film
2009. 02. 04.
Minden rendszerben rock 'n' roll
Fonyó Gergely: Made in Hungária
Ahogy annak idején Fenyő Miklós is több évtizedes csúszással hozta be hozzánk a rock ’n' roll életérzést, úgy a magyar Pomádé is hasonló fáziskéséssel rezegteti meg a pesti mozivásznakat. Jobb-e később, mint soha?
Miki (Szabó Kimmel Tamás) a tinédzser lázadás éveit Amerikában élte meg, méghozzá a hatvanas években, a rock ’n' roll hőskorában. Abból a miliőből becsöppenni a vasöklök emelte szocializmusba nem ígér sok jót a hawaii-inges, rágógumizó, pomádés hajú srácnak, aki Marx és Engels helyett Jerry Lee Lewis és Carl Perkins szellemi örökösének tartja magát. Szülei homályos okokból úgy döntöttek, miközben aki csak teheti, nyugatra menekül, ők éppen hogy visszatérnek a fojtó levegőjű, átmenetileg vörös rongyokba burkolózott őshazába. Miki felkeresi a régi barátokat, akiket a maguk kis káeurópai módján szintén megérintettek az imperialista rigmusok, még Sinatrát is játszanak néha. A helyi zenekar vezetője Röné (Fenyő Iván), aki azelőtt jó barátja volt a Mikinek, most azonban mint egy igazi kakas, óvja kis szemétdombját a coca colát saját szemmel látott tékozló fiútól. Igaz, neki akad egyéb baja is, hisz mint igazi „csókkirály”, boldog-boldogtalant (inkább boldogtalant) mikrofonvégre húz a környék háziasszonyai közül, megfelelő vám fejében. Ügyködéseire azonban az éber belügy is felfigyel. Miki eközben régi szerelmét, Verát igyekszik visszahódítani, aki pedig egy igazi minden hájjal megkent pártfunkcionárius egyetlen gyermeke.
A Made in Hungáriát joggal féltették, hiszen így vagy úgy, de az elmúlt két év Valentin-napra időzített, hosszan kitartott szponzorlogókkal terhelt szerelmes-filmjeinek sorába illik, ami nem egy jó ajánlólevél. (Ezért is élvezhetőbbek mindig a fogy. társ. előtti korokban játszódó történetek; persze megvannak a trükkök itt is, de nyilván nagyobb kreativitásra kényszerítik a készítőket.) Már részről azonban tudható, hogy eleve egy tulajdonképpeni sikertörténet, jelesül a magyar rock 'n’ roll kétségtelenül legemblematikusabb alakja, Fenyő Miklós önéletrajzi ihletésű musicalje szolgált hozzá alapul. Ilyenformán talán nem is a Pomádéval, inkább a Mamma Mia!-val rokon.
És ahogy telik az idő, jönnek sorba a jelenetek, az a furcsa érzésünk támad, hogy itt egy összehasonlíthatatlanul (illetve, hülyeség: ez a lényeg, hogy hasonlítsuk össze, és vonjuk le, amit le kell) professzionálisabb alkotás született, mint a tavalyi és tavalyelőtti februári rom-kom esetében. Merthogy kevesebb a ciki. Eleve a szocializmus jelentette keret, a túlbuzgó káderekkel, a karót nyelt és szánalmas didaktikával hangsúlyozó tévébemondókkal, meg a tiltott „csillogó fekete lemezekkel” (tudom, ez Illés…) ma, amikor már lehet nagy a pofánk, ciki. Az a rock ’n' roll, amire ötven évvel ezelőtt forradalomként, ma pedig nyugdíjas-otthonokban búgó melódiákként tekint az ember, sokak számára lehet ugyan ciki (nem az), de ebben a kontextusban minden flottul működik. Pontosan azért, mert mindannyian tudjuk, hogy a falon innen mást jelentett, vagy legalább is máshova jutott ez az életérzés, mint Kansas City-ben; mást, de mégis milyen sokat. A forgatókönyv pedig megfelelően rá is játszik a jól ismert rágógumis r’n’r-klisékre, nem veszi magát kínosan komolyan, így pedig erőlködés nélkül képes humoros lenni. (Ezen a ponton Scherer Péter nevét szeretném kétszer is aláhúzni.) A felhangzó Hungária-besztofot mint a film további nagy erényét most nem elemezném, mert az ugye evidens. Ami azonban szintén kellemes meglepetés, hogy a – musicalről lévén szó – kardinális jelentőségű tánc-jelenetek is teljesen korrektre sikerültek.
A Made in Hungária egy zenés mese, arról, hogy milyen is lehetett volna jampiskodni Magyarországon a hatvanas években, ha valamivel több lett volna a vaníliás shake és kevesebb a Kádár-kolbász. Mert ha a film a történeti-történelmi hűséghez kívánt volna ragaszkodni, akkor a vége-főcím előtt azt olvashatnánk a vásznon, „a Ki-Mit-Tud? után Mikit és barátait életfogytiglanra ítélték.” De ilyet meg ki akar látni, amikor a Váci úti pálmafák közt repesztő Chevrolette-ről szól a dal – mint ahogy ez Fenyő Iván karakterének szájából konkrétan el is hangzik. Felnőtt mese, teszem hozzá, és nem csak a melltartóját mint egy megunt Zárai-Vámosi bakelitet elhajító úttörőlány miatt, aki a rendszerellenes izgatásba torkolló május 1-i parádén hevül fel annyira, hogy a vízágyús tömegoszlatás sem hűti le.
Mindezt öt perccel azután, hogy Miki Jerry Lee Lewist idézi a színpadon arról, hova dugja az ujját koncert előtt, hogy az jobban csússzon a zongorán. Reméljük, a végső vágásban sem áldozták be ezt a két momentumot a korhatárbizottság ötkarikás játékán való eggyel előkelőbb helyezésért cserébe. Mert ez mondjuk már minden rendszerben rock ’n' rollnak számít.
Made in Hungária
Színes, magyar zenés film, 100 perc, 2009.
Rendező: Fonyó Gergely
Zeneszerző: Fenyő Miklós, Gulya Róbert
Szereplők: Szabó Kimmel Tamás, Kiss Tünde, Fenyő Iván, Valentin Titánia, Scherer Péter, Dunai Tamás, Vándor Éva, Hegedűs D. Géza, Kovács Lehel
Bemutató: 2008. február 5.
Forgalmazza: Budapest Film
A Made in Hungáriát joggal féltették, hiszen így vagy úgy, de az elmúlt két év Valentin-napra időzített, hosszan kitartott szponzorlogókkal terhelt szerelmes-filmjeinek sorába illik, ami nem egy jó ajánlólevél. (Ezért is élvezhetőbbek mindig a fogy. társ. előtti korokban játszódó történetek; persze megvannak a trükkök itt is, de nyilván nagyobb kreativitásra kényszerítik a készítőket.) Már részről azonban tudható, hogy eleve egy tulajdonképpeni sikertörténet, jelesül a magyar rock 'n’ roll kétségtelenül legemblematikusabb alakja, Fenyő Miklós önéletrajzi ihletésű musicalje szolgált hozzá alapul. Ilyenformán talán nem is a Pomádéval, inkább a Mamma Mia!-val rokon.
És ahogy telik az idő, jönnek sorba a jelenetek, az a furcsa érzésünk támad, hogy itt egy összehasonlíthatatlanul (illetve, hülyeség: ez a lényeg, hogy hasonlítsuk össze, és vonjuk le, amit le kell) professzionálisabb alkotás született, mint a tavalyi és tavalyelőtti februári rom-kom esetében. Merthogy kevesebb a ciki. Eleve a szocializmus jelentette keret, a túlbuzgó káderekkel, a karót nyelt és szánalmas didaktikával hangsúlyozó tévébemondókkal, meg a tiltott „csillogó fekete lemezekkel” (tudom, ez Illés…) ma, amikor már lehet nagy a pofánk, ciki. Az a rock ’n' roll, amire ötven évvel ezelőtt forradalomként, ma pedig nyugdíjas-otthonokban búgó melódiákként tekint az ember, sokak számára lehet ugyan ciki (nem az), de ebben a kontextusban minden flottul működik. Pontosan azért, mert mindannyian tudjuk, hogy a falon innen mást jelentett, vagy legalább is máshova jutott ez az életérzés, mint Kansas City-ben; mást, de mégis milyen sokat. A forgatókönyv pedig megfelelően rá is játszik a jól ismert rágógumis r’n’r-klisékre, nem veszi magát kínosan komolyan, így pedig erőlködés nélkül képes humoros lenni. (Ezen a ponton Scherer Péter nevét szeretném kétszer is aláhúzni.) A felhangzó Hungária-besztofot mint a film további nagy erényét most nem elemezném, mert az ugye evidens. Ami azonban szintén kellemes meglepetés, hogy a – musicalről lévén szó – kardinális jelentőségű tánc-jelenetek is teljesen korrektre sikerültek.
A Made in Hungária egy zenés mese, arról, hogy milyen is lehetett volna jampiskodni Magyarországon a hatvanas években, ha valamivel több lett volna a vaníliás shake és kevesebb a Kádár-kolbász. Mert ha a film a történeti-történelmi hűséghez kívánt volna ragaszkodni, akkor a vége-főcím előtt azt olvashatnánk a vásznon, „a Ki-Mit-Tud? után Mikit és barátait életfogytiglanra ítélték.” De ilyet meg ki akar látni, amikor a Váci úti pálmafák közt repesztő Chevrolette-ről szól a dal – mint ahogy ez Fenyő Iván karakterének szájából konkrétan el is hangzik. Felnőtt mese, teszem hozzá, és nem csak a melltartóját mint egy megunt Zárai-Vámosi bakelitet elhajító úttörőlány miatt, aki a rendszerellenes izgatásba torkolló május 1-i parádén hevül fel annyira, hogy a vízágyús tömegoszlatás sem hűti le.
Mindezt öt perccel azután, hogy Miki Jerry Lee Lewist idézi a színpadon arról, hova dugja az ujját koncert előtt, hogy az jobban csússzon a zongorán. Reméljük, a végső vágásban sem áldozták be ezt a két momentumot a korhatárbizottság ötkarikás játékán való eggyel előkelőbb helyezésért cserébe. Mert ez mondjuk már minden rendszerben rock ’n' rollnak számít.
Made in Hungária
Színes, magyar zenés film, 100 perc, 2009.
Rendező: Fonyó Gergely
Zeneszerző: Fenyő Miklós, Gulya Róbert
Szereplők: Szabó Kimmel Tamás, Kiss Tünde, Fenyő Iván, Valentin Titánia, Scherer Péter, Dunai Tamás, Vándor Éva, Hegedűs D. Géza, Kovács Lehel
Bemutató: 2008. február 5.
Forgalmazza: Budapest Film
Szerzők
-- Hanula Zsolt --
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
irodalom
Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
