art&design
2010. 02. 26.
Lautrec az alvilág színeiben
Henri Toulouse-Lautrec grafikák a Reök-palota folyosóin. Azzal a lánnyal mentem, akinek gyerekkori álma kurtizánként végezni – gondoltam, helyben vagyunk, itt a Moulin Rouge. Litográfiák és plakátok – mindegyik egy lazán kidolgozott izomrost a XX. századi képzőművészet felkarján – egy életérzés alkoholos oldata.
Képregényszerű egyszerűséggel kente vászonra a züllött világ vitalitását, azt a miliőt, amiben elvegyülve levált családjáról, mint zománc a fogról. Azon túlmenően, hogy a nyomástechnika fejlődésében is szerepet játszott, karikaturisztikus látleletet alkotott a Moulin Rouge-ról és annak holdudvaráról. Olyannyira szerves anyag benyomását keltik ezek a megidézett helyszínek, hogy szinte a beszédfoszlányokat is hallani akkoriból. Pár szemérmesen kibukkanó nagybőgő feje és nyaka zenét generál. Nők – kurvák és múzsák egyben – füstös éjjeli bárokban fókuszálódó tömény szenvedélyben. Kifigurázott, és közben istenített szereplők az illumináltság empatikus atmoszférájában.
Merész elrugaszkodás a jómódú neveltetés eszméitől. Lautrec plakátjai a lecsúszott néprétegek, illetve a korszellem visszajátszásra váró felvételeivé érnek. Végtelenül ingergazdag közeg – alkotónk tudta, mitől döglik a légy. Hanyag eleganciával elutasította a társadalmi normák mutáns elvárásait.
Aztán ott van a lovak és cirkusz iránit elkötelezett rajongása. Mintha egy középiskolás srác matekórán összedobált jegyzetfüzetét lapoznám fel. A képek mérete is ezt az asszociációt kelti bennem. Elmosott perspektívák, akár egy leitatott részegé a masszív füstködön át. Jóleső bódultság és szarkazmus „közösül” egymással a felületen. Ezek a stilizált metódusok nem elhanyagolható befolyással bírnak a jelen művészeti produktumaira is, leginkább pedig valószínűleg az alkalmazott grafikára és reklámszakmára hatottak. Elfajult képregénymániákusként ezt kellőképpen tudom értékelni.
Hirtelen kiragadott szegmensek a mulatók, kávéházak nyüzsgő töltelékéről. A képzőművészet gyors ejakulációja – és mégsem egysíkú vagy ne adj Isten elkapkodott. Humoros attitűddel láttatja a forgatagot – tisztára kabaréjelleget ad neki.
Gyermeki kíváncsiság. Mintha az alkotásban elkülönülne a bohém férfi kicsapongásaitól. De semmi mellébeszélés. Antitradicionalizmus, a féktelen vedelések szeánsza, a vad táncok (kánkános) örvénylése, és mindehhez (ön)ironikus látásmód kapcsolódik. Stílus besorolás? Persze mondhatjuk: „szecessziós posztimpresszionista” vagy valami hasonló, de minek barikádoznánk el ilyesmivel Lautrec zsenijét? Legyen elég a lepattant lebujok, kétes pofák, olcsó szajhák, könnyelműségbe áztatott (vonzó) jelenetek látványa. A testi fogyatékos Lautrec élt, ivott, festett, de közben felfedezte identitása melegágyát és ennek lenyomatát hagyta ránk ezeken a képeken.
A kiállítás megtekinthető 2010. január 30. és május 6. között a szegedi Reök-palotában.
Merész elrugaszkodás a jómódú neveltetés eszméitől. Lautrec plakátjai a lecsúszott néprétegek, illetve a korszellem visszajátszásra váró felvételeivé érnek. Végtelenül ingergazdag közeg – alkotónk tudta, mitől döglik a légy. Hanyag eleganciával elutasította a társadalmi normák mutáns elvárásait.
Aztán ott van a lovak és cirkusz iránit elkötelezett rajongása. Mintha egy középiskolás srác matekórán összedobált jegyzetfüzetét lapoznám fel. A képek mérete is ezt az asszociációt kelti bennem. Elmosott perspektívák, akár egy leitatott részegé a masszív füstködön át. Jóleső bódultság és szarkazmus „közösül” egymással a felületen. Ezek a stilizált metódusok nem elhanyagolható befolyással bírnak a jelen művészeti produktumaira is, leginkább pedig valószínűleg az alkalmazott grafikára és reklámszakmára hatottak. Elfajult képregénymániákusként ezt kellőképpen tudom értékelni.
Hirtelen kiragadott szegmensek a mulatók, kávéházak nyüzsgő töltelékéről. A képzőművészet gyors ejakulációja – és mégsem egysíkú vagy ne adj Isten elkapkodott. Humoros attitűddel láttatja a forgatagot – tisztára kabaréjelleget ad neki.
Gyermeki kíváncsiság. Mintha az alkotásban elkülönülne a bohém férfi kicsapongásaitól. De semmi mellébeszélés. Antitradicionalizmus, a féktelen vedelések szeánsza, a vad táncok (kánkános) örvénylése, és mindehhez (ön)ironikus látásmód kapcsolódik. Stílus besorolás? Persze mondhatjuk: „szecessziós posztimpresszionista” vagy valami hasonló, de minek barikádoznánk el ilyesmivel Lautrec zsenijét? Legyen elég a lepattant lebujok, kétes pofák, olcsó szajhák, könnyelműségbe áztatott (vonzó) jelenetek látványa. A testi fogyatékos Lautrec élt, ivott, festett, de közben felfedezte identitása melegágyát és ennek lenyomatát hagyta ránk ezeken a képeken.
A kiállítás megtekinthető 2010. január 30. és május 6. között a szegedi Reök-palotában.
Szerzők
-- Berényi Csaba --
További írások a rovatból
art&design
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
