bezár
 

film

2023. 11. 09.
Mese a toxikus maszkulin boszorkánymacskáról
Szeleczki Rozália: Cicaverzum
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szeleczki Rozália ugyan a romantikus vígjáték agyonhasznált zsánerét választotta bemutatkozása keretéül, a szomszéd fekete kandúrjába beleszerető harmincéves szingli nő a főszerepben mégis kellően őrült ötlet ahhoz, hogy a fekete komédiák és a varázsmesék lelkes híveinek figyelmét egyaránt felkeltse.

A Cicaverzum azzal kezdődik, hogy főszereplőnk, a bájos Fáni (Törőcsik Franciska) egy temetőben bandukol – mint utóbb kiderül, a harmincadik születésnapját tervezi az apja sírjánál tölteni korántsem búskomor, inkább amolyan ábrándos-elvágyódó hangulatban. Egyszerre komikusan túlzással megbotlik, s hanyatt is vágódna, ha az ugyancsak komolyanvehetetlenül izmos és jóképű sírásó fiú(!) el nem kapná. Igen ám, csakhogy Fáni mintha meg lenne átkozva: abban a pillanatban, ahogy egy szemrevaló férfi felkelti a figyelmét, a lány minden alkalommal azonnal a kiszemelt groteszk és erőszakos halálát vizionálja. Ez érthető módon jelentős akadályt gördít Fáni szerelmi életének virágba borulása elé – mígnem a szomszédba beköltöző Mihály (Polgár Csaba) fekete macskája (Patkós Márton hangján) váratlanul udvarolni nem kezd neki! Igaz, hogy a magabiztos kandúrt egyedül Fáni hallja beszélni, a kapcsolat mégis gyorsan szárba szökken.

prae.hu

Cicaverzum

Fotó: Glódi Balázs / Lupa Pictures

Ismerve az immár százéves magyar filmvígjáték-hagyománnyal kapcsolatos szkeptikus hangokat, elsősorban mindenkit meg kell nyugtatni afelől, hogy a Cicaverzumban szerencsére megbízhatóan sorakoznak a jól ülő, eltalált verbális poénok, az egész film legeslegjobb gegje – már rögtön a főcímben – pedig egyenesen a honi nevettető műfajban fájóan alulreprezentált képi poénok körét gazdagítja. Szeleczki Rozi munkáiban a kezdetektől fogva jelen vannak az irracionális elemek, a mesei hangulat, a Cicaverzum őrült alapötletével a rendező korántsem mozog ismeretlen terepen. A női vágyak és a szerelem témáját már első, Csodapunci című kisfilmjében meseszerű, fantasztikus elemekkel dolgozta fel. Az egyedi enteriőrök, a markáns színhasználat (csupa életteli piros, sárga és zöld), valamint a stilizált világábrázolás a kezdetektől a rendező bátor fantáziájáról árulkodtak. A Cicaverzum a rövidfilmekből már ismerős elemekhez nyúl vissza továbbá a rocksztár édesapa hosszú árnyékával (Mióta velem jár) és a férfiak világába vetett, egyedül helyt állni kénytelen fiatal nő karakterével is (Rozgonyiné). Szeleczki nagyjátékfilmes debütálása a legújabb magyar film mágikus realista vonulatába illeszkedik: a Liza, a rókatündér bátran vállalta a kompromisszummentes abszurdot, a Zanox a honi folklór elemeiből építkezve ment nagyot a közönségnél, a Drakulics elvtárs pedig a kommunista vámpír történelmi múltba helyezett, eszement ötlete miatt volt felejthetetlen. A Cicaverzum most ebben az illusztris sorban kér helyet magának. 

Cicaverzum

Fotó: Glódi Balázs / Lupa Pictures

A toxikusan maszkulin viselkedésű, gengszterrapper karrierre vágyó macska és az építészlány románcában a parádésan agyament alapötlet ellenére azonban a végeredményt nézve sajnos az abszurd sokszor nem elég izmos ahhoz, hogy átrepítsen minket a referenciális olvasaton túli, fantasztikus értelmezési keretbe. Tagadhatatlanul nagy és merész volt a vállalás, igazán kár, hogy a kiváló ötlet ellenére a finomhangolás nem volt mindenütt tökéletes. Különös módon, ahogy a beszélő macska szerepe és vásznon töltött ideje egyre nő a cselekmény előrehaladtával, úgy szorul fokozatosan háttérbe a mesei hangvétel. Az egészen remek temetői expozíció, Fáni különös képessége, a szerelmi mágia említése, az anya-nagymama-nagynéni parádés triója, Fáni színpompás, stilizált otthona és nem utolsó sorban maga a beszélő fekete macska joggal keltik fel a boszorkány karakterének képzetét. A boszorkány pedig nem más, mint maga a független nő, aki erdei viskójában, a macskájával a közösségi normákon kívül, valamint hangsúlyozottan férfiaktól függetlenül él. Ez az önmagában nagyon érdekes és megfelelő humorpotenciállal is rendelkező metafora az expozíció után azonban egyre inkább kifakul. Mintha a film cselekménye már nem bírná el a macska-ember románcon túl a rocksztár apa halálával kapcsolatos traumafeldolgozást, a kortárs közönségnek szóló influenszer barátnő önálló cselekményszálát és a Mihállyal szövődő (valódi?) szerelmet is. Sajnos a szereplők között sem sikerült mindenkinek azzal a könnyedséggel hozni az elmebaj határán egyensúlyozó karaktert, mint a pedánsan irritáló főnököt megformáló Alföldinek vagy a sokszor hallgatásával minden szónál többet mondó Udvaros Dorottyának, esetleg a feszengő félgrimaszaival fergeteges rezonőrparódiává lényegülő Tordai Terinek.

Cicaverzum

Fotó: Glódi Balázs / Lupa Pictures

Minden mesebeli őrültsége ellenére a film végül visszatér a romantikus komédiák kályhájához, a megbízható, konzervatív zsánersémákhoz, amelyeket azután a Cicaverzum több szinten is beteljesít Fáni és Mihály kapcsolatának alakulásában, Zsanett és férje egymáshoz való visszatalálásában, de még a magányos anya és a hagyományosan családellenes főnök egymásra kacsintása is gyanús! A Cicaverzum által képviselt mágikus-abszurd hangvétel még mindig fájóan hiányzó színfolt a magyar filmes palettán – nagy veszteség, hogy a fent említett sikeres példáktól eltérően a macskaszerelem története nem meri igazán felpörgetni és csúcsra járatni azt a különleges ábrázolásmódot, amely kiemelhetné és emlékezetessé tehetné a romantikus komédiák papírmasé világához képest.

Cicaverzum – magyarul beszélő játékfilm, 91 perc, 2023. KOrhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott. Rendező: Szeleczki Rozália. Operatőr: M. Deák Kristóf. Forgatókönyv: Szeleczki Rozália, Kemény Zsófi. Producer: Iványi Petra. Szereplők: Törőcsik Franciska, Polgár Csaba, Patkós Márton, Alföldi Róbert. Bemutató: 2023. október 19. Forgalmazza a Fórum Hungary.

Képek: Fórum Hungary

nyomtat

Szerzők

-- Dombai Dóra --

Dombai Dóra az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom, valamint filmtudomány és esztétika szakán végzett. Rendszeresen publikál filmkritikákat, elemzéseket és társadalmi témájú esszéket. Érdeklődési területe a kortárs magyar filmművészet, a feminista kritika és a környezetesztétika.


További írások a rovatból

Ketevan Vashagashvili: Szerződés kilenc hónapra
Haragonics Sára: Szia Sári!
Az Oscar-jelölt A zuhanás hangja című filmről

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
Máray Mariann Így megy ez című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 50. számáról
art&design

Szomatikus felfogás a képzőművészet és táncművészet határán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés