Ez az urbánus poéta nyitottabb volt a népiességre, mint a közvélekedés tartja, és meglepően nagy szerepe volt kibontakoztatásában, de ennek ellenére ‒ ahogy a bevezetőben is jeleztem ‒ még a népiek sem ismerték el ezt, bár Illyés Gyula azért Babits haláláig hű segítője maradt.

E népi mozgalmat lírai téren Erdélyi József robbantotta ki. Ő rúgta be az ajtót, hogy utána már könnyebb dolga legyen a hasonló indíttatásúaknak. Ez az ajtó pedig a Babits és Osvát által szerkesztett Nyugat folyóirat volt, de nem is kellett berúgnia, mert kitárták előtte. Ebben általában túlhangsúlyozzák a másik szerkesztő, Móricz Zsigmond szerepét.

Hogy tényleg Babits volt az, aki Erdélyit „felkapta”, az bizonyítja, hogy összesen háromszor (!) adott neki Baumgarten-díjat. Valószínűleg többször is adott volna neki, ha a krakéler Erdélyi nem veszik össze Babitscsal azon, hogy egyben kéri a díj összegét, nem részletekben…

A másik népi író, akit szintén Babits fedezett fel Osvát asszisztálásával, Illyés Gyula volt. Szoros kapcsolatukat az mutatja a legszebben, hogy Babits azt szerette volna, ha a halála után Illyés veszi át tőle a Nyugatot. Őt tette meg saját művészi-szellemi örököséül. A dolog a hivatal packázásain bukott meg, amely nem engedélyezte Illyésnek, hogy Nyugat néven vigye tovább a lapot, ezért kellett átkeresztelnie Magyar Csillagra (mely címet Illyés valószínűleg nem is bánt annyira).

Babits ebben az urbánus formák felé is némileg nyitott újnépiességben látta a líra jövőjét, nem is rosszul. Valószínűleg úgy vélte, hogy ez az irányzat békíti majd össze a népi és a polgári réteget, és Illyés a Magyar Csillaggal pont erre törekedett.

Az is tetszhetett Babitsnak az újnépiességben, hogy akkoriban ez jelentette az újklasszicizmust. (Egy még újabb népiesség szerepei is hasonló dolgok lehetnének: az oldalak összebékítése, a hagyomány-, és a formaőrzés.)          

Babits és a népiesség kapcsolatának következő fontos állomása az általa szerkesztett, 1932-ben megjelent Uj anthológia volt, mely az új nemzedék száz „legszebb versét” tartalmazta. Érdemes megnézni, mely költők kapták benne a legtöbb oldalt: az első helyen Illyés áll húsz oldallal, a másodikon tizenhét oldallal Erdélyi József, a harmadikon Szabó Lőrinc tizenhárommal. A dobogóról a maga tizenegy oldalával éppen csak lecsúszott Török Sophie, Babits felesége, és a szintén népies Sárközi György, a népies Válasz szerkesztője is „csak” nyolc oldallal büszkélkedhetett. De még mindig nagyon jól járt, mert szegény József Attila ‒ akinek költészetében szintén voltak népi vonások ‒ csupán kettőt.

Babits előszót írt az antológiához a népiességről, így egyik első teoretikusává is vált. Fontosnak tartja, hogy feltámasztották a hangsúlyos verselést: „ez a külsőség ötlött föl először azoknak, akik új népies iskoláról kezdtek beszélni”. Majd azzal folytatja, hogy a népiesség a műfajokban, a témákban és a származásban is megjelenik: „A fiatal költők nagyrészben maguk is a nép, a százados szelíd szegénység gyermekei”. Ezt irodalmi forradalomnak tartja: „Ez forradalom, mintahogy új tömegek betörése és befogadása mindig forradalom, s mintahogy ennek az új népiességnek legigazabb képviselői valóságos forradalmárok.”

A népiek irodalomtörténészei közül Németh László kifejezetten kedvelte Babitsot, de például Féja Géza a Nagy vállalkozások kora című irodalomtörténetében az egyik első számú, irodalmi „mumusnak” állította be.

Végezetül hadd mutassam be, hogy szűrődött be Babits kései költészetébe ez az irányzat! Ha nem hat rá az újnépies stílus, akkor a Dzsungel idillben nem mert volna olyan távoli alig-asszonáncot használni, mint a „messzeség”-„közé”, s a Dobszóban sem csikorogtak volna ilyen sorvégek: „unalom”-„nyomor”. A Téli barlangban hímrímet sem rímeltetett volna össze többször is nőrímmel, ha nem hat rá Erdélyi és Illyés, akik gyakrabban sértik ezzel a fület: „tavalyt”-„dermedt rajt”, „kedvesem”-„seholsem”, „kicsi már”-„mindegy már”. De a Hajnali szürkület hasonló ríme se semmi: „mulatság”-„kacsák”.

Hogy az új verseinek új témáiról, azok egyszerűsödéséről, „háztájivá”, népibbé válásáról, és a növekvő életrajziságról már ne is beszéljünk (ld. Verses napló, Vers a csirkeház mellől, Csak egy kis méhe, Beteg klapancia). De beszéltünk, és hogy megtettük, jól tettük: kiderülhetett, hogy Babits még annál is több oldalú szellem, mint kortársai, vagy utódai eddig vélték. 

Kép forrása: pim.hu