Mióta engedett a szóló karrier szólításának az 1966-ban vegyes fogadtatásban részesülő debütáló lemezzel, a Tones for Joan's Bones-al, Chick a jazz előterében állt mindig, mint ismert zongorista, aki új utakat keres akusztikus jazz zenekaraival és mint elektromos billentyűs hangszeres, aki azzal kísérletezik, hogy elmélyítse, kitágítsa a fúziós hangzást úttörő együtteseivel, amilyen a Return to Forever és az Elektric Band volt. Életútja során több, mint 50 Grammy nevezése volt és 14 Grammy díjat kapott; 2005-ben a Ruhr Piano Festival díjában részesült Németországban – első alkalommal történt, hogy ezt a díjat jazz zongorista kapta – 2006-ban pedig NEA Jazz Master-nek választották, ami a legnagyobb megtiszteltetés, amelyet az Egyesült Államok jazz zenészeinek ad.

Chick óriási diszkográfiájában számos lényeges album van, kezdve az 1968-as, klasszikus Now He Sings, Now He Sobs-al (Blue Note), és folytatva több kritikusan fogadott albummal, melyeket nemrég adott ki, köztük duettje a bendzsó-virtuóz Féla Fleck-el (Grammy díjas CD, The Enchantment) és The New Crystal Silence (ragyogó 35. évfordulós felvétel Gary Burton vibrafonossal).

„Még fiatalemberként úgy döntöttem, hogy elsődleges célom az lesz, hogy folyamatosan a zene érdekeljen és lásson el kihívásokkal” mondja Chick. „Sikerült elkerülnöm azt a rossz szokást, hogy mindig ugyanazokat a dolgokat ismételjem, és ez igazán jó dolognak bizonyult számomra. Nem törődöm mással, csupán az érdekel, hogy jót mulassak és alkossak. Így megtiszteltetve és szerencsésnek érzem magam, hogy továbbra is ezt tehetem, és képes vagyok ebből élni.”

Armando Anthony Corea néven született Chelsea-ben, Massachusetts államban, 1941 június 12-én. Négy éves korában kezdett zongorán tanulni. Először Horace Silver és Bud Powell voltak a legfontosabb zongoristák számára, Beethoven és Mozart zenéi pedig inspirációs forrásul szolgáltak kompozícióihoz.

Fontos időszakok következtek a trombitás Blue Mitchell-el (1964-66), a fuvolista Herbie Mann-al és a szaxofonos Stan Getz-el, mielőtt Chick megjelentette debütáló lemezét 1966-ban (Tones for Joan's Bones, amin a trombitás Woody Shaw, a tenor szakszofonos és fuvolás Joe Farrell, a basszista Steve Swallow és a dobos Joe Chambers játszott). Felvételek készültek Cal Tjader-el (1966, Soul Burst a Verve-nél), Stan Getz-el (1966, What the World Needs Now: Stan Getz Plays Bacharach a Verve-nél), Donald Byrd-el (1867 Creeper a Blue Note-nál) és Dizzy Gillespie-vel (1967, Live at the Village Vanguard a Blue Note-nál).

Miután Sarah Vaughan-t kísérte 1967-ben, Chick bevonult a stúdióba 1968 márciusában, és felvette a Now He Sings, Now He Sobs lemezt a basszista Miroslav Vitous-al és a dobos Roy Haynes-el.

1968 őszén Chick helyettesítette Herbie Hancock-ot Miles Davis zenekarában. Ez év szeptemberében Fender Rhodes elektromos zongorán játszott Miles Filles de Kilimanjaro lemezén, amely új irányt szabottt a jazzen belül. 1968 és 1970 között Chick olyan Davis lemezeken is játszott, mint az In a Silent Way, Bitches Brew, Live-Evil és Live at the Fillmore East. Kulcsszerepe volt Davis elektromos zenekarában is, amely 600 000 ember előtt játszott 1970. augusztus 29-én, a Wight Szigeti Fesztiválon.

Röviddel e történeti jelentőségű koncert után Chick és a basszista Dave Holland elhagyta Miles csapatát, hogy egy avant-garde kvartettet alakítsanak a dobos Barry Altschul-al és a szaxofonos Anthony Braxton-al Circle néven. Bár ez az időszak nem tartott sokáig, a Circle három kalandos albumot is kiadott, köztük a Paris-Concert-el (1971 február 21-ei EMC felvétel), majd Chick újra irányt váltott. Ragyogó lemeze, a Piano Improvisations Vol. 1 and 2 két nap alatt készült 1971. áprilisában (EMC) és az első utalás volt arra, hogy a szóló zongora előadás divatossá válhat még.

1971 végén Chick megalakította a Return to Forever első változatát Stanley Clarke-al (akusztikus basszus), Joe Farrellel (szoprán szaxofon és fuvola), Airto Moreirával (dob és ütőhangszerek) valamint Moreira feleségével, Flora Purimmal (ének). 1972 február 2-án és 3-án Chick, Stanley, Airto és Tony Williams dobos állt össze Stan Getz ritmus szekciójaként a Captain Marvel-en (Columbia), amin öt Corea szerzemény is szerepelt, köztük az 500 Miles High, La Fiesta és a címadó szerzemény. Ez év szeptemberében Chick visszatért a stúdióba a Return to Forever-el, hogy felvegye a klasszikus Light as a Feather (Polydor) lemezt. 1972 novemberében pedig Chick rögzítette a Crystal Silence-et (ECM) is, ami első duettje Gary Burton vibrafonossal.




1973 elejére a Return to Forever irányt váltott. Az elektromos gitáros Bill Connors és a kiváló dobos, Lenny White belépésével a csapat készen állt az épphogy felbukkanó fúziós mozgalmat erősíteni. 1973. augusztusi felvételük, a Hymn of the Seventh Galaxy (Polydor) azonnal a többi nagy fúziós csapat közé emelte őket (John McLaughlin Mahavishnu Orchestrája, Larry Coryell Eleventh House-a, valamint a Joe Zawinul és Wayne Shoter vezette zenekar, a Weather Report).

1974 nyarán a 19 éves, villámkezű elektromos gitáros, Al DiMeola vette át Connors helyét az RTF-ben, így a csapat energetikus jazz-rock koncertlátványossággá változott. Rock fanatikusok hordái rajongták körül a zenekart, és készen álltak belépni a jazz világába olyan fontos albumok segítségével, mint az 1974-es Where Have I Known You Before (Polydor), az 1975-ös Grammy díjat hozó No Mystery (Polydor) és az 1976-os Romantic Warrior (Columbia), amely a legkelendőbb RTF stúdióalbummá vált.

Ez alatt az időszak alatt Chick két erősen személyesebb felvételt is kiadott: az 1975-ös The Leprechaun-t (Polydor) és az 1976-os, flamenco hangzású My Spanish Heart-ot.

Az RTF harmadik változatában Clarke basszistával, Joe Farrell-el, a dobos Berry Brown-al és Chick későbbi feleségével, Gayle Moran énekessel játszott. Közösen vették fel az 1977-es Musicmagic-ot (Columbia) és a négy LP-ből álló box set-et, az R.T.F. Live-ot (Columbia).

Röviddel az RTF feloszlása után Chick és Herbie Hancock állt össze 1978 elején egy turnéra, ahol kettősöket játszottak akusztikus zongorán. Találkozásuk két különálló lemezt is szült: az 1978-as Homecoming-ot (Polydor) és az 1980-as An Evening With Herbie Hancock and Chick Corea-t (Columbia), ami két lemezből áll, s tartalmazza Chick La Fiesta-jának egy változatát, valamint Herbie Maiden Voyage-át, Bartók Béla Mikrokozmoszából és a Disney-féle Someday My Prince Will Come-ból származó részletekkel.

Még 1978-ban adta ki (a) The Mad Hatter-t (EMC) az eredeti RTF szaxofonos Joe Farrell-el, Steve Gadd dobossal, valamint az előzőleg a Bill Evans Trióban basszusozó Eddie Gomez-el, aztán ugyanezzel a csapattal a Friends-et (Polydor). Év vége előtt Chick-nek még sikerült kiadnia a provokatív Delphi I: Solo Piano Improvisations-t is.

A Secret Agent új dobost hozott a ritmusszekcióba: Tom Brechtlein-t, valamint a francia bundnélküli basszuscsodát, Bunny Brunel-t Gayle Moran énekes és Joe Farrell szaxofonos mellé.

1981 elején Chick felvette a Three Quartets-et a tenor szaxofonos Michael Brecker-el, Eddie Gomez basszistával és Steve Gadd dobossal, s a lemezen volt egy Duke Ellingtonnak és John Coltrane-nek szentelt szám is. Később ebben az évben egy csupa sztárból álló kvartettel is turnézott: Joe Henderson szaxofonossal, Gary Peacock bőgőssel és Roy Haynes dobossal. A zene a Live in Montreux-n jelent meg.

Ugyanebben az évben Chick újra egyesült a basszusos Miroslav Vitous-al és a dobos Roy Haynes-el is egy dupla lemezre (Trio Music, EMC), amely 13 évvel úttörő lemezük (Now He Sings, Now He Sobs) után jelent meg.

1982-ben Chick kiadta a spanyolos Touchstone lemezt (a flamenco gitáros Paco de Lucia-val és az egykori RTF tagokkal: Al DiMeola, Lenny White és Stanley Clark a Compadres című számban), a kalandos Again and Again lemezt (Steve Kujala fuvolással), a Lyric Suite for Sextet-et (Gary Burton-al és egy vonós kvartettel) valamint (a) The Meeting-et (kettőst a klasszikus zongorista Friedrich Gulda-val).

1982-ben alakult meg az Echoes of an Era zenekar is (ami lényegében Chaka Khan r'n'b énekes kísérő zenekara volt). Ez a zenekar (Chick Corea zongora, Stanley Clarke bőgő, Lenny White dob, Freddie Hubbard trombita és Joe Henderson tenor szaxofon) vette fel az Echoes of an Era-t Chaka-val, majd egy instrumentális lemezt (Griffith Park Collection) és egy élő dupla lemezt, (Griffith Park Collection, Vol. 2) az Elektra/Musician kiadónál.

Chick elektromos zenével folytatta: 1983-ban szólózongora lemezével, a Children Songs-al (ECM), 1984-ben a Voyage-al (kettős Kuja fuvolistával az ECM-nél), 1984-ben a Septet-el (amely ambíciózus öt tételes szvít zongorára, fuvolára, francia kürtre és vonósnégyesre) valamint 1985-ben a Trio Music: Live in Europe-ot (ECM Vitous–al és Haynes-el).

A 80-as évek végén és a 90-es évek elején Corea visszatért a fúziós színtérre Elektric Band nevezetű zenekarával, amiben Dave Weckl dobolt, Eric Marienthal szaxofonozott, John Patitucci basszusozott és Frank Gambale gitározott. Együtt rögzítettek öt lemezt a GRP kiadónál: Elektric Band (1986), Light Years (1987), Eye of the Beholder (1988), Inside Out (1990) és Beneath the Mask (1991).




Elektromos zenéi ellensúlyozására megalkotta Chick az Akoustic Band-et az Elektric Band-tag Patitucci-val (bőgő) és Weckl-el (dob). 1989-ben vették fel az Akoustic Band-et és 1990-ben az Alive-ot, mindkettőt a GRP-nél. Chick Elektric Band-jének második változata (Jimmy Earl basszista, Mike Miller gitáros és Gary Novak dobos, valamint Eric Marienthal szaxofon) rögzítette az 1993-as Paint the World-öt a GRP-nél.

Ugyanebben az évben Chick felvett néhány szólózongora jazz sztenderdet is (Expressions, GRP), amelyeket a legendás jazz zongoristának, Art Tatum-nak szentelt.

1992-re Chick-nek sikerült megvalósítania régi álmát: megalapította a Stretch Records-ot, amely a zenei határok kitágítására koncentrált és inkább a frisességre és kreativitásra fektetett hangsúlyt, mint a zenei stílusokra. Korai kiadványaik közé tartoznak Bob Berg, John Patitucci, Eddie Gomez és Robben Ford projektjei.

Miután Chick tíz éves kapcsolata a GRP-vel megszűnt 1996-ban, a Time Warp kiadása után (akusztikus jazz kvartett a szaxofonos Bob Berg-el, a dobos Gary Novak-al és Patitucci-val bőgőn) a Stretch Records a Concord Records alvállalatává vált.

Chick első felvétele az új kiadónál az 1997-es Remembering Bud Powell volt (amiben Joshua Redman tenor szaxofonos, Wallace Roney trombitás, Kenny Garrett alt szaxofonos és Christian McBride basszista játszott a legendás jazz dobossal, Roy Haynes-el). 1997-ben kiadott egy lemezt a St. Paul Chamber Orchestra-val is, amelyet Bobby McFerrin vezényelt. Második együttműködésükből - az első az 1991-es Play a Blue Note-nál - (a) The Mozart Sessions (Sony Classical) született.



Ugyanebben a rendkívül termékeny évben Chick bemutatta akusztikus szextettjét, az Origin-t (azonos című lemezzel, amit a New York-i Blue Note klubban vettek fel) és összállt régi partnerével, Gary Burton-al, hogy kiadja a Native Sense – The New Duets lemezt, amely a kilencedik Grammy díjat hozta el neki.

1998-ban kiadta a hat lemezből álló A Week at the Blue Note-ot, amely az Origin szextett három éjszakáját mutatja be. Ezt követte az Origin harmadik lemeze, a Change, amelyet Chick otthonában rögzítettek feleségével, Gayle Moran-al, Floridában. Ahogy annak idején magyarázta: „Az első felvétel egy keverék volt mindenféle anyagból – régi dalok, sztenderdek, jam session dallamok és új, megírt zene – míg a Change olyan zenére koncentrál, amit egy ismert zenekar számára írtam, amely már entitássá vált. Ezzel a felvétellel ki akartam próbálni a komolyabb zenekarra való írást. Mindenki nagyon jól reagált rá.” Szintén 1999-ben Chick rögzfelvett két szólózongora gyöngyszemet is: Piano Originals és Piano Standards, mindkettőt a Stretch-nél.

Az új évezredben Chick a 2000-es Corea Concerto-val (Sony Classical) jelentkezett, ami nagy találkozása volt a Londoni Filharmonikus Zenekarral és tartalmazta a Spain új, szimfonikus átiratát, valamint a Piano Concerto No. 1 bemutatóját.

Annak idején ezt mondta mammutvállalkozásáról: „A concerto-m számára ugyanazt a hangszerelést választottam, mint Mozart a concertóihoz, mert úgy gondoltam, Mozartot és saját darabomat ugyanakkora együttessel tudom majd előadni, és ez jó gyakorlati kiindulás volt számomra. Így Mozart zongorakoncert zenéjének szellemében és hangzásában írtam ezt a darabot, és a vallásos szabadság szellemének ajánlottam, amely számomra ugyanazon a szinten áll, mint az alkotói szabadság, amely minden ember alapvető joga”. Azt is elmagyarázta, miért a Spain új változatát választotta: „Ha van olyan dal, amelyről leginkább ismernek a hallgatók, hát azt hiszem, ez a dal a Spain, mivel ezt kérik leggyakrabban, és ezt hallom a legtöbbször emlegetni, gyakrabban mint másokat. 1971-ben írtam a dalt, gyakran játszottam az RTF-el és más zenekaraimmal. Újra harmonizáltam a témát, és vadonatúj hangszerelést adtam neki az Akoustic Band trio számára 1988-ban, az évek során pedig teljesen átalakult. Ez az utolsó nagyvonalú látogatás Spanyolországba, kalapemelés Spanyolország, Kuba, Brazília, Argentína és New York művészeti kultúrája előtt”.



2001-ben Chick bemutatta új trióját (New Trio) a dobos Jeff Ballard-al és a basszista Avishai Cohen-el: Past, Present and Futures (a Stretch-nél). Az év végén visszatért a Blue Note-hoz, és rögzítette a két CD-ből álló Rendezvous in New York-ot, valamint a 10 DVD-ből álló, közel nyolc órás Origin, Akoustic Band, New Trio, Now He Sings, Now He Sobs Trio, Remembering Bud Powell Band és Three Quartets Band felvételeket és duetteket Bobby McFerrin-el, Gary Burton-al és Gonzalo Rubalcaba-val.

2004-ben újra egyesült az Elektric Band egy turnéra és a turnét követő lemezfelvételekre, L. Ron Hubbard sci-fi regényén (To the Stars) alapuló zenével. 2005-ben visszatért Hubbard-hoz zenei inspirációért, ezúttal (a) The Ultimate Adventure-t interpretálva. Chick akusztikus/elektronikus költészetét két Grammy nevezés díjazta, nevezetesen a 49. és 50.

2006 júliusában Bécsben játszotta a Piano Concert # 2-t a Wiener Mozartjahr megbízásából, Mozart 250 évfordulóján. A darabot a Baváriai Kamarazenekarral adta elő, és Európaszerte turnézott ezzel az együttessel.

Ráadásul megjelentette a Super Trio Corea/Gadd/McBride lemezt Steve Gadd dobossal és Christian McBride basszistával. Ezt a koncertlemezt csupán Japánban adták ki.

2006 decemberében rögzítette (a) The Enchantment-et Béla Fleck bendzsóssal, akivel már évek óta csodálták egymás zenéjét. Chick már játszott három dalt Béla 1994-es Tales From the Acoustic Planet-jén és az élő, 1996-os CD-n, a Live Art-on. Chick pedig felléptette Fleck-et 2002-es, Bobby McFerrin-el kiadott duett lemezén, a Rendezvous in New York-on.



2007-ben adta ki a The New Crystal Silence-et, duóban Gary Burton-al, megünnepelvén együttműködésük 25. évfordulóját.

A legnagyobb 2008-as újdonság a klasszikus Return to Forever újjászületése volt, a gitáros Al DiMeolával, a basszusgitáros Stanley Clarke-al és a dobos Lenny White-al. Még a turné előtt a Concord Records kiadott egy két CD-ből álló albumot (The Anthology: Return to Forever), amelyen klasszikus RTF dalok voltak remaszterelve.

Az RTF körbejárta a világot, mielőtt augusztusban feloszlott. Chick 2008-ban kiadta a Five Trios Box Set-et is, egy hat CD-ből álló albumot a különböző triókkal, amelyekkel játszott.

És 2008-ban történt az is, hogy megalakult a Five Peace Band zenekar, amit Chick a nagyszerű jazz gitárossal, John McLaughlin-el hozott létre. Fiatal zenészként mindketten játszottak Miles Davis zenekarában, az úttörő Bitches Bew lemezen. Most Kenny Garrett játszott velük szaxofonon, Christian McBride basszusozott és Vinnie Colaiuta dobolt.

A tavalyi, Magyarországi Return to Forever koncert után pedig most rendkívül hasonló csapattal, ám Al DiMeola nélkül tér vissza hozzánk Chick Corea egy koncert erejéig. Azt pedig már most biztosan lehet tudni, hogy a Power of Three – Chick Corea, Stanley Clarke és Lenny White koncert ezúttal is kihagyhatatlan élmény lesz a jazz rajongók és a zenekedvelők számára.