A lap rövid történetének bemutatása után Ploniczky első kérése az volt az Irodalmi Szemlében rendszeresen publikáló szerzőkhöz, hogy vázolják fel röviden eddigi pályájukat, mondják el, miképp jutottak el a köteteik megírásáig. Bogyó elmesélte, hogy csecsemő kora óta a mesék és versek szeretetében nevelkedett, hiszen édesanyja, aki nagy irodalomrajongó volt, már nagyon korán felolvasott, később pedig  költeményeket tanított meg neki. Hat éves kora óta szeretett volna író lenni, noha széles érdeklődési köre a divattervezéstől az újságíráson át a kibernetikáig sok minden felé vonzotta. Mára megvalósult írói álma, de startup menedzser szakmájának köszönhetően jelen van az életében a sokszínűség is.

Rácz Boglárka is a gyerekkorát idézte fel, azt, hogy már akkoriban is próbálta valahogy rögzíteni és ez által értelmezni az őt körülvevő világot, ezért folyamatosan párbeszédeket folytatott magával, amelyek az első szövegei alapját képezték. Bogyóhoz hasonlóan ő is verseket írt kezdetben, de mára leginkább prózában alkot. Rácz 16 évesen küldte el először a műveit a Szlovákiai Magyar Írók Társasága által kiírt Pegazus alkotópályázatra, sikeres szereplése jelentette számára a belépést az irodalmi életbe. Ezen kívül megosztotta a közönséggel, hogy meghatározó és hosszan tartó hatást gyakoroltak rá Krasznahorkai László átütő erejű szövegei. Ugyanaz vezette az íráshoz is, mint az olvasáshoz: a szemléletváltó mondatok keresése, melyek után valahogy máshogy látja a világot.

Tóth Lilith Viktória önironikus nosztalgiával tekintett vissza arra, hogy már tizenöt évesen metál dalszövegeket írt, melyek elmondása szerint rettenetesek voltak, de ráébredt általuk arra, hogy a költészettel érzelmeknek kell felszabadulni, és ez a fajta közlésvágy máig dolgozik benne. Bár az írás középiskolás korától jelen volt az életében, csak a nyitrai egyetemi évei alatt kezdett el publikálni. Ráczhoz hasonlóan neki is gyújtópont volt a Pegazus pályázat, mely révén ráébredt, hogy az embereket érdekli az, amit ír. Tóth bevallása szerint elsősorban a költői nyelv tömörségéhez és sűrűségéhez vonzódik.

A következő kérdés az írók identitástudatát boncolgatta, azt, hogy szerintük beszélhetünk-e szlovákiai magyar irodalomról, vagy ez csak egy ága a magyar irodalmi életnek. A körkérdés megválaszolását szintén Bogyó kezdte, aki szerint a kérdés sokrétűen megközelíthető, hiszen ez egy pozitívumokat és negatívumokat is tartalmazó létélmény, majd Rácz is kapcsolódott ahhoz, hogy sok minden mentén lehetne a szlovákiai magyar identitást megközelíteni.

Bogyó szerint a nyelv és a kultúra a magyarsághoz, míg a haza Szlovákiához köti őt, a kettősség legnagyobb előnye viszont az, hogy az egyik történelmi, társadalmi eseményeit a másik látásmódjával tudja szemlélni, és ez fordítva is igaz.

Ez új látásmódot ad, miközben a közép-kelet európaiság miliője mégiscsak összeköti Szlovákiát és Magyarországot egymással, hasonlóan, ahogy a globalizáció jelensége is egyre közelebb hozza a kultúrákat egymáshoz, mely egy olyan multikulturális városban, mint Pozsony, különösen jól megfigyelhető. Bogyó elmondása szerint célja, hogy az egyéni sorsokon keresztül ezt az általános beállítódást mutassa meg.

Tóth Viktória szerint ez egyrészt strukturális, másrészt egyéni szinten közelíthető meg: az előzőről számos tanulmány született már, melyek rámutatnak, hogy különböző korok különbözőképpen közelítik meg a kérdést. Szerinte neki, ezen a ponton kevésbé lényeges a szlovákiai és a magyar irodalom cezúrájának meghúzása, hiszen, ha a gimnáziumi éveit meghatározó Grendel Lajos művekre gondol, azok egyaránt fontosak a magyar és a szlovák irodalom számára is. Szerinte a szövegek elemzésénél lényegesebb rámutatni a különböző szlovák jegyekre, például a dialektusra, azonban úgy véli, hogy a mű értéke nem ezek függvényében határozódik meg. Humorosan hozzátette, hogy a szociokulturális posvány mentalitása végül is összeköt minket.

Ploniczky harmadik kérdésére, hogy kinek mikor kezdődött a kapcsolata az Irodalmi Szemlével Bogyó és Rácz is a 2016-os évet és Mizser Attila szerkesztőt említette, míg Tóth Viktória elmondta, hogy Németh Zoltánon, tanárán, mentorán, konzulensén keresztül kezdett el publikálni a folyóiratban. Mindegyikük szeretettel tekintett vissza arra, hogy pályafutásuk meghatározó lépése volt évekkel ezelőtt a Szemle.

A későbbieken az alkotók művészetének sajátosságai kaptak teret. A kérdésre, hogy mennyire személyes élményein alapulnak Bogyó Noémi művei, és mennyi kutatómunka van egy-egy írás mögött, az írónő leszögezte, hogy fikciót ír, ennek megfelelően nem saját és szerettei életét jeleníti meg a történeteiben. Ugyanakkor nagyon fontos neki a valós elemek hitelesítő jelenléte a szövegeiben, ezért mindig tüzetesen átnézi annak a kornak, történelmi eseményeknek a fellelhető dokumentumanyagát, amelyről éppen ír. Szerinte ezzel a hitelesítéssel éri el a ’mintha megtörtént volna’ hatást.

Ploniczky Rácz Boglárka szövegeiről megállapította, hogy feltűnő bennük a traumatizált nyelvhasználat és a társművészetekkel való folyamatos párbeszéd, ebből pedig adódik a kérdés, hogy ezek a jegyek hogyan formálják a karaktereket? Rácz a nyelvet érintő megállapításra reagálva megosztotta a közönséggel saját tanári tapasztalatát, hogy milyen sokszor szembesült a kamaszok sérülékenységével, az identitás bizonytalanságával, mely miatt nehéz definiálni azt, hogy kicsoda is valójában az ember. A kérdés másik részére válaszolva pedig elmondta, hogy valóban fontos számára a képzőművészet, fényképészet, a vizualitás, valamilyen eszközön keresztül rálátni a világra. Ezért is használta fel könyvében Marc Chagall egyszerre lebegést, elengedést, ugyanakkor a testbe, valóságba való kapaszkodást megjelenítő festészetét, mely révén egy motivikus hálót szeretett volna építeni a szövegében.

Ploinczky Tóth Lilith Viktóriától azt kérdezte, hogy mennyire tudatos kötetének sokféle hangot, formát felvonultató struktúrája, mely tartalmához hűen a Túl sok világ címet viseli? Tóth elmondta, hogy a diverzitás azért állandó tényezője a költészetének, mert úgy gondolja, hogy az egyén csakis magán keresztül találkozhat a világgal, mely általa válik érzékelhetővé és értelmezhetővé. Mind filozófiai, mind pszichológiai szempontból foglalkoztatja az én megragadhatósága. Ehhez kapcsolódik a változatosság másik oka is, hogy szerinte mindnyájan folyamatosan párbeszédeket folytatunk magunkban, ezért célja volt, hogy ezt a többhangúságot leképezze a költészetében.

Az est záró kérdése a mind a három szerzőnél hangsúlyos női szexualitásra, a testiség tabujának ledöntésére tett kísérleteikre és ezek társadalmi hasznára irányult. Mindannyian egyetértettek abban, hogy ez az életünk, szó szerint, szerves része: Bogyó szerint szoros összeköttetésben van az önelfogadással, önértékeléssel, Rácz kiemelte, hogy a test által válunk sérülékennyé, kiszolgáltatottá, uralhatjuk a másikat vagy éppen önmagunkat. A folytonos belső változásokkal ellentétben, a fizikumunk egyfajta állandóságot nyújt, ezért is hangsúlyos Végpóz című regényében a testről való tapasztalatszerzés. Még a Vakfoltok írójának le kellett vetkőznie a szülői tiltást, hogy a szexualitásról, a vágyról beszéljen, addig Tóth Viktória elmesélte, hogy saját családjában sosem volt tabusítva a testiség, nem rendelődött hozzá szégyenérzet.

Mindketten hangsúlyozták, hogy kisgyerekkortól a felnőttek világáig végigkíséri a lányokat és nőket az elvárás, hogy hogyan öltözzenek, üljenek, és, hogy ne beszéljenek a szexről. Az elhallgattatás feloldása, és az azzal való leszámolás, hogy mi normális és nem normális a szexben, mindkettejük szívügye.

Szerintük az által, hogy teret kapnak a műveikben a vágy megélésének lehetséges mélységei és formái, segítenek azoknak a nőknek, akikben esetleg az átlagnál nagyobb mértékű, vagy más szexuális hajtóerő dolgozik.

Fotók: Mariia Kashtanova