bezár
 

film

2008. 10. 11.
A diktatúra után szabadon
Német filmek a diktatúrák pszichológiájáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A diktatúra után szabadon Németország élen jár abban, hogy kibeszélje történelmének sötét korszakait. A múlt feldolgozásának ezt a módszerét a történelemoktatás mellett a művészetben is előszeretettel alkalmazzák. A most mozikba kerülő A Hullám című film tekinthető akár egy sorozat részének is.

A Hullám, rendező: Denis Gansel, 2008.

A most bemutatott A Hullám azért is izgalmas, mert a fenti, részletes történelemvizsgálat hatásait is figyeli. A napjainkban játszódó történet német középiskolás diákjai sokallják a náci diktatúráról szóló oktatást, a könyökükön jön ki a téma, s bátran ki merik jelenteni, hogy egy életre tanultak a történelemleckéből. Így aztán tanáruk kis játékra invitálja őket, amely során együtt találnak ki egy autokráciára épülő csoportot, és a saját bőrükön tapasztalhatják meg, hogy mennyire könnyen elragadhatja őket a csapatszellem.

A Hullám
Denis Gansel rendező – aki egyben a film írói között is megjelenik – bátran nyúl hozzá a témához. Ellentétben a filmmel egy időben megjelenő, amerikai könyvvel, nem húzza be a fékeket, hanem a határokat feszegetve egy realisztikus és egyben tragikus véget ad a történetnek. Pontosan megértjük a film csaknem két órája alatt, hogy hogyan sikerült alig egy hét alatt belelkesíteni a gyerekeket, és hogy mennyire egyszerű lenne most is autokráciát kialakítani – nem csak Németországban, bárhol a világon.

A kísérlet, rendező: Oliver Hirschbiegel, 2001.

Szintén pszichológiai vizsgálatokra épít a jóval korábbi A kísérlet című film. Ebben a „játékban” már felnőttek vesznek részt, akik önként vállalják, hogy egy börtönben élnek két héten keresztül. A kísérlet elején véletlenszerűen választják ki a kutatók, hogy ki lesz fogoly, és ki börtönőr. Bár a kísérletet végig ellenőrzik a kutatók, a két csoport között nagyon hamar elfajul a helyzet, és végül nem is sikerül rendesen leállítani a kutatást.
A kísérlet
Ez a film nem szól konkrétan diktatúrákról, mégis fontos lehet a történelem vizsgálatakor is, hiszen éppen azt mutatja be, hogy hogyan válhatnak átlagos, nem túl erőszakos emberek a hatalom hatására agresszívvá. A kísérlet egy izgalmas thriller, amely fontos pszichológiai igazságokra nyitja rá a néző szemét.

A mások élete, rendező: Florian Henckel von Donnersmarck, 2006.

A mások élete már a diktatúrákról szól, és egyben a diktatúrák egyszerű emberekre gyakorolt hatásáról. A film a hallgatás művészetét mutatja be – egy író életét, aki elhallgatja valódi elveit, hogy sikeres legyen az NDK-ban, és egy Stasiban dolgozó lehallgatóért, aki hónapokig él úgy, hogy az író mindennapjait hallgatja, majd hallgat a terhelő bizonyítékokról, amelyeket így megtud.
 A mások élete
A film révén képet kaphatunk arról, hogy milyen volt az emberek élete egy olyan világban, ahol mindenkit megfigyelhettek, lehallgathattak, és mindenkiről mindent tudtak. Az író és lehallgatója konkrét történetén túl azok az apró jelenetek teszik különösen érdekessé a filmet, amelyek a rendszert mutatják be: amikor megfenyegetik az író szomszédját, vagy amikor kiderül, hogy pontosan tudják, melyik írógépen melyik író dolgozik... Ezektől igazán érdekes A mások élete.

Good Bye, Lenin!, rendező: Wolfgang Becker, 2003.

A Good Bye, Lenin! is az NDK-t mutatja be, de ebben a filmben a humoros oldaláról közelítik meg a németek a kérdést. A film főszereplői egy anya és huszonéves fia. Az asszony elkötelezett híve a szocializmusnak, s infarktust kap, amikor meglátja fiát egy rendszerellenes tüntető menetben, így aztán kómában tölti a rendszerváltás idejét. Csakhogy, ha megtudná, hogy szeretett NDK-jának vége, akár bele is halhatna a hírbe, ezért fia és barátai megpróbálják a Nyugattól elárasztott Kelet-Berlinben az NDK-t imitálni, hogy megkíméljék az asszonyt.
 Good Bye, Lenin!
A film alapgondolata nagyon ötletes, az NDK-termékek előkerítése, a híradófelvételek házi utánzása érdekes helyzet, mégis úgy érzem, nem hoztak ki mindent a filmből, amit lehetett. Az ötletek nem töltötték ki a filmidőt, felejthetőnek bizonyult a Good Bye, Lenin! Talán a humor nem megy annyira jól ezen a területen a németeknek, mint a komoly, figyelemfelkeltő, elgondolkodtató művek.

A bukásHitler utolsó napjai, rendező: Oliver Hirschbiegel, 2004.

A bukás a náci diktatúrát mutatja be, és ezen belül is elsősorban a „nagy” emberekre, a politikai vezetőkre koncentrál. A film Berlin 1945-ös ostromakor játszódik, a második világháború végén, s főként a vezetők számára fenntartott bunker életéről szól.
A bukás
A történet ismerős lehet a tankönyvekből, ebben a filmben azonban a jellemvonások lesznek főként érdekesek. Az a Hitler, akit itt látunk nevetséges figura, még a tanácsadói is össze mernek mosolyogni a háta mögött, s dühkitöréseitől sem tűnik félelmetesebbnek, csak gyerekesebbnek. Ha a filmnek az volt tehát a célja, hogy lássuk, Hitler mennyire emberi, sőt, gyenge volt, célt ért. Már csak azt nem érti a néző, hogy hogyan jutott ez a figura korábban hatalomra…


A fenti kis válogatás a teljesség igénye nélkül mutatott be példákat a diktatúra-ihlette német filmek közül. Ha a téma érdekli az embert, találhat komolyat és mulattatót, fiataloknak szánt és korhatáros, erőszakos jeleneteket is tartalmazó művet egyaránt. De egyvalami biztos: Németországban nem felejtik el a témát. Szó van a múltról, a diktatúrákról, arról, hogy hogyan követhet vakon egy egész ország akár egyetlen embert.

nyomtat

Szerzők

-- Róbert Katalin --


További írások a rovatból

Andrei Kutsila Amikor a virágok nem hallgatnak című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Andrej Losak Szétrombolt kapcsolatok című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Laurent Charbonnier & Michel Seydoux: A tölgy ‒ Az erdő szíve

Más művészeti ágakról

A közelmúlt román prózájából
Scruton zenei írásainak magyar fordításáról
gyerek

A klasszikus mese új köntösben
Keresztes Szent János: Vers az isteniről című írása kapcsán – fordította Takács Zsuzsa


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés