bezár
 

színház

2024. 12. 19.
Sorsok szövedéke
Parasztopera az SZFE-n
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A hagyomány és a modernitás feszültséggel teli harmóniája az SZFE színpadán. Csáki Benedek, ötödéves rendező-koreográfus hallgató nem kisebb feladatra vállalkozott, mint Pintér Béla klasszikusának színpadra állítására. Ez különösen nagy kihívást jelent, hiszen a több mint 20 évvel ezelőtt bemutatott darab nemcsak töretlen sikernek örvend, de ez az a Pintér-mű, amelyből talán a legtöbb feldolgozás készült különböző színházaknál.

A Parasztopera cselekményének különös és tragikus alapját adó történetet Pintér Béla elmondása szerint nagymamája mesélte neki, azzal a megjegyzéssel, hogy „Szabadszállás környéki emberekkel történt ez meg nagyon régen.” Ebből az alapból Pintér nemcsak zseniális karaktereket formált, hanem egy olyan történetet is létrehozott, amelyben sorsok fonódnak össze szenvedéllyel, humorral, boldogtalansággal – és bizony, vérfertőzéssel, gyilkossággal. Ez a rendkívüli, talán sokak számára ismerősnek ható alapanyag, valamint a magyar népdalok, a barokk és a rock sajátos elegye teszi a Parasztoperát igazán különlegessé.

A Csáki Benedek által rendezett előadás vizuális koncepciójának központi eleme a kontraszt volt, amely ironikus távolságot teremtett az elhangzó tragikus események és a látvány között. A színpadkép, a rendezői szándéknak megfelelően, egy egyszerű parasztházra emlékeztetett, amelynek berendezését néhány bútor és a tér közepére belógatott izzó alkotta. Ennek ellenpólusát a szereplők modern, színes, jómódot sugárzó öltözete adta, amely a korábbi feldolgozásokban megszokott koncepciókhoz képest esztétikus és előnyös megjelenést biztosított a színészeknek.

Ez az újítás az eredeti koncepcióhoz képest olyan vizuális kontrasztot teremtett, amely nemcsak esztétikai szempontból bizonyult figyelemre méltónak, hanem dramaturgiai funkcióval is bírt: folyamatosan emlékeztette a nézőt arra, hogy a látszat mögött rejlő valóság gyakran a mélyebb feszültségek és titkok terepe. A látványvilág rámutatott a külsőségek és a belső valóság, valamint a gazdagság és az érzelmi üresség közötti éles ellentétre. Hasonlóan sokrétű elem volt a színpad felett lebegő fénykép, amely már-már egyfajta szakrális szimbólumként hatott, és előrevetítette a darab tragédiáját.

Parasztopera az SZFE-n

Az előadás nemcsak Csáki Benedek rendezői, hanem a IV. éves zenés színművész osztály vizsgaelőadása is volt. Az osztály képzésében kiemelt figyelmet fordítanak a zeneiségre, ugyanakkor a színpadi tér minimalizmusa megkövetelte, hogy „ez az anyag ne csak elénekléssé váljon, hanem színészileg is legyen tartalma” – mondta Csáki egy interjúban. Ez a törekvés egyértelműen sikerrel járt: a fiatal színészek energiája és elkötelezettsége az előadás egyik legnagyobb erőssége. Ez az elhivatottság nemcsak a karakterek megformálásában, hanem a zenés jelenetek előadásában is tetten érhető. Hangi teljesítményük és színpadi jelenlétük kivételes összhangot teremtett, amely az előadás egészét emelte.

Csáki Benedek rendező

Csáki Benedek ebben a darabjában nem törekedett olyan provokatív megoldásokra, mint korábbi munkáiban, például a 2024 tavaszán bemutatott Chicago-előadásában, amelyben a társadalmi tabuk és sztereotípiák erőteljes szembesítése keltett visszhangot az egyetem konzervatívabb közönségében. A Parasztopera rendezése ezzel szemben az átgondolt dramaturgiai megoldásokra, az érzelmi mélységre és a vizuális kontrasztra helyezte a hangsúlyt. Elmondhatjuk, hogy az SZFE hallgatói által előadott Parasztopera friss, bátor és zeneileg lenyűgöző interpretációt kínált, amely méltó a darab hírnevéhez.


Pintér Béla: Parasztopera

A vőlegény: Bartus Bertalan
Anyja: Bayer Fruzsina / Kertész Nóra
Apja: Tóth Norbert
Mostohatestvére: Nagy Alma Virág / Péntek Fanni
A menyasszony: Árki Lili Katalin / Lipics Franciska
Anyja: Lipics Franciska / Bayer Fruzsina
Apja: Antolovics Péter
Állomásfőnök: Tassonyi Balázs
Az idegen: Vajda Zoltán Richárd

Zenekar: Andrási Gertrúd, Horváth Tünde, Tóth Lázár, Dudás Eszter, Papp Tamás
Jelmez: Gál Réka Ágota
Zenei vezető: Erdős Boglárka
Korrepetitor: Andrási Gertrúd
Zeneszerző: Darvas Benedek
Látvány és koreográfia: Csáki Benedek
Fotó: Dr. Kuttner Ádám

Rendező: Csáki Benedek

Bemutató: 2024. december 7.
Színház- és Filmművészeti Egyetem

 

nyomtat

Szerzők

-- Kuttner Ádám --

Dr. Kuttner Ádám fotográfus, kommunikáció- és oktatáskutató, a TS ArtSpace galéria alapítója. Posztgraduális diplomáját a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerezte, PhD-fokozatát a Budapesti Corvinus Egyetemen védte meg.


További írások a rovatból

A Proton Színház Parallax című előadása a Katona József Színházban
Az öltöny (Maladype Színház – Mettrin)
színház

Folytatódik a szakmai egyeztetés

Más művészeti ágakról

A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben II. – Tudósítás két tételben
gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés