Gigor Attila: Nagyon remélem, hogy akik beülnek rá és megnézik a filmet, azoknak tetszeni fog. Ugye a kérdés a magyar filmnél, és ebből a szempontból külföldi filmnél is, hogy egyáltalán beülnek-e rá az emberek. Mi továbbra is - főleg a külföldi mozikhoz képest - kis költségvetésűnek számítunk, nem igazán van lehetőségünk rendes kampányt folytatni. Ez nyilván érződni fog a nézőszámon, de tartok tőle, hogy nem ezen múlik elsősorban. Az emberek alapvetően nem járnak moziba. Ha jók az értesüléseim, A sötét lovag több mint százezer nézőt vonzott, tehát akkor innentől ki lehet számolni, hogy mire számíthat egy magyar nagyjátékfilm, amiben nincsenek úgynevezett sztárok.

PRAE.HU: Nevezhetjük A nyomozót kriminek? Gondolod, hogy erre a műfajra vevők lesznek a nézők?

G.A.: Nem tudom, nevezhetjük bárminek; én annak örülök, ha tetszik, innentől kezdve annak hívod, aminek akarod. Ez vonatkozik minden egyes nézőre. Nagyon remélem, hogy aki krimiként nézi meg, nem fog csalódni. Igen, én itt kifejezetten azt éreztem, amikor rájöttem, hogy krimit akarok írni, hogy van egyfajta hiányérzet ebben a műfajban. Nézzük-nézzük ezeket a váltakozó színvonalú krimisorozatokat a televízióban, és igenis van rá igény, hogy egy színvonalas, nem ügyetlen fordulatokkal és ötletekkel manipuláló bűnügyi történetet lássunk.

PRAE.HU: Azért is kérdeztem, mert igazából ma Magyarországon inkább a vígjátékok dominálnak, és ezeket nagyon sokan megnézik. Te mint rendező mit gondolsz erről, és a mai magyar műfaji film-gyártásról? Szerinted meg tudja-e állni a helyét A nyomozó?

G.A.: Ezt nem tudom megmondani, először csinálom. Nem tudom, hogy meg fogja-e állni a helyét, nagyon remélem, hogy igen. Hogy egy műfaji filmben gondolkodik-e bárki, nem tudom, igazából nekem nem az volt elsősorban a célom, hogy akkor csinálok egy krimit, hanem ugyanúgy, mint a szerzői filmes kollégák általában, akartam valamiről kommunikálni veletek, nézőkkel, és ugyanakkor azt is szerettem volna, hogy ha nem találom meg a hangot valakivel, az is végig tudja nézni a filmet. Ettől függetlenül nem tudom, hogy miért alakulhatott az ki, hogy a vígjáték jelenti Magyarországot, ha műfaji filmről beszélünk; miközben semmivel nem könnyebb műfaj, mint bármelyik másik. Tehát jobb vígjátékot csinálni legalább olyan nehéz, mint bármilyen más filmet, ha lehet ezt mondani.

PRAE.HU: Mikor döntöttél úgy, hogy Anger Zsolt legyen a főszereplő?

G.A.: A mai napig nem értem, hogy mertem ezeket a döntéseket meghozni, mert utólag visszanézve akkora felelősség. Akkor ezt így nem fogja fel az ember, és nem érzed, hogy mennyi minden múlik rajtad, a döntéseiden, de hát az egész film azon múlik, hogy ki játssza ezt a főszerepet, akihez kapcsoltuk az egész történetet. Zsoltot hosszú-hosszú beszélgetések, több találkozás után választottam. Valahogy nem jött mellé senki. Kicsit buta példa, de egyébként annyira nem is: ha az ember szerelmes lesz, akkor tudja, hogy ez az az ember, akivel lennie kell, és kicsit tényleg ilyen, tehát egy idő után elkezded érezni, hogy ez az az ember, akinek ezt a dolgot meg kell csinálnia, és ha te ezt nagyon erősen akarod, több próbát is kiáltok, akkor onnantól kezdve nincs más hátra, mint előre.

PRAE.HU: Ezek szerint akkor megvalósította minden elképzelésedet, és nem volt vele semmi probléma.

G.A.: Nagyon nagy bajban lennék, és nem is tapsoltak volna ennyire se itt, se Karlovy Vary-ban, ha nem valósította volna meg azt, amit én elképzeltem. Az ember sok mindent elképzel, de az ilyen igazi, nagyszerű színészek, mint az Anger Zsolt, vagy bárkit mondhatnék a stábból, azok sokkal többet, és sokkal váratlanabbakat csináltak, mint amit én valaha is el tudnék képzelni.

PRAE.HU: A Szemle után a filmet fekete humora miatt sokan a Coen testvérek alkotásaihoz, vagy a Sírhant művek című sorozathoz hasonlították. Mit szólsz ezekhez az észrevételekhez?

G.A.: Nem győzöm hangsúlyozni, hogy azóta csak azért se nézek meg egy darab Sírhant műveket se, mert nem láttam. Gondolom sokan nem hiszik el, mert az emberek tényleg azt mondják, hogy ez a szerkezet, hogy látunk valakit meghalni, aztán látjuk őt a hullaházban, ez abban a sorozatban gyakran előfordul, de tényleg nem láttam. A Coen testvérekkel való összehasonlítást pedig pironkodva utasítom vissza, de végtelenül büszke vagyok rá. A legkomolyabb kortárs alkotók közé tartoznak ők jelen pillanatban. Csak azért utasítanám vissza ezt a párhuzamot, mert bár így lenne, de én nem tudok egyenlőre… Szóval ők nagyon magasra tették a lécet.

PRAE.HU: A főhős, Malkáv Tibor tulajdonképpen a saját családja után kutat, és próbálja őket megismerni. Számodra is ugyanolyan fontos, hogy tudd, kiktől származol, és hogy ismerd a felmenőidet?

G.A.: Nem, a származást kerültük. Amit ezzel hangsúlyozni akartam, az inkább az, hogy a család nagyon-nagyon fontos. Nem tartom magamat egy konzervatív embernek, de azt gondolom, hogy a család olyan dolog, ami meghatározza azt, hogy milyen emberek leszünk később, amikor magunknak kell családot alapítani; és inkább erre akartam utalni, mint az ősökre. Nem gondolom, hogy sokkal fontosabb a jelenre, és ez által a jövőre odafigyelni, mint arra, hogy mi az, ami volt, én szeretek arra gondolni, hogy mi volt. De közben arra is figyelni kell, hogy mit csinálunk most, jelen időben.