Vincent, a lassan középkorúvá érő francia köztisztviselő szokatlan helyzetben tekint vissza eddigi életére: egy ellenséges, ecuadori bennszülött törzs tagjai ejtették foglyul, s most meg akarják ismerni az életét annak érdekében, hogy mérlegre tehessék a lelkét.

A tét nagy, hibázni nem lehet, az őszinteség pedig megkerülhetetlen.

Vincent tehát a dél-amerikai esőerdők mélyéről tekint vissza gyerekkora vidéki Franciaországára, ahol ifjan elhatározta, hogy köztisztviselő lesz a helyi önkormányzatnál. A vadászengedélyek kiadásával töltött, kényelmes és gondtalan élet tökéletesen beváltotta a fiatalember reményeit, mígnem minisztériumi szinten el nem kezdték a közszféra teljes átszervezését. Mindenkinek az lett volna a legegyszerűbb és a legszerencsésebb megoldás, ha Vincent elfogadta volna a kínált végkielégítést, és szedte volna a sátorfáját, ő azonban – megtámogatva a vasutas szakszervezet vezetőjének szellemi és erkölcsi támogatásával – foggal-körömmel ragaszkodott elvileg nyugdíjas állásához. Csökönyösségére válaszul a rendszer a leglehetetlenebb vidékekre helyezte át Vincent-t szolgálatot teljesíteni: járt a grönlandi kutatóbázistól a szigorított fegyházig a világ minden kellemetlen szegletében. Az egyik alkalommal pedig a férfira rátalált a szerelem egy svéd nő személyében, aki épp olyan állhatatossággal viseltetett saját szenvedélye, a környezetvédelem iránt, mint Vincent a megúszós élet iránt...

A hónap dolgozójának egyik nagy erénye, hogy olyan közel lép minden heroizmust nélkülöző, szürke, unalmas és kissé irritáló karaktereihez, hogy a néző nem tudja nem megérteni és megszeretni őket. Sőt, a saját kisebb-nagyobb stiklijeinket is felfedezhetjük a vásznon látott sorsokban. Az a mód pedig, ahogyan látványos élvezettel fordul önmaga boncolgatása felé a francia lélek, egyenesen lenyűgöző.

Egyfelől persze lelkesen romantizálja a film a francia kultúra legnagyobb eredményeit és messze földön híres erényeit – ilyenek a gasztronómiai és művészeti teljesítmények például –, ugyanakkor nem átallja mindezek mellé kíméletlenül odaállítani a társadalom valamennyi hiányosságát, felületességét, vagy éppen a feszült politikai hangulat jeleit.

Az önmagát élve boncoló iróniához ellenpontként – a nagy szerelmet jelentő Eva figuráján keresztül – a svéd társadalmat és kultúrát használja Commandeur, ebben az oppozícióban pedig meglepő módon a magyar ember tapasztalataihoz hasonló dinamikákat tapinthatunk ki:

első pillantásra lenyűgözőnek hat a svédek kínos odafigyelése az egyenlő bánásmódra, a környezetvédelemre, a nyugodt mindennapokra, a francia szenvedély azonban a kultúrsokk elpárolgása után nyughatatlanul ki kíván szabadulni a kiegyensúlyozott svéd felszín alól.

A francia vígjátéki hagyománytól megszokott, kissé vaskos, kissé túlbeszélt, a mindenképpen szükségesnél egy árnyalatnyit mindig tovább kitartott humor uralkodik a filmben, politikai és kulturális utalásai egyszerűen dekódolhatók, de szerencsére egyáltalán nem súlytalanok. A hónap dolgozója, ha nem is vonul be majd a francia filmtörténeti kánonba, azért biztonságos és kifejezetten szórakoztató választás lesz bárkinek, aki a következő hetekben a mozi hűvösébe menekülne a nyári meleg elől, de eszképista akciója közepette mégis kicsit magára ismerne.

Képek forrása: Vertigo Média Kft.