bezár
 

zene

2010. 05. 26.
Budapesten is búcsút int az A-ha
25 év együttzenélés után leköszön a norvég pop-trió
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Budapesten is búcsút int az A-ha Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a ’80-as évek közepe-vége táján szinte alig volt olyan tinilány-szoba, melynek faláról ne mosolygott volna a hűvös fjordok első számú férfiszépsége, Morten Harket-poszterbe öntve. Ez a sármos, kisfiús mosoly máig sem kopott meg, bár a gazdája túl van már az ötödik X-en.
Igaz, a tini-lányokból is konszolidált anyukák lettek azóta, de bizonyára örömmel félreteszik háziasszonyi teendőket július 14-én este, hogy még egyszer utoljára - Magyarországon elsőként - csápolhassanak az A-ha legénységének a Budapest Sportarénában! A norvég csapat ugyanis egy búcsú-turné keretében tesz pontot 25 éves karrierje végére.

A jubileumi koncertkörút március 4-én vette kezdetét a Buenos Aires-i Luna Parkban, és december 4-én fejeződik be az oslói Spektrumban. Mielőtt azonban elbúcsúztatnánk hármójukat, fussunk végig ennek a fantasztikus pályának a legfontosabb állomásain!

Pal Waaktar (1961. szeptember 6.) és Magne Furuholmen (1962. november 1.) együtt nőnek fel Oslóban, és több zenekarban is megfordulnak, mígnem 1976-ban megalapítják a Bridges-t. 1980 és ’82 között többször is kerülgetik egymást Morten Harket-tel (1959. szeptember 14.), aki a 23. születésnapján mond igent az énekesi felkérésre. 9 demo kerül rögzítésre ebben az átmeneti időszakban, melyek közül több is visszaköszön az A-ha első albumán. Például a Lesson One, melyből később a Take On Me című világsláger lesz.
 
De mielőtt még előreszaladnánk 1985-be, és elkezdenénk sorolni a trió slágerlisták csúcsát megjárt dalait, még egy fontos dátum 1983-ból: Január 2-án Pal jegyzetfüzetéből kinéznek egy szót, „a-ha”, és ezzel megtörténik a hivatalos névadó - a három fiú még nem is sejti, hogy ezen a néven nemsokára tinédzserek millióit őrjítik majd meg, tengeren innen és túl!
 
1984. őszén jelenik meg először a Take On Me - mérsékelt sikert aratva -, hogy aztán egy évvel később - egy forradalmian újszerű videoklippel megtámogatva - number 1 legyen. És innen már nincs többé megállás…

video clip for "Take On Me"Legjobb albumért járó díj Norvégiában (Hunting High And Low), legjobb videoklip (Take On Me), legígéretesebb új tehetség (Smash Hits), bemutatják őket az angol királynőnek, és még mindig csak a karrierjük kezdetét írjuk.

1986. júniusában, Ausztráliában kezdetét veszi az A-ha első földkörüli turnéja, az ősszel három MTV Awardot zsebelnek be, és megjelenik a második LP, a Scoundrel Days. November 1-én a szomszédos Ausztriában koncerteznek, a bécsi Stadthalléba 4 hét alatt elfogynak a jegyek.
 
1987 - James Bond éve! Júniusban megjelenik a Living Daylights, az aktuális Bond-film betétdalaként, és a UK chartok 5. helyéig kúszik fel. Az A-ha közben folyamatosan turnézik, Morten filmez is, majd az év végén Los Angeles-ben nekilátnak új albumuknak.

1988. májusában kerül a lemezboltok polcaira a Stay On These Roads, mely a második helyen nyit az angol listán. Az együttes - mintegy az album címadó dalát alátámasztva - ismét úton. 1989-ben leigázzák Dél-Amerikát, ez év őszén Magne festőként debütál.
 
1990. szeptemberében egy feldolgozás-dallal térnek vissza (Crying In The Rain), melynek klipjében egy hosszúhajú, indián-fazonú Morten köszön vissza a rajongókra. Megjelenik az East Of The Sun West Of The Moon LP.
East Of The
1991. január 26-án az A-ha 198.000 (!) ember előtt lép fel a Rock In Rio fesztiválon. A világ körüli turnézás június közepéig tart, majd az ősszel megjelenik első válogatás-albumuk, a Headlines And Deadlines, melyhez egy klip-gyűjtemény is párosul.
 
1992. őszén kibérelik Prince Paisley Park stúdióját. Az új A-ha dalra 1993. májusáig kell várni, ekkor jelenik meg a Dark Is The Night kislemez, amit a Memorial Beach című album követ. Nyáron kiadják a még 1991-ben rögzített Live In South America című koncertvideot, melyet Pal felesége Lauren-Waaktar Savoy jegyez. Az év végén Morten szóló-albummal jelentkezik, mely a Poetenes Evangelium címet viseli.
 
1994. elején jelenik meg a Shapes That Go Together, mely az oslói paralimpia hivatalos dala lesz. Az A-ha Dél-Afrikában turnézik.
 
1995. a szóló-munkák jegyében telik: Magne fest, Morten megjelenteti második önálló albumát, a Wild Seed-et.
Magne F Hovikodden
1996-ban Pal is saját anyaggal rukkol elő, ez a feleségével közös Savoy projekt. Morten újabb norvég nyelvű albumot jelentet meg, Vogts Villa címen. Az A-ha házi szerzőjének, Pal-nak a következő két év is a Savoy, valamint első önálló kiállítása jegyében telik.
 
1998. decemberében, az oslói Nobel békedíj-koncerten új A-ha dal csendül fel, ez a Summer Moved On.
 
1999-ben Pal végre elkezd dolgozni Magne-val a soron következő A-ha album demóin, közben újabb Savoy nagylemezt is megjelentet.
 
2000-ben tér vissza az A-ha a Minor Earth Major Sky nagylemezzel, és a hozzá tartozó turnéval, melynek során megnyitják az új Vallhall Arénát Oslóban. A koncertet webcast-rendszerben a Neten is meg lehet nézni.

Az A-ha következő albumára már nem kell olyan sokat várni, 2002-ben érkezik a Lifelines, rajta a Forever Not Yours című siker-dallal. A 2002-es turnéról élő CD-t is megjelentetnek, How Can I Sleep With The Voice Of My Head címmel.
 
2004-ben könyvet adnak ki az A-háról (The Swing Of Things), melyhez egy speciális CD-melléklet is jár. Ugyanebben az évben a 20-éves karriertörténetük legnagyobb sikereit felvonultató válogatás is napvilágot lát, The Definitive Singles Collection címen.
 
2005. márciusában megjelenik Magne szóló-albuma az Egyesült Királyságban, majd július 2-án az A-ha fellép a Live 8 berlini színpadán, kb. 200.000 (!) ember előtt. 
Live 8
A következő nagyszabású koncertre az oslói Frognerparken-ben kerül sor, 120.000 (!) néző kíséri figyelemmel a show-t.
 
Októberben érkezik az új kislemez, a Celice, majd novemberben a 8. A-ha stúdió-album, az Analogue. A turnéval megint csak Bécsig jutnak el a fiúk, de ott számos magyar rajongó - köztük ezen sorok szerzője is - ünnepli őket.
 
2006-ban folytatódik a koncert-körút, sőt még 2007-re is jut egy-egy fellépés.
 
Ezt követően Pal (Savoy) és Morten is szólókkal jelentkeznek. A 2008-as év egyik nagy eseménye a patinás Royal Albert Hall-ban megrendezésre kerülő hármas szóló-koncert, melynek fináléjában új A-ha dalok is felcsendülnek.
 
2009. júniusában megjelenik az A-ha karrierzáró albuma, a Foot Of The Mountain, október 26-án a trió egy kölni sajtókonferencián jelenti be a feloszlását. Ismét turnéra indulnak, de a búcsú-koncerteket csak idén márciusban jelentik be.
 
A banda már túl van az USA-fellépéseken, ezután Németország következik, majd először és utoljára Budapest!
Farewell Tour
25 évnyi pop-történelem 2 órába sűrítve - az A-ha legismertebb nótái, néhány ritkasággal megfűszerezve, ez képezi az Ending On A High Note turné dalmenetét, melyet július 14-én Budapesten mi is meghallgathatunk!
 
Tessék hát előkeresni, és újból kézre tekerni a bőrszíjakat, szakadjanak azok a farmernadrágok, zselézzük be a kacsafrizurát, és énekeljük majd együtt hattyúdal gyanánt a következő sorokat:
 
… I hear myself say,
"My boat's leaving now"
... so we shake hands and cry
Now I must wave goodbye
Wave goodbye…
(A-ha: Manhattan Skyline)
 
A-ha koncert a Multimedia Concerts szervezésében, 2010. július 14-én a Budapest Sportarénában!
 
Jegyek:
Az A-ha utolsó stúdióalbuma (Foot Of The Mountain) a Universal gondozásában kapható!
nyomtat

Szerzők

-- Janurik János --


További írások a rovatból

A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés