film
2009. 01. 15.
A válasz: Igen!
Peyton Reed: Az igenember
Jim Carrey új vígjátéka azt a közhellyé koptatott jótanácsot állítja pellengérre, mely szerint nem érdemes hátat fordítani az életben adódó lehetőségeknek. Egyszerűbben megfogalmazva: mondjunk igent! Minden esetben, minden lehetőségre, mert úgy az igazi. Aztán csak figyeljük, hogy mibe másztunk bele!
Hősünk, Carl (Jim Carrey) egy passzív arc. Mióta három éve elhagyta a felesége, ki sem mozdul otthonról. Napközben egy bankban dolgozik hitelelbírálóként és az éjszakái sem sokkal szórakoztatóbbak. Barátai már majdnem lemondtak róla, főnöke szívbaj nélkül közli, hogy mostanában nem kap előléptetést, barátnőre esélye sincs.
Mígnem váratlanul (ez egy kötelező szó a műfajban) összefut egy régi ismerősével, aki megosztja vele a nagy titkot: nem érdemes így élni. Még néhány passzív kör után hősünk el is megy az előző ismerős által ajánlott, erősen szektaillatú rendezvényre, ahol csak Igenemberek foglalnak helyet, és aztán a tömeghipnózis hatása alatt és Terrence Bundley (Terence Stamp - a fő igenember) által hagyja magát megtéríteni: fogadalmat tesz, hogy mostantól egy évig csak igennel válaszol minden kérdésre, kérésre, amely valamilyen lehetőséget sejtet. Ekkor indul a körhinta – és a film tempója is felgyorsul végre – ami feljebb és feljebb pörgeti Carlt a véletlenek szférájába, mert innentől kezdve tényleg mindenre igent kell mondania, különben a szerencse látványosan, azonnal (és jegyezzük meg: kissé indokolatlanul) ellene fordul. Így hát Carl egyszerre kezd el gitározni-, koreaiul tanulni és repülőgépet vezetni, vígan furikázza a hajléktalanokat, öngyilkosokat ment meg, lánybúcsút szervez, és szert tesz végre egy barátnőre is. A film vége felé persze előkerül némi konfliktus, mely választott hitvallása és választott szerelme közé ékelődik, de szerencsére ez hamar elsimul.
A szokásos hollywoodi vígjáték sémája és Jim Carrey profi játéka gond nélkül hozza az elvárt minőséget. A csúcsot az igenemberek találkozója – a jelenet remekül ragadja meg és fordítja ki az ilyen beavatási szeánszok lényegét, Terence Stamp pedig zseniálisan játssza az abszolút igenembert –, míg a mélypontot egy magányos, orálisan fíxált nagymama vérrel-verítékkel aláhúzott szerepeltetése jelenti.
Maga az alapötlet emeli ki a filmet a megszokott felhozatalból: talán túl jó is a megvalósult végeredményhez képest. Az, hogy valakinek mindenre igent kell mondania, különben valami erősen karma-szerű balvégzet kezdi el üldözni, remek játszótér bármilyen forgatókönyvíró számára – legalábbis poénok és fordulatok lavinájának kellene legörögnie egy ilyen gondolat nyomán. Ehhez képest, amit kapunk, az nem több, mint a jól bevált, korrekt iparosmunka, bőven-bőven az elérhető határokon belül. Persze nem érdemes a „milyen lehetett volna” kategórián bosszankodni – hiszen ez nem más csupán, mint egy kellemetlen érzés a filmre visszagondolva, melynek nincs is igazán reális alapja.
Amit kapunk az így is egy valóban kiváló kikapcsolódást nyújtó, klasszikus Jim Carrey-s vígjáték az egész család számára.
Az igenember (Yes Man)
Színes magyarul beszélő amerikai vígjáték, 104 perc, 2008.
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott.
Rendezte: Peyton Reed
Szereplők: Jim Carrey, Zooey Deschanel, Terence Stamp
Bemutató: 2009. január 15.
Forgalmazza: InterCom
Mígnem váratlanul (ez egy kötelező szó a műfajban) összefut egy régi ismerősével, aki megosztja vele a nagy titkot: nem érdemes így élni. Még néhány passzív kör után hősünk el is megy az előző ismerős által ajánlott, erősen szektaillatú rendezvényre, ahol csak Igenemberek foglalnak helyet, és aztán a tömeghipnózis hatása alatt és Terrence Bundley (Terence Stamp - a fő igenember) által hagyja magát megtéríteni: fogadalmat tesz, hogy mostantól egy évig csak igennel válaszol minden kérdésre, kérésre, amely valamilyen lehetőséget sejtet. Ekkor indul a körhinta – és a film tempója is felgyorsul végre – ami feljebb és feljebb pörgeti Carlt a véletlenek szférájába, mert innentől kezdve tényleg mindenre igent kell mondania, különben a szerencse látványosan, azonnal (és jegyezzük meg: kissé indokolatlanul) ellene fordul. Így hát Carl egyszerre kezd el gitározni-, koreaiul tanulni és repülőgépet vezetni, vígan furikázza a hajléktalanokat, öngyilkosokat ment meg, lánybúcsút szervez, és szert tesz végre egy barátnőre is. A film vége felé persze előkerül némi konfliktus, mely választott hitvallása és választott szerelme közé ékelődik, de szerencsére ez hamar elsimul.
A szokásos hollywoodi vígjáték sémája és Jim Carrey profi játéka gond nélkül hozza az elvárt minőséget. A csúcsot az igenemberek találkozója – a jelenet remekül ragadja meg és fordítja ki az ilyen beavatási szeánszok lényegét, Terence Stamp pedig zseniálisan játssza az abszolút igenembert –, míg a mélypontot egy magányos, orálisan fíxált nagymama vérrel-verítékkel aláhúzott szerepeltetése jelenti.
Maga az alapötlet emeli ki a filmet a megszokott felhozatalból: talán túl jó is a megvalósult végeredményhez képest. Az, hogy valakinek mindenre igent kell mondania, különben valami erősen karma-szerű balvégzet kezdi el üldözni, remek játszótér bármilyen forgatókönyvíró számára – legalábbis poénok és fordulatok lavinájának kellene legörögnie egy ilyen gondolat nyomán. Ehhez képest, amit kapunk, az nem több, mint a jól bevált, korrekt iparosmunka, bőven-bőven az elérhető határokon belül. Persze nem érdemes a „milyen lehetett volna” kategórián bosszankodni – hiszen ez nem más csupán, mint egy kellemetlen érzés a filmre visszagondolva, melynek nincs is igazán reális alapja.
Amit kapunk az így is egy valóban kiváló kikapcsolódást nyújtó, klasszikus Jim Carrey-s vígjáték az egész család számára.
Az igenember (Yes Man)
Színes magyarul beszélő amerikai vígjáték, 104 perc, 2008.
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott.
Rendezte: Peyton Reed
Szereplők: Jim Carrey, Zooey Deschanel, Terence Stamp
Bemutató: 2009. január 15.
Forgalmazza: InterCom
Szerzők
-- Farkas Zsolt --
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
irodalom
Április 11-én Szóbeli figyelmeztetés címmel tartottak felolvasást
