bezár
 

zene

2008. 08. 17.
Elvis Presley és a Metallica találkozása Dániában
Sziget, 2008. augusztus 13. 1. nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elvis Presley és a Metallica találkozása Dániában Hogy hogy is néz ki a címben előirányzott jelenség? Zúzós gitárok, húzós tempók, és valami ördögien jól elcsípett rockenroll hangulat, Elvis-hangú és fazonú jópofa énekessel. A dán Volbeat volt az első külföldi fellépő a Hammerworld színpadon.
Klasszikus kedvencek 2018.
Valójában meglehetősen fura, hogy hazánkban – most nem számítva a nyugatról érkezett fiatalokat – annyian ismerik és szeretik a Volbeatet, mint amennyien szerda este kíváncsiak voltak rá. Ugyan a Hammer sátor valamelyest összemenni látszik a korábbi évekhez képest – nem tudom, van-e mindennek köze ahhoz, hogy a Sziget poros és kies perifériájáról bekerült majdnem a Nagyszínpad mellé –, így is bő félház, uszkve ezer-ezerötszáz ember lehetett kíváncsi az Elvisbe oltott Metallicára (vagy Metallicába oltott Elvisre).

Előttük a Road melegített be, őket pedig a sajnos talán egyre kevésbé népszerű Black-Out vezette föl, végre megfelelő dobhangzással. A koncert nem minden pontja úgy sült el, ahogy tervezték – kis ideig a gitár teljesen elszállt, az énekes pedig korántsem volt e koncerten a helyzet magaslatán –, ennek ellenére a leghűségesebbek egyetértő bólogatással kísérték a produkciót. Valahogy mégis az az érzésem, mintha a Black-Out képtelen lenne új rajongókat találni. Ez azért is fura tapasztalat, mert amíg középiskolában magam is sokkal inkább lelkesedtem a zenéjükért és a szövegeikért – utóbbit ma kimondottan zagyvának és rosszul megírtnak tartom –, addig az időközben lanyhuló figyelmem és érdeklődésem mintha objektív jelenséggé vált volna: úgy látom, mind kevesebben vannak, akik betérnek a zenekar koncertjeire. Persze lehet, hogy tévedek, és a benyomásaim helytelenek.

A Volbeat kevéssel nyolc óra után kezdett, a nagyjából egyórás program gerincét a tavalyi Rock the Rebel/Metal the Devil lemez legjobb dalai adták. Mint említettem, a zene afféle kilencvenes évekbeli Metallica bugira szabva, a magabiztos és kemény riffekre az ötvenes és hatvanas évekre jellemző dallamvilág épül. Aki ismeri a Beatallica nevű paródiabandát – a Beatles és a Metallica darabjai vannak zseniálisan egybegyúrva, poénos szövegturmixszal (And Justice for All My Loving, The Thing That Should Not Let Is Be, stb.) –, az tudja, hová kell tenni a stílust, míg azonban a Beatallica paródia, a Volbeat véresen komoly. Van persze öniróniája és humora a zenekarnak; a régi rockenrollra olyannyira jellemző halandzsázó danolászás itt egyértelmű vicc, olyan vicc azonban, melyet mázsás riffekkel húznak alá. Amúgy igen érdekes, hogy ezzel a fajta zenei–stílusbeli keveréssel mostanra tudott sikeressé válni a Volbeat – hiszen annyira adja magát a dolog. A rock (és persze a metál) egyébként is a kora ötvenes évekből származtatja magát, és bár ez a fajta megközelítés leginkább a vidám bulizás aláfestőzenéjeként érvényesül, azért van benne spiritusz.

A dánok feldolgozást is készítettek; Samantha Fox dalának, az I only wanna be with you-nak a felgyorsított metálos változata osztatlan sikert aratott. Itt az derül ki, hogy vagy tényleg mindenki imádja ezeket a mai napig népszerű slágereket, vagy nagy örömöt okoz, ha ezek modern hangszerelésben, az ízlésünkhöz igazítva szólalnak meg. Az örömöt említve, ki kell emelni az Elvis-hangú énekes lelkesedését: a közönséggel való kommunikáció itt jól működött, és bár szerencsére megkímélt bennünket saját filozófiája és világlátása ismertetésétől, melyre oly sok rockzenész hajlamos, a minden helyen elsütött visszacsatolást lelkesen fogadhattuk: „gyönyörű emberek vagyunk” tudniillik.

És ha már a régi daloknál s a kommunikációnál vagyunk, muszáj megemlítem Takáts Tamás „világmegváltó” dirty bluesát. Technikás zenekara élén a frontember igyekezett meggyőzni az egyébként elkötelezett közönséget, hogy gitárban, bőgőben és dobban van az igazság, a diszkót máshol kell keresnünk. Szokásos nevelődési átkötőszövegei során hallhattunk arról, hogy csak a bunkók káromkodnak, a dolgos blues-szeretők soha, valamint, hogy a marihuána elhülyíti az agyunkat. A drog továbbá jellemzően az „acid techno” világához tartozik, melytől Takáts Tamás ezúttal is elhatárolódott.

Mindezekkel a tapasztalatokkal gazdagon igencsak jóleső volt Lovasi András szarkazmusa a Kiscsillagon, jóllehet azért ő is egyre csak ismétli magát a koncerteken. Benne viszont az a jó, hogy saját ismétléseihez is cinikusan és szarkasztikusan viszonyul. Amikor nem lehet eldönteni, hol ér véget a cinizmus és az irónia, ott mindig valami kellemesen megmosolyogtató történik, és ez igaz a Csík zenekarral előadott Tankcsapda-számra, a Fiúk ölébe lányokra is, mely a mínusz egyedik napon, a Magyar Dal Napján ugyancsak nagy sikert aratott. Lovasi félig fölemelt karjával lengetve, mutatóujját előreszegezve vezényelte a jó „parasztosra” sikerült átiratot, enyhén szólva „vidékies” énekstílusa pedig annyira eltért az eredetitől, hogy bő három perc alatt áthelyezte az „ikont” a paródia kelléktárába, lebontva ezzel a rockzenéhez tapadó összes ideológiát. Könnyesre nevettem magam.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- L. Varga Péter --


További írások a rovatból

Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
zene

A zenész és barátai A zenész és barátai
Aradi Zsolt: Gasner János* emlékére
About Me – a hetedik lemez
Mark Rothko lemezborítók

Más művészeti ágakról

irodalom

Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot
Ilyen volt a III. Nyolc Ág Művésztábor
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
Jon Watts: Pókember: Idegeben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés