film
2009. 03. 06.
A képet a falra akasztják, a rajta levőt meg fel
Bryan Singer: Valkűr
Nehezen találni fogást Bryan Singer legújabb mestermunkáján, mely a Hitler ellen irányuló sokadik, egyben utolsó merényletből kísérel meg mítoszt teremteni Németországnak, ez egyszer ízig-vérig amerikai módon. A nemes egyszerűséggel Valkűrre keresztelt alkotásnak nem célja az eseményekhez hű, hiteles ábrázolás, Singer most is izgalmakat ígérő, fordulatos cselekményekben gondolkodik.
A ’44-es Valkűr-hadművelet nem először ragadja meg a filmes szakemberek fantáziáját, legutóbb 2004-ben egy német gárda próbálkozott meg a filmre vitelével, sőt 2008-ban párhuzamosan egy dokumentumfilm is készült ugyanebben a témában, nyíltan replikázva és feleselve a Tom Cruise féle szuperprodukcióval. Előbbit többen puszta propagandafilmnek tekintik, míg utóbbi egy már érettebb hozzáállást sejtet a témába való mélyebb rálátással. Jelen produkcióra egyik jelző – se a propagandisztikus, se az analitikus – sem húzható rá, a műfaji szorítások keretein belül azonban egy okosan felépített, a karakterek jelleméhez igazodó történetmeséléssel találkozunk.
A jó forgatókönyv egyik ismérve, hogy a nézői elvárások közül soha nem azt teljesíti be, amire a néző számít, hanem egy n plusz egyedik alternatívát, amire előtte maximum a tudatalattijában gondolt. Ha az ember egy olyan történelmi témájú filmet készít, aminek mindenki által nyilvánvaló a kimenetele, akkor a film sikere többek között azon áll, vagy bukik, hogy képes-e elhitetni a nézőkkel annak a lehetőségét: a történelem megváltoztatható. Ha mindezt eléri, akkor nemcsak együtt szorítunk a szereplőivel, hanem, amikor az elkerülhetetlen egy villámcsapásra bekövetkezik, akként szembesülünk vele, mintha először állna előttünk, vagyis egyszerre van meg a „nem gondoltuk volna" és a "de hát előre tudtuk” érzésünk. Így pedig az igazságtalanságon érzett felháborodásunkból fakadóan jogosan könnyezzük meg a mártírrá avanzsált hősöket: valódi értékvesztés történt.
De miket is tesz még Singer a mítoszteremtés érdekében? Ha máshonnan nem is, a Bukás óta tudjuk, Hitler nem azonos azzal a férfival, akinek a nevét se szabad kimondanunk. Singer, vagy inkább beszéljünk a forgatókönyvíróról, Christopher McQuarrie (aki nem mellesleg a Közönséges bűnözőket is jegyezte) azonban pontosan annak a tehetetlenségnek az okát próbálja érzékeltetni, ami a tiszti vezérkaron belül uralkodott. Mi volt az, ami képtelenné tette a máskor pillanatok alatt életek ezrei felett ítélkező férfiakat, katonákat (!), hogy egy ember életéről döntést hozzanak? Mi lenghette körül azt az embert, aki ellen csak a honfitársai 15 merényletet követettek el, és mindegyiket sikertelenül? Ekképp a köré gyülemlett legendákat lovagolja meg, okosan nem a diktátorra helyezve a hangsúlyt, hanem a szavait, vagy gyakran csak az említését követő reakciókra. Magával Hitlerrel csak egyetlen egy alkalommal állunk szemtől szemben, amikor a türelmes tanár stílusában elmagyarázza, kik is voltak a germán mitológia alakjai, a film, a hadművelet és a Wagner opusz címét adó valkűrök. Ezáltal pedig máris megteremtődik a kellő félelemmel és csodálattal átitatott légkör.
A mítoszok fekete-fehér világában pedig inkább előbb, mint utóbb a hősnek is fel kell bukkannia. Ahogy Fromm tábornok fogalmaz: „ideje volt már, hogy egy tökös legényt ültessenek az irodába”, amennyiben Tom Cruise tökéletes választás a renegát ezredes megszemélyesítésére, habár csendben meg kell jegyeznünk, még mindig a Trópusi viharban hozza az ezredforduló utáni legemlékezetesebb alakítását.
A film – és megint csak a forgatókönyv – erőssége továbbá, hogy sok visszatérő geggel operál, ezáltal a mellék karakterek, akiket olyan színészek alakítanak mint Terence Stamp, Tom Wilkinson vagy Kenneth Branagh, se válnak egysíkúvá, nem utolsó sorban pedig a jókor elhelyezett poénok kellően oldják a nézőben felgyülemlő feszültséget.
Az események tehát kellően gyorsan pörögnek, és karakán karakterekben sincs hiány. A tragédiákhoz hűen, késve meghozott döntések itt is fatális tévedésekhez vezetnek. A film elején kissé gúnyos éllel elhangzó tételmondat – „az emberek tudják, hogy mi az elveinket a személyes érdekek elé helyezzük” – a végén zseniálisan köszön vissza és válik igazzá, a film pedig metaforikus szinten is egyenértékűvé válik névadóival, amennyiben isteni csoda, ami, ha a gyötrelmes haláltól hőseit nem is tudja megmenteni, de a feledéstől mindenképp. A végére talán egyetlen jogos sajnálkozásunk marad: német szavak ezúttal is csak pár perc erejéig csendülnek fel a mozitermekben.
Valkűr (Valkyrie)
színes magyarul beszélő amerikai-német filmdráma, 120 perc, 2008
Rendező: Bryan Singer
Főszereplő(k): Tom Cruise, Manfred-Anton Algrang, David Bamber,Eddie Izzard,Bill Nighy,Terence Stamp,Tom Wilkinson, Kenneth Branagh
A jó forgatókönyv egyik ismérve, hogy a nézői elvárások közül soha nem azt teljesíti be, amire a néző számít, hanem egy n plusz egyedik alternatívát, amire előtte maximum a tudatalattijában gondolt. Ha az ember egy olyan történelmi témájú filmet készít, aminek mindenki által nyilvánvaló a kimenetele, akkor a film sikere többek között azon áll, vagy bukik, hogy képes-e elhitetni a nézőkkel annak a lehetőségét: a történelem megváltoztatható. Ha mindezt eléri, akkor nemcsak együtt szorítunk a szereplőivel, hanem, amikor az elkerülhetetlen egy villámcsapásra bekövetkezik, akként szembesülünk vele, mintha először állna előttünk, vagyis egyszerre van meg a „nem gondoltuk volna" és a "de hát előre tudtuk” érzésünk. Így pedig az igazságtalanságon érzett felháborodásunkból fakadóan jogosan könnyezzük meg a mártírrá avanzsált hősöket: valódi értékvesztés történt.
De miket is tesz még Singer a mítoszteremtés érdekében? Ha máshonnan nem is, a Bukás óta tudjuk, Hitler nem azonos azzal a férfival, akinek a nevét se szabad kimondanunk. Singer, vagy inkább beszéljünk a forgatókönyvíróról, Christopher McQuarrie (aki nem mellesleg a Közönséges bűnözőket is jegyezte) azonban pontosan annak a tehetetlenségnek az okát próbálja érzékeltetni, ami a tiszti vezérkaron belül uralkodott. Mi volt az, ami képtelenné tette a máskor pillanatok alatt életek ezrei felett ítélkező férfiakat, katonákat (!), hogy egy ember életéről döntést hozzanak? Mi lenghette körül azt az embert, aki ellen csak a honfitársai 15 merényletet követettek el, és mindegyiket sikertelenül? Ekképp a köré gyülemlett legendákat lovagolja meg, okosan nem a diktátorra helyezve a hangsúlyt, hanem a szavait, vagy gyakran csak az említését követő reakciókra. Magával Hitlerrel csak egyetlen egy alkalommal állunk szemtől szemben, amikor a türelmes tanár stílusában elmagyarázza, kik is voltak a germán mitológia alakjai, a film, a hadművelet és a Wagner opusz címét adó valkűrök. Ezáltal pedig máris megteremtődik a kellő félelemmel és csodálattal átitatott légkör.
A mítoszok fekete-fehér világában pedig inkább előbb, mint utóbb a hősnek is fel kell bukkannia. Ahogy Fromm tábornok fogalmaz: „ideje volt már, hogy egy tökös legényt ültessenek az irodába”, amennyiben Tom Cruise tökéletes választás a renegát ezredes megszemélyesítésére, habár csendben meg kell jegyeznünk, még mindig a Trópusi viharban hozza az ezredforduló utáni legemlékezetesebb alakítását.
A film – és megint csak a forgatókönyv – erőssége továbbá, hogy sok visszatérő geggel operál, ezáltal a mellék karakterek, akiket olyan színészek alakítanak mint Terence Stamp, Tom Wilkinson vagy Kenneth Branagh, se válnak egysíkúvá, nem utolsó sorban pedig a jókor elhelyezett poénok kellően oldják a nézőben felgyülemlő feszültséget.
Az események tehát kellően gyorsan pörögnek, és karakán karakterekben sincs hiány. A tragédiákhoz hűen, késve meghozott döntések itt is fatális tévedésekhez vezetnek. A film elején kissé gúnyos éllel elhangzó tételmondat – „az emberek tudják, hogy mi az elveinket a személyes érdekek elé helyezzük” – a végén zseniálisan köszön vissza és válik igazzá, a film pedig metaforikus szinten is egyenértékűvé válik névadóival, amennyiben isteni csoda, ami, ha a gyötrelmes haláltól hőseit nem is tudja megmenteni, de a feledéstől mindenképp. A végére talán egyetlen jogos sajnálkozásunk marad: német szavak ezúttal is csak pár perc erejéig csendülnek fel a mozitermekben.
Valkűr (Valkyrie)
színes magyarul beszélő amerikai-német filmdráma, 120 perc, 2008
Rendező: Bryan Singer
Főszereplő(k): Tom Cruise, Manfred-Anton Algrang, David Bamber,Eddie Izzard,Bill Nighy,Terence Stamp,Tom Wilkinson, Kenneth Branagh
Szerzők
-- Hegedűs Georgina --
További írások a rovatból
film
A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
