A Cicaverzum azzal kezdődik, hogy főszereplőnk, a bájos Fáni (Törőcsik Franciska) egy temetőben bandukol – mint utóbb kiderül, a harmincadik születésnapját tervezi az apja sírjánál tölteni korántsem búskomor, inkább amolyan ábrándos-elvágyódó hangulatban. Egyszerre komikusan túlzással megbotlik, s hanyatt is vágódna, ha az ugyancsak komolyanvehetetlenül izmos és jóképű sírásó fiú(!) el nem kapná. Igen ám, csakhogy Fáni mintha meg lenne átkozva: abban a pillanatban, ahogy egy szemrevaló férfi felkelti a figyelmét, a lány minden alkalommal azonnal a kiszemelt groteszk és erőszakos halálát vizionálja. Ez érthető módon jelentős akadályt gördít Fáni szerelmi életének virágba borulása elé – mígnem a szomszédba beköltöző Mihály (Polgár Csaba) fekete macskája (Patkós Márton hangján) váratlanul udvarolni nem kezd neki! Igaz, hogy a magabiztos kandúrt egyedül Fáni hallja beszélni, a kapcsolat mégis gyorsan szárba szökken.

Fotó: Glódi Balázs / Lupa Pictures

Ismerve az immár százéves magyar filmvígjáték-hagyománnyal kapcsolatos szkeptikus hangokat, elsősorban mindenkit meg kell nyugtatni afelől, hogy a Cicaverzumban szerencsére megbízhatóan sorakoznak a jól ülő, eltalált verbális poénok, az egész film legeslegjobb gegje – már rögtön a főcímben – pedig egyenesen a honi nevettető műfajban fájóan alulreprezentált képi poénok körét gazdagítja. Szeleczki Rozi munkáiban a kezdetektől fogva jelen vannak az irracionális elemek, a mesei hangulat, a Cicaverzum őrült alapötletével a rendező korántsem mozog ismeretlen terepen. A női vágyak és a szerelem témáját már első, Csodapunci című kisfilmjében meseszerű, fantasztikus elemekkel dolgozta fel. Az egyedi enteriőrök, a markáns színhasználat (csupa életteli piros, sárga és zöld), valamint a stilizált világábrázolás a kezdetektől a rendező bátor fantáziájáról árulkodtak. A Cicaverzum a rövidfilmekből már ismerős elemekhez nyúl vissza továbbá a rocksztár édesapa hosszú árnyékával (Mióta velem jár) és a férfiak világába vetett, egyedül helyt állni kénytelen fiatal nő karakterével is (Rozgonyiné). Szeleczki nagyjátékfilmes debütálása a legújabb magyar film mágikus realista vonulatába illeszkedik: a Liza, a rókatündér bátran vállalta a kompromisszummentes abszurdot, a Zanox a honi folklór elemeiből építkezve ment nagyot a közönségnél, a Drakulics elvtárs pedig a kommunista vámpír történelmi múltba helyezett, eszement ötlete miatt volt felejthetetlen. A Cicaverzum most ebben az illusztris sorban kér helyet magának. 

Fotó: Glódi Balázs / Lupa Pictures

A toxikusan maszkulin viselkedésű, gengszterrapper karrierre vágyó macska és az építészlány románcában a parádésan agyament alapötlet ellenére azonban a végeredményt nézve sajnos az abszurd sokszor nem elég izmos ahhoz, hogy átrepítsen minket a referenciális olvasaton túli, fantasztikus értelmezési keretbe. Tagadhatatlanul nagy és merész volt a vállalás, igazán kár, hogy a kiváló ötlet ellenére a finomhangolás nem volt mindenütt tökéletes. Különös módon, ahogy a beszélő macska szerepe és vásznon töltött ideje egyre nő a cselekmény előrehaladtával, úgy szorul fokozatosan háttérbe a mesei hangvétel. Az egészen remek temetői expozíció, Fáni különös képessége, a szerelmi mágia említése, az anya-nagymama-nagynéni parádés triója, Fáni színpompás, stilizált otthona és nem utolsó sorban maga a beszélő fekete macska joggal keltik fel a boszorkány karakterének képzetét. A boszorkány pedig nem más, mint maga a független nő, aki erdei viskójában, a macskájával a közösségi normákon kívül, valamint hangsúlyozottan férfiaktól függetlenül él. Ez az önmagában nagyon érdekes és megfelelő humorpotenciállal is rendelkező metafora az expozíció után azonban egyre inkább kifakul. Mintha a film cselekménye már nem bírná el a macska-ember románcon túl a rocksztár apa halálával kapcsolatos traumafeldolgozást, a kortárs közönségnek szóló influenszer barátnő önálló cselekményszálát és a Mihállyal szövődő (valódi?) szerelmet is. Sajnos a szereplők között sem sikerült mindenkinek azzal a könnyedséggel hozni az elmebaj határán egyensúlyozó karaktert, mint a pedánsan irritáló főnököt megformáló Alföldinek vagy a sokszor hallgatásával minden szónál többet mondó Udvaros Dorottyának, esetleg a feszengő félgrimaszaival fergeteges rezonőrparódiává lényegülő Tordai Terinek.

Fotó: Glódi Balázs / Lupa Pictures

Minden mesebeli őrültsége ellenére a film végül visszatér a romantikus komédiák kályhájához, a megbízható, konzervatív zsánersémákhoz, amelyeket azután a Cicaverzum több szinten is beteljesít Fáni és Mihály kapcsolatának alakulásában, Zsanett és férje egymáshoz való visszatalálásában, de még a magányos anya és a hagyományosan családellenes főnök egymásra kacsintása is gyanús! A Cicaverzum által képviselt mágikus-abszurd hangvétel még mindig fájóan hiányzó színfolt a magyar filmes palettán – nagy veszteség, hogy a fent említett sikeres példáktól eltérően a macskaszerelem története nem meri igazán felpörgetni és csúcsra járatni azt a különleges ábrázolásmódot, amely kiemelhetné és emlékezetessé tehetné a romantikus komédiák papírmasé világához képest.

Képek: Fórum Hungary