bezár
 

irodalom

2022. 11. 12.
A földbe leeresztik, s a szava attól fogva már nem ér
Búcsú az öreg Busútól
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
Odabent a nyílt tűzhely felett üst rotyog, benne lábára állítva egy jól megtermett kokas, körülötte pedig öklömnyi töltöttkáposzták főnek. Minden bizonnyal a prédikátor is inkább az étel szagára, s nem a halál hírére jött, mert azzal ugyan már ő sincsen amit kezdjen. A pulyák egymást lökdösve haladnak felfelé a patakon, a dombon körös-körül pedig emberek s asszonyok állnak, és halkan zsibongva pletykálnak erről-arról, főleg a Busú klán viselt dolgairól, mert egy haláleset a legkiválóbb alkalom az ilyesmire. - Helyzetjel rovatunkban Márton Evelin tárcáját olvashatják.

A kicsi Busú autót vett. Hogy vette, hogy nem vette, ki tudja azt. Vezetni is meri, pedig senki nem tud arról, hogy volna neki engedélye ehhez, de kicsi Busú bátor gyerek, vagy talán vakmerő. Sokféle történet kering róla a dombon, és a környéken. Azt mesélik, hogy megtanálta az Upor báró kincsét fent magasan, az erdökkel benőtt várhegyen, és abból él olyan nagy lábon. Mások azt mondják, a nagyapja titkon elásott aranyaira jár reá, és abból. Megint mások azt mondják, örömfiú a kicsi Busú valahol Nyugat-Európában, és a nagy megélhetésnek az ára még nagyobb, mert betegségek szaggatják a testét. Ki tudhatja, mi az igazság?

Mostan nagy élet van náluk a dombon, mert gyászolnak. A patak fel végig tele van pulyákkal, és azok is tolonganak, hogy még egyszer, utoljára láthassák az öreg Busút, akik soha nem látták, de hallották, hogy nagy góré volt. Messzi falvakból gyűlt össze a nemzetség és minden vélük rokonságba keveredett, és mindazok, akik a szekerekre felfértek. Csak a legküsebb Busú jött autóval. Ütött-kopott, de mégis fényes a verda, azzal viszik majd ki a górét a temetőbe, és a földbe leeresztik, és a szava attól fogva már nem ér.

Az öreg Busúnak lombsátrat építettek, azalatt fekszik a hosszú asztalon, mellette két kicsi gyermek, akiknek az a dolguk, hogy szüntelenül legyezzenek, elkedvetlenítve ezzel a szárnyas rovarokat, akik pont oda, a jó öregre akarnának szállani. Van a sátorban két vénasszony is, de ők most bóbiskolnak, mert belefáradtak a nagy jajveszékelésbe, aminek még két napja nekifogtak volt, mikor a nagy Busú távozott ebből az árnyékvilágból. Pihenni kell a két öregasszonynak, mert aztán amikor leereszkedik a sötétség, s a menet megindul kifelé a temetőben, hogy leeresszék a földbe Busút, törvényével együtt, esmint énekelniük kell, jó hangosan méghozzá, hogy hallja mindenki a dombon, és a temetőben a holtak, s szerte a vidéken minden élő.

A prédikátor, akit soha, senki nem hívott a dombra, de ő mégis folyton arrafele csángál, hogy esne belé a rossznyavalya, most kihasználva a nagy tömeget egy hangosbeszélőbe rikoltozva arról ossza az eszet, hogy itt, kicsi országunkban, mely egy nagyobb ország része, mink mind rokonok vagyunk, Kovács Kováccsal, Asztalos Asztalossal, s mindenféle más nevű ember, merthogy a világ kicsi, s mi benne még küssebbek. És hogy összeköt minket bűneink s esendőségünk hálója, és a teljes reménytelenség, hogy valaha is megváltassunk, de ha hívő hittel imádkozunk az Úr kegyes lesz, s újra porrá és hamuvá válhatunk, minthogy azok valánk kezdetben.

A vályogházak közötti lapos téren horpadt s görbe lovak bóklásznak, és koszlott bundájú macskák és kutyák sereglete szimatolja az öreg Busú házából áradó illatokat. Odabent a nyílt tűzhely felett üst rotyog, benne lábára állítva egy jól megtermett kokas, körülötte pedig öklömnyi töltöttkáposzták főnek. Minden bizonnyal a prédikátor is inkább az étel szagára, s nem a halál hírére jött, mert azzal ugyan már ő sincsen amit kezdjen. A pulyák egymást lökdösve haladnak felfelé a patakon, a dombon körös-körül pedig emberek s asszonyok állnak, és halkan zsibongva pletykálnak erről-arról, főleg a Busú klán viselt dolgairól, mert egy haláleset a legkiválóbb alkalom az ilyesmire.

Mindannyian utódai vagyunk valakiknek, aki szintúgy nem tehettek semmit világra jövetelük ellen, mondta a prédikátor, s egy nagy mellű asszony ezen vagy másegyében hangosan felnevetett. A prédikátor a hatás kedvéért széttárta két karját, mint a megváltójézuskrisztus, áldassékaneve, és azt ordította az alábukó alkonyatban, hogy semmik és senkik vagyunk, a nevünket is csak örököljük, vagy kitaláljuk, megváltoztatjuk, elfelejtjük, élénkítjük, felöltöztetjük, majd lecsupaszítjuk.

És ez így megy, az idők kezdetétől, s tart míg a szavaink, itt a prérin, ahol létezünk, jegyzi meg magában az öreg Busúné, aki azt ügyeli, hogy a kokas a lábán állva főljék meg, mert ha nem, megette a fene az egészet, s az öregnek nem lesz nyugta a földben sem, pedig az jobb lenne mindenkinek, főleg neki, özvegy Busúnénak. Mindjárt ki is megy a lombsátorba, hogy megnézze, nem ült-e fel mégis a táti, s halt meg azon perc az ijedtségtől a két vénasszony s a gyermekek.

Egy kalapos ember, kiről úgy tartják, hogy ő az öreg Busú első és legnagyobb fia, anyja ismeretlen, határozott léptekkel odamegy a prédikátorhoz, és annak törékeny könyékhajlatába csíppeszkedve vasmarkával ezt harsogja, hogy szegény lobogó köntösű önjelölt és éhes pópa majd belesüketül: Menjen innen jóember, míg bé nem dobunk a keserűvizes kútba, hogy költsenek a békák a szemedbe! Ne beszélj itt össze-vissza, mikor apámat, s ennek az egész dombnak, s szerte a környéknek a góréját temetjük, kit még az iskolázott népek is félve köszöntöttek, akárhol ha megjelent. Nem kell a te beszéded, s a vékonypénzű Atyád sem, mert őriznek minket a puttonyban, szekéren, szütyőben, nyílhegyen hozott istenek, az Egy Isten és ő Fia, meg egy galamb, ő a Szentlélek, aztán Babba Mária kinek reánk borul palástja, és a királyfi, aki odafent jár, meg mindenféle más kisistenek és démonok, férgek és szárnyasok, színes békák és gombatündérek.

A prédikátort csahos kutyák és botos legények kísérik vissza a falu felé, s győzködik, hogy legalább három nap s három éjjel ne járjon a domb felé, ha élni akar. Ha pedig belsőségeit kiontva szeretné látni, hát jöjjön vissza minél előbb, errefelé az ilyesféle megváltást hamar osztják, annak aki kéri, annak főként.

Busúné a lombsátorból kizavarta a pulyákat és a vénasszonyokat, s az ő elsőszülött fiát, akit ereje s haragossága miatt mindenki Bivaly Busúnak nevez őrnek állított, hogy senki se zavarhassa, míg ő is elbúcsúzik az urától, míg az a föld tetejin van:

Amióta csak üsmerlek egyre azon voltam, hogy tőled megszabaduljak. De úgy látszik az Úr mégis egymásnak teremtett, hiszen te vélem, én meg véled éltem. Összeolvadásról és tökéletes harmóniáról beszéltél, pedig tudtad, ilyesmire egyikünk sem képes, és az egybeomlásról úgy gondoltuk, hogy óvjon tőle az ég. Ímé, most itt állok. Te koporsóban fekszel, s én fejednél mondom ezeket, de akárcsak életedben, most sem hallasz engem. A család itt van. Eljött az egész nemzetség. A vagyonod szétosztását várják, de én nem tudom, mit adhatnék nekik. A gyerekek azt terjesztik odalent a patakban, hogy aranyrudakat ástál el fent az erdők között, s hogy én, Busúné, pontosan tudom melyik csapástól jobbra vagy balra, mék borókabokor alatt, meg van az jelölve. Évtizede, hogy nem gombázok, az kicsi dombon és a sekély patakon is alig járok el, nemhogy az erdőn, a tojóm a lábam közt harangoz, és minden lépésem csípős fájdalom. Ettől még persze áshattál el aranyakat, egyik a másikát élethossz alatt sem üsmerheti meg, lehet néked titkos aranyad, de az is lehet, ez is csak egy azon mesék közül, melyeket nemlétező gazdagságodról költöttek.

 A Csámpást eladtam, az árából mulat ma a nép. Ha majd kivittünk a temetőbe, neked is töltenek.

nyomtat

Szerzők

-- Márton Evelin --

Kolozsváron születtem 1980-ban, márciusban. Az azóta eltelt évtizedekben ide-oda költöztem az országban, pár éve ismét a szülővárosomban élek. Történésznek készültem, de "elejétől fogva" hangot és szöveget szerkesztek, néha fordítok, román nyelvből. 2002 augusztusában véletlen körülmények összefonódásaként a bukaresti örménynegyed közelében találtam magam, ott volt az első munkahelyem. 2020 tavaszán a kolozsvári kikötőben a Helikon-hajó felvett legénységének tagjai közé. Nem hiszek a számmisztikában, de azt hiszem szerencsés vagyok.


További írások a rovatból

irodalom

Az Irodalmi Szemle legújabb lapszámbemutatójáról
DH_BUDAPEST konferencia – 2022. 11. 23-25.

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Sándor L. István könyvéről, Ács Jánosról, Máté Gáborral
Bíró Bence drámájának ősbemutatója a Centrál Színházban
színház

A Dagerrotípia Fodor Tamás rendezésében a Stúdió K színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés