bezár
 

film

2023. 05. 25.
Debreceni Last of Us
Pólik József: Balcsillag
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Örömteli, ha egy alkotó Budapesten kívül forgat, még inkább, ha független filmes, akit hajt a kreativitás. A debreceni Pólik József is ilyen, akinek legújabb filmje, a Balcsillag ambiciózus alkotás, több buktatóval.

Azért is örvendetes, ha egy magyar filmes a fővároson kívülre merészkedik, mert így nemcsak más helyszíneket, hanem más, a fővárositól eltérő életutakat is bemutat. Bár a történetek univerzálisak, de az emberi sorsok korántsem: nem mindegy például, hogy egy fiatal felnőtt Budapesten (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan) vagy Ózdon (Larry) néz szembe azzal, hogy el kellene kezdeni az élet nevű, izgalmas, de olykor frusztráló és kétségbeejtő játékot. A Debreceni Egyetem oktatójaként és íróként is tevékeny Pólik József legújabb filmje, a Debrecenben és környékén forgott Balcsillag is felnőtté válási (coming of age) dráma, amely egyúttal bosszúthriller és posztapokaliptikus disztópia is. Már önmagában ez a műfaji besorolás demonstrálja, hogy Pólik második, kvázi független nagyjátékfilmje igen ambiciózus projekt, ám nem problémamentes, ami részben éppen hibriditásából következik.

Az alkotó előző műve, a 2017-es Életem legrosszabb napja tulajdonképpen a kapuzárási pánik témájával foglalkozott, ezúttal viszont a kapunyitási pánik kerül a centrumba sajátos módon. Egy, a rendet felforgató katasztrófát, talán vírusjárvány kirobbanását követően a meg nem nevezett várost karanténba zárták, a hadsereg felügyeli az itt élőket. Kijárási tilalom van érvényben még a katasztrófa 103. napján is, a térséget talpig védőruhába öltözött szakemberek járják, akik valamit mérnek és valamit szét is permeteznek a területen. Több, vérző szájú holttest is hever az utak mellett. Ebben a lepusztult és kilátástalan városban, illetve külterületén él a felnőtt kor előtt álló, 17-18 év körüli Máté az édesanyjával, Judittal, aki gyenge és beteg, valószínűleg ő is elkapta azt a vírust, amely a kataklizmát okozta. Hűtőjük, éléskamrájuk kiürült, úgyhogy a fiúnak útra kell kelnie, hogy felhajtson némi konzervet valahonnan, mert a termelés megállt, a boltok gyakorlatilag szabad prédák a fosztogatóknak. Máté útja során találkozik barátokkal, mint az ukrán Arina és veszélyes emberekkel, mint annak őrült és beteg édesapja, de arra nem is számít, hogy az igazi ellenség az otthon közelében leselkedik rá és Juditra.

Pólik József: Balcsillag

A Balcsillagon látszik, hogy Pólik József esztétikát és filmet oktat, érezhetően nemcsak ismeri a médium formanyelvét, hanem pontosan tudja, hogy milyen hatásokat lehet elérni vele. Műve vizuális szempontból nagyon erős, a látványkoncepció a coming of age disztópia legnagyobb pozitívuma. Már a nyitójelenet, illetve főcím is remek, ha kicsit hosszúra is sikerült: a kamera egy kietlen, falanszterszerű lakótelepet pásztáz lassan, a teret a fölé magasodó épületek baljós árnyékai szelik ketté. A hatást fokozza, hogy Pólik és a drónt irányító operatőre szűrt fénnyel és valószínűleg más szűrőkkel dolgoztak (vagy a digitális utómunka során eszközöltek módosításokat), így végig olyan, mintha az egész világ kifakult volna. Szinte fekete-fehér a Balcsillag, de nem válik azzá, kivehetők a színek, illetve a cselekmény bizonyos pontján felerősödnek. Azaz Pólik József nagyon következetesen használja a színeket és a tónusokat művében, még ha ennek egészen egyszerű funkciója is van: a szereplők, különösen Máté világpercepcióját képezi le ez a formai koncepció.

Nagyon következetesen kialakított az atomszféra is. Pólik minimalista mind a filmhangot, mind az információadagolást, illetve a történetmesélést tekintve. Néha-néha, inkább a kritikus, drámai pillanatokban csendül csak fel Vidovenyecz Zsolt baljóslatú filmzenéje, egyébként a rendező átadta a szerepet a környezetnek, a zajoknak és zörejeknek, sőt a csendnek. A nyomasztó posztapokaliptikus és rejtély ködébe burkolt városban csend honol, csak a rovarok nesze és néhány madárhang töri meg ezt. Olyan, mintha egy tájképpé vagy életképpé dermedt volna minden, ezt a kitartott képek, a koncepciózusan statikus kamerahasználat is erősíti. Ebből a szempontból egyébként a Balcsillag első harmada a legerősebb, amikor még tényleg szinte semmit sem tudunk, csak Mátéval együtt bolyongunk a világban. Passzázsszerű, már-már cselekménytelen a film bevezető szekvenciája, akár videójátékként, sétaszimulátorként vagy lassabb, atmoszférikus horrorjátékként (például a S.T.A.L.K.E.R., a szintén egy várost sújtó pandémiával foglalkozó Pathologic vagy a The Last of Us, amelyből élőszereplős sorozat készült) is működne, sőt Lichter Péter szintén posztapokaliptikus kísérleti horrorja, a Fagyott május is eszünkbe juthat. Talán még jobbat is tett volna a Balcsillagnak, ha Pólik József megmarad ezen a vonalon, azaz a kutatás és kószálás közben bontja ki Máté érési történetét. A forgatókönyvvel és a karakterekkel ugyanis komoly gondok vannak.

Pólik József: Balcsillag

Kétségtelenül nagy pozitívuma a filmnek az eredeti háttértörténet, ezt még jól ki tudta dolgozni Pólik, leszámítva az utolsó jelenet nagy leleplezését, amely inkább légből kapott és hatásvadász fordulat, csak összezavar és rontja a végig realista koncepciót. Maga a posztapokaliptikus világ, illetve város és sztorija viszont működnek. Félő volt a cselekmény néhány pontján, hogy az alkotó enged a manapság felkapott fősodorbeli disztópiák csábításának, és feltűnnek zombik a cselekmény során, netán valamilyen atomkatasztrófa vagy idegen invázió mindennek az eredője, de szerencsére erről nincs szó. Minden jel egy járványra utal, ezt erősíti Pólik nyilatkozata is, miszerint a koronavírus által kiváltott pandémiára és társadalmi helyzetre kíván reflektálni a Balcsillagban. Így a film felfogható alternatív közeljövőként, illetve most már közelmúltként.

A „Mi lett volna ha elfajul a járvány?” – ez a fő kérdése a Balcsillagnak, és meglehetősen riasztó képet fest fel válaszként. Riasztó, mert ismerős a közeg, ismerősek az emberek, teljes mértékben lehetségesnek tűnik minden, ami megjelenik a cselekmény során, legyen szó a funkcionális rendfenntartásról (tehát, hogy csak a karanténra koncentrál a katonaság, az alapvető emberi jogokat viszont nem védi), az ebből fakadó bezártságból és szabadosságból, amelynek következtében az ember minden korábbinál kiszolgáltatottabb testileg és lelkileg egyaránt. Kár, hogy mindezt nem egy jó történeten keresztül fejti ki Pólik József.

A sztorival az a legnagyobb baj, hogy már csak a műfaji hibriditásából kifolyólag is túlzsúfolt. Valóban felnőtté válási történet, családi dráma, bosszúthriller és posztapokaliptikus disztópia egyvelege a Balcsillag, ám a nézőnek joggal lehet olyan érzése, hogy mindegyik zsánerbe és témába csak bele-belekap Pólik. Máté bolyongása és kutatása pikareszket sejtet, édesapja, Tibor felbukkanása után családi dráma, Arina képbe kerülését követően szerelmi dráma lehetősége sejlik fel. Három igazi gonosztevő is a színre lép, ők terelik végül a bosszúthriller medrébe a cselekményt. A Balcsillagban tehát három-négy film története lett összezsúfolva. A zsúfoltság pedig nagyon nem tesz jót Pólik művének: minimalista, mégis túl sűrű ahhoz, hogy bármelyik karaktert vagy cselekményszálat érdemben ki lehessen fejteni. Mire az egyik sztori beindulna, már valami miatt át is vált a film egy másikra, hogy aztán annak is vége szakadjon.

Pólik József: Balcsillag

A különféle műfajú történetkezdeményeket persze összeköti a felnőtté válási dráma, hiszen az interakciók során a naiv és passzív Máté szembesül azzal, hogy ebben a kegyetlen világban ő többé nem lehet gyerek semmilyen értelemben. Ha meg akarja védeni a szeretteit és egyáltalán, önmagát, akkor igen is kezébe kell vennie a gyeplőt. Itt nincsenek törvények, illetve nincs többé, aki betartassa őket, a katonaság és a szkafanderes kutatók ezzel nem törődnek. Újra darwini törvények uralkodnak, mint a Mad Maxben vagy a The Last of Usban, vulgárisan megfogalmazva az erősebb kutya baszik. Ezen meg lehet ütközni, lehet vele perelni, de Máté is tisztába kerül vele lassan, hogy ha ételt akar szerezni, ha meg akarja akadályozni édesanyja (éh)halálát, akkor ki kell mennie, vásárra kell vinnie a bőrét. Szülei nem fogják, nem tudják őt többé megvédeni, most már neki kell gondoskodnia az anyáról.

Máté tehát összeköti a különféle témájú és műfajú cselekményszálakat, de a Balcsillag rossz értelemben eklektikus, illetve csapongó, aminek a karakterek is a kárát látják. Mátéval is az a gond, hogy egyrészt inkább egydimenziós figura, nincs igazán jelleme, másrészt nem túl reálisan viselkedik. Pontosabban nincs kellőképp megalapozva, hogy a fiú ennyire érzelemmentes és passzív. Olyan, mintha Pólik József alkotása erős zsánerkapcsolatai dacára félt volna attól, hogy klasszikusabb hőssé formálja Mátét, holott a Balcsillag lassú tempója és komor képi világa ellenére határozottan nem „művészfilmnek” készült, semmilyen stilizációja nem indokolja Máté viselkedését. Persze megvan a pszichológiája annak, hogy ha az embernek bántják valamelyik szerettét vagy őt magát, akkor nem feltétlenül nyúl ösztönösen fegyverért, hanem passzívan tűri azt, „ledermed” a sokkhatástól. Ez még reális is lenne, de Máté az egyik ilyen szituációban, amikor édesanyja kerül veszélybe, nem dermed le, rohan segíteni, ám irreális módon teszi ezt. Hiába van körülötte pár éles kerti szerszám, sőt hiába hord magánál pisztolyt, üres kézzel sétál be az egyik antagonista csapdájába, mintha nem gondolkodó főhős, hanem egy kommersz slasher lemészárlásra kijelölt típusfigurája lenne.

Pólik József: Balcsillag

Ugyanígy irreális és egysíkú típusfigura a többi karakter is. Pólik József mintegy önmaga ellenében dolgozik azzal, hogy jelzi: már 103 napja tart ez a posztapokaliptikus állapot. Ez idő alatt valahogy az idősebb emberek rájöttek, hogy érdemes maguknál hordani valamilyen önvédelmi fegyvert, de semelyik, a cselekmény során feltűnő fiatal sem jut ugyanerre a következtetésre. Az egyik nőkarakter például teljesen szabad préda, mert még egy árva kés sincs nála, ami teljes mértékben abszurd. A nők többsége sajnos manapság is tisztában kell hogy legyen vele, hogy bizonyos helyekre érdemes társaságban mennie, de ha ezt nem teheti meg, akkor valamilyen, legalább a potenciális támadója elriasztására alkalmas eszközt jó, ha visz magával. Nem kötelező ez persze, hiszen (egyelőre) mi még nem élünk posztapokaliptikus világban, de feltételezzük, hogy ha egy ilyen helyzet kialakulna, akkor az átlagember pusztán ösztönből óvatosabb lenne, főleg, ha híreket hallana fosztogatókról. Ha egy világban már a puszta lét a tét, nem hihető, hogy bárki is fegyvertelenül mászkál. A The Last of Us-sorozatnak is sok hibája van, de ezt legalább jól megoldotta: 14 éves lány főhőse késsel és pisztollyal a hátizsákjában közlekedik, amit nemcsak a szörnyek indokolnak, hanem a fosztogatók, akik közül néhányan nem pusztán kirabolnák vagy megerőszakolnák, hanem meg is ennék őt.

A Balcsillag kérdéses karakterének védtelensége egy nemierőszak-jelenetben csúcsosodik ki, amely bár kellőképp felkavaró, de nem jól megvalósított és nincs is igazi dramaturgiai funkciója, sőt az elkövető, az egyik antagonista néhány verbális inzultációja miatt szinte rossz szoftpornónak hat. Egyrészt a gonosztevő személyiségéhez nem tesz hozzá semmit, hogy Pólik ilyen hosszan bemutatja a szexuális bántalmazást (már korábban megtudtuk róla, hogy aljas, immorális figura), másrészt a történet és a főhős drámája szempontjából is indokolatlanul sokat elidőz ennél a résznél. A John Boorman által rendezett Gyilkos túra vagy Gaspar Noé Visszafordíthatatlanjának hasonló képsorát is rendkívül kellemetlen nézni, de legalább ezeknél hangsúlyos, hogy a főhős tud az erőszakról, többek között ez aktivizálja őt.

Az említett jelenetben az erőszaktevő paródiába illő módon lép kapcsolatba az áldozattal, úgy udvarol neki, mintha olcsó vígjátéksorozatot látnánk a televízióban. A televíziós jelleg pedig sajnos több, más jelenetben is visszaköszön, amelyekben emberek kommunikálnak egymással. Máté és Arina, illetve Máté és édesanyja párbeszédeit leszámítva a Balcsillag minden hasonló interakciója modoros és teátrális, sőt olykor a nem szép emlékű Barátok közt juthat az eszünkbe róla. Ez fakadhat abból is, hogy az idősebb színészek jellemzően a színházból jöttek, de inkább a forgatókönyv, illetve a rendezői instrukció számlájára írhatnánk fel ezt a problémát is. Bár egy önmagából kifordult város extrém korszakában járunk, mégsem túl reális, hogy szinte minden karakter mániákus őrült vagy szadista, de legalábbis karikatúraszerű. Ez a karikatúrajelleg pedig éles kontrasztban áll a komor, realista világábrázolással, a minimalista formával és az említett három főszereplő visszafogottságával. Az egyik feszült és kétségbeejtő jelenetet például teljesen tönkreteszi, hogy az egyik karaktert kirabló bűnöző a zsákmány megszerzése után bolondos szavakkal és gesztusokkal, a megszerzett tárgyat örömében dobálva távozik a helyszínről. Egy Batman-képregényben Jokertől vagy Harley Quinntől ez el is várható, a Balcsillagban viszont akaratlan önparódiának hat.

A Balcsillag tehát felemásra sikeredett. Adott benne egy erős vizuális koncepció és atmoszféra, amelyet rendre tönkretesznek a forgatókönyv problémái, az elnagyolt karakterek, a műfaji és tematikai értelemben vett túlzsúfoltság és az idősebb színészekre jellemző teátrális vagy szappanoperaszerű karakterábrázolás, ami nem feltétlenül a színészek, hanem talán inkább az író-rendező hibája. Egyébként a Mátét megformáló Veress György néhány iskolásan előadott dialógusa ellenére jól belerázódik a szerepbe a cselekmény utolsó harmadára, az Arinát alakító Szántó Györgyi és a Máté anyját játszó Sőreghy Ágnes pedig végig jók és hitelesek.

Biztosan nem fogjuk az év magyar független filmjeként ünnepelni, de formai kvalitásai és eredeti módon előadott disztópiája miatt a Balcsillagból hosszú távon még lehet egy olyan kultfilm, mint a Meteó vagy a Fagyott május.

Balcsillag – színes, magyar sci-fi, dráma, thriller, 98 perc, 2023. Írta és rendezte: Pólik József. Operatőr: Molnár István Zsolt. Zene: Vidovenyecz Zsolt. Vágó: Molnár István. Szereplők: Veress György (Máté), Sőreghy Ágnes (Judit), Szántó Györgyi (Arina), Nyitrai Illés (Arina édesapja), Bacskó Tünde (Ica), Balogh Benjámin (Laci), Gelányi Imre (Tibor), Tokaji Csaba (Szabolcs), Vranyecz Artúr (Sándor), Mester István (pap). Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

A cikkben felhasznált képekért köszönet Pólik Józsefnek. 

nyomtat

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
David Gordon Green: Az ördögűző: A hívő

Más művészeti ágakról

Závorszky-Simon Márton képei a Vízivárosi Galériában
Papageorgiu Andrea alkotásai a Barabás Villában
Weber Kristóf Keringő című regényének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés