bezár
 

színház

2022. 01. 24.
A kimondott szónak megint súlya lehet
Radnóti Zsuzsa Megmozdult irodalom című kötetéről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Radnóti Zsuzsának 2021 októberében jelent meg a Megmozdult irodalom című kötete, amely jelenvalóvá és folytathatóvá teszi a magyar színháztörténetet azzal, hogy az elmúlt 120 évhez illeszti a kortárs magyar színházi valóság történetileg még fel nem dolgozott eseményeit, pillanatait.

Ami a dramaturg. 

„A nemzeti kultúrára sokszor úgy nézünk, mint valami hatalmas építményre, amit egy hun lovas lopott ki az édenkertből, s adott át vérrokonának, egy magyar vitéznek, aki az Etelközben rákötötte ezt a hatalmas építményt egy csodaszarvasra, s ez a szarvas bevitte a Vereckei-hágón keresztül a Kárpát-medencébe” – írja Háy János utószó gyanánt az életműkötet végén. Fontos emlékezni: a nemzeti kultúra, a színháztörténet nem egy eredendően, tőlünk függetlenül létező entitás, azok viszik előre, azok töltik meg, akik nap mint nap a munkájukat végzik. A színháztörténet számára ez a narratívát képző katalizátor energia lehet a dramaturg. Radnóti Zsuzsa életműve óta ezt biztosan tudjuk. Szerzőket fedezett fel és biztatott drámaírásra, rendezőket és drámaírókat terelt össze, számos klasszikusunk neki köszönheti létét (Találkozás, Adáshiba, Popfesztivál, Ahogy tesszük, Portugál, és a sor még folytatható). 

Szkéné színház

Élő színháztörténet.

Megmozdult irodalom a legfrissebb dráma- és színháztörténeti kötet, mely először illeszti a pesti magyar komédia, a Boldogtalanok, Pilinszky, Kornis, Nádas drámái mellé a TAO, az SZFE bűvös betűszavait. Színháztörténeti jelentőségű (akár eredendően közéleti) pillanatokat és eseményeket szemléz és rögzít, ezzel teszi a színháztörténetet jelenvalóvá, folytathatóvá. Perspektívája a színházi gyakorlatból táplálkozik, egyúttal saját dramaturgi életművét is összegzi, így korábbi publikációk és közéleti megszólalások léteznek együtt kritikával, interjúval, lényeglátó szinopszissal és elemzéssel. A magyar színház elmúlt 120 évéről fogalmaz meg állításokat portrésorozat (Füst Milán, Mészöly Miklós, Örkény István, Pilinszky János, Nádas Péter, Kornis Mihály, Spiró György, Márton László, Háy János, Borbély Szilárd, Visky András, Székely Csaba, Esterházy Péter, Térey János) formájában, a dráma és a színpad mindenkori aktuális viszonyáról gondolkodik. A szerencsés színházi együttállás, a színházi pillanat megszületésének mindenkori feltételeit (dráma, rendező, színházpolitika, társadalmi kontextus) kutatja, azok hiányát értelmezi. A drámák életműben elfoglalt helyéről, más műnemekkel való kölcsönhatásáról (például Örkény, Nádas, Spiró esetében), a drámaszöveg státuszáról fogalmaz meg elméleti alapvetéseket, valamint olyan kevésbé ismert szerzők műveit említi (s ezzel talán kánonba emel), mint Remenyik Zsigmond, Háy Gyula, Hubay Miklós, Gyurkovics Tibor, Békés Pál, Nagy András, Zalán Tibor, Szilágyi Andor, Németh Ákos, Darvasi László.

A drámákkal kortárs értelmezés és befogadás fontosságát hangsúlyozza, valamint hogy legtöbb esetben a dráma rendezővel való szerencsés találkozása (például Füst Milán – Székely Gábor, Spiró György – Zsámbéki Gábor, Székely Csaba – Csizmadia Tibor, Háy János – Bérczes László)  eredményezte a színházi emlékezet fontos eseményeit.

Az egyazon idő. 

Radnóti Zsuzsa legfőbb kérdése azonban, hogy mi a helyzet ma a közéleti-politikai dráma terén, mi következik a két nagy aranykor, vagyis a századforduló és a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek után. Radnóti Zsuzsa többször hangsúlyozott idézete Várkonyi Zoltántól: „Az az igazi színház, ahol a nézőtéren és a színpadon egyazon az idő.” Radnóti Zsuzsa azokat a pillanatokat keresi, amikor „a dráma-színház, a történelmi idő és a nézői befogadás egybeolvad”, mozgósító erővé válik, és naprakészen beszél a jelenről. 2019-ben ezzel a céllal, a közéleti igény előmozdítása végett alapította meg a Kortárs Magyar Dráma-díjat. 

A 10. Színházi Találkozóról szóló tudósítása alapján már 1991-ben is az individuális léthelyzetek, a magánmitológiák, az egzisztenciális irány, a kis közösségek iránti érdeklődés vált meghatározóvá. Mintha a rendszerváltás után a „történelem színháza” befejeződött volna, miközben épp a színház lehetne a gyors, közvetlen, áttétel nélküli társadalmi reakciók helyszíne akár a publicisztikai dráma, a beszédopera, a Zeitstück, a vitadráma formáit használva.

Kérdés azonban, hogy meg lehet-e még ragadni valami közös társadalmi lényeget. Vajon valóban a rendszerváltás volt az utolsó esemény, amiről van narratívánk, amiről közel homogén módon tudunk beszélni? A tendencia: közéleti irodalmi dráma helyett rendezői, improvizációs, társulati szövegkönyvek, előadások alapanyagai (mint például a Hazámhazám, a Feketeország szövegkönyve), ezek is leginkább a független szférában, stúdiókban megvalósulva. 

A függetlenek nemzedéke.  

Külön érdekes követni a kötetben a korábbi szövegek és a 2021-es kiegészítések közti párbeszédet. Radnóti Zsuzsa egy 2012-ből való írása az előadó-művészeti törvény VI. kategóriájának átalakítása kapcsán: „Minden változik, mindenki a fennmaradásért, a túlélésért küzd, keresi a helyét a legkülönfélébb utakon, módokon. Több lábon próbálnak állni, több műfajban... Csak kérdés, hogy az eddigi rangos csapatok markáns identitásukat ilyen körülmények között meg tudják-e őrizni.” „Minden a bizonytalanság és a szétzilálódás állapotában van.” 2022-ben könnyű azonosulni ezekkel a mondatokkal. 

A rendszerváltás előtt is a független csoportosulások voltak a „stiláris, gondolati és politikai bátorság és kimondás színhelyei”, gondoljunk Halász Péterre, Paál Istvánra, Fodor Tamásra, Jeles Andrásra. Azonban örök kérdés: vajon meddig lehet Magyarországon függetlennek lenni.

Másik kordokumentum értékű írás 2010-ből a Nemzeti ügye kapcsán: „Az szinte elképzelhetetlen a 21. század demokratikus Európájában, hogy egy nagy reményekre jogosító művészeti műhelyt kormányzati, kultúrpolitikai intenció alapján megszüntessenek, vezetőjét eltávolítsák, úgy, mint régen, a Kádár-érában. De reméljük, ez csupán rossz sejtelem, semmi más.” 

A szerző másik sejtelme azonban, hogy az élőszónak és a színházcsinálóknak újból lehet a közéleti színház terén is felelőssége és szerepvállalása. És dramaturgként természetesen ajánlása is van a színházcsinálók felé, három kortárs darab, három valós kihívás, mely égetően keresi rendezőjét, akivel párbeszédbe léphet: Spiró György Helló, dr. Mengele! (2013) című drámája, Lénárd Sándor polihisztor abszurd üldöztetéséről és bukásáról Brazíliában; Závada Pál  Janka estéi (2010) című trilógiája, ami egy politikai karrier kiszolgáltatottságát festi le az 1940-es évektől a nyolcvanas évek elejéig a rendszerváltások gyűrűjében; valamint Térey János A Legkisebb Jégkorszak  (2017) című darabja, melyben a távoli Izlandon kitörő vulkán eléri Magyarországot is, mindent belep a jég és a hó, a kormányzati elit azonban éli világát a sváb-hegyi síparadicsomban – a szürreális-ironikus országhalál víziót pedig a Bajor Gizi Színészmúzeum ostroma zárja.

Megmozdult irodalom összefoglalja össze egy dramaturgi életmű és életpálya kutatói, színházcsinálói, gondolkodói szegmenseit, és 120 évet egybefogva képes egy néhol reflektáltan szubjektív, de épp ezáltal hiteles és élményközeli beszámolót adni a magyar színház meghatározó elmúlt évtizedeiről.

 

Radnóti Zsuzsa: Megmozdult irodalom, Kossuth Kiadó, Budapest, 2021.
Fotók: Légrády Gergely

nyomtat

Szerzők

-- Al-Farman Petra --


További írások a rovatból

színház

A „Jól vagyok.” relativitása A „Jól vagyok.” relativitása
Mentális egészségről Bodor Panna és az Ébredések Alapítvány jóvoltából
színház

Axis Mundi Axis Mundi
Szakralitás a Recirquel IMA című előadásában
Szabó Veronika: Queendom (búcsúelőadás)
színház

Örökölt tehetetlenség Örökölt tehetetlenség
Nagy Ibsen-vizsga a Trafóban

Más művészeti ágakról

film

Misikém, bevetted már a gyógyszered? Misikém, bevetted már a gyógyszered?
Baranyi Gábor Benő: Zanox – Kockázatok és mellékhatások
Neked már megvan a heti Praedád?
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Janca Ákos válaszol
irodalom

Szív-fitness Szív-fitness
Helyzetjel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés