bezár
 

zene

2010. 08. 17.
A Fear Factory darált a Szigeten
Sziget, 5. nap - Fear Factory-koncert
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Fear Factory darált a Szigeten A Sziget utolsó napján a gépi sound és a kíméletlen, halálpontos riffek kilencvenes évekbeli ásza, a Fear Factory aprított, koncertjük erőteljes és magabiztos volt, bár a hangosítás itt is hagyott kívánnivalót maga után.
A Fear Factory újjáalakulásának, a régi-új tagok cseréjének körülményei sokaknak szúrja a szemét, Dino Cazares gitáros visszatérése mögött üzleti nyerészkedés lehetősége rémlik föl, mely a legtöbb fórumon ellenszenvet váltott ki a csapat munkásságát figyelemmel követők felől is, legjobban esetben is röhejes eseménynek titulálva Burton C. Bell énekes és Dino egymásra borulását. Az ügynek ezzel az aspektusával most nem kívánok foglalkozni; a dagi gitáros időközben kiadott két lemezt Divine Heresy nevű csapatával, melyek közül a debütáló Bleed the Fifth pontosabban idézte a korai Fear Factory-érát, mint a FF utolsó két munkája (az Archetype, illetve a Transgression), jóllehet a második dobás már korántsem volt akkora, hogy érdemi eszmecserét váltott volna ki a műfaj követői közt. Végül elérkezett a pillanat, amikor médiaháború és jogi csatározások közepette ismét Dino vette birtokba a Fear Factory territóriumát, Raymond Herrera dobos azon nyomban kikerült a Gyárból, helyét az egyébként nagyszerű Gene Hoglan foglalta el. Nagyszerű társaság, és ha eltekintünk a háttérben zajló, valóban nem éppen baráti körülményektől, örömteli, hogy az idei vadonatúj Fear Factory-lemez (a Mechanize) a kezdeteket idéző, azokat új köntösben újragondoló, kíméletlenül brutális, definitív alkotás lett, melynek dalaiból a zenekar szigetes koncertjén is elhangzott három.
Fear Factory
A föntebbi történetet azért éreztem szükségesnek elismételni, mert a koncertet tekintve ugyancsak fontos volt, milyen csapat benyomását kelti élőben a FF. Leszögezhetem: meggyőző, rutinos, erőteljes csapatét. A profizmus elvitathatatlan; a Headbangers Ball kis színpadát alaposan bemozogta Dino Cazares, a jobb- és a balszélen egyaránt fölállított mikrofonokat sűrűn váltogatta, s láthatóan örömmel, nagy erőbedobással zenélt. (Szépen meg is izzadt a duci gitáros, hangszerét gyakran a feje fölé emelve préselte ki a darabos, precíz riffeket.) Gene Hoglan ugyancsak kellemes látvány, a medveszerű, szimpatikus dobos elképesztően lazán hozza a sűrű kétlábgépes témákat, pörgetéseket, amennyire követni tudtam a koncert eksztázisában, nem hibázott, sőt arra is volt ideje, hogy az ütőket időről időre földobva, megpörgetve mutatványokkal szórakoztassa a rá figyelőket. Byron Stroud látványa pedig Hoglanéhoz hasonlóan tipikus metál, és szerencsésnek mondható, hogy basszusgitárja megfelelő mértékben föl lett tekerve, a Fear Factory megszólalása így kellő mélységet kapott. A gitár mindenképp lehetett volna hangosabb, sőt általában a hangerőt nyugodtan emelni lehetett volna, ugyanis csupán meglehetősen elöl, a színpad közelében lehetett igazán élvezni az előadást. Ugyanakkor előrejutni korántsem okozott problémát: furcsa mód a FF bő félházat tudott csak produkálni (míg az előttük föllépő Monster Magnet majdnem teltházat), az új lemez és a csapatnak a botrányaitól eltekintve is fontos szerepe miatt, továbbá mert tulajdonképpen ez volt a Sziget egyetlen valóban súlyos koncertje, nem igazán értem, hová tűntek az emberek. Öröm az ürömben, hogy legalább kényelmesen mozoghattunk elől.



Ami pediglen a bő egyórás programot illeti, aligha emelhető kifogás a(z emlékezetem szerint) tizennégy dallal szemben. Fesztiválhoz illeszkedően slágerprogrammal készült a zenekar, valamennyi Dinós korszakukat megidézték, az Archetype-ot és a Transgressiont hanyagolták. A korai klasszikus Soul of a New Machine nagyszerű nyitó tételétől (Martyr) a Demanufacture első három darabján, valamint a (koncertet záró) Replicán és az Obsolate ugyancsak zseniális húzótételein (Shock, Edgecrusher, Smasher/Devourer) át a Digimortal két darabjáig (Acres of Skin, Linchpin) egytől egyig kiváló számokat választottak Burtonék, illetve – minthogy ez elvileg mégiscsak a Mechanize bemutatója – az új lemezről három remek dalt is elővezettek, nyitásként rögvest a címadót, majd később a Fear Campaign-t és a Powershiftert.

Örömmel hallgattam volna tovább is őket, s őszintén remélem, hogy a közeljövőben valamely klubba visszatér a Fear Factory, hogy teljes programmal, méltó hangosítással tekinthessük meg. A Sziget-koncert alapján alighanem mindenki tehet egy próbát vele, az is, aki az utóbbi években eltávolodott a zenekartól.


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Scriptum Metallum --


További írások a rovatból

A Prae körkérdése zeneszerzőkkel: Dargay Marcell válaszol
Interjú Várjon Dénessel pályakezdésről, mesterekről, kamarazenéről és marketingről
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Csepregi György válaszol
A Prae körkérdése zeneszerzőknek: Baracskai Zlatko válaszol

Más művészeti ágakról

Magyar költők amerikai antológiájának bemutatója
gyerek

Vidéki James Bond szeretetlukakkkal Vidéki James Bond szeretetlukakkkal
Interjú Adamik Zsolttal
irodalom

Rosta Rosta
Kísérlet Balassi kötetének rekonstrukciójára 4.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés