Napjainkban a dokumentumfilmezés kapui kitárultak, a friss, felszabadult légkör pedig szerencsésen elérte a magyar filmet is. Évente mind több dokumentumfilmet köszönthetünk a hazai mozikban, amelyek sokszor perifériára söpört vagy egyenesen tabusított témákat taglalnak olyan szereplőkről vagy társadalmi csoportokról, akik korábban nem rendelkezhettek saját, szabad hanggal, sem a médiában, sem általában a filmművészetben. Ez a szabadság nemcsak a filmek témáira, hanem az azok kibontásában rejlő sokoldalú lehetőségekre is kedvezően hatott, nem véletlenül látunk ma annyi új megközelítésű, kreatív és a régi normákat megkérdőjelező alkotót és stílust ebben a világban.

Mint rögtön a Dívák nyitányából is kiderül, a filmrendező Kőrösi Máté sem sejtette, mennyire elképesztően személyes diplomafilmet fog készíteni, amikor egy nap hazafelé sétálva három különös lányon akadt meg a szeme, három húszéves, éppen érettségi előtt álló, más-más szubkultúrát képviselő, de egyébként nagyon jó barátnőn, Emesén, Tinán és Szanin, akiket osztálytársaik az iskola díváinak neveznek. Ezzel a találkozással kezdődik el a Dívák cselekménye, amely nemcsak a három lány életéről, hanem a rendező és a szereplők közötti kapcsolatról, s még inkább annak időbeli alakulásáról is mesél a nézőnek. A Dívák az idei év egyik legjobb magyar filmes dobása, a 18. Verzió Filmfesztivál közönségdíjas nyertese.

A Dívákat emlékezetes filmmé tevő őserő titka abban az alkotói szabadságban rejlik, amelynek révén teljesen le tudja vetkőzni magáról a hagyományos, valóságábrázolást megcélzó dokumentumfilm béklyóit. Kőrösi rendezését önreflexív hangnem jellemzi, a filmet ráadásul átitatja a humor, de a könnyed gesztusok és vicces megoldások egyáltalán nem mennek a tartalom rovására – éppen ellenkezőleg: fontos funkciót töltenek be a szereplők és a filmes közötti bizalomépítésben. Ez a bizalom teszi lehetővé, hogy a három lány útját kövessük. Díváink a cselekmény előrehaladtával fokozatosan árulnak el egyre többet magukról, álmaikról, félelmeikről és életcéljaikról, ezáltal nézőként mi is egyre árnyaltabb színben látjuk és ismerjük meg őket, bontjuk le magunkban az első benyomásra róluk kialakított, sztereotípiákon alapuló véleményünket. Emese, Tina és Szani – megszólalásaik és öltözködésük, olykor szélsőségesen profánnak és kendőzetlennek tűnő személyiségük alapján első blikkre könnyen elkönyvelhetők lennének valamilyen divatáramlat vagy szubkultúra jellegzetes képviselőiként, a film azonban pontosan ezeket a közhelyeket vétózza meg, hogy rámutathasson a három fiatal mély és összetett igazi lényére – a lényegre, arra, ami nem skatulyázható be semmilyen kategóriába, hanem önmagában értékes és különleges mindhármukban.

Mindamellett, hogy a rendező és a szereplők között megkérdőjelezhetetlen összhang van, a film sikere nagymértékben betudható a három lány rendkívül szórakoztató „alakításának”. A dívák szerethető, sziporkázó személyiségű és egyedi világlátású karakterek, akiknek az életfejlődése a teljes játékidőn keresztül érdekes tud maradni. Kiváló döntés volt, hogy a lányok saját videóesszéket is készítsenek, amelyekben megörökítik gondolataikat és benyomásaikat. Ezek a bejátszások szintén hozzáadnak a film mélységéhez, hozzátesznek rétegeihez, a Dívák ezáltal nem egyetlen hang vagy nézőpont egynemű megnyilvánulásaként működik, hanem több különböző kis világ komplikált kollázsaként tud tündökölni. Ugyanakkor mindez kevés lenne, ha a film csupán töredékekben jelenítené meg ezeket az életsorsokat, ám nem volna képes követhető történettel előrukkolni és szerves egésszé összeállni. Éppen ezért nem utolsó sorban dicséretet érdemel a dramaturgi munka és a film vágása (előbbiért Angyalosy Eszter, Gelléri Gáspár Pál, Kőrösi Máté és Láng Alexandra közösen feleltek, utóbbi Láng Alexandra munkája), mert a leforgatott 80 órányi anyagból 80 percben összeáll három lendületes és sodró történetből a kerek érzetű egység.

Összességében kevés magyar filmet tudnánk felsorolni az utóbbi évekből, amely a mai fiatalokról ennyire őszinte és hiteles képet ad, mint amit a Dívák hozott össze. A film három egyedi, mégis rendkívül jól átélhető történeten keresztül híven tükrözi korunk életérzéseit, általános szellemiségét, és mutatja be napjaink önkereső, sok szempontból szabad, mégis válságokkal terhelt és bizonytalan hőseit. Kőrösi Máté diplomamunkája még sokáig velünk fog maradni.

Képek forrása: HBO Pressroom