Apák, emlékek, hősök

Az októberi Alföld Lehóczky Ágnes [Illuminációk XXII] című írásával indít – „Halálos lepke, élő lepke, lét és nemlét: a molyoktól rettegők legrosszabb rémálma.” Egy lámpaburában rekedt lepke haláláról olvashatunk, miközben Virginia Woolf és W. G. Sebald neve is előkerül: „saját halálának végtelenített variánsa az irodalom kusza krónikájában.” A fényhez vonzódó rovar a lámpabúra fogságába esik, ahonnan már nem tud kijutni. A beszélő hiába próbálja kiszabadítani, végül kénytelen végignézni egy héten át tartó haldoklását. A lepke újra és újra repülni próbál, miközben, aki szemléli, egyre mélyebbre süllyed a depresszióban. A hét végére a rovar mozdulatlanná válik, kitárt szárnyakkal és felemelt csápokkal marad a lámpaburában:

„Halál – nem halott. Én még itt vagyok. A többi csak tréfa.”

A fényhez vonzódó lepke végül éppen a fény fogságában pusztul el, miközben a beszélő tehetetlenül követi végig egyhetes haldokolását. Az élet és halál közötti bizonytalan állapot, a félelem és a kiszolgáltatottság járja át az írást, valamint a haldoklás folyamatának a furcsa szemlélése.

A szöveg olyan pozícióba helyezi az olvasót, ahol maga is kénytelen a lepkére figyelni. Lehóczky további két Illuminációk című szöveggel is szerepel a lapszámban.

„Mese nincs!, s előmásom sincs az emberiség / történelmében” – folytatódik a szépirodalmi rovat Tőzsér Árpád Mese nincs! című versével. A dalai láma macskája című írásában pedig előkerül a köztes lét közötti létállapotok választása a buddhizmus és az öregedés felől.

Petőcz András az apám arra és nem értettem az apám című verseiben az apa és a gyermek közötti kapcsolat problematikáját járja körbe. „Talán mindenki haragszik az apjára olykor” – írja a nem értettem az apám című versben, miközben a régi konfliktusok és az együtt töltött idő emlékei kerülnek elő. A gyász mellett a megértés vágya is megjelenik, hiszen vannak dolgok, amelyekre csak utólag lát rá másként az ember. Szintén a második versben az apjától kapott menóra is előkerül, amely a múlt egy fontos emlékét őrzi:

„ma már szinte egyfolytában / csak az apámmal beszélgetek, / és nézem a menórát, amit / a halála előtt kaptam tőle”.

Kiss Dávid Прощание с Миром című verse egy gyerekkori emléket idéz fel. A tizenkét éves beszélő egy amatőrcsillagász-csapattal ül össze a Britannia sörözőben, hogy megfigyeljék a Mir orosz űrállomás utolsó útját – „lássuk lehullni a tetszhalott Kelet / csillagát a Rákóczi utca felett.” A társaság még éppen megpillantja az űrállomást, mielőtt az a légkörbe érve elég. A vers ezután hirtelen a jelenbe vált, ahol már csak rövid mondatokból értesülünk a szereplők későbbi sorsáról. Van, aki meghalt, más ledoktorált, a Britannia söröző pedig már rég bezárt.

A Bányászfalu című novellában Kovács Rita egy lány szemszögéből írja meg egy borsodi bányászfalu mindennapjait és a családját. A történet főszereplője sokat mesél az édesapjáról, aki fiatalon festő szeretett volna lenni, de saját apja ezt nem engedte neki. A nagyapa alakja és a generációk roskadásig pakolt traumái fokozatosan építik a hatást. „Szerintem mindenkinek olyan foglalkozást kellene választania, amit szeret, amihez kedve van. Mami mesélte, hogy amikor apa tizennégy éves volt, egy miskolci festőművész elhívta magához, mert nagyon tehetségesnek találta. De nagyapa nem engedte, hogy fessen” – a kislány nem igazán érti, miért kellett apjának lemondania arról, amit szeretett. Közben a barátaival egy gyár romjai között játszik. Van egy jelenet, amikor az édesapja megmutatja neki az önarcképét és véleményét kéri róla – „Amikor kirándul vagy horgászik, sosem mondja el, mire gondol. Biztosan azt hiszi, úgyse tudnék rá mit mondani.”

A novellában egészen gyönyörű az az ív, amin a kapcsolatot bemutatja a szerző. A szöveg legelejétől kezdve jelen van ez a hangulat és ezek az utalások, azonban csak a zárlatban csúcsosodik ki. A történet végén az elbeszélő már arról beszél, hogy másnap ismét átmegy a gyárromok közé játszani, pedig az előző történetüket még be sem fejezték. Ez a szinte mellékesen odavetett mondat szerintem azért erős lezárás, mert a gyerek élete egyszerűen megy tovább, miközben az apjával kapcsolatos kérdések megválaszolatlanok maradnak.

Mintha egy rövid időre bepillanthattunk volna valamibe, amit aztán a következő nap hétköznapisága újra eltakar.

Mennyire lehet nehéz egy egyszerű kiküldetés, ha már az odaút is ennyi akadályba ütközik? Fekete Vince Kiküldetés című versében egy kolléga előtt álló, nem túl kellemes utazás részleteit ismerjük meg. A férfinak a falujából először Brassóba, majd onnan vonattal a fővárosba kell eljutnia – „mintha módszeresen no és / észrevétlenül halkan éppen a napokban / szőnyegbombázták volna le a buszok / sem járnak sem a metró” Csak a vers végén derül ki, miért is kell vállalnia ezt az utat. A kollektív gazdaság tehenei számára kell takarmányt szereznie, hogy az állatok valahogy kihúzzák tavaszig. „Azt esznek amit majd kapnak” – hangzik el. Még arra is külön figyelmezteti a kollégáját, hogy ne felejtse el átadni az elnök elvtársnak szánt két üveg szilvapálinkát és a tábla szalonnát. A hosszú, szinte levegővétel nélküli felsorolás azt a benyomást kelti, mintha „egyszuszra” hadarta volna el valaki ezt a szöveget.

A szépirodalmi írások után a Kilátó rovat következik, amely az Ormok című beszélgetéssel indul. Balajthy Ágnes, Bónus Tibor, Kulcsár-Szabó Zoltán és Szirák Péter Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba és Nádas Péter Emlékiratok könyve című műveiről beszélgetnek, amelyek negyven évvel ezelőtt, 1986-ban jelentek meg. Elsőként saját olvasási élményeiket idézik fel, amelyek meglehetősen különbözőek. Balajthy Ágnes például elmondja, hogy „a Bevezetés, mint könyvtárgy nagyon ijesztő volt húszévesen”, később viszont egyes részeit már sokkal nagyobb élvezettel olvasta. Szirák Péter is felidézi, hogy Esterházy egyik korábbi kötetéből kezdetben nem sokat értett, mégis nagy hatással volt rá. Bónus Tibor egészen különös körülmények között találkozott Nádas regényével: gimnazistaként egy 1956-ról rendezett vetélkedőn kapta jutalmul. A beszélgetés később arra is kitér, hogy az Emlékiratok könyve éppen az 1956-os forradalom egyik első hiteles irodalmi ábrázolását tartalmazza. Szó esik arról is, hogy a két könyv mennyire különböző olvasói élményt nyújt. Nádas regényének története könnyebben követhető, míg Esterházy szövegei több irodalmi és kulturális utalást tartalmaznak, amelyek megértése a fiatalabb olvasóknak már nehezebb lehet.

 „Az Esterházy-mondatok megértő élvezetéhez lehet, hogy egész egyszerűen nagyobb kulturális tudásra van szükség” – fogalmazta meg Balajthy Ágnes.

Érdekes kérdés az is, hogy a két szerző mennyire van jelen a mai irodalomban. Bár felmerül, hogy Esterházy hatása az utóbbi években csökkent, Balajthy több fiatal írót is említ, akiknek műveiben tovább él a prózája.  

A Kilátó másik írása, Nagy András Egy felderítetlen gyilkosság anatómiája című szövege egészen más hangulatú olvasmány. Egy 1959 novemberében, New Yorkban történt rejtélyes halálesetet idéz fel, amelynek szálai az 1956-os magyar forradalomig vezetnek vissza. Az írás végére ugyan sok részletet megismerünk, de a legfontosabb kérdés továbbra is megválaszolatlan marad.

Vajon mennyit tudunk Fazekas Mihályról a Lúdas Matyin kívül? Az októberi Alföld külön tematikus összeállítást szentel a költő születésének 260. évfordulójára. A Különben dühbe jövünk című beszélgetésben Radnai Dániel Szabolcs kérdezi Fazekas életművéről Debreczeni Attilát, Gulyás Juditot és Kovács Gergelyt, valamint arról, hogyan olvashatjuk ma a műveit. Már a beszélgetés elején felmerül, hogy bár a Lúdas Matyi története szinte mindenkinek ismerős, magáról a szerzőről jóval kevesebbet tudunk.  

„A Lúdas Matyi cselekménye annyira benne van a köztudatban, hogy ahhoz képest Fazekas tényleg kiszorul” – fogalmaz Kovács Gergely.

A résztvevők azt is megvizsgálták, hogy Matyi valóban olyan egyértelműen pozitív hős-e, mint amilyennek az iskolában vagy a rajzfilmben megismerhettük. Gulyás Judit például arról beszél, hogy a mű újraolvasásakor már egészen másként tekintett a főszereplőre. Rámutat, „nehezen tudom Matyit hősként elképzelni”.

A beszélgetésben az is szóba kerül, hogy a történet eredetéről sokáig általánosan elfogadott elképzelések éltek, de ezek nem minden esetben igazolhatók. A bosszú kérdéséhez egy váratlan filmes párhuzam is kapcsolódik, Debreczeni Attila a Különben dühbe jövünk című Bud Spencer–Terence Hill-filmet említi, ahol szintén a verések és a konfliktusok adják a humor jelentős részét. A lapszám másik Fazekas-tanulmányában Béres Norbert a furfangos, álruhát öltő, szabályokat kijátszó figurák hagyományát vizsgálja, amelyekhez Matyi alakja is kapcsolható. Fülöp Dorottya pedig az új Fazekas-kiadás előkészítéséről ír.

A lapszám végén található Szemle rovatból Katona Alexandra Ismerős idegenség című kritikája is helyet kap többek között, amely Krusovszky Dénes A másik mozaik című elbeszéléskötetéről szól. A tíz történetben többek között a magány, a megromlott emberi kapcsolatok és a ki nem mondott érzések kapnak szerepet. A kritikus szerint Krusovszky ezúttal is gyakran kiégett, elvált férfiakat állít a középpontba, akik sokszor inkább sodródnak, mintsem irányítanák az életüket. A címadó elbeszélésben egy görögországi buszos kirándulás történetét ismerjük meg, amelyet a narrátor a barátja elmondása alapján mesél tovább. A „folytatta a barátom” és a hasonló közbevetések újra meg újra emlékeztetnek arra, hogy nem közvetlenül az eseményeket látjuk, hanem valaki más visszaemlékezését olvassuk.

A benzinkút porától a bánya mélyéig

A Jelenkor októberi száma Ágoston Zoltán Tört cserépdarabok egy képzelt sírra című, Nádas Péterre emlékező írásával kezdődik. Nem egy hagyományos irodalomtörténeti visszatekintést olvashatunk, hanem személyes történeteket a közel harmincéves ismeretségükből. Az egyik ilyen emlék 2002-ből származik, amikor Ágoston a Jelenkor Nádas hatvanadik születésnapjára készülő összeállítása miatt látogatott el az író gombosszegi otthonába. Az autójával azonban belecsúszott egy árokba, ahonnan Nádassal és néhány helybélivel sem sikerült kitolniuk, végül egy traktor segítségére volt szükség. Ágoston azt is felidézi, hogyan alakult a kapcsolatuk az évek során, és milyen hatással volt Nádas a szerkesztői munkájára.

„Garantálom neked, hogy meg fogsz halni” – mondta Nádas nevetve Ágostonnak az utolsó telefonbeszélgetésük alkalmával.

Ezután Tóth Krisztina Sikló című verse következik. Egy gyerek a vízben elkap egy siklót, amelyet a fürdőzők egy vödörbe tesznek, és frizbivel fednek le. A két fiú sajátjának tekinti az állatot, a szülők pedig az induláskor nem akarnak vitatkozni velük, így a sikló is velük tart az autóban. A gyerekek útközben elalszanak, az apa pedig egy benzinkútnál megállva kiönti a vödör tartalmát a fűre. A sikló először mozdulatlanul fekszik, majd lassan elindul, és a vizet próbálja megtalálni. A forró betonon, az árkon és az olajfoltos poron keresztül kúszik tovább, miközben egyre jobban kiszárad a bőre. „A víz ott van, csak oda kell érni” – olvashatjuk, ahogy az állat továbbhalad. A vers végén egy légkondicionálóból összegyűlt tócsánál találjuk. „Hazaérkeztem, / én, a sikló” – a történet elején még kívülről figyeljük az állat sorsát, a végére azonban maga a sikló szólal meg.  

Schein Gábor versei egészen más hangulatot teremtenek. A Ha megfő a világ című írásban a háború, a politika, a technológia és az irodalom különös képei keverednek egymással.  „A hallatlan hétköznapi lett” – olvashatjuk a versben, amelyben a megszokott világ szinte teljesen kifordul önmagából. Feltűnik Szókratész, Csokonai, Esterházy és Weöres Sándor neve is.   

Krusovszky Dénes a Jelenkorban is felbukkan. Míg az előzőekben Katona Alexandra A másik mozaik című elbeszéléskötetéről olvashattunk kritikát, itt hat rövid versével találkozunk. Az [Idegen kert] című versben az emlékezet és a visszafordíthatatlanság kerül előtérbe: „Nem történik semmi / visszafelé”.  Az egyszer látott dolgokat nem lehet egyszerűen meg nem történtté tenni, ahogyan a beszélő sem tudja többé nem látni azt, amit már észrevett.  

A prózai írások közül Kun Árpád Elnémult vizek című regényrészletét emelném ki, amely egy mitológiai elemekkel átszőtt történetbe vezet be. A részlet elején az Artemisz-templom papnői arról tanácskoznak, milyen rend alakuljon ki Püthón szentélyében. Később Tamta és Grülia egy különleges csónakon érkeznek meg Krísza kikötőjébe, delfinek kíséretében. A delfinek azonban a kikötés után sem távoznak, hanem hangos kattogással és füttyögéssel próbálják felhívni magukra az emberek figyelmét. A hullámok épületeket sodornak el, szobrokat döntenek le, a templomban menedéket keresők azonban túlélik a katasztrófát. A részlet egyik érdekes mozzanata, amikor a közös félelemben megszűnnek a korábbi különbségek: „nem voltak szegények és gazdagok, polgárok és katonák, fiatalok és vének, csak túlélők”.  

A lapszámban Roland Barthes két rövid esszéje is helyet kapott a Mitológiák című kötetből. A Párizst megkímélte az ár című írás az 1955 januárjában bekövetkezett franciaországi árvízről szól, de különös szempontból közelíti meg az eseményeket. Barthes szerint az áradás a sokakat érintő kellemetlenség és pusztítás mellett különös látványossággá is vált.  

A Jelenkor egy eddig nyomtatásban nem publikált Mándy Iván-írást is közöl. Az Öreg vájár című riport egy 1948-as nagymányoki bányalátogatás történetét idézi fel.

A szöveg középpontjában a hatvanhárom éves Gass Péter János áll, aki már tizenhárom éves korától a bányában dolgozik.  „Az embernek még mindig a két kezével kell idelent dolgozni!” – panaszkodik, miközben a nehéz fizikai munkáról és a gépek hiányáról beszél. Az öreg vájár számára a bánya nem csupán munkahely, hiszen szinte az egész életét ott töltötte. Visszaemlékezik a korábbi munkakörülményekre és egy Lehóczky nevű bányászra is, aki először a munkások összefogását sürgette, később azonban munkavezetőként tért vissza közéjük. A szerkesztő arra is felhívja a figyelmet, hogy a bányászriport Mándy munkásságában szokatlan műfajnak számít.

A Jelenkor utolsó oldalain könyvkritikák következnek. Dobos Barna Táncoló testek önfeledt kavargása című írásában Tompa Andrea Kiváló testek című regényével foglalkozik. A kritikus már az elején határozott véleményt fogalmaz meg, szerinte ez a regény az írónő eddigi életművének egyik legfontosabb, összegző alkotása. A történet a hetvenes évek Kolozsvárjára, Ceaușescu Romániájába vezet, ahol művészek, tanárok és fiatal értelmiségiek életébe pillanthatunk be.  Dobos Barna szerint a könyv nem könnyű olvasmány: „a Kiváló testek nem adja olcsón magát”. Ugyanakkor éppen a töredezett történetvezetést, a különböző nézőpontokat és az elhallgatott részleteket tartja a regény fontos erényeinek. A kritikából egy olyan mű képe bontakozik ki, amelyben a személyes kapcsolatok és a hatalom működése szinte elválaszthatatlan egymástól.

 Az Alföld és a Jelenkor 2026. októberi számai kaphatók az Írók Boltjában, valamint az újságárusoknál.