Persze, a szövegek sora utazástapasztalatként is felfogható: az írások alig 12 oldalon Barcelonától Párizsig, Ithakától a mediterrán térség határaiig kalauzolnak, betekintést engedve a közösségteremtő és -összetartó események eltűnésének csendes tragikumába, vagy a turistáskodás és a végleges migráció köztességének szemléletformáló tapasztalatába. Eközben meg belföldi barangolásra is hívnak. Ahogy Mélyi József fogalmaz kiállításkritikájában, Magyarországot kapjuk alulnézetből és teljes keresztmetszetben: a lakhatási válsággal, a krimiparadicsommá váló balatoni tájjal és a szocialista végnapokban csodálattal figyelt nercbundával együtt.

Talán ezen a ponton érdemes szót ejteni a lapszámot teljessé tevő képzőművészeti munkákról, melyek alkotója ezúttal Olejnyik Ágnes. Olejnyik kompozíciói megidézik az avantgárd törekvéseket, köztük Mirót és a szürrealistákat; formái, festék-áramlásai egyszerre atomikusak és kozmikusak. Ezek mindegyike lehet sejtkép vagy égitest-razjolat, mely a menedékkeresés egyetemességének gondolatával is szépen összecseng. Mindezt tetőzi, hogy az Olejnyik által készített alkotások szépen rímelnek a lapszámban is helyet kapó odüsszeuszi bolyongás-toposzra, valamint a több szövegben is megjelenő unheimlich tapasztalásra, liminalitás-élményre.

L. Varga Péter rendhagyó, időben több hónapot felölelő útinaplórészlete az első a menedékkeresők szólamai közt. L. Varga barcelonai kalandját önkéntes száműzetésként, utórezgésként és mediterrán falloutként jellemzi: a bolyongó felejteni érkezett, merítkezni a város által kínált múltszeletekből, elvégre, „[m]indenhol jó, de a legjobb másutt”.

Esszéjében végig meghatározó a turistatekintet és az idegenségre reflektáló értelmező, idegenvezető perspektívájának váltakozása. Izgalmas adalék, hogy sorai részben a kormányváltás előtti múltból szólnak az olvasóhoz; apokalipszisvárása a nyári hónapokra kordokumentummá, baljós, de be nem teljesedett forgatókönyvvé szelídült.

Pollágh Péter játékos, ironikus-nosztalgikus (s minden bizonnyal önéletrajzi) elemeket mozgató versei (Volt egykor, Régi voltam a szobákban, A rendszer) az ekphraszisz hagyományát idézik fel, de a képzőművészeti munkáknál illékonyabb mesterművek megragadására: parfümleírásokként is megállják a helyüket. A versekben a megismerés nem egyszer kóstolásként, bekebelezésként, elfogyasztásként jelenik meg; az íz- és illatjegyek kavalkádja így fedi fel a beszélő politikumhoz való viszonyát. A joghurtevés ártatlan és bohókás képével indít Schein Gábor hitvesi líra vonulatába illő verse is (A lecsöppent joghurtra), hogy az intimitás rétegeibe, az én-te viszony etikájának rejtekébe kalauzolja olvasóit. A szerző további verseiben aztán az én-te közösségét az ő-re, az animális és természeti másikra is kiterjeszti (A természet módszerei, A láma dalai, Az utolsó jegesmedvék betörése), az otthonosság közegéről így a klímaszorongásra és a mindenkori menedékek eltűnésére irányítja a figyelmet.

Csobánka Zsuzsa Emese tárcájában (Illúziók és misztériumok: a tűz) közúti balesetben összefonódó emberi sorsokról, testhez, nőiséghez, kapott és adott érintésekhez való viszonyról olvashatunk. Csobánkát a test gyógyulása, a görcsök feloldása, a fizikai értelemben vett tehermentesítés foglalkoztatja.

A traumamunka: izommunka, fokozatos felengedés és ellazulás. Az írásban énként megszólaló hangot ez az egyszerre elmélyült és felületi, tisztán érző figyelem képes közelebb vinni a vágyott újjászületéshez.

Az eheti rövidprózákban a gyermek és kamasz elbeszélői szólamok, a keserédes nosztalgia a meghatározó. Csikós Attila Retrója a gyerekkori máshol-illatokban (a gulyáskommunizmuson túli Nyugat árucikkeiben) felsejlő szabadságképet idézi fel, melynek összetéveszthetetlen illatát aztán a rendszerváltozás és gazdasági nyitás nyelte el nyomtalanul. Sinkó József prózájában (Friss vakondtúrások) a kamaszos dac tör utat magának, Kókai János halkan köszönő lányának kisrealista valóságába csöppenünk, és a főhős gogoli hősöket idéző csetlés-botlásait követhetjük nyomon Budapest belvárosában. Burns Katalin írása válságpróza, mely lassan fedi fel rétegeit. Bár témája egyáltalán nem nevezhetők könnyednek, a finom humor és irónia hagy némi időt a fellélegzésre. Elbeszélője a budai hegyekben, disznószitterként tengeti napjait, a téli fagyban egy egykori gazdaság fagyos udvarán rója a köröket, és próbálja kitalálni, hogyan tovább.

A Követési távolságban Hegedűs Claudiától olvashatunk kritikát Patricia Lockwood legújabb regényéről, a Lesz még másik belőled?-ről. Hegedűs „turistajelzések nélküli bolyongáshoz” hasonlítja a műfaji és narrációtechnikai szempontból is diverz Lockwood-életmű olvasástapasztalatát, s ez alól a legújabb kötet sem kivétel. Amellett, hogy érzékenyen vezet végig a kötet állomásain, Hegedűs a kontextusteremtésre is figyel: a írásában kitér a lockwoodi fenomén recepciójára, és nem marad el a magyarul még nem olvasható kötetek ismertetése sem.

A kritika méltatja Lockwood maximalista minimalizmusát, nyugtázza a kötetbeli intertextusokat, rájátszásokat, melyek magyarba való átültetéséért elismeréssel adózik a kötet fordítójának, Morcsányi Júliának.

Az Ex Libris eheti szerzője Benedek Szabolcs, akinek olvasmányai szabadság-gyakorlatokként jellemezhetők. A rovatba ezúttal Csillag Péter A futball szabadsága című könyvéről, Szekrényes Miklós kelet-európaiságot tematizáló kisprózakötetéről, a Meseszagról, Kellei György krimijéről, Az ördög cinkosairól és Kovács Krisztián A fény magányossága című Mefisztó-átiratáról született rövidkritika. A tárgyalt munkák a menedékkeresés és kiszakadási vágy közti oszcillációra építő lapszámkoncepcióba is szépen illeszkednek.

Bárdos Judit szakkritikájában Martin Ferenc Démonok árnyéka című, Friedrich Murnauról szóló monográfiáját értékeli, kiemelt figyelmet fordítva az otthontalanság világméretűvé tágításának filmes lehetőségeire, amelyek a Murnau-életműben megmutatkoznak.

A lapszámban Fehér Gáspár forgatókönyvíró, stand up előadó első kötetéről, a Fillenbaum néni hosszú árnyékáról Dsupin Lilla tollából olvashatunk kritikát, aki a háromszoros párkapcsolati drámát egy jobb élet eléréséért rendezett többszörös, néhol egymás útját keresztező ámokfutásként mutatja be. Értékelésében a hangnem és témaválasztás aktualitását, a magas és zsánerirodalmi kódok élvezhető kombinációját emeli ki, ugyanakkor konzekvensen mutat rá a kötet hiányosságaira, úgy mint a párkapcsolati dinamikák egyenlőtlen kidolgozottsága és az olykor reflektálatlanul beépített (erőszakos) cselekményelemek.

Váradi József írása a Káosz embertelensége címet kapta, nem véletlenül: az általa jegyzett recenzió tárgya egy nagyhatású filozófiai munka, Quentin Meillassoux A végesség utánja, amely tavaly óta magyarul is hozzáférhető Losoncz Márk és Sipos Balázs értő tolmácsolásában. A fordításban megjelent filozófiai értekezés koncepciója valóban lenyűgöző: Meillasoux a kanti észtől függő megismerés határait igyekszik kiterjeszteni azzal, hogy az emberi előtti időkről és állapotokról gondolkodik; az ismerős rendezettségen túli Káoszhoz szeretne közelebb kerülni, melyhez a matematika univerzális nyelvében talál fogódzót.

A Schmal Alexandra által szerkesztett levél- és dokumentumgyűjtemény egy sokkal kisebb léptékű, ám sokak szívének kedves utazásra hív: a Radnóti házaspár által is megtapasztalt, pezsgő, harmincas évekbeli Párizsba repíti vissza olvasóit. „A szövegkollázs igazi csodája, hogy általuk nemcsak Radnótiék élményei válnak átélhetővé, hanem a harmincas évek korántsem érdektelen francia (és magyar) hétköznapjai, no meg a terpeszkedő nagypolitika mind fenyegetőbb árnyéka” – írja Murányi Gábor recenziójában.

A szépirodalmi mustrát ezúttal Nagy Olivér Ábel és Babos Zonga Rebeka lírakötetekről írt kritikái zárják, mindketten többkötetes szerzők legfrissebb kötetmegjelenéseit értékelik. Nagyra Szabó Imola Julianna kilencedik kötetéből, a Kivétel nincsből leginkább annak meglepően hideg és kietlen hangja gyakorolt mély benyomást, mely a versekből kiolvasható, terhelt anya-lánya viszony rendezhetőségét, feloldását is elbizonytalanítja. Babos Tatár Sándor két friss verseskötetét léptette párbeszédbe; ennek apropója a közeli megjelenési dátumokon túl a részleges tartalmi egyezés. Míg a nincs másik mese régebbi és friss versek fúziója, a Szabadalmaztatott ősz kizárólag új verseket tartalmaz. Babos főként a formai gazdagság és játékosság felhajtóereje miatt látja olvasásra érdemesnek a Tatár-életmű újabb állomásait.

A lapszám Vers a lelke mindennek című írása nemcsak névlegesen, de a benne bemutatott kiállítás révén is átível a szépirodalom és képzőművészet határain, összekapcsolva azokat. Takáts Fábián a vinczemillbeli Haniko-kiállításon járt, ahol a kiállított ökológiai szemléletű munkák „vizuális lírai költeményekként” függtek a térben, címükben vagy témájukban textusokkal lépve kapcsolatba.

A tárlat-rovatban továbbhaladva úgy tűnik, a szakértők és közelebbről Benedek Szabolcs Ex Libris-es jóslata beigazolódik: a futball a világértelmezésünk részévé vált, legalábbis vébészezonban biztosan. Ezt bizonyítja a lapszám harmadik futball-tematikájú írása, amely ezúttal egy veszprémi tárlatot mutat be. A Hátsó füves című kiállítás a hazai futball helyzetének, pontosabban a falusi csapatok, bajnokságok eltűnésének számvetése. Mélyi József ennek kapcsán persze joggal veti fel a kérdést, hogy az érintettek vajon eljutnak-e a Laczkó Dezső Múzeumba, és ha igen, számukra is nyilvánvaló-e a tárlaton megülő szomorúság, amely a hazai futballozó közeg leépüléséből fakad, vagy ezt inkább már az érzékeny nagyvárosi szemlélő vetíti bele a látottakba.

A tárlatajánlókat egy kortárs reflexiókra építő kiállítás zárja: Nagy Barbara a szentendrei Ámos Imre – Anna Margit Múzeumban látható, és a képzőművész-házaspár munkáinak, élettörténetének visszhangjait sorakoztatja fel. Bukta Imre, Fajgerné Dudás Andrea, Szabó Klára Petra és Flohr Zsuzsi munkáiról az Ámos-Anna házaspár munkáinak hiányában is megrázóan érzékiek, kétségtelenül a művészpáros szellemiségében beszélnek traumáról, veszteségről, szerelemről, összetartozásról, szentségről.

Az otthon elveszítéséről és a rend visszaállíthatóságáról szóló lapszám csakis egy Odüsszeia-adaptációról írt kritikával lehet teljes: Stőhr Lóránd Nolan nagyszabású produkciójával kapcsolatban elismeri az újraértelmezés időszerűségét, viszont azt már kétségbe vonja, hogy az odüsszeuszi kaland pusztán szenvedéstörténet lenne, mondván, nagyon úgy tűnik, hogy Nolan kezei közt minden és bármi veteránfilmmé válhat.

Az Élet és Irodalom aktuális lapszáma kapható az Írók Boltjában és az újságárusoknál.