bezár
 

zene

2008. 07. 17.
A tökéletes Black Winter Day-fikció
Amorphis koncert, Pécs, Rockmaraton, július 10.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A tökéletes Black Winter Day-fikció A dallamos death metalban gyökerező, de a doom-on és a progresszív dark/gót stílusokon át a pszichedelikus rockig mindenféle kemény stílusban otthonosan mozgó finn Amorphis másodszor játszott a már nem is annyira új énekessel, Tomi Joutsennel az élen Magyarországon. Ezúttal Pécsett, a Rockmaratonon léptek föl.
Mielőtt azonban megostromolták volna a deszkákat, egy kígyózó sornak dedikáltak a fiúk. Alighanem szerencsés, hogy épp a Rockmaratonra kaptak meghívást, hiszen ez a pécsi fesztivál azon kevesek egyike, melyen kimondottan a metál- és rockzenéé a főszerep. Így a hangulat bensőségesebb, a közönség összetétele homogén, egy-egy zenekar programja – legyen az dedikálás, fotózás vagy fellépés – kevésbé veszik el a „sűrűben”.

A pécsi fesztiválnak ráadásul a környezete sem mindennapi: a Malomvölgyben gyakorlatilag az erdő közepén, egy völgy mélyedésében van kialakítva valamennyi színpad, sörsátor és persze a táborozóhelyek is. Ennek egyik pozitív velejárója, hogy nincsen csendrendelet, a koncertek és a bulik a fedett színpadokon hajnalig tartanak, a nyitott nagyszínpadon pedig fél tizenkettőkor lép fel a nap headlinere. A fákkal körülölelt, tiszta és friss levegőjű völgyben nappal hőség van, éjjel viszont kimondottan hűvös, úgy éjféltől pedig a lehelet is látszik. Kárpótlásképp azonban gyönyörűen világítanak még a távoli csillagok is, sőt a figyelmes szemlélő a Tejút gázait ugyancsak megfigyelheti a sötét anyagban. Minden adott volt tehát egy Amorphis-koncerthez.

Ugyan a zenekar a legutóbbi lemezével, a Silent Waters-szel turnézik, a programban csak néhány dal szerepelt az új albumról, köztük a varázslatos, zongorakísérettel megszólaló címadó. Tomi Joutsen láthatóan tökéletesen beilleszkedett a csapatba; orgánuma, énekstílusa, dallamai méltóak az előd Pasi Koskinenéihez, ugyanakkor az általa kiötlött témák mellett a régebbieket szintén maximálisan hozza. Természetesen nem csak a megkapó dallamokban jeleskedik, mély fekvésű hörgése egyaránt megfelel azok elvárásainak, akik a régebbi albumokat kedvelik.

A repertoárra ugyanakkor nem lehetett panasz. Arányosan válogattak valamennyi lemezről – egyedül a Far from the Sun-t hanyagolták (jóllehet nem kevésbé koherensen illeszkedik az Amorphis-életműbe). Figyelembe véve, hogy fesztiválon léptek föl, a közönségkedvencekre helyezték a hangsúlyt: elhangzott az Eclipse nagy slágere, a House of Sleep, de ugyanerről a lemezről a dinamikus, heroikus Leaves Scar; vagy az Am Univerzum kirobbanó sikere, a pszichedelikus borongást a húzós refrénekkel váltogató Alone. Számomra a legszebb pillanatokat mégis a korai albumok dalai jelentették, így például az abszolút zseniálisnak mondható Tuoneláról a Divinity, vagy a favorit Elegyről a lendületes, de igen hangulatos Against Widow, illetve az egyik csúcspont, a My Kantele (nem az akusztikus verzió). A ráadás utolsó dalaként a dark/death kultsláger Black Winter Day riffjei és dallamai csendültek föl, miközben a körülöttünk lévő hatalmas fenyők fölött téliesen élesen sütöttek a csillagok. Aki emlékszik a Black Winter Day maxijának vagy a Tales from the Thousand Lakes, az Elegy vagy akár a Silent Waters borítójára, el tudja képzelni, mennyire fokozta a hangulatot a helyszín, nem beszélve arról, hogy a „finn tél” konnotációira rájátszó képi és szöveges megjelenítés így a zene lehetséges értelmezését – „téli hangulat” – csak erősítette. (Szerencsés módon valóban nagyon hideg volt az éjszaka.)

A dalok valamelyest egyszerűbb formában hangzottak el, ám a lemezeken szereplő sok-sok különleges díszítőelem – fuvola, síp, szaxofon – nem is kaphat szerepet valamennyi koncerten. Többnyire a szintetizátor hivatott pótolni ezeket, persze, mérsékeltebb eredménnyel – leginkább a Hammond-orgona effektusa tudott előtérbe kerülni, mely egyébként sok kiváló Amorphis-szerzemény hangszerelésének része. A hangsúly azonban a gitárokon volt. A kezdeti bizonytalanságot követően hamar egységbe hozták a hangzást; a száraz, karcos, reszelős sound egyaránt illett az új és a régi dalokhoz: a megszólalás mintegy elegyét képezte az Amorphis-albumok hangzásvilágának. Remélem, a csapat ezentúl rendszeresen visszatér Magyarországra, mert amint a helyzet mutatta, hallgatóságban nincs hiány, amint az előadás szintén nagyszerű élmény volt – úgyszólván igazi black winter day. Mást nem is igen várnék egy produkciótól: csak tegye hitelessé saját fikcióját. Az Amorphis ezt maradéktalanul teljesítette: koncertjük épp ezért volt ténylegesen black winter day.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- L. Varga Péter --


További írások a rovatból

Énekesek, akik legendássá tették a rock’n’rollt
Interjú Bretz Gáborral versenyekről, külföldi és magyar színpadról, a tanulmányokról, a Kékszakállúról és a szakírásról
Brad Mehldau: Suite April 2020
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására. A 2021-es kiírás már elérhető az alapítvány honlapjáról

Más művészeti ágakról

gyerek

Zárt múzeum, nyitott tartalom 2.0. Zárt múzeum, nyitott tartalom 2.0.
A kényszerű bezárás idejére a PIM professzionális online közvetítésekkel, virtuális tárlatokban zajló múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, valamint játékos, interaktív webes felületekkel készül
irodalom

Élőnek tűnő, döglött rombuszhal Élőnek tűnő, döglött rombuszhal
Linda Boström Knausgard, Isten hozott Amerikában, Jaffa Kiadó, 2020.
art&design

Ördögavatás Ördögavatás
Humán holtterek körbejárása a Pécsi Galériában
Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről, Magvető, 2020


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés