Miután Balogh Endre és Menyhért Anna ünnepélyesen megnyitotta a kétnapos eseménysorozatot, az első, Minden és semmi elnevezésű irodalompolitikai kerekasztal-beszélgetéssel vette kezdetét a nap. Gács Annával, a Szépírók Társaságának korábbi elnökével, Cseicsner Otíliával, a Rádiófórum munkatársával, Zilahi Annával, az Irodalmi Szakszervezet elnökségi tagjával, Németh Zoltánnal, a Bázis társelnökével és Dányi Dániellel, a Magyar Műfordítók Egyesületének elnökségi tagjával Balogh Endre beszélgetett elvégezetlen feladatokról és együttműködési kötelezettségekről.

Gács Anna a NER alatt megváltozott finanszírozási körülményekről számolt be, körülírva, miképp próbált a Szépírók Társasága egy rögzített értékrend mellett elköteleződni, ellenállva a kompromisszumoknak. „Az utánam következő elnökök kevésbé erre fókuszáltak, viszont csináltak valami fantasztikusan nagy dolgot: életben tartották ezt a szervezetet” ‒ jelentette ki, a József Attila Kör megszűnését említve egyik fájó ellenpont gyanánt. Ahogyan Balogh Endre is megjegyezte, ennek a törekvésnek ellenére

az egykor Gács Anna elnöklésével működő intézmény ‒ egyéb szervezetek mellett ‒ ugyancsak a kiüresítési folyamat áldozatává vált.

„Megtettünk-e mindent, hogy ne így legyen?” ‒ a prae.hu főszerkesztője beszámolt bizonytalanságairól: elgondolkodott, hogy például az MMA kapcsán kiírt petíción túl mi mindent tehetett volna az elmúlt másfél évtizedben kialakult önkényes támogatási struktúrák ellen.

A Magyar Műfordítók Egyesületének képviseletében megjelent Dányi Dániel az intézmény történetének rövid ismertetését követően körülírta azt az inkluzív és apolitikus szellemiséget, amely az egyesületet jellemzi. Beszámolt a prae.hu és a Bázis együttműködésében született projektekről, majd a támogatásokra jelentkezésről mint évről évre tiszta lappal indításról és a pályázatokat elbíráló döntéshozó személyek elérhetetlenségéről beszélt. „Újra és újra úgy kell tenni, mintha életünkben először találkoznánk, be kell bizonyítani, hogy amit csinálunk, hasznos, és ez sok adminisztratív teendővel jár” ‒ jegyezte meg a kulturális támogatásokra történő pályázás kapcsán.

Németh Zoltán elmondta, hogy a Bázis az Előretolt Helyőrség Felvidéken keltett kettősségei ellenében jött létre, amely felkarolta ugyan a pályakezdő szerzőket, véleménye alapján tudatosan kikerült olyan meghatározó szlovákiai magyar alkotókat, mint Csehy Zoltán, Polgár Anikó vagy N. Tóth Anikó. „A magyarországi irodalmi térnek az egyik nagy problémája a szolidaritás hiánya. Mindig vannak olyan kielégítetlen szerzők, akik úgy gondolják, hogy ha nem járnak sikerrel egy intézményben, márpedig megérdemelnék, hogy sikeresek legyenek, akkor egy másikban próbálkoznak a szolidaritás teljes és tüntető hiányával” ‒ állította, párhuzamba állítva a különböző intézmények képviselőit azokkal az alkotókkal, akik tudatosan nem kötelezték el magukat egy intézmény mellett, mégis kompetens és sikeres személyiségek.

Cseicsner Otília a rádiós fórumok művészeti vetületeiről beszélt, azt állítva, hogy hangjátékok kizárólag a műfajiságra reflektáltan születhetnek. Kiemelte Szemző Tibor munkásságát, amellyel szemben az MTVA működését problematizálta: „Olyan műhelynek kell születnie, ahol van lehetőség írókkal együttműködni. (…) Bizalom és rugalmasság kell ahhoz, hogy művek szülessenek megfelelő minőségben, ehhez pedig egy belső szerkesztőségre van szükség, aki ezt a folyamatot végigkíséri. (…) Sokféleképpen készülhet el egy mű, de biztosan nem úgy, hogy én megrendelem, te megírod, és kész.”

Az Irodalmi Szakszervezet képviseletében megjelent Zilahi Anna a fiatal alkotók elhallgattatottsága kapcsán emelte ki intézményük két jelmondatát, amelyet Ferencz Mónika fogalmazott meg: a művészet munka, és a kultúra közjó. Beszámolt az extremitások érintkezésének hiányáról, amelyekre pusztán edukatív célból is hatalmas szükség lenne: „Arra jutottunk, hogy egy érdekvédelemre képes szervezetet kell létrehozni. (…) Brutálisan lecsökkentek az erőforrások, és az a fajta érdekvédelmi munka, ami viszont semmi módon nem tudott megvalósulni, szerintem hosszútávon nem tud megvalósulni. Alapvetően örülni kell, hogy az olyan szervezetek, mint a Fiatal Írók Szövetsége vagy a Szépírók Társasága életben maradt, viszont azt láttuk, hogy minden generációt másképp érint a tárgyalt probléma.” Beszámolt a József Attila Körben szerzett pozitív tapasztalatairól is, valamint a szervezet megszűnésével keletezett szakmai űrről az irodalom területén.

A beszélgetés végén a közönség részéről Bárány Tibor jegyezte meg, hogy az Irodalmi Szakszervezet víziójában fontos szerepet kell betöltenie az alapfinanszírozásnak is, amellyel képessé válhat szembeszegülni a működési támogatások megpályázásának bürokratikus logikájával. Gács Anna válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy

sokkal inkább az egységesen támogatott szervezetek kiépítésének és működtetésének érkezett el az ideje,

Zilahi Anna pedig rámutatott, egy olyan struktúraépítés zajlik épp az idén alapított szervezetben, amelynek kezdetben szüksége van az állami támogatásra, azonban elképzelhetőnek tartja, hogy hosszútávon az Irodalmi Szakszervezet képes lesz hasonló forrású finanszírozások nélkül is fenntartani magát.

Fotók: Kabai Henrik