bezár
 

film

2023. 04. 03.
Kész a leltár
Császi Ádám: Háromezer számozott darab
Tartalom értékelése (4 vélemény alapján):
A Háromezer számozott darab másodpercenként huszonnégyszer provokálja a nézőjét. Amit látunk, az egyszerre játékfilm, áldoku, szocioszínházi előadás és lírai filmesszé – mindezeket önmaguk karcos kritikájába csomagolva. A bónusz: a plusz fricska a nézőnek, aki ezt a furcsa egyveleget kényelmes bársonyszékben végignézte, hazafelé menet pedig próbálja értelmezni, hogy tulajdonképpen mi is történt.

Háromezer számozott darab nem egyszernézős alkotás, bátran megkockáztatható, hogy egyetlen megtekintésből lehetetlen tökéletesen befogadni és megérteni, amit látunk. A történet papíron persze egyszerűen összefoglalható: egy színházi rendező súlyos traumákat cipelő, cigány származású fiatalokkal készít dokumentarista színházi előadást, amelyben a szereplők saját élettörténeteiket mesélik el dramatizált formában. A célja szerint a rasszizmus témáját kíméletlen őszinteséggel és provokatív hitelességgel boncolgató előadás egyben a rendező nagy esélye arra, hogy a magyar vidék lepukkant művelődási házaiból a berlini Stadttheaterbe katapultáljon.

Az egész filmet átfogó, spirálszerűen tekeredő narratív játék már a főcímmel elkezdődik, amikor az alkotók ellentmondást nem tűrően deklarálják, hogy a történet főszereplői – mindenki név szerint feltüntetve – önmagukat alakítják egy amatőr színtársulat tagjaiként, akik saját életük eseményeiből hoznak létre egy előadást. A kiváló pedigrével rendelkező, fegyelmezett, művészmozijáró néző ezt gond nélkül el is fogadja. Az első zavar akkor támad, amikor egyszeriben a színházból és esetenként filmekből, sorozatokból is jól ismert színészek jelennek meg a vásznon: Farkas Franciska, Pápai Rómeó, Pászik Christopher, Varga Norbert és Oláh Edmond. Oláh például rögvest azzal kezdi az enumerációt, hogy a kamerába nézve az arcunkba mondja: ő nem olyan cigány, hanem teljesen átlagos ember, ezért őt a továbbiakban egy ennek megfelelően átlagos, szőke, kékszemű, fehér színész fogja alakítani tusolás közben. A film az első képkockától kezdve, folyamatosan izgalmas játékot játszik a referencialitás kérdéseivel: mi valóságos abból, amit látunk, és vajon a valóságtól lesz-e hiteles, és a hitelességtől igaz? Csak a megélt dolog elbeszélhető-e, s azt kinek van joga elbeszélni?

Jelenet a filmből

A különös prológust követően a kamera lassú, direkt hivalkodó mozgással tovább tágítja a jelenet horizontját a teljes absztrakció felé, de mire észbe kapnánk, egy rejtett vágással már egy lepukkant teremben találjuk magunkat, ahol a fiatalok próbálnak, az ambíciózus rendező (Horváth Kristóf egyszerre hátborzongató és tenyérbemászó alakításában) pedig keményen instruálja őket. Hamar kiderül, hogy a tét igen nagy, a kis trupp – és velük a többségi társadalom e hátukon felkapaszkodó, díszes példánya – ezzel a forradalmi előadással a kortárs nyugat-európai kultúra fellegvárába, a Berliner Stadttheaterbe juthat. 

És, ugyebár, a kortárs művészetért mindent: a cigánysoron már különben is „le lett beszélve”, így a hatalmas kamionokkal és hadseregnyi díszletmunkással érkező, nagy múltú német kőszínház a hiteles előadás érdekében pontosan háromezer számozott darabban elszállítja és a világot jelentő deszkákon újra összekirakósozza az autentikus cigányházat, amely „eredetiben még jobb is, mint a képeken”, és különben is, „a szagot, azt nem lehet imitálni”. 

Jelenet a filmből

Nem meglepő, hogy a Háromezer számozott darabnak meghatározó színházi előképei vannak, a film főszerepeit játszó Tudás Hatalom csoport a Mentőcsónak Egységgel közösen 2018-ban mutatta be a Cigány Magyar című előadását, amelyben a filmben részben bemutatott koncepció első ízben kiforrott. Ezzel együtt hátborzongató belegondolni, hogy az utóbbi tíz évben leginkább színházi rendezőként aktív Császi Ádám többet és izgalmasabbat gondol magáról a film(ezés)ről, mint tette azt, némi óhatatlan túlzással élve, az elmúlt évtized teljes magyar filmgyártása. Főhajtást érdemel, hogy Császi nem pusztán lefilmezett egy eleve adott, ütős színházi előadást, hanem hajlandó volt újító módon, friss szemmel nyúlni az anyaghoz, aminek köszönhetően egy pazar, ízig-vérig filmalkotást sikerült letenni az asztalra. A markáns filmnyelvi eszközhasználat direkt módon felhívja magára a figyelmet a rejtett vágásokkal, a szokatlan gépállásokkal, kiváltképp a világot önmagából kifordító, fejjel lefelé komponált képekkel és a hosszan, kitartó, lassú ütemben oldalirányban kocsizó snittekkel. Míg az előbbiek visszájára akarják fordítani az ismerős látványt, addig az utóbbi felvételek ráérős tempójukkal engedik, hogy a közben eltelő idő folyamatosan új jelentésrétegeket adjon a képhez: először a cigánysor valóságát véljük látni, amely lassan színes és dekoratív kulisszává változik előttünk, míg végül átfolyik az időtlen állandóság benyomásába, hogy a direkt, szociografikus rögzítésigényből indulva, a Tarr Béla-i hagyományt folytatva egy sokkal absztraktabb és univerzálisabb jelentéstartományba jusson el.

Jelenet a filmből

Háromezer számozott darab szembenézésre kényszerítve teszi fel kellemetlen kérdéseit film és valóság kapcsolatáról, reprezentációról, valamint az ezekkel kapcsolatos hol tanult, hol ösztönös berögződéseinkről, miközben egyszersmind élesen bírálja a kortárs művészet szenzációéhes és kizsákmányoló, de soha meg nem elégedő, túlintellektualizált, „mindent láttunk már”-attitűdjét. Különösen az emberi jelenléttel, a testtel, arccal, gesztussal leginkább visszaélni tudó – és ekképpen erre hajlamos – művészeti ágat, a színházat. Mindezt éppen annak ellenére, hogy a műalkotás érvényességével, küldetésével és kudarcával kapcsolatos felvetéseit mintegy mellékesen helyezi a fő téma, a kirekesztett és kiszolgáltatott kisebbségek problémája, a rasszizmusról való ab ovo rasszista beszédmód kérdései mellé, és megint csak: a „kinek van joga elbeszélni az elbeszélhetetlent” dilemmája mellé.

Kényelmetlen film ez, nem holmi szombat délutáni, pop-corn majszolós matéria, annyi bizonyos. A művelt és jól nevelt, a magyar film iránt elkötelezett, fekete öves mozinéző biztonságos pozíciójából legalább annyit megtehetünk, hogy ez egyszer hagyjuk magunkat szembesíteni a kellemetlen kérdésekkel is. Csak hogy legyen min gondolkodni a villamoson hazafelé.

Háromezer számozott darab – magyar filmdráma, 96 perc, 2022. rendező: Császi Ádám. Forgatókönyv: Lengyel Balázs, Császi Ádám. Producer: Bodzsár István. Operatőr: Balázs István Balázs. Szereplők: Farkas Franciska, Pápai Rómeó, Pászik Christopher, Varga Norbert, Oláh Edmond, Horváth Kristóf, Sütő András. 16 éven aluliak számára nem ajánlott. Bemutató: 2023. április 6. Forgalmazza a Mozinet.

Képek forrása: Mozinet 

nyomtat

Szerzők

-- Dombai Dóra --

Dombai Dóra az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom, valamint filmtudomány és esztétika szakán végzett. Rendszeresen publikál filmkritikákat, elemzéseket és társadalmi témájú esszéket. Érdeklődési területe a kortárs magyar filmművészet, a feminista kritika és a környezetesztétika.


További írások a rovatból

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Prikler Mátyás: Hatalom

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés