PRAE.HU: Az OKISZ Inkubátorház fa falburkolatos, elnöki termében találkozunk, a Terebinth új irodájában. Nem csak a burkolat, de névadótok - a Terebinth - is fa. Bizonyára nem csak ezért költöztetek ide.

Smiló Dávid: Az OKISZ egy átlagos szemlélőnek egy lepukkant szocialista irodaháznak tűnik, de valójában ez egy építészeti remekmű, aminek ráadásul még eredeti a belsőépítészetének jelentős része. Ennek az épületnek mind az adottságai, mind a bérlői nagyon szimpatikusak voltak. Filmforgatásra is ki szokták adni ezeket a tereket, ha kell, még a páternosztert is bekapcsolják. Nem véletlen, hogy az épület része volt az “Othernity - Modern örökségünk újrakondicionálása” című kiállítás anyagának is, amelynek kurátorai voltunk, és a 2021-es Velencei Építészeti Biennálé Magyar Pavilonjában mutattuk be. Rögtön mellettünk van egy nagy előadóterem, végre nem kell majd messzire mennünk, ha rendezvényt szeretnénk tartani.

Árkovics Lilla: Először belvárosi lokációt képzeltünk el, “kirakatba” szerettünk volna költözni, közel a városhasználókhoz. De itt talán még több interakcióban lehet részünk, mert rengetegen dolgoznak a házban.

PRAE.HU: Korábbi stúdiótok, a Paradigma Ariadné tíz éven át működött, mint „lépték- és médiumfüggetlen” iroda. A Terebinth hasonló manifesztummal indul: terv, installáció, tárgy, esemény, vagy egy beszélgetés is lehet a munka kimenete. Miben lesz más mégis a Terebinth?

Smiló Dávid: Főleg a személyi összetételben.

Tíz év után eljutottunk oda, hogy magunk mögött hagyjuk a fiatal építész jelzőt, és számot vetettünk azzal, hogy milyen tanulságokkal szolgált nem csak kreatív, hanem üzleti és személyes szempontból is egy olyan alkotóközösséghez tartozni, mint a Paradigma Ariadné,

ahol végeredményben az alapító építészek különféle módon gondolkodtak arról, hogy a kérdésben is felvetett artisztikusnak hangzó cél milyen eszközökkel és milyen hangulatban érhető el. És nem győzőm hangsúlyozni a személyes szálat. Fontos lett, hogy miként érezzük magunkat az irodában. Ez egybevág azzal, hogy az építészek mentális állapota mostanában lett téma az akadémiai közegekben is. Sokféleképpen tudjuk kicsinálni magunkat, és szükség van különböző stratégiákra, hogy ezt elkerüljük.

Molnár Szabolcs: Tíz év után fontossá vált, hogy mennyire könnyen jutunk közös nevezőre, és mennyi energia közös célokat találni, amik mellett kölcsönösen motiválóan tudunk együtt dolgozni. Úgy éreztük, hogy sokkal lazábban szeretnénk hozzáállni a szakmához. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Csóka Attila Róbert, aki végül most nincs itt velünk, lett volna a mérleg másik nyelve, hanem inkább hármunk dinamikája alakult úgy, hogy a három vektor közül semelyik sem mutatott abba az irányba, hogy jól érezzük magunkat a Paradigma Ariadnéban.

Molnár Szabolcs – fotó: Bach Máté

PRAE.HU: Ez alapján úgy tűnik, hogy hasonlóan képzelitek el az új irodát, csak más belső működésekre alapozva?

Árkovics Lilla: Már korábban is beszélgettünk arról, hogy mit csinálnánk másképp egyes területeken, akár projektekkel kapcsolatosan, akár az emberekkel való együttműködésben. Most ez egy jó alkalom, hogy mindezekre újra rátekintsünk: mi az, ami szolgál bennünket, mi visz előrébb.

PRAE.HU: Mondanátok konkrét példát?

Molnár Szabolcs: Nehéz erre válaszolni, hogy mit csinálnánk másképp. Azért mégiscsak áthoztuk a DNS 75%-át. Ezért úgy látom, hogy olyan nagy különbségek nem lesznek.

Az építészet nagyon személyes műfaj. Alapvetően minden ügyfél és minden munkatárs személyesen egyvalakihez kapcsolódik.

A munkatársak esetében így szeretnénk elkerülni azt a helyzetet, hogy hárman üljünk az asztal egyik oldalán, a kolléga pedig, mintha vizsgázna, velünk szemben ül és beszámol arról, hogy mire jutott. Ez utóbbi a Paradigma Ariadnéban gyakran megesett és mi is éreztük, hogy kényelmetlen.

Smiló Dávid: A Paradigma Ariadné egy nagyon erős identitás volt, ami megevett minket is. A Terebinth szimplán csak mi leszünk. A vége felé a Paradigma Ariadné inkább blokkolt bennünket. Például abban, hogy hogyan nem beszélünk az irodáról, vagy ügyfelek felé miként képviseljük magunkat. Volt egy kialakult, arculathoz tartozó karakter. Most ez szabadabb, többet akarunk megmutatni magunkból, mint egyének. Ez összefügg az építészet gyakorlásával is. A megbízó személyeket keres a projektjéhez, ritkán egy erős céges identitást. Ebből következik, hogy valakiket vagy megkedvel egy megbízó, vagy nem, és ez nem csereszabatos. Látszik, hogy kivel érteti meg magát könnyebben egy ügyfél.

Molnár Szabolcs: Vagy hogy kihez köt kompetenciát. Illetve a Paradigmában bizonyos személyes vágyainkról eleve lemondtunk, mert azt gondoltuk, hogy nem illeszkedik a cég arculatába, ha valaki még mást is csinál. Erre kényesen ügyeltünk, hogy ne legyen aszimmetria, és ezt egy kicsit megsínylettük mindannyian.

PRAE.HU: Miként búcsúztok a Paradigma Ariadnétól?

Smiló Dávid: Szeretnénk méltó módon lezárni ezt a korszakot, egyrészt, hogy megtiszteljük az ott létrejött művészi korpuszt, másrészt, hogy egyértelmű legyen, hogy eddig volt egy bizonyos alkotóközösség, és elkezdődött egy másik. Ezt itthon szerintem nem veszik elég komolyan az építészek. Az elmúlt évek legnagyobb ilyen átalakulása a Sporaarchitectshez köthető. Abban már évek óta nincsen benne Finta Sándor és Vadász Orsolya sem, pedig a szóbeszéd szerint Orsolya találta ki azokat a híres gerendákat a 4-es metróban, amiket mindenki ismer és ami az ős Sporaarchitects legfontosabb munkája. Ha beszélgetsz velük, akkor tudod, de kutatóként 30-40 év múlva nehéz feltárni, hogy mi történt pontosan, ha ez nincs tisztességesen dokumentálva. Emiatt is nagyon tanulságos, most számunkra zárni a Paradigma Ariadnét. Az elmúlt hónapokban sokan jöttek oda hozzánk, és sok információ ért el minket, hogy hányan kerültek már hasonló szituációba előttünk.

Molnár Szabolcs: Persze nem csak azért van erre szükség, hogy majd valaki kutatni tudja, hanem hogy egy egészségesebb társadalomban éljünk. Hogy egy ilyen történet ne legyen tabu. Született egy döntés, ami után mindenki előrefelé tud lépni ahelyett, hogy toporogna valahol. Szoktunk viccelődni azzal, hogy kellene csinálni egy konferenciát arról, hogyan váltak szét az építészirodák. Nem azért, hogy kibeszéljük egymást, hanem hogy feltárjuk egymás előtt, akár leendő szakmagyakorlók előtt, hogy mit jelent egy ilyen a döntés szakmailag, gazdaságilag, céges szinten, vagy az ügyfeleknek.

Smiló Dávid: A méltó búcsú konkrét megvalósulásáról Kovács Dániellel (a MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum munkatársa - szerk.) egyeztetünk. Ha minden jól megy, a Paradigma Ariadné archívuma lesz az első digitális archívum, amely bekerül a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményébe. Ez megint egy elég Paradigmás zárás lesz, ami rámutat majd arra, hogy probléma, hogy idehaza elvesznek az életművek, és maguk az építészek nem veszik elég komolyan, hogy az életművük egy archívum része legyen. A végső terv pedig az, hogy majd készül egy kiadvány, ami kvázi katalógusa lesz az archívumba került anyagnak.

Smiló Dávid – fotó: Bach Máté

PRAE.HU: Milyen kihívást jelent és milyen előnyei vannak annak, hogy fel kell építeni egy új céget, márkát?

Molnár Szabolcs: Ez egyszerre nehéz és könnyű is. Amikor eldöntöttük, hogy erre az útra lépünk, ezt a részét kihívásnak fogtuk fel: hogyan építsünk partnerbázist, hogyan kommunkáljunk. Kíváncsiak vagyunk rá, hogy egy év alatt mit lehet belőle kihozni. Nem házakban mérve, hanem elérésben, a cég fejlesztésében, kommunikációban.

PRAE.HU: Mi a feltételezésetek?

Molnár Szabolcs: Eddig is rengeteg munkát tettünk a kommunikációba és az iroda pozicionálásába, a magyar átlagnál sokkal többet. Ezért az a feltételezésem, hogy elég gyorsan elérünk ugyanarra a szintre, mint a Paradigmával.

Smiló Dávid: A hazai kommunikációs kapcsolatokat könnyebb konvertálni, mint a nemzetközit, de úgy feltételezem, hogy a fontosabb külföldi kapcsolataink értik, hogy mi történik. Már csak azért is, mert sokszor láttak már olyat, hogy egy cég átalakul, hiszen megannyi irodával történt már meg ez világszerte. Illetve itt is lényeges a személyi folytonosság, mert sokan inkább ránk emlékeznek, nem pedig a cégre.

Molnár Szabolcs: Jól esett egyébként, hogy többen felhívtak bennünket, érdeklődtek. Ami meglepett, hogy sokan gratuláltak, hogy megléptük a változtatást. Ez már önmagában egy furcsa dolog, és arra enged következtetni, hogy sokan nem lépik meg, és ragadnak benne olyan irodákban, amikhez szívük szerint már nem tartoznának.

PRAE.HU: Miben volt más az indulás tíz évvel ezelőtt, mint most?

Smiló Dávid: Sokkal több a tapasztalatunk. Most már tudjuk, hogy milyen céget szeretnénk csinálni. Bátrabban beszélgetünk az eszközökről, például hitelkonstrukcióról, tőkésítésről, ami frissen végzett építészek irodája esetében nem annyira téma. Szeretnénk több piacot elérni, ténylegesen vezetőként működni ahelyett, hogy felemésztene bennünket a mindennapi építészeti aprómunka. Ehhez meg kell teremteni a kereteket.

Molnár Szabolcs: Tíz év tapasztalat miatt bizonyos döntési mechanizmusok gyorsabbak, mint az elején. Például már tudjuk, hogy melyik könyvelő a jó. Az én megélésem az, hogy az elmúlt fél év olyan sűrű volt, mintha egy év telt volna el. Mindent mi magunk csináltunk, a honlapot, a dizájnt, a jogi és adminisztrációs hátteret, mindezt a napi munka mellett. A gazdasági környezettel kapcsolatban pedig szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a Paradigma Ariadné sikertörténet volt. Kulturális értelemben mindenképp, de olyan szempontból gazdaságilag is, hogy eltartott mindannyiunkat. Ez a része abban segít most a Terebinthnek, hogy az ügyfeleken is osztoztunk, mindenki vitte tovább a sajátjait, hiszen vannak futó projektek, vannak jó személyes együttműködések.

PRAE.HU: Reálisnak látjátok a növekedést a jelenlegi gazdasági környezetben?

Mindannyian: Igen, abszolút.

Smiló Dávid: Mindig az volt a fejemben, hogy a gazdasági környezet csak azokra hat nagyon, akik kizárólag ezzel validálják magukat, akik csak várják az ügyfeleket. Mi sosem vártuk, hogy csörögjön a telefon, hanem mentünk előre. Ha most még többet tudunk ezzel foglalkozni, akkor nincsen okunk aggodalomra. Persze ezt felfoghatjuk kísérletnek is. A Paradigma Ariadné tíz éve alatt kiderült, hogy mit lehet elérni, hogyha csak félgőzzel megyünk rá az ismerkedésre, ügyfélszerzésre, brandépítésre, akár itthon, akár külföldön. Meglátjuk, mi jön ki belőle, ha most teljes erőbedobással csináljuk.

PRAE.HU: Jó hallani, hogy tíz év után is ennyire lelkesek vagytok.

Árkovics Lilla: Igen, és bár egy lezárásban mindig van szomorúság is de ugyanakkor Terebinthként a mögöttünk álló pár hónap nagyon lelkesítő volt az ötletelés és szabad céges kreativitás. De ebben segít az is, hogy sok jó projekt van kilátásban előttünk, és szeretnénk ezeket megcsinálni, ami szintén lelkesítő.

Árkovics Lilla – fotó: Bach Máté

PRAE.HU: Ezek inkább állami, vagy magán projektek?

Smiló Dávid: Inkább intézményi, önkormányzati beruházások. A klasszikus nagy, állami projektek kapcsán nem rúgunk labdába.

De a NER-ben azt is megtapasztaltunk, hogy a kiállítástervezésben is volt egy bizonyos limit, ami fölött már nem bíznak meg bennünket. Ott a politika határozta még meg, hogy melyik céggel kell együtt dolgoznia adott intézményeknek.

Ez egy elég húsbavágó dolog volt számunkra. Ez, reméljük, máshogy lesz.

PRAE.HU: Ugyanarra a piaci pozícióra pályáztok a Terebinthtel, mint a Paradigmával?

Smiló Dávid: Regiszterben igen, tehát továbbra is olyan ügyfelekre számítunk, akiknek ez a stílus és gondolkodásmód tetszik. Vannak területek, ahol a Paradigmával kevésbé voltunk jelen, vagy nem elég mélyen. Ilyen például a reklámszakma és a hozzá kapcsolódó fesztiválos kitelepülések, vagy a családi házak piaca. Szeretnénk elérni az ingatlanfejlesztőket is. De most például két fontos országos intézményekhez kapcsolódó kiállítást is tervezünk. Ezekben a projektekben nem csak azok a tervezők vagyunk már, akik lerajzolják a gipszkarton falakat, hanem az ügyfélnek is fontos, hogy a mi dizájnunk szerint valósuljon meg a kiállítás.

Molnár Szabolcs: Az egész brand-átalakulásnak van egy olyan mellékszála, hogy ez mindannyiunk életében egy személyes fejlődési ugrás is. Áthelyeződnek a prioritások. Hiába ugyanaz a regiszter, próbálok én is máshogy működni, például többet nemet mondani, mást vállalni, kiállni bizonyos dolgokért. Jobban számonkérni magunkon, hogy térjünk el attól, ahogy eddig csináltuk, hogy szinte csak eladtunk órákat, mert látszik, hogyha ugyanígy csináljuk a következő tíz évben, akkor nem fogjuk tudni gazdaságilag kihozni belőle azt, amit szeretnénk. Nagy vágyunk volt inspirálni a szakmát olyan szempontból is, hogy építészként másként csináljunk bizniszt, mint ahogy szoktunk. És végül kulturálisan másképpen csináltuk, ez a része bejött, viszont most új utakat akarunk keresni azokon a területeken is, ahol a Paradigmában nem tudtunk.

PRAE.HU: Világos és optimista a Terebinth üzenete, amit leginkább a személyesség, érés és szabadság szavakkal tudnék összefoglalni. Lilla, te most léptél elő partnerré. Hogy érzed magad általánosságban, és hogy érzed magad ebben az új szerepben?

Árkovics Lilla: Január óta nagyon jól. Az előző év a tehetetlenség állapotában telt, és az új évvel mintha minden energiám felszabadult volna. Eddig is ráláttam mindenre, de aktívan sok folyamatban nem vettem részt. Ez most megváltozott. Lendület, önazonosság, önkritika - én ezekkel tudnám a mostani időszakot jellemezni.

Smiló Dávid, Molnár Szabolcs és Árkovics Lilla (Terebinth Stúdió) – fotó: Bach Máté

PRAE.HU: Dávid, Szabolcs, ti hogy vagytok?

Smiló Dávid: Jól. Most is van stressz, de ez jó stressz. Nem mindegy, hogy nyomaszt valami és gyomorgörcsöd van tőle, vagy stresszes egy helyzet, de látod, hogy valami nagyon jó fog kisülni belőle. Az, hogy a családom mit érzékel ebből, persze más kérdés, de itt belül az irodában sokkal jobb. Itt most nem csak arra utalok, hogy mi történt nálunk, céges szinten.

A nemzetközi építész színtéren is megjelenik annak a kifejezése, hogy bár mindenki imádja az építészetet, de senki sem érzi magát jól benne.

Válságban van az építész szakma. Ugyanakkor nagyon sokáig nem volt változás, hiszen az egyetem óta arra treníroztak minket, hogy ez a szakma ilyen, így lehet csak csinálni. Kevesen lépnek ki belőle, hiszen sosem láttak mást. De szép lassan elindul ez a folyamat is, változik az egyetemi kommunikáció és a céges kultúra is. Például az egyik legfontosabb nemzetközi építész, Bjrake Ingels irodájában éppen most jön létre egy szakszervezet. Ez óriási lépés, hiszen megfogalmazódik az, hogy vannak munkások egy építészirodában. A hallgatóimat is mindig figyelmeztetem arra, hogy ez a szakma egészen másról szól, mint amit az egyetemi képzés alapján gondolnak. Főleg brit és amerikai egyetemeken látható a változás, mert ott pörög annyira az ingatlanpiac, hogy azt a szakma borzasztóan megsínyli.

Árkovics Lilla: Óriási dokumentációs teher van egy nagy projektnél, és sok részletet kell kitalálni, ami nagy számú munkaerőt kíván. Ez egy teljesen más világ

Smiló Dávid: Egyszer terveztünk egy nagy házat a BudaPart-on, amit ugyan nem vertünk nagy dobra, de közben azt reméltük, hogy ez majd bejuttat bennünket más fejlesztőkhöz. Le is ültünk az egyik nagy fejlesztő cég főépítészével, aki egyébként követ és figyel minket, és ő volt az egyetlen aki őszinte volt velünk és kimondta, hogy

az a gond velünk, hogy látszik, hogy okosak vagyunk, de nekik nincsen szükségük az okoskodásra, mert ez csak bonyolítja a dolgukat. A lakásokat nem fogják drágábban eladni tőle.

A fejlesztői és az építész logika ma nem találkozik egymással. Ezen az tudna változtatni egy határozottabb jogszabályi környezet, a piac ahhoz ért és arra hajlik, hogy pénzt csináljon az építészetből. Ez fontos is, hiszen ha nem keres pénzt, akkor nincsenek új házak, viszont ha ennél többre nincs rákényszerítve, akkor nem is fog mást csinálni. Nem fog innovatív lakhatási módokat kipróbálni, nem fog pályáztatni, és az esztétikát úgy ahogy van hanyagolná. Itt jön képbe, hogy ez azért az állam felelőssége, hogy úgy vezesse és sarkalja a piacot, hogy az végül az egész országnak jó.

Fotó: Bach Máté