bezár
 

film

2023. 09. 09.
Priscilla, ideje felébredni
Priscilla a velencei filmfesztiválon
Tartalom értékelése (5 vélemény alapján):
Az érzékeny női portrék megfestőjeként ismert Sofia Coppola ezúttal Elvis Presley felesége felé fordítja kameráját, hogy bemutassa a rock ‘n’ roll királyának magánéletét a fiatal Priscillával, aki mindössze 14 éves volt, amikor találkozott első szerelmével, a körülrajongott 24 éves Elvisszel. A rendező a rá jellemző filmnyelvi eszközökkel és empátiával vezet bennünket végig történetükön a megismerkedésük pillanatától a házasságon át egészen a boldogtalan évekig és a válásig. Lágy színek, selymes anyagok, rúzs és finom parfümfelhő.

A velencei filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott Priscilla elegáns és buja alkotás, amely remekül megragadja a fiatalkori szerelem mámorító érzését, amikor az ember gyomrában pillangók repkednek, és folyton a másik közelségére vágyik. A tinédzser Priscilla azonnal Elvis bűvkörébe kerül, és eleinte nehezen hiszi el, hogy a sztárénekes őt akarja. Különösen amiatt, mivel a lány még szinte gyereknek számít, amikor 1959-ben először találkozik az énekessel, aki kötelező szolgálati idejét tölti a nyugat-németországi katonai bázison. A férfi a honvágy és anyja halála utáni gyász elől menekülve talál rá az ártatlan texasi lányra, aki,  az otthonától távol, hozzá hasonlóan egyedül érzi magát. A jelentős korkülönbség ellenére kapcsolatuk barátságból egyre komolyabb vonzalomba fordul, és még a szigorú szülők is beadják a derekukat és megengedik, hogy lányuk a fiúval randevúzzon. Miután Elvis visszatér Amerikába és folytatja színészi karrierjét, Priscilla unottan házi feladatot ír és állandóan szerelmére gondol, akit a bulvársajtó éppen aktuális filmpartnerével boronál össze, ezzel további agóniába sodorva a kisírt szemű tinédzsert.

Sofia Coppola filmje meditatív módon és a női perspektívát kiélesítve meséli el Priscilla Beaulieu és Elvis Presley viharos kapcsolatát. A forgatókönyv a volt feleség 1985-ben megjelent Elvis and Me című memoárján alapul. Az életrajzi filmek esetében, különösen, ha az egyén saját elbeszélése és emlékei dominálnak, a végeredmény szubjektív és egyoldalú. A Priscilla azt mutatja be, ahogy a 14 éves lány reménytelenül beleszeret rajongásának tárgyába, aki aztán többévnyi udvarlás után feleségül veszi őt, gyerekük születik. Majd Elvis a drogproblémái és kontrollmániája miatt elüldözi az egyedüli embert, aki még tudott volna rajta segíteni, ha megengedi neki.

Cailee Spaeny

Fotó: Philippe Le Sourd

Míg Baz Luhrmann 2022-es Elvis-filmje csillogó körítéssel emeli piedesztálra az énekest, és arra koncentrál, hogy miként jutott a csúcsra, és mi vezetett a bukáshoz, addig Sofia Coppolát az ember érdekli. Ki rejtőzött a gondosan kreált perszóna mögött és milyen volt a kulisszák mögött? A Priscillában az ifjú sztár naiv és álmodozó, a zenéből kiábrándult és Hollywoodban szeretné megvalósítani önmagát, olyan színésszé szeretne válni, mint amilyen James Dean vagy Marlon Brando. Az őt irányító menedzsere, Tom Parker ezredes – akit ezúttal, Luhrmann filmjével ellentétben, csak telefonban hallunk – azonban ezt másként gondolja, így Elvis számára maradnak a bugyuta szörfös filmek. Az időközben Gracelandbe költöző Priscilla mindenben követi Elvis utasításait, aki nemcsak abba szól bele, hogy a lány milyen ruhát, frizurát és sminket hordjon, hanem abba is, hogy mivel töltse el szabadidejét. Például nem barátkozhat iskolatársaival és nem mehet el dolgozni. Mintha a férfi a karrierjében elvesztett irányítást a lánnyal szemben venné vissza, kihasználva azt, hogy Priscilla imádja őt és mindent megbocsát neki, még a hirtelen jött dühkitöréseit is.

A rózsaszín köd lassan száll fel, és Priscilla sokáig nem vesz tudomást a figyelmeztető jelekről, ilyen például Elvis gyógyszerfüggősége és hűtlensége. A lányban tombolnak a szexuális vágyak, ám a férfi kitart amellett, hogy csak az esküvő után lehetnek egymáséi. A mézeshetek alatt ki sem lépnek a hálószobájukból, aztán, kis idő elteltével, Priscilla bejelenti, hogy babát vár. A turné előtt álló férj magára hagyja állapotos feleségét, akinek a magazinokban ismét arról kell olvasnia, hogy Elvis éppen kivel bújt ágyba. Kapcsolatuk veszekedések és kibékülések, örömteli pillanatok és csalódások sorozata.

A Priscilla a címszereplő felnövéstörténete, mellette vagyunk, ahogy Elvis kiragadja őt a szürke hétköznapokból, és életében először szerelembe esik, majd az új érzés és a férfi hatására kívül-belül megváltozik.

A kislányos külsőt elhagyja, és a memphisi Graceland birtokon Elvis tanácsára feketére festeti a haját, előkerül a műszempilla és a fekete szemhéjtus. A félénk első csókok és kézfogás után a lány többet akar és kívánja a férfit, aki azonban a házasságig csak részben engedi meg az intimitást, majd a baba megszületése után hozzá sem ér feleségéhez.

Elvis és Priscilla egyre inkább eltávolodik egymástól. Az énekest elnyeli a Las Vegas-i show, a drogok és az alkohol, miközben a fiatal feleség ráébred, hogy függetlenségre vágyik, így minden erejét összegyűjtve megteszi a legnehezebb lépést – a hotelszoba vörös homályában végleg elhagyja Elvist, aki ezúttal elengedi a nőt. Priscilla visszatér eredeti hajszínéhez és az általa kiválasztott egyszerű ruhákhoz, az anyaságban rátalál egykori önmagára és felnőtt nővé érik, aki képes arra, hogy búcsút mondjon a szeretett férfinak.

A főszereplőt a 25 éves Cailee Spaeny alakítja, aki hitelesen jeleníti meg Priscilla fejlődését 14 éves korától egészen húszas évei végéig. A színésznő tágra nyílt szemekkel csodálja a Jacob Elordi által megformált Elvist, aki merőben eltérő alakítást nyújt, mint tavaly Austin Butler. Sofia Coppola filmjében Priscilla szemszögéből nézzük a világsztárt, aki sodródik az árral és egyre inkább ellöki magától a lányt, aki a megnyugvást jelenthetné. A langaléta Elordi mellett különösen szembetűnő Spaeny porcelánbaba szépsége és alacsony termete.

Spaeny visszafogott és természetes Priscilla szerepében, aki külső megfigyelőként próbál navigálni a körülötte zajló események forgatagában és a benne dúló érzelmi viharok közepette, akárcsak a rendező korábbi hősnői, legyen az a versailles-i palotában Marie Antoinette, az Elveszett jelentésből Scarlett Johansson karaktere vagy az Öngyilkos szüzek tinédzserei.

Priscilla a velencei premieren

Fotó: Giorgio Zucchiatti / La Biennale di Venezia 

Sofia Coppola és állandó operatőre, Philippe Le Sourd puha és lágy, textúrákban és színekben gazdag, babaházszerű miliőt teremt. Rögtön az első képkockán azt látjuk, ahogy Priscilla lába belesüpped a rózsaszín bojtos szőnyegbe, ugyanakkor a gracelandi kastély luxusa és harsány berendezése elidegenítő is, hamis világ illúzióját kelti, ahol Priscilla boldogsága sohasem lehet maradéktalan. A film zenéjében felcsendülnek olyan dalok, mint a Crimson & Clover Tommy James & The Shondellstől vagy az I Will Always Love You Dolly Partontól. A korabeli slágerektől, illetve modernkori feldolgozásaiktól a Priscilla vibráló és nosztalgikus időutazás az ’60-as évek Amerikájába.

A Priscilla az életrajzi kontextusból kilépve univerzálisan beszél a diákkori szerelemről, az eufórikus állapottól a keserű kiábrándulásig. Sofia Coppola kellő távolságból és tisztelettel formálja az alapanyagot, szerzői kézjegyének jellegzetes vonásaival festi meg Priscilla portréját. Nem ítélkezik és nem foglal állást.

nyomtat

Szerzők

-- Kiss Dalma --

Az ELTE BTK-n tanult filmelmélet és filmtörténet szakirányon, szakdolgozatában a kortárs ír filmművészettel foglalkozott. Elsősorban az európai és amerikai független (indie) filmeket kedveli. 2020 óta jelennek meg kritikái.


További írások a rovatból

Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán

Más művészeti ágakról

Závorszky-Simon Márton képei a Vízivárosi Galériában
Weber Kristóf Keringő című regényének bemutatója
Interjú Somfai Annával


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés