bezár
 

art&design

2023. 11. 25.
A melankolikus első pillantása
Megnyitószöveg
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A terek és tájak, melyek megjelennek Hu-Yang Kamilla grafikáin, nyugtalanítóak. Zavarkeltő hatásuk egyik legfőbb forrása, hogy egyszerre ismerősek, könnyen beazonosíthatóak, mégis idegen benyomásokat keltenek.

Árkádok, lépcsők, falak, oszlopok és szerpentinek vonulnak fel előttünk, de szinte minden mellőzi a hétköznapi logika szabályait. Égből nyíló, majd egyszer csak megszakadó lépcsők, melyek nem vezetnek sehová. Az utak egymásba gabalyodnak, a perspektíva szabályai nem érvényesülnek, a horizont fogalma értelmét veszti. A képeken nemcsak az említett helyek tűnnek meghatározhatatlannak, múlt és előzmény nélkülinek, hanem a szemlélődő vagy valamilyen játék közben ábrázolt androgün alakok is. Az sem egyértelmű, hogy egy képen ugyanazt a figurát látjuk eltérő helyzetekben, vagy különböző alakokat figyelhetünk meg. A fény és árnyék váltakozásának jelentőségéről, az árkádok, lépcsők és ajtók sokaságáról Giorgio de Chirico olasz festőművész szürreális-     metafizikai városképei juthatnak eszünkbe. De Chirico képeihez hasonlóan az itt kiállított művek valóságból kiemelt, álomszerű helyszíneit és leírhatatlan identitással rendelkező alakjait is nehéz valamilyen nagyobb, koherens elbeszélés részeként értelmezni. A vizenyős lapályok, elárasztott csarnokok és barlangok afelé terelnek minket, hogy a műveket inkább az introspekció, vagyis az önmegfigyelés, a belső vágyak és szabadon lebegő észleletek tartományaiként értelmezzük.

f

Hu-Yang Kamilla: Rétegek (2023). Fotó: Hu-Yang Kamilla

Hu-Yang Kamilla szüntelenül sűrít, metaforákban gondolkodik, művei azt a hatást keltik, hogy minden kifüggesztett kép mögött sok másik kép is rejtőzik. Akárha pszichológiai ülések imaginációs gyakorlatainak lenyomatai, vagy egy álomnapló nap mint nap gondosan lejegyzett fejezetei bontakoznának ki előttünk. Határvidéken járunk, tudatos és tudattalan találkozásának mezsgyéjén. A grafikákon talán annak fázisait követhetjük nyomon, ahogyan az elfojtások, az egyén számára korábban fenyegetőnek ítélt tartalmak elkezdenek tudatosulni, vagyis egyre elfogadhatóbbá válnak.

d

Hu-Yang Kamilla: Axis mundi (2023). Fotó: Hu-Yang Kamilla
 

A művész által teremtett figurák többek között a magánnyal próbálnak szembenézni, pontosabban azzal, hogy a magány viszonyfogalom. Csak akkor lehetünk tudatában saját egyedüllétünknek, ha van tapasztalatunk arról, milyen másokkal lenni. Először kapcsolódnunk kell valakihez, részesévé kell válnunk egy nagyobb egésznek, majd el kell szakadnunk attól a valakitől vagy valamitől, hogy egyáltalán érezzük saját elszigeteltségünket. A magány tehát paradox élmény, és ez a kettős természete sejlik fel a szerző számos képén, hiszen alakjait sok esetben épp az egymással való kapcsolódás pillanatában látjuk, azonban a valódi találkozás gyakran elmarad. Ha a figurák érintkeznek is egymással, a másikon keresztül újfent önmagukhoz térnek vissza. Hétköznapjaink számottevő részét magányunk körüli védelmi rendszerek létrehozásával töltjük, az Útvonalak és a Rétegek című képek nyughatatlan alakjai pedig mintha ennek fáradtságos munkáját szemléltetnék. A figurákat játék közben látjuk, zenélnek, bicikliznek, sárkányt eregetnek, olvasnak, meditálnak, azaz mindent megtesznek, hogy eltereljék saját figyelmüket egyedüllétükről. 

e

Hu-Yang Kamilla: Eseményhorizont (2023). Fotó: Hu-Yang Kamilla
 

A képeken ábrázolt alakok nemcsak magányosak, hanem melankolikusok is. És a melankóliának a lehangoltság, szomorúság, bánat csak „tünete”, a melankólia alapvetőbb állapot, a világ érzékelésének sajátos módja. „A melankolikus úgy látja a dolgokat, mintha először pillantaná meg őket, és semmilyen előzetes tudással nem rendelkezne róluk”, írja Földényi F. László. A kissé nehézkes, zömök figurákat gyakran a találkozás pillanatában láthatjuk, fákat és nyíló virágokat üdvözölnek és ölelnek át, vagy rejtélyes tájak tisztásain üldögélnek, szemlélődnek. Mintha az alakokat egy-egy, az említett melankolikus „első pillantás” közben figyelhetnénk meg. Úgy tekintenek a másik emberre, mintha életükben először látnák, úgy fognak kezükben egy nyíló virágot, mintha még sosem tettek volna ilyet, és úgy ülnek az éjszakai égbolt alatt, mintha még soha nem láttak volna még csillagokat. És ha egy kicsit elidőzünk a figurák mellett, akkor megérthetjük, miért állítja Földényi, hogy a melankóliának létezik egy hétköznapibb és egy mélyebb jelentése. Ezek az alakok valóban kissé szomorkásak, de valami egészen más is történik velük: engedik, hogy az előttük álló dolgok rendeltetésük, a személyek pedig történetük és múltjuk nélkül közelítsenek hozzájuk. Az itt megteremtett figurák képesek a legtöbbünk számára frusztrációval járó eseményeket, vagyis az ismeretlennel, a bizonytalannal való találkozást kíváncsisággal és önmaguk iránt tanúsított empátiával átélni. Nyugodt szemlélődésük valójában aktív folyamat. Az útjukba kerülő olyan hétköznapi dolgokat, mint egy virág vagy egy kő, máskor pedig olyan elvont dolgokat, mint egy geometriai test, képesek saját jelentéssel és értelemmel megtölteni. 

u

Hu-Yang Kamilla: Útvonalak (2023). Fotó: Hu-Yang Kamilla
Kelet Kávézó és Galéria,  2023.11.15-12.09.
nyomtat

Szerzők

-- Balajthy Boglárka --


További írások a rovatból

Megnyitószöveg Borbély Zita Egy komposzt mintázatai című kiállításához
art&design

Tetőtér-interjú Koleszár Stellával
art&design

Interjú Esterházy Marcellel a MODEM-ben tartott kiállítás kapcsán

Más művészeti ágakról

színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés