Én már gyerekkoromban is untam a bábszínházat - akárcsak Woody Allen a rajzfilmeket -, és vagy féltem, vagy nem értettem. A helyzet az elmúlt húsz év alatt nem nagyon változott: most is unom, és ha nem is félek, félelmetesnek tartom; és ha értem is, nem értem, hogyan szánhatják mindezt gyerekeknek. Nem sokat módosult a véleményem 2008. augusztus 29. és 31. között sem. Ekkor rendezték meg ugyanis a IX. kerületi Ferenc téren a Bárka kikötő a Ferencvárosban című programsorozatot. Kézműves gyerekprogramtól gyerekszínházon át némafilmvetítésig sok minden színesítette a hétvégét. Itt lépett fel első nap a Figurina Bábszínház a Grim(m)aszok című produkciójával. A bábfigurák sem menstruálnak, de a bábszínészek szörnyű dolgokra képesek!

Igaz, a három előadott Grimm-mese közül kettő, a Csipkerózsika és a Piroska és a farkas eleve brutális,  A nyúl meg a sün pedig vérfagyasztóan nem szalonképes.  Pontosabban a viselkedés nem az, amiről szól – de hát, a csalással nyerők miatt Arisztophanész és Molière komédiáin is sírunk. Viszont ezek a mesék köztudottan jót tesznek a gyerekek fejlődésének. A Grim(m)aszok előadás a „tárgyjáték élőzenével minden korosztálynak” meghatározást viseli. Siklósi Gábor és Fers Klára adják elő, valóban többféle hangszeren játszva, inkább a hangulatteremtés, történetelválasztás és átvezetés, illetve hangeffektek létrehozása céljából használnak különböző ütős és fúvós hangszereket, dobokat, sípokat, fuvolát. Ők ketten jelenítik meg a szereplők hangját, a bábok-eszközök mellett az ő arcjátékuk, gesztusuk is színesít, illetve Siklósi a narrátor is. Orgánuma szép, érthetően beszél, csak néha megy át infantilisbe. Fers ellenben a kevés szövegét nem mondja túl szépen, és a szörnyű rajzfilmhangokhoz hasonlóan torzítja hangját.

A kis szabadtéri színpaddal szemben leterített hosszú szőnyegeken egész pici, két-három évesektől a nagyobbakig ültek a gyereknézők, a szülők pedig körben álltak – némelyik csendben, ölében a két hónapossal, némelyik a tér túl végére átkiabálva, nem zavarta őt az előadás.
A darab tele volt apró humorral, geggel, ez legalapvetőbben az eszközhasználatban volt tetten érhető, a sündisznókat kefék, a nyulat vécépumpa jelezte. Azonban a szöveg és mozdulatok szintjén is megjelent a humor, irónia. A gyerekek általában tátott szájjal nézték, de nem nevettek. Ezekhez a poénokhoz ők talán kicsik, sőt egészen nyilvánvaló, hogy az a hihetetlen mértékű erotika, ami áthatotta a persze amúgy is szexuálpszichológiájú népmeséket, hozzájuk nem jutott el. Nem mondom, nagyon frappáns megoldásokat láthattunk, így például a ceruza volt a Király, a cérnagombolyag a Királynő, és a hatalmas olló (iszonyú erős kép, nagyon ijesztő!) a Bába és egyben a gonosz, aki álmot hoz a palotára. Cérnakirálynő pedig rátekeredett ceruzakirályra, és így született Csipkerózsika… Ugyanígy a vadász a Piroskában nem felvágja kedvesen a farkas hasát, hanem belenyúl, hogy kihúzza nagyit és unokáját. „Nagymama, drága, bedugom a kezem, kapaszkodjon erősen…” – szellemes, de kinek? Az ember vagy gyerek, és bábszínházba megy, vagy felnőttként szereti az efféle tréfát, és nem megy bábszínházba. Persze az az üzenet, amit szintén végig sugall a Figurina, sőt zárásképpen ki is mond, hogy „Gyerekek, használjátok a körülöttetek lévő tárgyakat kreatívan!” – tulajdonképpen nagy dolog. Vagy ez a szülőknek szól?