bezár
 

irodalom

2023. 03. 16.
Szétszóródás a természet idegenségében
Bemutatták a „fényem nő: magam termelem” – Biopoétika a 20-21. századi magyar lírában, valamint A lírai hang túloldalai – József Attila-olvasatok című köteteket
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Március 9-én mutatták be az Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport és a Prae Kiadó új könyveit az ELTE BTK Kari Tanácstermében. A Balajthy Ágnes és Mezei Gábor által szerkesztett, „fényem nő: magam termelem” – Biopoétika a 20-21. századi magyar lírában című kötetet Halász Hajnalka és Szirák Péter szerzők közreműködésével Krupp József ismertette, a Halász Hajnalka és Lőrincz Csongor szerkesztette A lírai hang túloldalai – József Attila-olvasatok tartalmába pedig Molnár Gábor Tamás nyújtott betekintést, aki Bónus Tibort és Halász Hajnalkát kérdezte a kiadványban megjelent tanulmányaikról. A beszélgetések során szó esett többek között irodalom és biológia kapcsolatáról és arról is, hogy milyen szerepet töltenek be az anagrammák József Attila költészetében.

Kezdésként a biopoétika tudományát középpontba állító, az esztétikai tapasztalat biológiai meghatározottságaival foglalkozó tanulmánykötet került terítékre. A „fényem nő: magam termelem” szövegei élő és élettelen, állat és ember, natúra és kultúra viszonyait vizsgálják a magyar lírában, és olyan kérdésekre keresik a választ, mint hogy miként hat az irodalom a környezetre, vagy hogy hogyan hatja át a nyelvet a biológiai működés. Krupp József jóvoltából röviden bepillantást nyerhettünk a három blokkból álló kiadvány tartalmába is: az első rész szerzői többek között Nemes Nagy Ágnes és Kovács András Ferenc verseiben emelik ki a természeti és a nyelvi létezők közötti kapcsolatot, míg a második szakaszban a modern természettudomány eredményei is beépülnek az elemzésekbe – például Ágoston Enikő Anna és Pataky Adrienn írása esetében. A harmadik szerkezeti egységben kortárs költők is előkerülnek: Gregor Lilla Tóth Kinga szövegein keresztül ökofeminista irányba nyitja meg a biopoétika kérdéskörét, L. Varga Péter pedig Vida Gergely kötetét fókuszba helyezve hozza játékba a poszthumán horizontot.

Krupp József

„Illatos lett / tüdőm és szívem és agyam” – írja Szabó Lőrinc Májusi éjszaka című versében, amely kiválóan szemlélteti, hogy hogyan rendelődnek egymás mellé a növényi, illetve a humán biológiai tényezők. Ez az organikus, természeti kód számos magyar költőnél megfigyelhető: a kötet szerzői foglalkoznak még Radnóti Miklós, József Attila, Térey János, Kukorelly Endre, Oravecz Imre vagy éppen Juhász Ferenc műveivel is. Balogh Gergő például József Attila Medvetáncában a medve kultúrtörténeti és irodalmi vonatkozásait is bevonva vizsgálja ember és állat viszonyát, a kiadvány egyik szerkesztője, Mezei Gábor a lélegzet szerepét hangsúlyozza a beszédfolyam alakulásában, Németh Zoltán írása pedig azt a kérdést veti fel, hogy hogyan tudjuk elkerülni azt, hogy saját szavainkat, perspektíváinkat kényszerítsük rá a növényekre. Krupp szerint ez a rendkívül sokféle beszéd- és megközelítésmódot tartalmazó könyv vitalitás és anyagiság, valamint növény, állat és ember kötelékén keresztül gondolja újra Arisztotelész azon állítását, hogy a logosz különböztet meg minket a társlétezőktől.

Krupp József és Halász Hajnalka

A továbbiakban Krupp Szirák Péter és Halász Hajnalka szerzőkkel beszélgetett a kötet irodalomtudományi hátteréről, illetve a biopoétika szemléletén keresztül megvalósuló elemzéstechnikákról. Szirák elsőként elmondta, hogy a kutatási tervet Simon Attila és munkatársai állították össze, majd az ELTE és a Debreceni Egyetem kutatóinak közreműködésével több konferenciát is szerveztek. Halász Hajnalka hozzátette, hogy a projektben részt vevők közös kiindulópontja az elevenség, az élet fogalma volt.

Arra voltak kíváncsiak, hogy miként jut szóhoz az organikus létmód maga, hogy hogyan kölcsönöz hangot az irodalom a néma természetnek.

Halász szerint a könyv legfontosabb teljesítményei azok a nyelvi, illetve poétikai „kerülőutak”, amelyek bejárásával a szerzők választ adnak ezekre a kérdésekre. Ilyen út vezet például ahhoz a felismeréshez, hogy a környezet megszólaltatása sohasem közvetlenül valósul meg, lényege a visszalépésben rejlik. A költői énnek kockázatot kell vállalnia, el kell veszítenie az identitását, és fel kell adnia saját antropomorf pozícióját ahhoz, hogy sikeres legyen. Szirák ezzel kapcsolatban kihangsúlyozta ugyanakkor, hogy a társlétezőkre való rákérdezés mindig visszajut az emberi mivolthoz, hiszen antropológiai érdeklődésből fakad. Szerinte éppen a poszthumán horizont beemelése mutat rá a leginkább arra, hogy emberi minőségünktől nem távolodhatunk el.

Nem véletlenül értékelhető tehát túlkapásként az a gesztus, ha egy szerző megpróbál az állatoknak hangot adni: a humán megismerés, az érzékelés emberi testbe foglalt volta nem teszi lehetővé ezt a fajta radikalitást.

Ezek után szó esett még az olvasás folyamatának materiális voltáról: a testi (ön)működés – például a légzés – jelentősen befolyásolja ugyanis a beszédünket, így értelemszerűen a versek megszólaltatását is. Halász szerint a kötet legfontosabb líraelméleti kérdései közé tartozik továbbá az is, hogy a természet hangjára való ráhallgatás mennyire dezantropomorfizálja a lírai ént, és hogy milyen mértékben fosztja meg őt saját nyelvétől.

Szirák Péter

 

Az est A lírai hang túloldalai című kötet bemutatójával folytatódott: a könyvet bemutató Molnár Gábor Tamás vette át a szót, aki betekintést nyújtott a 17 tanulmány főbb kérdésfeltevéseibe, illetve az írások közös vagy éppen ellenkezőleg, szokatlan és egyedi megközelítésmódjaiba.

A lírai hang túloldalai

A három egységből felépülő tanulmánykötet aktuális, innovatív kontextusok működtetésével vállalkozik arra, hogy a bevett értelmezési kódokhoz képest új szempontok alkalmazásával világítsa meg József Attila líráját – például biopoétikai irányból közelítve hozzá. Molnár szerint a cím is értelmezhető a friss problémafelvetések viszonylatában: az énközpontú hang túloldalán a humán szempont felszámolódása zajlik, ami egyértelműen összefonódik az irodalom- és a kultúratudomány mai eredményeivel. A kötet hivatkozásanyagából ugyanakkor nem maradnak ki a költő korábbi elemzői sem: a kutatócsoport jelenlegi tagjain kívül többek között Szabolcsi Miklós, Tverdota György és Bókay Antal is helyet kap az idézett szerzők sorában.

Molnár Gábor Tamás

Molnár szerint az olvasás során érdemes arra is figyelni, hogy az egyes tanulmányok hogyan lépnek párbeszédbe egymással, és hogyan foglalkoznak ugyanazzal a verssel – eltérő elméleti keret felől közelítve: míg Smid Róbert például ökokritikai és poszthumán szempontból elemez, Simon Gábor a fenomenális externalizmust, illetve Gibson affordancia-fogalmát használja fel. Összekapcsolható továbbá Pataky Adrienn és Ágoston Enikő Anna szövege is. Az előbbi szerző egy lábjegyzetben utal arra, hogy a perzsa hagyományban a költészet a gyöngyfűzéssel rokonítható, a „gyöngyök” átfúrására, majd felfűzésére pedig csak a költő lehet képes. Ágoston hasonlóképpen képzeli el József Attila Medáliák című versének keletkezését: elemzésében gyöngyökként igyekszik összefűzni a vers motívumait. Több szerző kiemeli a szójátékok, az anagrammák fontosságát is, például a Tudod, hogy nincs bocsánat című vers apropóján.

Vajon milyen céllal kapcsolódnak össze a „vagy vess el minden elvet” és „hisz mint a kutya hinnél” sorok szópárjai?

Molnár többek között erről is kérdezte az est végéhez közeledve Halász Hajnalkát és Bónus Tibort.

Halász szerint – bár az anagrammák alkalmazásának szándéka, illetve ezek jelentése általában rejtve marad – a szójátékok jelenthetik a lírai hang egyik lehetséges túloldalát. Ezzel kapcsolatban jogosan merül fel a kérdés, hogy miért kell túljutnunk a hangon, és miért nem elég az énközpontú megközelítés. Halász elmondta, hogy mivel ezekben a versekben az önmegszólítás, az önreflexió gyakran önpusztításba, önromboló és önfelszámoló gesztusokba megy át, a poszthumán szemlélet mint túloldal elkerülhetetlenül megjelenik. Ez a destruktivitás pedig egy ponton váratlanul invenciózus lesz, hiszen az anagrammák is a szétszóródáson, a betűtestek keveredésén keresztül jönnek létre.

Bónus hozzátette, hogy éppen ezen találékonyság okán tekinthető számos József Attila-vers szavalhatatlannak: a költő ugyanis folyamatosan játszik a szintaxissal is, a szövegek többféle módon felépíthetőek mondattanilag, így a hangos olvasás szükségszerűen értelmezéssé válik.

Bónus Tibor

Zárásként Molnár arra volt kíváncsi, hogy várható-e valamiféle hangsúlyeltolódás, esetleg újrakanonizáció a kötetnek köszönhetően. Halász szerint a költői beszéd szétszóródása a természet idegenségében, illetve az ennek következtében történő önfelszámolás izgalmas kérdéseket vethet fel további biopoétikai kutatásokhoz, Bónus pedig József Attila verseinek variabilitását, a különböző szövegváltozatokat, illetve a Németh G. Béla által létrehozott kánonban háttérbe szoruló elemek – például bizonyos bibliai szubtextusok – újrafelfedezésének szükségességét emelte ki.

Közönség

Fotók: Mariia Kashtanova

 

nyomtat

Szerzők

-- Bakó Sára --


További írások a rovatból

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés