bezár
 

art&design

2023. 08. 17.
Képek és zarándokok
Interjúk a Csontváry 170 kiállítás látogatóival
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Egy tizenkét évvel ezelőtti élmény indított arra, hogy a Csontváry 170 kiállításon faggatni kezdjem a nézőket arról, miért vannak ott, mit néznek és közben mit is látnak. 2011-ben édesapám jegyet nyert egy betelefonálós rádióműsorban a szegedi Móra Ferenc Múzeumban megrendezett Csontváry kiállításra. A jegyet nekem adta, így jutottam el a kevéske teremben eloszlatott – szintén a Magányos cédrust célegyenesbe állító – tárlatra, amelyben órákat eltöltöttem.

Az áhítat értetlenséggel vegyült, ezért elkezdtem kérdezgetni a többi nézőt, miért is nézzük azokat a képeket. Azóta számtalanszor láttam Csontváry műveket, de ma is nehezen tudnám megválaszolni az akkor másoknak szegezett kérdéseimet. Ezért újra a látogatókhoz fordultam.

prae.hu

Első és sokadik zarándoklás a cédrusokhoz

A Csontváry-kiállítások látogatása önmagában is érdekes jelenség, hiszen rövid lenne a magyar festők listája, akiknek képeihez ennyiszer elzarándokol a közönség. Elsőként Tóth Esztert és Bosvári Zsoltot kérdeztem, akik velem együtt álltak sorba a Szépművészeti Múzeum bejáratánál. A várt másfél órás várakozás helyett csak pár percig időztünk a kordon mögött, így beszélgetésünk rövidre sikerült. Elárulták, hogy első alkalommal készülnek Csontváry képekkel találkozni. Arra jutottak, nehéz megfogalmazni, miért tetszett meg nekik a reprodukciókon. Izgalmas módon azonnal felbukkant a beszélgetésben a család, a nevelés és az oktatás kérdése. „A Magányos cédrus édesanyámnak egy kedvenc festménye Csontvárytól. Rajzóráról is ismerem, művészettörténetből tanultuk egy-két képét, és azokat szeretném látni” – mesélte Zsolt.

f

A  Szépművészeti Múzeum bejárata. Fotó: Farkas Aliz
 

Prohászka Márta és Thier Béla több évtizedes tapasztalattal felfegyverkezve Csontváry-képnézés terén, hasonlóképp nehezen fogalmaztak meg érveket, miért is szeretnék látni azokat – ráadásul sokadik alkalommal. „Még egyszer meg szeretném nézni a képeket, mert gyönyörűek”  – foglalta össze Béla a lényeget, amivel abban az esetben is nehéz vitatkozni, ha a szépség fogalmáról kezdünk elmélkedni.

A zarándokstratégiákról

De milyen módszereket alkalmaznak a nagy reményekkel telt látogatók a kiállítótérbe lépve? Az első teremben egyből a tömegen sebesen átvágó, jegyzetelő kutatókat pillantottam meg, akiket a Gen Z fiatalabb tagjainak tippeltem. Hamarosan Ceglédi Andrea világosított fel: lánya és barátnője egy olyan feladvány kérdéseire keresnek választ, amit ő állított össze. „A következő kérdés az lesz, hogy miután kiválasztották a kedvenc képeiket – amik a Schaffhausen és a Taormina –, akkor a térkép előtt keressék meg, hogy ezek hol vannak.”

f

Csontváry Kosztka Tivadar: Baalbek (1906)
 

Egy másik kiállításnézési stratégiát Jánosi Botond ismertetett meg velem a Baalbek előtt ülve. Hogy ne merüljön ki az élmény – Botond szavait idézve – „egy átsétálásban meg befotózásban”, színész hallgatóként megkísérelte egy másik műfaj nézőpontját alkalmazni a festményeken. „Van egy táncos módszer, viewpoints a neve. A lényege, hogy mindig máshogy kell értelmezni a térben magadat. A festészet bármennyire elvont fogalom, de – pózerkedésnek hangzik –, megpróbálhatjuk figyelni a tempóját egy képnek, az időmértékét... hogy a lefestett személyek vagy akár az épületek hogyan reagálnak egymásra. Így több perspektíva alakul ki, hogy hogyan tudsz figyelni egy festményt, vagy igazából bármit, egy filmet, egy színházi előadást, egy fa bútort.”

Mellettünk ülve Oláh Sári is bekapcsolódott a beszélgetésbe, aki most érettségizett egy művészeti gimnáziumban. Eddigi megfigyeléseim szerint azok, akik képzőművészettel foglalkoznak, sokkal kevésbé hagyatkoznak a képeket kísérő szövegekre. Sári is azt emelte ki, hogy az anyagból, festői módszerekből kiindulva próbálja értelmezni a képeket. „Ránézek és látom, hogyan csinálta. Talán ez az, ami jobban érdekel.”

Kísérnek a szövegek?

Kérdéses, mennyire segítenek a falszövegek és a tematikus egységek abban, hogy a látogató eszközt kapjon a művek megértéséhez. A Jupiter templom romjai Athénban című kép előtt időző hölgy (anonimitást kérve) a kép empirikus megközelítését emelte ki. Az egyébként segítséget nyújtó információk elolvasását ellentétes okból szerette volna háttérbe szorítani, mint az előbb kérdezett fiatal alkotók. Ezzel a hozzá közelebb álló racionális értelmezés helyett inkább az érzelmi/érzeti megközelítést erősítette a befogadói élményben.

Husztiné Andrea a Nagy Tarpatak a Tátrában című képet nézve egyszer csak úgy döntött, ideje elolvasni a kommentárt. Izgalmas fordulatot vett a beszélgetés, amikor megemlítette, hogy a szövegek befolyásolják, mit lát bele azután a képekbe. Az egyik idézett mondat különösen megragadta, miszerint Csontváry nem volt a maga idejében elfogadott művész. Az okok kapcsán lánya, Huszti Anna fogalmazta meg a következőket: „A színhasználat, ahogy a formákat, a kontrasztokat használta az, ami előtérbe hozta őt utólag. Ez szerintem a saját korában nem volt olyan fontos.”

Az erőteljes színek egyértelműen a Csontváry képek legtöbbször kiemelt tulajdonságai. A realisztikus festésmód megszokott értelmezési lehetőségei – például az ábrázolt helyszínek és személyek megismerése – és az érzékekre hagyatkozó befogadási mód közötti szakadék viszont továbbra is fennáll. Ezt érzékelték a nézők – az összes beszélgetést átható tanácstalanságból kiindulva kanyarodhatnék hasonló kijelentések felé. Mégsem teszem, mert zsákutcába futnék, ha a megkérdezettek helyett próbálnám befejezni mondataikat. Általánosan elmondható az, hogy mind meglepő pontossággal felsorolták a képekhez kötődő helyszíneket, de a művekről véleményüket nehezen tudták szavakba önteni, főképp a színek és fények erős hatását emelték ki.

A zarándokjelvényekről

Az utolsó teremben szépen összeálló facsoportot, és az egész kiállítást lezáró Magányos cédrus olyan sűrű tömegből magasodott ki, hogy önkéntelenül is a Louvre-ban kiállított Mona Lisa jutott eszembe. A fényképező karok erdejében nem is tűnt annyira magányosnak. Kétszer tértem vissza, hogy találjak valakit, aki mellé oda tudok állni.

Radnóthy Anna grafikus mesélt nekem végül arról, hogy a vártnál erősebb hatást gyakoroltak rá a képek – pedig azért is nézte meg a kiállítást, mert úgymond kötelezőnek érezte. A Tilos rádióban hallott egy beszélgetést, amiben egy részlet megragadta: valaki megkönnyezte a kiállítást. Anna hitetlenkedve vallotta be, hogy az utolsó teremben vele is ez történt. „Lehet, az is okozta az érzelmeket, hogy élőben látom. Nagymamámtól kaptam egy Csontváry könyvet régebben, ő is eszembe jutott, hogy már nincs velem. Meg tudod, ilyen képeslapok. Mikor fiatalabb voltam, kiraktam otthon.”

A személyes térrel kapcsolatos emlékek sok látogatónak eszébe juthattak, hiszen meglepően sok Csontváry reprodukció áradt a világra és vert gyökeret gyerekkorunkban gyűjtögetett képeslapjaink között, nagyszüleink könyvespolcán álló album, nappali falán bekeretezett olcsó nyomat, vagy éppen a rajzteremben díszelgő plakát formájában. Talán ez az egyik oka, hogy a Magányos cédrus előtt állva azt érezzük, egy régi ismerőst látunk. Mit mondhatunk róla anekdoták és földrajzi helyszínek felsorolása nélkül? Zárásként visszatérek Jánosi Botond gondolatához: „Szerettem volna befogni saroktól sarokig, de azt érzem, minél jobban befelé haladok, annál összetettebb... Szerintem, ha még itt ülnék zárásig, akkor sem jönnék rá semmire, amire szeretnék.”

f

A Szépművészeti Múzeum könyvesboltja. Fotó: Farkas Aliz 
 

A kiállítás megtekinthető volt 2023. április 14. és július 16. között a Magyar Szépművészeti Múzeumban

nyomtat

Szerzők

-- Farkas Aliz --

2022-ben diplomáztam a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, mesterem Bukta Imre, majd Nemere Réka volt. Jelenleg az ELTE BTK művészettörténet MA hallgatója vagyok. Festészeti és kurátori tevékenységem mellett időnként verset, kerámiát, fotót és videót készítek.


További írások a rovatból

A teremtett „képzelet” határtalansága
art&design

Gondolatok Metzing Eszter The skin sees when the eyes touch című kiállításáról, Inda Galéria / Budapest

Más művészeti ágakról

irodalom

Tóth Júlia Éva volt a Kötetlenül sorozat vendége
Bemutatták Charles Bukowski A város legszebb nője című novelláskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés