Az Este jó… négysoros versszakainak első sorai rendre hat, második sorai öt, harmadik sorai hét, és negyedik sorai ismét öt szótagosak. A mű annyira szabadon és keverve használja a verslábakat, hogy alig merném időmértékesnek nevezni, viszont erősen ütemhangsúlyos. Első sorai mindig két három szótagos ütemre bomlanak: „Este jó, / este jó”, „Ég a tűz, / a fazék”, „A táncuk / karikás” stb.  A második sorokat öt szótagos ütemnek szeretem venni: „a lámpa körül”. A harmadik sorok leginkább 4/3 tagolásúak: „Apa mosdik, / anya főz”. Persze, van egy-két kivétel, mondjuk ez a 3/4-es: „mint a füst, / elszállnak a…” A strófák negyedik sorai megint ötös ütemek.

A sorvégek kivétel nélkül ti-tával végződnek. (A sorvég utolsó szótagja a versekben mindig közömbös, tehát hosszúnak és rövidnek is vehető.) Ettől lesz olyan könnyed, álomszerű és lebegő a sorok dallama. Az emelkedő versláb alátámasztja, felerősíti a vers tartalmi szintjén is megjelenő emelkedést, repülést: „szállok én is, mint a füst”.

Az imént azt írtam, hogy a vers alig időmértékes, de ez még nem zárja ki, hogy ne éljen hangsúlyosan egy bizonyos verslábbal: a krétikussal, a tá-ti-tával. Nem elég sorozatosan teszi ezt, és nem elég tisztán. Még akkor sem, ha licenciákat tételezek fel, és ez a kevert megjelenés amúgy is e versláb jellemzője. Tisztán krétikus vers kevés van, ez a láb vegyülni szeret. A krétikus már a vers első sorában belopta magát a műbe, hogy aztán végig a meghatározó ritmusa maradjon, tá-ti-tá, tá-ti-tá: „Este jó, este jó”. A vers 32 sorában összesen 14 krétikusnak vehető képletet találtam. Az „el is érem már talán” sorban például a „már talán” a krétikus. A licenciákkal kapcsolatban csak érdekességként jegyezném meg, hogy például licenciás alapon ez a verssor is egy krétikusnak vehető, csak a hosszú szótagok két rövidre oldódtak benne: „olyan alacsony”. Ti-ti-ti-ti-ti.  

A negyedik versszak „Lassu tánc, lassu tánc”-sorában teljes egészében visszatér a kezdősor dallama. Ahogy a vers második sora, az „este mégis jó” ritmikailag teljes mértékben visszaköszön a vers utolsó előtti strófájának „ringat engemet” sorában. A költő ezzel is keretet adott művének. Ezek után már nem olyan meglepő, hogy a vers utolsó három szótagja is krétikus: „az ölében én”.

Táncszerű versláb a krétikus, és mivel két hosszú szótag található benne, egy lassú táncé. Ezért is emlegeti a költő a „lassu táncot”. A szövegben a krétikus mellett gyakori még a jóval gyorsabb anapesztus is: „anya főz”, „a fazék”, „koszorú”, „szomorú”, „a plafon”, „alacsony” stb.

A vers dinamikáját tehát végső soron a lassú krétikusok és a gyors anapesztusok egymásnak feszülése adja.

Írásom elején azt ígértem, fellebbentem a függönyt arról is, hogy kinek-melyik versében bukkantam hasonló ritmusra, amely szinte teljes egészében megegyezik az Este jó…-éval. Mivel a szóban forgó mű később íródott, a költőjének bizonyára Zelk Zoltán sorai zenéltek a fülében. Ez a hasonló ritmusú vers a Harminc bagatellben található, és Tiszavirág a címe, az írója pedig természetesen nem más, mint Weöres Sándor: „Bóbitás hervadás / néz a fák mögül, / száraz, csörgő, szőke sás / kontyán fénylő álom ül.” Láthatjuk, hogy mind szótagszám szerint, mind a más lábakkal vegyített krétikusság tekintetében, mind az ütemek hosszúságának viszonylatában megegyezik Zelk versével. Weöres mindössze annyi változtatással élt, hogy nála a negyedik verssor is hét szótagos lett, és nem öt, mint Zelknél.

Egyébként Koncsol László irodalomtörténész az egyik könyvében a Tiszavirág című Weöres-verset a krétikus ritmus szemléltetésére felhasználta ugyan, de nem kötötte össze szinte pontosan megegyező ritmikáját a Zelk-műével, illetve magát a Zelk verset sem illesztette be a krétikus illusztrálására. A magam részéről meglepőnek tartom, hogy egy ilyen híres vers kimaradt innen, ám valahogy mégis elkerülte Koncsol figyelmét, ahogyan tudtommal mások sem vették eddig észre, hogy az Este jó… egy krétikus jellegű vers.

Rímtechnikai szempontból az első strófája kínál érdekességet, mert jó példája az ügyesen használt önrím hangulatteremtő, szuggeráló erejének, hiszen a strófa három sora is „jó”-ra végződik.

Mindent összefoglalva az Este jó… egy káprázatosan szép, egyszerre álomszerű és egyszerre realisztikus vers, mely szomorú és vidám is egyben, és ugyanúgy szól az életről, mint a halálról - ezeket a kettősségeket, ambivalenciákat a vers hol ereszkedő, hol emelkedő ritmikája is szépen tükrözi. Megismételhetetlen dal egy igazi dalköltő tollából, akit azért is kell különösen megbecsülnünk, mert a magyar irodalomnak sajnos kevés dalköltője van.

Fotó: Fortepan / Hunyady Jószef