Az újévet életem két, tíz évvel ezelőtt már egyszer megtörtént eseményének újraátélésével indítottam. Túl vagyok második mandulaműtétemen (mert az vissza is tud nőni ám), illetve Alec Empire-rel való második találkozásomon is. Mindenki jobban jár, ha részletesen csak ez utóbbit bontom ki: 1999-ben Bécsben a Nine Inch Nails előzenekaraként sikerült elcsípnem az Atari Teenage Riot-ot. Azt a zenekart, amelyet Alec Empire hívott életre, a német techno szintéren terjedő neonáci befolyás ellenpontjaként még a ’90-es évek elején.

Zenéjükben egyesíteni kívánták a különböző szubkultúrákat, azzal az idealisztikus céllal, hogy a fiatalok ne egymás ellen harcoljanak. A punk és a durva techno kereszteződéséből új stílus született, a breakcore. Társadalomkritikus, globalizációellenes, erős politikai töltettel rendelkező szövegeik mellett az ATR a kilencvenes évek végére erőszakos színpadi előadásaik miatt is hírhedté vált. Fél évvel a bécsi koncert előtt pl. Berlinben, egy május 1-ei demonstráción le is tartóztatták őket. A vád: fellépésük során a tömeget a rendőrség ellen hergelték. 



Akkoriban ezekről azonban még mit sem sejtve, csupán a NIN-t megelőző időhúzó tényezőként tekintettem rájuk. Pár perc után viszont földbe gyökeredzett a lábam, jobban mondva elől tomboltam a veszettül gyors ipari noise őrületre, amiben a szöveget két srác meg egy csaj torkaszakadtából üvöltötte a mikrofonba. A színpadról érkező energiabomba egyszerűen levitte a fejemet. Döbbenet. Sosem láttam ehhez hasonlót. "Imádom őket”-gondoltam. A félórás koncert alatt a közönségnek viszont csupán a döbbenetig sikerült eljutnia, majd inkább kifütyülte őket. Nincs ebben azonban semmi meglepő, hiszen a tömeg sosem díjazza az újat, az ismeretlent. Fél tőle, és inkább ellöki magától. A fájlcserélés hajnalán, a youtube és myspace előtti időkben sajnos gyorsan sikerült szem elől veszítenem az ATR-t. A súlyos koncert emléke viszont mélyen belém égett. Így mikor megtudtam, hogy a csapat fele fellép a hajón, mandulaműtét ide vagy oda, nem lehetett kérdés, hogy ott a helyem.

A meghirdetett kilenc órás kezdés után pár perccel a hajó gyomra gyakorlatilag üres, csupán az előtérben beszélgetnek páran. A jelek szerint itt sem túl népszerű ez a fajta zene. Negyed tizenegyre azonban csak összegyűlik mintegy 120-130 ember, akik a magyar nyelvű felkonferálást (!) követően a színpad elé merészkednek. Empire-ék stílszerűen, a hajó orránál feltorlódott jégtáblákat is megidézve, a friss albumon található Ice-szal kezdenek. A mellbevágó súlyos basszusok, a sötét törzsi szeánszra emlékeztető hangok pedig automatikus bólogatásra késztetik az embert. Az egy időben Trent Reznorral is komoly hasonlóságot mutató Alec Empire-t manapság már nehéz lenne összetéveszteni a Nine Inch Nails agyával. Hiszen, míg Reznor a rövid hajat és a gyúrótermet választotta, addig Empire nem szedett fel plusz húsz kilót, a nullásgép helyett pedig inkább a szőke hajfestéket favorizálja. 

Az akár a legcoolabb R’n’R fazon címre is komoly eséllyel pályázó énekes talpig feketében, sötét napszemüvegben pózol a színpad közepén. Éneklés közben pedig bizonyos időközönként félre-félre simítja oldalra fésült haját. Jobb oldalt, nagy pultok mögött Nic Endo szigorú dominaként tekergeti potmétereit. Szoknya és bőrcsizma, minimum 15 centis sarkakkal, az ő szokásos arcfestése, és szigorúan mosoly nélkül. A japán-amerikai hölgy 1997-ben, egy amerikai turné során csatlakozott az ATR-hoz, és annak 2000-es feloszlását követően is Empire mellett maradt. A színpad bal oldalán a londoni Panic Drives Human Herds alapítója, Robbie Furze gitározik. 



A koncert vázát, az új, Golden Foretaste of Heaven album korábbiaktól elütő hangvételű középtempós, néhol a ’80-as évek szinti-popját is megidéző dalai alkotják. Ilyen például az egymástól való elidegenedésről, az automatikus, valódi érzelmek nélküli szerelemről mesélő, kislemezes Robot Love is. Ezalatt konkrétan még egy robot táncot is bemutat a 37 éves énekes. Az új album további dalait (Down Satan Down, Bug on the Windshield, New Man) a közönség ugyan udvariasan végighallgatja, de az igazi beindulást kétségkívül a koncert közepén elszórt régebbi számok hozzák meg. Az ATR-os lendületet és dühöt megidéző Kiss of Death a 2005-ös Futurist albumról, vagy a 2002-es Intelligence and Sacrifice-ról felcsendülő Ride. A legnagyobb tombolást pedig a Stooges-tól kölcsönzött, táncolható "Wanna be your dog" riffel operáló Addicted to you váltja ki. A nagy zúzásban még az ominózus napszemüveg is lekerül.



Azt, hogy egy popkulturális szempontból fontos koncerten veszünk részt, a megjelent magyar zenészeken kívül (Prieger Zsolt, Varga Zsuzsa) abból is leszűrhetjük, hogy az első két sorban az emberek folyamatosan fényképeznek vagy kameráznak. Igaz, ehhez szükség van két olyan látványelemre is, mint Alec Empire és Nic Endo. A koncert nem olyan tömény és őrlő tempójú, mint a tíz évvel ezelőtti, viszont, vagy éppen ezért, tovább is tart. Egy óra után vonulnak le a színpadról, hogy egy hosszabb kivárás után ketten jöjjenek csak vissza. Alec Empire immár gitárral a nyakában érkezik, és Endo kíséretével, a kakukktojásnak számító lassú, balladisztikus 1000 Eyes-al zárja az estét. Az egykori Atari Teenage Riot fele ezúttal szépen levezeti a bulit, hogy a kedélyek le tudjanak szépen nyugodni. Ha ez a tendencia folytatódik, tíz év múlva lehet, hogy már egy csendes-ülős Alec Empire bulit fogunk elcsípni.


Linkek:

wiki: Alec Empire, Atari Teenage Riot

MySpace: Alec Empire, Atari Teenage Riot