültek a témával kapcsolatos történelmi feljegyzések, illetve azok a - reményei szerint - társintézmények, amelyekre kutatásai során támaszkodni próbált, többek között a Magyarságkutató Intézet, a Magyar Nyelvtervezési Kutatóközpont, vagy akár az új magyar űrhajósprogramot meghirdető Belügyminisztérium. Az említett intézményeket Kazsimér sorban kereste fel e-mailben a magyar üvöltéssel kapcsolatos kérdésekkel. Többségében válaszok híján egyéni kutatásokba is kezdett, és kérdőívet hozott létre a témában, amelyben a magyar üvöltés különböző tulajdonságaira - például hosszára, jellegére vagy állati hasonlatosságára - vonatkozóan tett fel különböző kérdéseket. Ez a próbálkozás meglepően termékenynek bizonyult: a különböző közösségi csoportokban megosztott kérdőívet valamivel több mint félszázan töltötték ki. A kutatást továbbá videóinterjúk és riportok tarkították, utóbbi során Kazsimér például az idén, augusztus 20-án ismertté vált dodgem-Szent István belsejébe is megpróbált bejutni - sikertelenül. A hosszas visszautasítások következményeként végül pusztán egy mesterséges rekonstrukcióját sikerült megalkotni az eredeti magyar üvöltésnek, amely ugyanakkor kiváltotta a hozzá méltó katarzist.

Bán Zoltán András kötetbemutatója tehát a leginkább azt bizonyította, hogy a hungarofuturizmus valami olyasmire képes, mint amit egykor Leninnek tulajdonítottak: él, élt, és élni fog. Szolgáljon hát ez a beszámoló minden magyar ember szellemi gazdagodására!

fotó: Oláh Gergely Máté