bezár
 

színház

2008. 12. 01.
Szabó Réka és a hét törpe
Aritmiás szívek klubja a MU Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szabó Réka és a hét törpe Arról lehet megismerni, hogy nem vagyok egyéniség. Önök szerint ez a mondat vicces? Szerintem igen, még ha ebben a véleményben füllel hallhatólag nem osztoztak is a nézők. Mindenesetre nem ez az egyetlen aranyköpés Szabó Réka Tünet Együttesének előadásában.

Szkéné színház

Színészek jelennek meg az előtérben bekötött szemmel. Egyesével, az utcáról, tettetve nekimennek az embereknek, mert ugye nem látnak, szóba elegyednek, és nyilvánvalóan röhögnek magukban, hogy most a sok civil azon gondolkozik, vajon ez már az előadás része-e. A hét színész (felnőtt ruhájukon hátul kis hímzett óvodásoknak való jel: napocska, holdacska, imbuszkulcs miegymás) a nézőket tehát már a kezdet előtt bevonja, olyan színész is akad, aki felkísérteti magát a színházterembe az előtérből. Majd kezdetét veszi az előadás. Az egyik bekötött szemű férfi megszólítja a közönséget, hogy valaki jöjjön ki, segítsen a játékban. És egy hölgy, mit ad Isten, épp az első sor közepéről, vállalkozik is, kimegy, elindítja a játékot.
Jelenet a Szeánsz című előadásból
Alapvetően gyerekjátékok stilizációit láthatjuk, illetve ritmikus mozgássorokat, melyekhez maguk szolgáltatják a zenét is – dobolással, tapsolással, de az etűdsorozat mindegyikét megszakítja egy-egy játékos. Játékosok tényleg, nemcsak mert színházban játszanak, hanem mert játékot játszanak. Fogócska, erre csörög a dió, egymás utánzása, ismétlése, sírás, nevetés.

Látványos és hangulatos is az este, nem nélkülözi a szellemességet, az erotikát, és legfőképpen hangsúlyos a játéktól való eltávolodás, amikor is kifejezetten agresszívba, durvába billennek át. A durvaság megjelenik már magában a játék megszakításában, illetve a többiek reakciójában, és feltűnik a szavakban, hangokban egyaránt (gondolhatunk itt a visításra, amit polifonikus kórusműként prezentálnak, és ami ebben a formában inkább komikus), és természetesen a mozdulatokban.
Jelenet a Szeánsz című előadásból
A szöveg meglehetősen primér, legtöbbször improvizatív, gyerekhisztériát idéző, egymás túlkiabálása. És még ha helyenként valóban szellemes és nyelvileg játékos lesz is tőle az előadás (például a mikrofont játszó és az abba belebeszélő szereplő duettje, melynek során a mikrofon mondhatni önálló életre kel, és a maga belátása szerint hangosítja ki és visszhangozza a belé mondott szöveget), a tánc inkább mondható a darab erősségének. Itt sem a finomság mutatkozik meg elsősorban; legtöbbször nyers mozgássorokat láthatunk.

Bár néhány párna kirepül a nagy dobálózásban a nézőtérre, ezen kívül mintha megfeledkeztek volna a néző-színész összjátékról. Nagy kár, ha már egyszer beindult. A végén azonban elsötétül a tér, és egy kis reflektort engednek le a nézőtér első sorába – szép. Persze, a színpadon nincs semmi izgalmas, a szeánsz véget ért, felejtsük el a gyerek–felnőtt, játék–nem játék feszültséget, világítsunk meg egyre közelebbről egy kommersz nézőtéri széket, világítsunk rá szó szerint az értelmetlenségre. Vagy épp a nem lényegre. Ez tetszik. Újra kapcsolatot teremtettek a közönséggel. Csak sajnos a második sor közép egy delikvense megfogja a lámpát, és maga kezdi el megvilágítani a színészeket. Tetszése szerint mozgatja, ereszti rá a fényt a színpadon bohóckodó, ripacskodó, exhibicionistát játszó figurákra. Elméletileg ennek is örülhetünk, kicsit visszakapcsolunk a közös színházcsináláshoz. De ez már a második gyanúsan középső ember. Idegesít, hogy beépített. Ennél az álspontaneitásnál az is jobb lett volna, ha egy színész maga nyomja egy néző kezébe.

Szeánsz - aritmiás szívek klubja

A budapesti Tünet Együttes előadása

Szereplők:
Dózsa Ákos
Gold Bea
Gőz István
Kántor Kata
Kövesdi László
Szász Dániel
Vadas Zsófia Tamara

Jelmez: Bodnár Enikő
Zenei munkatárs: Keleti András, Márkos Albert
Fény: Szirtes Attila
Dramaturg: Peer Krisztián

Rendező: Szabó Réka

MU Színház - Nagyszínpad
2008. november 10.


Fotók: Dusa Gábor

nyomtat

Szerzők

-- Mátrai Diána Eszter --

Budapesten születtem, itt végeztem angol, magyar és színházi dramaturg szakot. 2008 óta vezetem a prae.hu színházi rovatát. Szeretem Mozartot, Shakespeare-t, a somlói galuskát és a világbékét. S hogy magamról is mondjak pár szót: távol áll tőlem az önirónia.


További írások a rovatból

Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban
Üvegcipő a Vígszínházban

Más művészeti ágakról

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés